27.fejezet: Kössünk alkut

Sziasztok! Hát itt az új rész, tudom, kicsit későn, de kész lett. Nem sok mindent szeretnék hozzáfűzni, csupán annyit, hogy jó olvasást.(jah és kitartást a sulihoz) :D

Üdv:

Kittaa

Miután elhajtottunk a srácok házától „hazaszáguldtunk” az edzős cuccainkért. Kisebb kételyek között kiválasztottam egy fekete sortot és egy fehér sport felsőt, de valahogy olyan érzésem volt, hogy Harry valami fura dologra készül, hisz hatalmas spot táskával a vállán jelent meg az ajtóban és hát az ember nem ekkora táskával megy például futni, szóval kezdtem kétségbe esni, hogy mit is akar tanítani nekem.

- Ezek jók lesznek? – mutattam fel a kiválasztott ruhadarabokat, mire elmosolyodott. – Vagy egyáltalán hová megyünk? Mert, ha a szabadban leszünk, akkor…

- Edzőterembe megyünk. – nevetett, miközben ledobta a táskáját és odasétált mellém. – Ez a szerkó pont alkalmas lesz a bokszoláshoz. – húzott magához, de mondata hallatán szó szerint ledermedtem, mozdulatlanul álltam előtte kikerekedett szemekkel.

- Hogy…hogy mihez? – dadogtam.

- Megtanítalak bokszolni. Legalább tanulsz egy-két ütést és nem lesz gondod a bunkó csávókkal a suliban. – közölte ezt a világ legtermészetesebb dolgaként.

- Én.. bokszolni? Harry én még egy legyet is félve csapok le. Nem akarok ilyen…erőszakos sportot…- még mielőtt folytathattam volna félbeszakított.

- Nem kérdeztem, hogy akarod-e. – húzódott mosolyra a szája. – Nem lesz semmi bajod tőle, nem fog letörni a körmöd, szóval ne hisztizz, inkább induljunk.

- Mi van? Ugye most csak viccelsz? Nem erőltetheted rád a hülye bokszedzésedet.

- Kössünk alkut. – ajánlotta fel. – Ma azt csináljuk, amit én szeretnék, szóval elmegyünk bokszolni…

- De én nem akarooook. – vágtam közbe.

- …Holnap pedig azt csináljuk, amit te szeretnél. – fejezte be mondatát kérdő tekintettel.

- Jó, de készülj fel, hogy akkor a holnapi napod vásárlással fog telni, ugyanis szükségem lenne pár dologra. – egyeztem bele kezét megrázva.

- Én benne vagyok. – nyomott egy puszit a számra vigyorogva, amiből rögtön tudtam, hogy valamit még hozzá akar tenni a dologhoz. – Veszünk neked néhány igazán szexi fehérneműt. – suttogta a fülembe; beigazolódott a gyanúm~volt még mondanivalója.

- Szóval a saját fehérneműim nem is tetszenek. – vágtam be a durcást és ellöktem magamtól, persze nem is kicsit rájátszva.

- Én nem azt mondtam. – próbálta kivágni magát, de már késő volt.

- Kifelé. –mutattam az ajtóra. – Indítsd be inkább a kocsit.

- Kényelmes cipőt hozzál. És nincs hiszti. – kiabált vissza mosolyogva.

Komolyan ki fog készíteni ez az ember. Rettenetesen akaratos, amit még az imádnivaló feje sem tud jóvátenni. Felkaptam a földről a kék futócipőmet és bevágtam a táskámba. Dühös voltam, na nem a kijelentése miatt, hanem mert egyáltalán nem vágytam erre az egészre. Soha életben nem rajongtam az ilyen dolgokért, féltem is tőlük, meg hát azért valljuk be nem éppen nekem találták ki ezt a spotot. De ha ezt akarja, hát megkapja. Persze nem kevés hisztivel és nyávogással megspékelve. Mikor leértem már a beindított kocsinak támaszkodva várt rám.

- Hidd el élvezni fogod. – mondta, mikor kinyitotta nekem az ajtót.

- Az biztos. – nevettem magamban.

Néhány perc alatt odaértünk az edzőteremhez. Mikor beléptünk egy magas, barna hajú srác fogadott minket, aki valamiért nagyon nem tűnt szimpinek.

- Szevasz, haver! – lépett oda Harry-hez.

- Szevasz! – pacsiztak össze, én meg csak mosolyogtam, mintha lett volna min.

Ez amolyan kínomban vagy zavaromban való mosolygás volt.

- Emily ő itt Cody, az edzőm; Cody ő itt Emily…a barátnőm. – mutatott be a srácnak.

- Szia. – mosolyogtam még zavartabban, hisz Harry a megbeszéltek ellenére sem akart visszavenni a tempóból, ami a nyilvános kapcsolatunkat érinti.

- Hellóka. – mért végig elég feltűnően. – Elképesztő, hogy hogyan tudod mindig a legjobb csajokat felszedni. Egy igazi tehetség e téren. Van érzéke kiválasztani az esti szórakoztatást. – nézett rám, mikor a „szórakozás” szónál járt, ami kicsit sem lepett meg.

Eddig sem volt szimpatikus, és ahogy sejtem nem is lesz. Szerintem nem kicsit volt lekezelő az, ahogy Harry-ről beszélt, meg hát ahogy rólam.

- Ott találod a női öltözőket. – mutatott az előttünk levő hosszú folyosó vége felé.

- Köszi. – indultam volna átöltözni, de Harry megragadta a karomat és visszahúzott egy csókra.

Kicsit meglepődve és lesokkolva alig észrevehetően eltoltam magamtól. Az öltözőbe érve becsaptam magam után az ajtót és levágódtam a padra. Ennyit arról, amit megbeszéltünk. Gyorsan átvettem a ruháimat és pont a cipőmet kötöttem, mikor Harry jóformán berontott az ajtón. Egy fehér ujjatlan póló volt rajta egy hozzá egy fekete rövidnadrág.

- Na, hogy állsz? - kérdezte mosolyogva.

-  Kész vagyok. – ugrottam talpra. – Szóval…mi volt ez az egész? A csók és hogy a barátnődként mutatsz be?

- Mert az vagy?! És mert szeretlek?!

- Ezt már megbeszéltük.

- Miért kéne titkolnunk, hogy együtt vagyunk? Vagy meddig akarsz várni vele?

- Csak egy kis időt kértem, nem hónapokat vagy éveket. Nem akarom, hogy a média azon csámcsogjon, hogy mi is van köztünk, miközben már nem is leszünk együtt, mert nem működik.

- Miért ne működne? Állandóan ezzel jössz! Te mondtad, hogy többet akarsz. Nem értem most már megint mi a bajod! Elég nehéz rajtad kiigazodni. Igazán eldönthetnéd már, hogy mit is akarsz! – kiabálta majd kiviharzott az öltözőből. Fejemet rázva követtem, majd bezártam az ajtót és a sarokban levő bokszzsákokhoz sétáltam. Harry egyedül szenvedett a kesztyűjével, így gondoltam segítek neki, de elrántotta a kezét.

- Megoldom. – vágta durván a fejemhez.

Mivel Cody-t nem láttam sehol odaléptem hozzá, újra. Beszélni akartam vele.

- Sajnálom, hogy ilyen bonyolult vagyok. – nyeltem nagyot. – Én csak azt szerettem volna, ha…

- Nem érdekel. Majd, ha eldöntötted, hogy akarsz-e vagy sem akkor szólj, most pedig hagyj edzeni.

Hát itt ért véget az el sem kezdett bokszoktatásom. Megérkezett Cody, lőttek az esélyemnek, hogy beszélhessek Harry-vel. Az kattogott az agyamban, hogy már az első napunkat (párként) vitával töltjük. Persze megint miattam. Sokkal jobbat érdemelne egy ilyen lánynál, aki még azt sem tudja eldönteni, hogy mit is akar igazán. De ennek is meg van az ok, csak még nem volt időm és lehetőségem elmondani neki. Azt hiszem az eltervezett hisztit 100%-ig teljesítettem, sőt még felül is múltam azt. Hangos robaj törte meg gondolataimat. Harry dühösen, erős ütésekkel püfölte a bokszzsákot, ami láthatóan még Cody-t is meglepte.

Mivel elég feleslegesnek éreztem magamat inkább visszavonultam az öltözőbe. Leültem a padra és csak bámultam magam elé. Hogy lehetek ilyen hülye? Mindent csak tönkreteszek a hisztimmel. Egy könnycsepp gördült le az arcomon, amit sem sokkal később több is szaporán követett. Hirtelen Harry homályos alakját láttam meg magam előtt, ahogy leguggol elém és foggal feltépi a kesztyűje tépőzárját, lerángatja magáról és a sarokba dobja azokat.

- Ne sírj, kérlek. Nem bírom azt nézni, hogy szenvedsz. – simította meg a térdemen pihentetett kézfejemet és ujjait összefűzte az enyémekkel. – Ne haragudj, hogy kiabáltam veled. Csak tényleg nem értelek már.

- Te ne haragudj. Olyan hülye vagyok, te sokkal jobbat érdemelsz nálam. Én állandóan csak… - kezdtem bele, de félbeszakított.

- Ne mondj ilyet – jött közelebb- nekem csak te kellesz. A kérdés csak az, hogy te akarsz-e engem. – emelte fel a fejemet.

- Mindennél jobban akarlak, de kérlek adj egy kis időt. – szipogtam.

- Jó. Csak áruld el, hogy miért? Szégyellsz engem? Tudom, hogy nincs valami jó hírnevem, de annak negyede nem igaz. – halkult el a mondata végén.

Ledöbbenve néztem rá. Szégyellem? Őt?

- Úristen, dehogy szégyellek. Mi? Hogy jutott ilyen eszedbe? Én csak nem akarom, hogy velünk is az legyen, mint… - hirtelen elcsuklott a hangom.

- Mint? – kérdezte arcomat simogatva.

Nagy levegőt vettem, próbáltam erőt gyűjteni, hogy nem bőgjem el magam megint.

- Mint a szüleimmel. – mondtam szinte alig hallhatóan.

Harry arca teljesen megváltozott a mondatom hallatára. Kiült rá az aggodalom és az értetlenség.

- Amikor annak idején összejöttek nagy port kavart a kapcsolatunk. Anyu keresett modell volt, apu pedig egy feltörekvő producer. A két család között elég nagy volt a viszály már évekkel a megismerkedésük előtt is, hisz állandó versengésben álltak egymással a nagypapáim az akkori tőzsde ügyek miatt, hisz mindketten neves brókerek voltak. A média persze azonnal felkapta az ügyet, ám anyuék kapcsolata lett a célpont, amit néhány hónap alatt szinte teljesen tönkretettek, mind a riporterek, mind a szüleik. Azóta persze rendeződött a házasságuk, de én pont ezért nem akarom, hogy nagy ügyet csináljanak a kapcsolatunkból. Nem akarlak elveszíteni. – ahogy befejeztem kitört belőlem a sírás.

- Jaj, kicsim. – húzott magához elmosolyodva. – A mi családjaink nem állnak háborúban, szóval ettől nem kell félned. Sőt a tőzsde miatt sem, azt meghagyjuk a nagypapáidnak.

A sírás helyét a nevetés vette ám. Nyaka köré fontam a kezeimet és szorosan magamhoz öleltem.

- A médiával meg ne foglalkozz, valamiből nekik is meg kell élniük, ha már egyszer ők sem értenek a brókerséghez. – folytatta a viccelődést, ami láthatóan hatásos volt, hisz már fülig ért a szám.

- Szeretlek. – suttogtam a fülébe.

- Én is. – húzódott el tőlem kissé és lágyan megcsókolt.

Hosszas csók lett a gyengéd csókból, amit végül egy, az öltözőbe besétáló szőke nő tört meg.

- Sarah. Igazán megvárhattál volna. Legközelebb én is otthagyla…oh, bocsi .– szabadkozott és már el is tűnt.

Először értetetlenül néztünk az ajtó felé, majd összemosolyogtunk, amit hangos nevetés követett.

- Szóval akkor megtanítasz bokszolni? – kérdeztem könnyes arcomat törölgetve.

- Csak nem kedvet kaptál hozzá? – nézett rám meglepetten.

- De igen. – mondtam határozottan.

Feltápászkodtunk és indultam volna kifelé, de utamat állta. Derekamnál fogva húzott magához és megölelt. Annyira jól esett az ölelése, az a védelmező ölelése. Olyan biztonságot éreztem karjaiban, mint még soha. Lassan elváltunk egymástól és visszaballagtunk a zsákokhoz. Immáron én álltam kesztyűben a zsák előtt, elég furcsa volt azzal a bumszlival a kezemen.

Harry igen jó tanárnak bizonyult, hisz néhány perces oktatás után már profinak éreztem magam. Ő bizonyára kevésbé gondolta így, de türelmesen nézte, ahogy a saját magam által kidolgozott ütésekkel bénázok. Egészen belemerültem a püfölésbe, kezdtem nagyon élvezni a dolgot. Cody végig figyelt minket, ami nem kicsit zavart. Utálom, ha olyan férfiak stílörik a fenekemet, akiket nem is ismerek, ráadásul nem is szimpik számomra. Ő viszont nem zavartatta magát. Már edzetünk egy ideje, mikor feltűnt mellettünk egy srác.

Harry mosolyogva köszöntötte, de mielőtt még be tudta volna mutatni, az ismeretlen igen komoly tekintettel elhívta beszélgetni. Hiper-szuper titkos lehetett, ha így félre kellett miatta vonulni. Még a teremből is kivonultak. Ám Harry távozása nem akadályozott a további csapkodásban, ahogy a tanárom nevezte az ütéseimet. Egyszer csak két erős kezet éreztem a derekam köré fonódni, ám az illető magasságából és illatából rögtön rájöttem, hogy nem Harry az. Ahogy hátra fordítottam a fejemet megláttam Cody arcát, majd a nyakamat kezdte puszilgatni. Próbáltam ellökni magamtól és felhasználni a nemrég tanult üléseket, de kezeimet magam előtt összefogva teljesen lebénított.

- Engedj el! – kiabáltam rá, de mit sem foglalkozva vele folytatta megkezdett tevékenységét. – Harrrrryy!!! – sikítottam fel, mire a teremben levők mind felénk kapták a tekintetünket.

Cody ennek kifejezetten nem örült, hatalmasat taszított rajtam, egészen a közeli raktár feliratú ajtóig, amin szinte berepültem a lökéseinek köszönhetően. Hallottam, hogy a kint levő srácok utánunk indulnak dühüknek hangot is adva, de akkor már késő volt. A zár kattant, mi bent, ők kint.

- Harry most nincs itt, szóval legyél jó kislány és gyere ide, szórakozzunk egy kicsit. – állt meg előttem önelégült mosollyal.

- Te megörültél. – hátráltam, ameddig csak tudtam, de a falnak ütközve kezdtem kétségbeesni és újra utat törtek a könnyeim.

A hideg kirázott még csak a gondolattól is, hogy mit akar csinálni velem. Rettenetesen féltem, teljesen leblokkoltam, hirtelen eszembe sem jutott, hogy mitől olyan nehezek a kezeim. Végig nézve a kesztyűkön azonnal végigfutott az agyamon a „megoldás”. Szám elé emeltem jobb karomat és a Harry-től ellesett mozdulattal megszabadultam a rajta levő kesztyűtől, majd Cody-hoz vágtam azt.

- Látom szeretsz rosszalkodni. Harry biztos nem tanított meg rá, hogyan kell viselkedni egy férfi társaságában, de ez nem is meglepő. Ő sem férfi szóval nehéz lett volna.

Ezt hallva mérhetetlen dühöt éreztem, amit meg is mutattam neki. Ahogy közelebb lépett egy jól irányzott mozdulttal ágyékon ütöttem. Káromkodások közepette rogyott a földre, én pedig gondolkodás nélkül rohanni kezdtem az ajtó felé.

Szabad kezemmel elfordítottam a kulcsot és próbáltam minél gyorsabban kijutni. Ahogy kirontottam az ajtón pont Harry-be ütköztem, aki aggodalmasan figyelte a többieket.

- Emily! Kicsim, mi történt? – kérdezte mikor a nyakába borultam.

- Cody… - kezdtem bele remegő hanggal – az előbb…

- Bántott?

A körülöttünk állók röviden elmondták a történteket, amit Cody kiáltása szakított meg, mikor sántikálva és görnyedten kisétált mögöttünk.

- Te rohadt kurva! Ezt meg megbánod!

Harry azonnal neki esett és hatalmasat behúzott neki. Harry barátja, akivel beszélgetett elém lépett és magához húzott, amit ijedten fogadtam és próbáltam kiszabadulni a karjaiból.

- Nyugi. Én nem bántalak. – suttogta, de én nem akartam, hogy egy idegen ölelgessen, így elhúzódtam tőle.

- Kicsim. Jól vagy? – hallottam meg Harry hangját és odafordultam hozzá, majd aprót bólintottam. – Gyere, menjünk. – fogta meg a kezemet, elhúzva a srác elől, aki lassú lépésekkel követett minket. Összeszedtük az öltözőben levő cuccainkat és az rajtunk levő, edzős ruhában távoztunk az épületből. Minél előbb otthon akartam lenni, nem volt sem erőm, sem kedvem átöltözni. Már nagyon elegem volt a mai napból. Valahogy minden összejött mára.

- Josh, betennéd ezeket hátra? – nyújtotta Harry a táskáinkat a srácnak.

- Ő is velünk jön? – kérdeztem, mire göndör tincsit rendezve elmosolyodott.

- Igen. Paul szervezett nálunk valami megbeszélést. Ő a dobosunk, neki is ott kell lennie. – magyarázta, majd elkomolyodott, ahogy végignézett rajtam. – Jól vagy? Nem bántott az a szemét?

- Jól leszek, csak fel kell dolgoznom ezt az egészet. Nagyon megijedtem.

- Ne haragudj. Nem lett volna szabad ott hagynom vele. Ha tudtam volna, hogy képes ilyenre ide sem hozlak. Ott kellett volna lenne, hogy megvédjelek.

- Nekem soha nem volt szimpatikus. – szólalt meg Josh; mint kiderült; mikor beült a hátsó ülésre. - Igazából az én hibám, mert ha nem hívom el Harry-t…

- Erről nem ti tehettek, ez egy vadállat. – rezzentem össze belegondolva, hogy mi történhetett volna.

- Amúgy Josh vagyok. – nyújtotta előre a kezét.

- Emily. – mondtam megszeppenve.

- Harry barátnője, tudom. Már sokat mesélt rólad.

- Az jó. – néztem rá Harry-re.

- De csak jókat. És nyugi, tőlem senki nem tudja meg, hogy együtt vagytok. Tudok titkot tartani.

- Köszi. - egy erőltetett mosoly kíséretében dőltem hátra és bekapcsoltam az övemet.

Mikor elindultunk Harry a combomra tette a kezét, kicsit megszorította, majd simogatni kezdte. Próbálta oldani a feszültséget, a maga sajátos módján. Ahogy rám nézett, ahogy hozzám ért valami fellángolt bennem. Soha nem éreztem még ilyet, vagyis nem ilyen körülmények között. Olyan különös érzés fogott el, ott, azonnal akartam őt. Nem tudom, hogy csak azért kívántam annyira, mert el akartam felejteni, ahogy hozzámért, ahogy puszilgatott az a vadállat, vagy szimplán csak előtörtek belőlem a hormonok. 

Kezét feljebb húztam, már a sortom aljánál jártak ujjai, mikor felém kapta tekintetét. Szemei szinte égtek a vágytól, ajkai elváltak egymástól és nehézkesen kezdte venni a levegőt, ahogy én is.

- Becsukjam a szemem? – hallottuk meg Josh hangját nevetve.

- Bocs, csak kicsit sok volt a mai nap. – mentegetőztem elpirulva és visszatoltam Harry kezét a combomra.