8.fejezet: Viszlát Manchester! Viszlát srácok!

Sziasztok! Meghoztam az új részt :) Így utólagosan is elnézést az elírásért :O Korrigáltam :D jó olvasást és szép estét :))
Kittaa

Emily:

Végre eljött a hétfő reggel, ami egyenlő volt a hazautazással, amit már nagyon vártam. Igaz, hogy csak 3 és fél napot voltam Angliában, de már irtózatosan hiányoztak az otthoniakk főleg Lily és Lara, akiket lassan két hete, hogy utoljára láttam, hisz az elmúlt heteket apunál és Lily szüleinél töltötték Los Angelesben. Habár még csak szeptember vége van ők már is pihenni mentek. Jól megy egyeseknek! Én is szívesen velük tartottam volna, csak hát már most megkezdődtek a vizsgák, így kénytelen voltam kihagyni a „kiruccanást”. Meg hát ott vannak a táncpróbák is, versenyre készülünk, szóval nem lett volna szerencsés hiányozni. Ám a legfőbb oka, hogy nem tartottam velük az az apámmal való – mostanában egyre inkább elmérgesedett- kapcsolatom volt. Idén lesz 5 éve, hogy LA-be költözött hátrahagyva minket és minden mást, ami nagyon megviselte a kapcsolatunkat. Nem mintha előtte olyan sokat láttam volna, hisz mindig utazott, de szerintem ez akkor sincs rendben. Larának szüksége lenne az apukájára és nem csak egy évben két hétre, meg hát anyunak is a férjére. Én már megszoktam, hogy jóformán apa nélkül nőttem fel, de nem szeretném, ha Lara-nak is így kéne. Véleményem szerint a családja mellett, mellettünk lenne a helye. De neki mindig is fontosabb volt a karrierje, mint mi, szóval nem hiszem, hogy ez valaha változni fog. Szóval már hiányoztak a csajok és az állandó csacsogásuk.

-Ely! – kiáltott fel Oliver az emeletre. – Gyere már! A többiek már mind kint várnak rád. Mit szüttyögsz már annyit?

- Jól van na, jövök már. Csak nem találtam a mobilomat. – vágtattam le a lépcsőn.

- Csoda, hogy a fejedet nem hagyod el. – borzolta össze a hajamat a lépcsőn leérve. Nagyon jól tudja, hogy allergiás vagyok rá, ha a hajamat piszkálják, de azért mindig megteszi. Csak, hogy bosszanthasson.

- Nem fogsz így fázni? – kullogott mögöttem a lakáskulcsot zörgetve, ezzel is sürgetve.

- Nem hiszem. – néztem végig magamon. - Csak a reptérig kell kibírnom, aztán a gépen már meleg lesz, New Yorkban pedig hétágra süt a nap, azt mondta anyu. – magyaráztam. – Ha már itt járunk tegnap tényleg hatalmas vihar volt ám. Egy csepp eső sem esett és még csak a szél sem fújt. Mondjuk, ha azt nézzük, amióta itt vagyok még nem is esett. – ujjongtam.

- Viszont hűvösebb lett. – rezzent össze az ajtó bezárása közben.

- Emily, te ülsz előre! – kiáltott Harry a ház előtt parkoló fehér kisbusznak támaszkodva, amivel tegnap este bulizni voltunk. Paul bérelte a fiúk itt tartózkodására. – A csomagjaidat már beraktuk a többi közé. – erre a mondatra felkaptam a fejemet.

- Többi?

- Igen, a mieink közé, mert mi is ma megyünk haza, szóval téged felrakunk a gépre, aztán mi is indulunk. – kukucskált ki Zayn hátulról.

- Vége a kirándulásnak? – kérdeztem nevetve a kocsihoz érve.

- Jah, vége. Jön a már kiérdemelt pihenő. – nyújtózott Liam Paul felé fordulva.

- Ámen. – mosolyodott el menedzserük.

Mikor kinyitotta Harry nekem az ajtót elámultam. Az ülés előtt egy hatalmas csokor vörös rózsa volt.

- Úristen! – léptem hátrébb meglepetten, ezáltal Harry-be ütközve.

- Bocsánatkérésem jelképeként. – búgta a fülembe. – Kaptam egy fülest, hogy ez a kedvenc virágod.

- Köszönöm. – öleltem át. – Gondolom, hogy ki lehetett az áruló. – néztem rá Oliver-re, aki pont a hátsó ülésre mászott be. – Kibékültetek?

- Nem is voltunk összeveszve. Soha nem tudnék haragudni erre a majomra, de amúgy igen, megbeszéltük a dolgot. - mondta Oliver kacagva.

– Nagyon örülök neki. De nem kellett volna, mondtam, hogy nem haragszom. – néztem Harry-re.

- De igenis, kellett. – vágta rá.

- Hány szál rózsát is kapott Smith Kisasszony? Ugye tudod, hogy ez csak egy dolgot jelenthet? – hajolt előre Liam. – Harry nagyon megbánhatta, hisz ekkora csokrokkal nem szokott csak úgy dobálózni.

Nagy nehezen bemásztam a kocsiba, ami egyáltalán nem volt könnyű feladat.

- Ahány szál, annyi boldog év. Szokták mondani. – tette hozzá Oliver, de igen gyorsan pontosította is a mondatát. – Barátságra értettem a ti esetetekben.

- Hát akkor, ahogy elnézem valaki hosszútávra tervezi a barátságotokat. – szólalt meg Niall tele szájjal. Pont a reggelét majszolta, de hát úgy látszik ezt nem tudta szó nélkül hagyni.

Legnagyobb meglepetésemre Harry szállt be mellém, pedig én Paul-ra számítottam.

- Te fogsz vezetni? – vágtam meglepett arcot.

- Igen. Miért mi baj van vele, ha én vezetek? – kérdezett vissza az övét becsatolva és a GPS-el kezdett vacakolni.

- Semmi csak azt hittem, hogy te a jobb oldali vezetéshez vagy szokva.

- Ezt pont ugyanúgy kell vezetni, csak itt, baloldalon. – mondta és beindította a kocsit.

- Oké, te tudod. – kötöttem be magam.

Félúton járhattunk, mikor kétségbeesetten kezdett kapkodni a váltó felé.

- Mi van ezzel a váltóval? Miért nem vált 5-be? – kérdezte mire rángatni kezdett az autó.

- Talán, mert az erre van. – váltottam helyette, mire kezét a kezemre rakta.

- Béna. – kiáltotta Zayn hátulról.

- Áhh, kis szemét. – húztam el a kezemet.

- Inkább cseles. – köhintett Louis. – A BMW-t is tudta volna vezetni tegnap, csak te kapóra jöttél.

- Értem. – bólogattam.  – Tényleg mi lesz a másik kocsival? – céloztam a fekete BMW-re, amivel az étterembe mentünk.

- Majd Annie hazaviszi. Úgyis az ő autója. Én meg hazamegyek a srácokkal.

- Annie? - fordultam hátra kíváncsian.

- Egy barátom. Itt van Manchesterben a barátnőinél, és nem volt szüksége rá, így amíg itt voltunk én használtam. Aztán, majd ha megy haza Londonba hazaviszi.

- Oké. – fordultam előre.

A reptérre érve a csomagjaim kipakolása és a bőröndjeim leadása után nem sok időnk maradt búcsúzkodni.

- Hiányozni fogsz. – bújt oda hozzám Zayn. – Lehet, hogy hülyén hangzik, így 3 nap után, de tényleg így van.

- Te is hiányozni fogsz. Meg az ugráltatásaid. – nevettem el magam.

- Mond, hogy jól emlékszem és téged láttalak a New Yorki gépen anyuddal! – nézett végig Niall a táskáimon.

- Igen, én voltam az. Jól emlékszel. És majdnem leesett az állam, amikor megláttalak. És mit ad Isten néhány órával később újra találkozunk. Sőt együtt dolgozunk.

- Ez nem véletlen. Ezt a sors akarta így. – mondta és megölelt.

Sorba jöttek a többiek is, Harry utoljára.

- Sajnálom, hogy…

- Ne, ne kezd! Már mindent megbeszéltünk. Én fantasztikusan éreztem magam az elmúlt napokban, szóval nem fogunk itt sajnálkozni semmi miatt sem. – húztam magamhoz. Annyira jól esett az ölelése. Egészen addig, amíg át nem ment szorítássá a részéről.

- Felhívjuk kedves utasaink figyelmét, hogy a 953 New Yorki járat 25 perc múlva indul. Kérjük, kezdjék meg a beszállást! – csendült fel a hangosbemondó hangja.

- Harry, lekésem a gépet. – próbáltam kiszabadulni erős karjai közül, mire egy puszit nyomott az arcomra.

- Akkor jössz velünk Londonba.

- Jah, iskolába meg anyu megy helyettem. – nevetettem meg a társaságot.

- Már most hiányzol. – simított végig az arcomon tekintetemet keresve.

- Felhívjuk kedves utasaink figyelmét, hogy a 953 New Yorki járat 15 perc múlva indul. Kérjük, fejezzék be a beszállást! – hangzott az újabb figyelmeztetés.

- Vigyázzatok magatokra. Meg egymásra is. – néztem körbe.

- Nagy ölelés? – mosolyodott el Zayn, mire egymásra borultunk.

A vállamra kapkodtam a fotós táskákat, mikor Oliver lépett elém.

- Meg leszel ennyi csomaggal? – kérdezte a csokromat átnyújtva.

- Megoldom. Köszi. –vettem el a virágot. – Otthon meg majd anyu elintézi, úgyis kijönnek elém. Szóval nem lesz gáz.

- Oké. Puszilom őket. – ölelt át. – Szeretlek.

- Én is. – dőltem a vállára. – És átadom.

- Sziasztok srácok. Remélem, hogy egyszer még látjuk egymást. De ha esetleg nem akkor további sok sikert a karrieretekhez és további bolondos éveket. – néztek Louis-ra és indultam a beszállók után.

- Kisasszony a jegye. – zökkentett ki a jegykezelő srác a rózsák nézegetéséből. – Kellemes utat és további szép napot. – mondta a csokromat méregetve.

- Köszönöm. Önnek is további szép napot.

Mielőtt elindultam volna még utoljára visszapillantottam a srácokra, mire a csipet csapat lelkes integetésbe kezdett. Egy utolsó mosollyal búcsút intettem nekik, az elmúlt 3 napnak, a vitáknak és Manchesternek.

Louis:

Nem sokat kellett várnunk a gépünk indulására, de egy örökkévalóságnak tűnt. Már annyira otthon akartunk lenni. 6 hónap távollét után nem is tudom mi lesz az első dolgom a családom és Eleanor megölelgetése után. Mindenki feszült volt az út miatt. Vagyis inkább a hazaérkezés miatt. Talán az elmúlt fél évben nem voltunk ennyire feszültek, mint most indulás előtt. Egyedül Harry arcán látszott egy halovány mosoly, ami kicsit oldotta bennem a feszkót.

- Na, mi van Hazza? – ültem le mellé és bekapcsoltam az övemet.

- Semmi. Már várom, hogy otthon legyünk. – mondta és ebben a pillanatban már emelkedni is kezdtünk.

- Azt én is. Hosszú volt ez a turné. – nyújtóztam. – De látom, hogy valami más az elfojtott mosoly oka. Csak nem Emily kisasszony? – kíváncsiskodtam.

- Halkabban. Nem akarom, hogy Oliver meghallja. – csitítgatott.

- Beszélni csak szabad róla.

- Olyan aranyos lány. – fordult felém. – Én meg olyan csúnyán viselkedtem vele.

- De ő nem haragszik szóval ez a lényeg. A többi nem számít.

- Szerinted mi lehet közte és Oliver között? – hallatszott a hangján, hogy rosszul érinti a dolog.

- Miért mi lenne közöttük? Barátok. – vágtam rá.

- De ahogy kiállt mellette tegnap, az szerintem több mint barátság.

- A nevükből kiindulva inkább rokonok lehetnek. Vagy csak véletlen a Smith vezetéknév egybeesés. Annyi Smith van, hogy éppenséggel ez is előfordulhat. De miért érdekel ez téged? – merült fel a kérdés bennem.

- Csak kíváncsi voltam a véleményedre. – mondta és a telefonját kezdte el nyomkodni.

- Legalább elkérted a számát? – vágódott le Zayn a velünk szemben levő ülésre.

- Nem, de anélkül is megtalálom. – kis keresgélés után alábbhagyott a lelkesedése. – Létezik, hogy nincs fent a Twitter-en? – nézett ránk. – Csak kamu profilokat találtam róla, ahogy 2 követője van. Annál kicsit népszerűbb szerintem.

- Hát… - kezdte Zayn.

- Ha Emily-t keresed Em Smith-t írj a keresőbe. – szólalt meg Oliver Paul mellett.

- Köszi. – hálálkodott és újra pötyögni kezdett. – És….meg van. – kiáltott fel.

Hazza arcát látva eszembe jutott, amikor mi jártunk itt Eleanorral. Én is körülbelül ilyen fejet vághattam, mikor rányomtam a KÖVETÉS gombra. Ezzel az emlékkel még jobban hiányzik a rég nem látott barátnőm. Olyan régen öleltem, csókoltam. És anyuék. Annyira rosszérzés egy ilyen hosszú turné után belenézni a szemükbe, hogy ennyi időre magukra hagytam őket. Tudom, hogy megértik, de akkor is szörnyű érzés. Viszont már otthon lehetnénk. Fantasztikus volt ez a turné, de most mindenkinek egy kis szünetre van szüksége. Mikor kinéztem az ablakon és megláttam a repteret, összeszorult a szívem. Végre itthon.

Csomagjainkat hátrahagyva siettünk a váróban várakozó szeretteinkhez. El mikor meglátott azonnal futásnak eredt és mikor odaért szorosan magamhoz öleltem. (Inkább szorítás volt.) 

 Könnyes szemmel nézett rám.

- Hiányoztál. – mondta és egy könnycsepp gördült végig az arcán. Kezemmel gyorsan letöröltem és egy csókot nyomtam a szájára.

- Te is kicsim. Szeretlek. – szakítottam meg a csókunkat.

- Én is. – mondta és magához húzott.

Dani is hasonlóképpen üdvözölte Liam-et. Harry anyukáját és nővérét, Zayn anyukáját, Naill pedig anyukáját és bátyát ölelgette. Jó újra itthon.

Mindenhol jó, de legjobb otthon, a családoddal és a szeretteiddel.