25. fejezet: Ha nem akarod nem erőltetem

Helló-belló! Először is Irtózatosan sajnálom, hogy lassan másfél hónapja nem hoztam új részt, csak tényleg összejött minden. Reménykedem, hogy nem haragszotok rám túlságosan, még egyszer bocsi :/ Másodszor szeretném megköszönni a kommenteket, az új feliratkozókat jó látni, hogy tetszik nektek a történetem.
A fejezetről annyit, hogy elég fontos fordulóponthoz ért a dolog, aminek így a 25. fejezetnél már itt volt az ideje szerintem.
Remélem tetszik majd ez a rész is. Kapkodva írtam kicsit depisen, de remélem, hogy nem vétettem nagy hibákat benne, de ha mégis találtok benne valamit, amit nem érthető vagy nagyon elírtam írjátok meg légyszi komiban és akkor javítom. :)
Holnap jövök az utólagos Liam és Niall köszöntővel, amit nagyon sajnálok, hogy elszalaszottam. Viszont ma már nincs rá időm, mert mennem kell dolgozni éjjelre, kész halál lesz ez az este számomra. :/
U.i.: IMÁDOK A FIÚK FILMJÉT. Egyszerűen elképesztően szeretem :))) Már 4-szer láttam, de nem tudok betelni vele/velük. :D
Új rész hamarosan, komolyan, nem úgy mint a múltkori kiírásom alkalmával.
U.u.i: Csak egy jó tanács, amit szerintem érdemes megfogadni. Ha én megfogadtam volna nem került volna válságba a blog. Soha ne bízd el magad túlságosan. Bármennyire is ismered a barátaidat nem biztos, hogy annyira jó barátok, mint amilyennek te hiszed. Jobb kellemesen csalódni. Én egészen eddig hittem a fiú-lány barátságban, de hatalmasat kellett csalódnom. Hát ez lenne az oka annak, hogy nem jelentkeztem ennyi ideig. Kicsit tacsra tett ez az egész. És még a nyár is véget ért :( Kész kiszúrás.
Kitartás mindenkinek a sulihoz, a tanuláshoz és ehhez a csodás időjáráshoz <3
Imádlak titeket!
Puszi: Kittaa

Reggel kutyaugatásra és kiabálásra ébredtem az ágy legszélén, amit az oldalamba fúródó matrac éle jelzett.

- Csak a postás. – szólalt meg Harry mellettem dörmögő hangon és magához húzott.

Az függönyön keresztül beáradó napfény rettenetesen bántotta a szememet, így gyorsan le is hunytam. Reménykedtem benne, hogy vissza tudok még aludni, ám a hirtelen hasamba nyilalló „fájdalom” nem sokáig hagyott pihenni. Próbáltam kikászálódni az ágyból, de a mellettem békésen szunyókáló hálótársam szorítása megakadályozott ebben.

- Harry! Pisilnem kell! – lökdöstem a kezét, de nem reagált rá semmit, ezért a lábammal próbáltam megtalálni az övét és azt kezdtem el rugdosni. – Harrrrrry!! – ébresztgettem, vagyis próbálkoztam.

- Na. – nyögött fel.

Végre elértem a célomat.

- Ki kell mennem a mosdóba.

- Még nagyon korán van. Ficánkolás és rugdosódás helyett inkább aludj. – morogta a fülembe, mire szinte azonnal mozdulatlanná váltam és azon kezdtem gondolkodni, hogy ennyire gonosz lenne, hogy nem akar elengedni vagy csak az ébrenlét és az álom határán nem tudta felfogni, amit mondtam neki.

Tovább ficánkoltam, hisz a helyzet kezdett egyre sürgetővé válni és nagy nehezen, csatát vívva erős karjával kitornáztam magam a szorításából. El is felejtettem a nagy eszmefuttatásban, hogy nincs több hely az ágyon, így mikor a másik oldalamra akartam fordulni hirtelen a földön találtam magamat. Tarkómat és oldalamat fájlalva terültem ki a padlón. Olyan fáradt voltam, hogy egyszerűen felkelni sem volt erőm. Már nem is foglalkoztam az ügyes-bajos gondjaimmal, megadtam magam.

- Ne gondolj rá és akkor nem kell annyira. – mondogattam magamban.

- Jól vagy? – jelent meg Harry buksija az ágy szélén és fölém hajolt.

- Jobban lennék, ha valaki hagyott volna nekem is helyet a franciaágyon, amit ugyebár két embernek találtak ki, a takaróról nem is beszélve. Fáradtabb vagyok, mint mikor lefeküdtem. – dörzsöltem a szemeimet.

- Nem a mosdóba indultál? – kérdezte hunyorogva.

Szóval tényleg csak gonoszkodott velem, hogy nem engedett felkelni.

- De igen, csak nincs erőm felkelni. – nyögtem fel mikor az oldalamhoz értem.

- Mit műveltél te az éjszaka, hogy így lefárasztottad magad és nekem miért nem szóltál? Én is benne lettem volna egy kis éjszakai mókában. – motyogta perverz vigyorral az arcán, miközben kezét nyújtotta.

- Azt rögtön gondoltam. – kaptam a segítőkéz után és felültem. – Egyébként pedig te fárasztottál le, ha már itt járunk. – erre elkerekedtek a szemei.

- Én? – kérdezte ártatlanul.

- Igen, mivel egész éjjel harcoltam veled, hogy takaróhoz jussak, valamint mikor végre elaludtam volna felébresztettél az állandó rugdosásoddal. – álltam fel jajgatva és kisiettem a fürdőbe.

- Ne haragudj. – nézett rám kiskutyaszemekkel, mikor visszaértem.

- Ne is próbálkozz. Ez most nem lesz elég. – ráztam a fejemet és csípőre tettem a kezemet.

- Nem vagyok hozzászokva, hogy valakivel osztoznom kell az ágyamon. De kárpótollak érte, kérhetsz bármit. – mászott felém az ágyon és megragadta a csípőmet, lesöpörve ezáltal a kezeimet onnan.

- Oké. – vettem fel a gondolkodó pózt, mutatóujjamat a számra nyomtam és a plafont kezdtem el bámulni. – Ma este én foglak rugdosni és reggel te fogsz közelebbről megismerkedni a padlóval. Ez lenne a tökéletes és kielégítő kárpótlás, ugye tudod?

- Arra te úgysem lennél képes. – rázta a fejét mosolyogva.

- Oh, dehogyis! Ezek szerint még nem ismersz eléggé. Ha szeretnéd akár most is megmutathatom, hogy igenis képes vagyok lerugdosni téged az ágyról.

- Gyere, hadd lássam mennyire harcias a rosszkislány éned kora reggel. – intett, amin felbátorodtam és ráugrottam.

Mocorogni kezdtem rajta, próbáltam magam alá gyűrni, kisebb sikerrel. Egészen addig nevetett a próbálkozásomon, amíg az ágyékához nem nyomódtam. Nem direkt csináltam, hisz megbeszéltük, hogy lassítunk, de így alakult. Ajkai elváltak egymástól és egy férfias nyögés hagyta el a száját.

- Ne kínozz, kérlek. – nézett rám komoly tekintettel, majd egy váratlan mozdulattal maga alá gyűrt.

Néhány centire csökkentette az közöttünk lévő távolságot, még mindig azzal a komoly arckifejezéssel.

- Szia. – mosolyogtam rá, hogy oldjam a kialakult feszültséget és a komolyságát.

- Helló, édes! – nyomott egy puszit a számra, amitől majdnem elolvadtam olyan gyengéd volt. – Ne rosszalkodj, mert legközelebb nem úszod meg ennyivel. – kacsintott rám most már mosolyogva.

- Mi lett a „kicsim”-mel? – kérdeztem meglepve.

- Az jobban tetszik? – söpörte ki a hajamat az arcomból.

Bólintottam, mire megfogta mind a két csuklómat és a fejem fölé utasította őket. Nem tudtam mire készül, de a hirtelen mozdulat kicsit megijesztett. Igazából most először futott végig az agyamban a gondolat, hogy kettesben vagyok egy olyan fiúval, akit aligha ismerek. Vagyis nem tudom, hogy mennyit változott az évek alatt. Persze nem féltem tőle vagy ilyesmi, hisz bíztam benne, csak mégis ott motoszkált a fejemben az a mondat, amit anyukám sokszor elmondott egy-egy elutazásom alkalmával.

„Legyél óvatos a fiúkkal, a külső nem minden, az nem mutatja, hogy milyen is igazából.”

Gyengéden leszorította a kezemet, így védtelenné váltam vele szemben, ami tetszhetett neki, hisz habozás nélkül esett neki a nyakamnak.

- Ez jó, kicsim? – dörmögte a bőrömbe, ahogy csókolgatott.

Halk nyögéssel válaszoltam. Megkönnyebbül nyögés volt, ami kitörölte az a buta gondolatot a fejemből.

- És ez, kicsim? – simított végig az oldalamon, miközben szívni kezdte a nyakamat.

- Harry, ennek nyoma lesz. – fészkelődtem alatta idegesen. - Nem éppen vetne jó fényt a „barátságunkra”, ha a fotósok lekapnák a kiszívott nyakamat mikor veled sétálgatok az utcán. Egyből elindulnának a találgatások. Sőt találgatni sem kéne, elég egyértelmű lenne, hogy mi is történik közöttünk.

- Pont azért csinálom. Hadd lássák. – duruzsolta a fülembe, mikor eltoltam a fejét.

- Én viszont nem szeretném. – fordítottam el a fejemet, ami igen csak meglepte.

- Szeretnék kérdezni valamit. – hajolt közelebb, a tekintetemet keresve.

Nagyot nyeltem. Idegessé váltam.

- Én ezt már tényleg nem értem. – kezdte, mikor találkozott a tekintetünk. – Tudod, hogy kedvellek, sőt a múltkor már szerelmet is vallottam, te pedig…

- Én pedig?

- Nem értem, hogy most akkor mi is van közöttünk. Csókolózunk, együtt alszunk…

- Én nagyon, nagyon kedvellek téged Harry, de nem tudom, hogy működne ez az egész. – ültem fel, miután kimásztam alóla.

- A média és a rajongók miatt? – nézett rám csalódottan.

- Félek, hogy…

- Hidd el, hogy én is féltelek,de… Sokáig az tartott vissza attól, hogy boldog legyek, hogy tartottam a médiától, hogy bánják azt, aki velem van, de most már nem érdekel. Nem foglak elengedni, ha ezt forgatnád a fejedben. Ez nem tart vissza többé. Majd én vigyázok rád.

- És, ha nem működik…mondjuk a kémia?

- Oh, az nagyon is működik, ettől ne félj. Sőt van, hogy túlságosan is jól működik. – nevetett fel, mire én is elmosolyodtam.

- Akkor próbáljuk meg? – néztem rá kérdőn. – Vagy te mit szeretnél?

- Téged!- érkezett a gyors és egyértelmű válasz. – Veled akarok felkelni minden reggel, odabújni hozzád, megcsókolni, éjszakánként lerángatni rólad a takarót, felébreszteni az állandó rugdosásommal és reggelente kiszorítani az ágy szélére, hogy mikor fel akarsz kelni ugyanúgy lepottyanj a földre, mint az előbb. – vigyorodott el a végére.

- Hát akkor úgy látom ez a kapcsolat nem lenne valami előnyös a számomra, úgyhogy még át kell gondolnom. – vettem komolyra a figurát, vagyis próbáltam nevetés nélkül végigmondani, de nem igazán sikerült.

- Szeretném, ha a barátnőm lennél. – komolyodott el, és látszott rajta, hogy komolyan is gondolja.

Vagy csak én akartam, hogy azt lássam? Egyáltalán meglehet mondani valaki arckifejezéséből, hogy komolyan gondolja azt, amit mond?

- Húúú, én is szeretnék sok mindent. Kezdve egy új cipővel, mert amit a múltkor vettem elég kényelmetlen. – kalandoztam el a poén kedvéért.

- Bármit megkapsz, amit csak akarsz. Egyetlen feltétele a dolognak, hogy csak a barátnőmnek adok meg mindent.

- Uhh, akkor mégis csak előnyös lesz(!) számomra ez a kapcsolat. – nevettem fel, mire ledöbbent. – Csak vicceltem. – másztam közelebb hozzá. – Nekem te kellesz, nem a pénzed vagy a hírneved. – simítottam végig az arcán. – De ígérj meg valamit, kérlek. – bólintott, így folytattam. – Ha nem működne barátként válunk el, nem akarok veszekedést, kiabálást.

- Működni fog. – húzott magához és keményen, sürgetően megcsókolt, mintha az élete függött volna tőle.

Hosszas ölelkezés után lekullogtunk a konyhába megreggelizni, Harry behozta az újságot (pletykalapot) a postaládából, de mikor belépett az ajtón teljesen megváltozott a viselkedése.

- Na, mit ír az újság? Kinek keserítik éppen az életét? – kérdezte nevetve az asztalnál ülve. – Harry, hol az újság? – vontam fel a szemöldökömet, kezdett gyanússá válni a dolog.

- Nincs újság. Biztos elfelejtettek bedobni. – indult fel az emeletre, de még időben elkaptam a kezét és visszahúztam a lépcsőről.

Farzsebéből kikandikált az újság, amit persze a pólójával próbált leplezni.

- Emily, ne. – szólt rám, mikor fellapoztam az újságot.

Valahogy már meg sem lepődtem.

„Múlt éjszaka újra együtt látták a két fiatalt: Emily Smith-t és Harry Styles-t.

A One Direction tagjai tegnap este érkeztek haza New York-ból, ahová a modell szülinapi bulija miatt utaztak a barátnőikkel és a segítő producerükkel együtt. Ám hazafelé csatlakozott hozzájuk az ünnepelt és feltehetőleg a barátnője is, aki a banda ír tagja, Niall Horan oldalán tűnt fel a reptéren. Újabb románc van kibontakozóban vagy csak túlságosan jó a baráti viszony közöttük?

A kint várakozó fotósoknak köszönhetően megtudtuk, hogy Emily és Harry külön autóval, az énekes Range Rover-ével hajtott el a helyszínről, míg a többiek a banda kisbuszával távozott. A két fiatal egyenesen a világsztár házához kocsikázott. Egyre több rajongónak kezd szemet szúrni a modell jelenléte a fiúk életében, ami az ő szempontjukból érthető, de vajon Emily fel van-e készülve a világsztárral folytatott románc miatt érhető támadásokra?”

Kitépte a kezemből az újságot és levágta a földre.

- Ne foglalkozz velük.

- Mikor indulunk? – kérdeztem mit sem törődve az olvasottakkal.

- Hova? – nézett rám meglepve.

- Várost nézni. Az mondtad, hogy megmutatod a várost, ha eljövök veled. Hát most itt vagyok, szóval…

- Jah, hát amint felöltöztünk. Hacsak nem akarsz pizsiben menni. – erre elindultam felfelé, de visszahúzott magához. – Engem nem érdekel, hogy ki mit mond, veled akarok lenni. A barátnőmmel.

- Én pedig a barátommal. – mosolyodtam el, majd felrohantam a lépcsőn és egyenesen a „szobámba” száguldtam.

Néhány perccel később már kész is voltam, amivel nagyon megleptem Harry-t. Gondolom arra számított, hogy órákig fogok készülődni. A hűvös időre való tekintettel előtúrtam az őszi csizmámat, egy cicanadrágot és egy hosszú ujjú felsőt. Felkaptam a táskámat és elindultam kifelé, de Harry az utamat állta.

 - Örülök, hogy itt vagy. – nézett mélyen a szemembe.

- Én is. Köszönöm, hogy elhívtál. – adtam neki egy gyors puszit az arcára, majd kisiettem az ajtón.

~Harry~

Olyan fantasztikusan indult a reggel, (leszámítva, hogy Emily leesett az ágyról), aztán jött az a hülye újság. Próbáltam elrejteni Emily elől, hogy ne hergelje magát az utánunk média miatt, de hát nem sikerült. Hiába csinált úgy, mintha nem érdekelné az egész én látom rajta, hogy igen is zavarja. Most, hogy végre az enyém nem akarom elveszíteni. Azt nem élném túl. 3 hét alatt úgy beleszerettem ebbe a lányba, hogy egyszerűen már nem tudom elképzelni mással a jövőmet.

Amilyen gyorsan kiviharzott az ajtón, olyan gyorsan pattant be a kocsiba is. Kicsit meglepett, hogy ő akart vezetni, hisz a múltkor még úgy kellett ráerőltetni a dolgot.

- Biztos, hogy akarsz vezetni? Ha gondolod vezetek én.

- Megoldom, nyugi. Gondolom nem véletlenül adták oda azt a jogsit.

- Tényleg mióta van jogsid? – érdeklődtem, miközben bekapcsoltam az övemet.

- Hm…2 hónapja.

- Jézusom! – kezdtem fészkelődni az ülésemen. – Ezt eddig miért nem mondtad?

- Nem tartottam fontosnak? – húztam fel a szemöldökömet. – A múltkor is odaértünk egyben.

- De akkor is…

- Csak bízz bennem, kérlek. Nem foglak megölni. És a kocsidat sem szeretném összetörni.

- Én teljes mértékben bízom benned, de azért vezess óvatosan, jó? – hiába leplezte kihallatszott az aggodalom a hangából.

- Oké, főnök. – hajolt oda és szájon puszilt.

A cikk elolvasása óta ez volt az első csókja és nem akartam, hogy vége legyen. Amint távolodni kezdett átvettem az irányítást és én hajoltam oda hozzá.

- Harry, el kéne indulnunk. – nyögte közbe, ami elég lehangolóan hatott rám.

- Oké, hová szeretnél menni először?

- Fogalmam sincs. Rád bízom magam. Te ismered a várost. Oda megyünk, ahová szeretnél. De ÉN vezetek. – szögeztem le.

- Rendben, akkor majd mondom, hogy merre menj.

Össze-vissza kanyarogtunk, a körforgalomba legalább 4-szer körbe mentünk, mire el tudtam dönteni, hogy merre menjünk. Nagyon élveztem, hogy idegesíthetem.

- Direkt csinálod, ugye?

- Mit? – kérdeztem ártatlanul.

- Gonosz vagy, de ezért még kapsz, úgy készülj.

- Ezt vehetem fenyegetésnek? – hőköltem hátra.

- Talán. – mondta sejtelmesen.

- Alig várom. – vigyorogtam rá, mire végre mosolyt tudtam csalni az arcára a kis körforgalmas incidens után. – Mit szólnál, ha innen gyalog mennénk?

- Biztos, hogy jó ötlet? És a rajongók?

- Jaj, ne foglalkozz már velük, velem foglalkozz. Harry-féle városnézés? – ajánlottam fel, amire egy határozott IGEN-nel válaszolt.

Leparkoltunk a kocsit, majd elindultunk a járdán. Egymást figyeltük, láttam rajta, hogy elég rosszkedvű, így gondoltam felvidítom egy kicsit.

- Akkor…kezdjük a Harry-féle városnézést. – kezdtem bele és átkaroltam a derekát. – Kérjük a csoportot senki ne hagyja el, mert turisták keresésére nincs időnk, rengeteg a látnivaló, aki lemarad, azt itt hagyjuk. Senkiért nem vállalunk felelősséget. Senki miatt nem késsük le az ebédet, illetve a vacsorát, de még a reggelit sem. És az esti meséről nem is beszélve.

- De lökött vagy. – mondta már kipirosodott arccal, próbálta magába fojtani a nevetést.

- Kivéve téged. Érted még a reggelit is lekésném, ha kéne. Pedig az a legfontosabb étkezés.

- Harry!

- Na jó, még a vacsit is, de az ebédből nem engedek. – makacsoltam meg magam.

- Harry!

- Jó. Legyen az ebéd is, de akkor éhen fogok halni. – játszottam rá egy csöppet.

- Harry!

- Az esti mesét nem adom.

- Elég! Nem bírom. Hagyd abba. – nevetett most már könnyeivel küszködve.

- Csak vicceltem érted bármit bevállalnék. Olyan aranyosan nevetsz, jó végre mosolyogni látni.

- Te sem panaszkodhatsz. – incselkedett.

- Oh igen? Miérf szerinted én aranyoszan nevetek? – mondtam egér hangon, fogaimat az egérkéhez hasonlóan ajkaimra téve.

- Igen, főleg most.

- Jut eszembe, van itt neked valami. – kezdtem kotorászni a zsebemben.

~Emily~

Mikor azt mondta Harry, hogy van valamilyen a számomra felcsillant a szemem. Nem igazán értettem, hogy mire készül, de kíváncsivá tett. Tátva maradt a szám, mikor a zsebéből előhúzott egy karkötőt. Egyszerűen gyönyörű volt.

- Megengeded? – kérdezte a csuklóm felé nyúlva.

- Istenem! Ez nagyon szép. – ámultam el az ajándéktól.

- Pont, mit te. – bókolt, mire azonnal elpirultam.
– Ezt miért kapom?

- Azért, mert eljöttél velem, és azért, mert a barátnőm vagy, az én barátnőm. Szeretném, ha tudnád, hogy mennyire…- hirtelen félbeszakítottam, én akartam kimondani először.

- Szeretlek. – néztem mélyen a szemébe, és láttam a meglepődöttséget.

Széles mosolyra húzódott a szája.

- Én is szeretlek. És most nagyon szeretnélek megcsókolni. – szívta be alsó ajkát.

- Ki kell bírnod hazáig. Nem akarok itt mindenki előtt csókolózni. – mondtam halkan, mire kissé elszomorodott. – Köszönöm a karkötőt. Nekem is sokat jelentesz.

Az utolsó mondtatom újabb értetlenséget váltott ki belőle, de nem véletlenül mondtam.

- Tudom, hogy ezt akartad mondani. – emlékeztettem.

- A tiéd jobban tetszik. És tényleg nagyon szeretlek. – húzott magához.

Annyira jól esett az ölelése. Azt a biztonságot, amit abban a pillanatban éreztem soha korábban nem éreztem senkinél.

- Ha egyszer hazajutunk innen halálra foglak csókolgatni. – suttogta a fülembe.

Meleg lehelete felmelegítette a nyakamat és kicsit csikizte is. Bevallom őszintén kicsit kezdtem fázni, pedig még csak most kezdtük a „túránkat”, nem tudom mi lesz velem estig. Meg fogok fagyni. Mondjuk november közepén lehet, hogy nem egy szál pólóban kéne flangálnom.

- Fázol? – kérdezte kicsit hátra lépve.

- Kicsit. – mondtam szégyenlősen, hogy nem volt annyi eszem, hogy vegyek fel minimum egy pulcsit.

Ahogy még hátrébb lépett Harry gyorsan lehúzta a kabátja cipzárját.

- Nem kell. Meg fogsz fázni. – ellenkeztem, hisz hamar leesett, hogy mire készül.

- Rajtam van pulcsi, nyugi. – bújtatott bele a kabátjába. – Így egyikünk sem fog megfázni.

- Köszönöm. – bújtam oda hozzá hálaképpen. – Otthon meghálálom. – dörmögtem a vállába.

- Ne hülyéskedj, ez semmiség. – puszilt a hajamba.

- Jó, hátha nem akarod, hogy kényeztesselek egy kicsit, akkor nem erőltetem. – húzódtam el tőle, hogy lássam a reakciót.

- De akarom. Vagyis…j- jó lenne. – dadogta zavartan.

- Már elúszott a lehetőséged. Máskor gondold meg, hogy mire mondasz nemet. Csak, hogy tudd most utasítottál vissza másodjára két napon belül.  Eddig én csak egyszer tettem, szóval te vezetsz. – indultam el, hátra hagyva.

Vártam a könyörgést, vagy akármilyen reakciót, de csak nézett rám elcsodálkozva, mikor hátrafordultam.

- Meg fogsz őrjíteni, ugye tudod? – lépett mögém néhány határozott lépéssel. – Csak játszol velem vagy komolyan is gondolod azt amit az előbb mondtál?

- Dönts el. – adtam meg a végszót.

Hadd gondolkozzon egy kicsit. Én is tudok ám gonosz lenni, pont mint amilyen ő volt velem reggel, mikor nem akart elengedni.