19.fejezet: Majd én segítek elfelejteni

Sziasztok! Itt a visszapillantás folytatása, remélem tetszeni fog. Köszönöm szépen a kommenteket és a szülinapi köszöntéseket.Nagyon aranyosak vagytok. Imádlak titeket!!!
Kittaa <3

Sokáig bámultuk a csillagokkal beborított égboltot és közben rengeteget beszélgettünk. Leginkább Harry kérdezett, én pedig csak válaszoltam. Mindenre, de tényleg mindenre kíváncsi volt. Nem is tudom, hogy találkoztam-e már valaha nála érdeklődőbb - ahogy ő hívja magát- emberrel az eddigi 15 évem során.

~Harry~

Már most imádom ezt az osztálykirándulást. Mily nagyon aranyos lány és láthatóan hatással vagyok rá, hisz még a hullócsillagos kívánságát is zavartan adta tudtomra. Pedig hát nem haraptam volna le a fejét, ha elmondja, hogy a mellkasomra szeretne dőlni. Egy ilyen csodálatosan szép lánynak bármit megengednék, egyszerűen nem tudnék neki nemet mondani. Már az első percben, mikor leszálltunk a buszról és megláttam az ajtóban a többiekkel megakadt rajta a szemem. Olyan természetesnek és kedvesnek tűnt, ami most már be is igazolódott. Mindig is szerettem az olyan lányokat, akik nem ugranak egyből a nyakamba, és ő pont ilyen. Kihívást jelent és ez nagyon izgat. És, ahogy elnézem itt a mellkasomra dőlve egész jó úton haladok ahhoz, hogy megpuhítsam.

Gondosan betakartam magunkat, hisz az a januári idő egyáltalán nem a csillagnézésnek kedvez, és időközben elég rendesen lerugdostuk magunkról a pokrócot.

Nem mondom, hogy csak egy éjszakát szeretnék vele tölteni, mert ő annál többet érdemel, de ahogy érzem a lélegzetvételeit és, ahogy hozzám simul a pokróc alatt egyre inkább érzem, hogy akarom ezt a lányt.

- Mily, nézd! – mutattam az égre, ahol egy hatalmas meteorit húzott el, fényes csíkot hagyva maga után.

Semmit nem reagált sem a halk megszólításomra, sem az egész égen áthaladó hullócsillagra, így már biztos voltam benne, hogy elaludt. Istenem, de édesen alszik. Nem volt szívem felébreszteni, de egyre hűvösebb lett a levegő, már órákat töltöttünk kint és kezdett világosodni is, így óvatosan megemeltem a fejét és a dereka alá csúsztattam a kezemet, vállammal tartva a fejét.

- Harry, Harry. – szólongatott, de a szemét nem nyitotta ki, biztos álmosott. Velem álmodott. Másik kezemet a térde alá tettem és lassan felemeltem. Elindultam vele befelé és a szobájához érve lábammal halkan belöktem az ajtót. Lola már az ágyban volt, nem akartam felkelteni. Óvatosan lefektettem Mily-t az ágyra és a takarójáért nyúltam, hogy betakarjam, egyszerűen képtelen voltam levenni róla a szememet. Tökéletes teste teljesen megbabonázott. Pont illene hozzám, azok a lábak… Megráztam a fejemet, kiverve belőle piszkos gondolataimat és gyengéden ráemeltem a takarót. Néhány percig még néztem, ahogy szuszog, majd én is visszahúzódtam a saját szobámba. Szerencsére nekem nem volt szobatáram, így nem kellett attól tartanom, hogy esetleg felébresztem. A meleg takarót a nyakamig felhúztam, annyira jól esett átfagyott testemnek a meleg menedék. Tudom, hogy a hullócsillagnézés nem éppen téli program, de hát a mostani idő nem is hasonlít a télire, hisz olyan meleg van, mintha legalábbis tavasz lenne. Viszont huzamosabb idő után elég hűvös a levegő. Pár órácska még volt az ébresztőig, hamar álomba szenderültem. Reggel a simogató napsugarak helyett az ajtómon való dörömbölésre ébredtem fel. Megdörzsöltem a szemeimet és kikászálódtam az ágyból. A nappaliba érve Alex-en kívül senkit sem láttam, így döbbenten néztem rá.

- Hol vannak a többiek? – néztem körbe, hogy most csak én vagyok ilyen vak, vagy tényleg nincs senki ébren még.

- Alszanak. – vágta rá, mintha az olyan természetes lenne, hogy nekünk előbb kell felkelnünk, mint nekik.

- Akkor engem minek keltettél fel?

- Gondoltam vihetnénk reggelit a csajoknak. Viszont a te csajodnak nem akarod én főzőcskézni. Neki főzzél te. – indult a konyhába.

- Nem a csajom. Bár lehetne. –tettem hozzá halkan.

Gyorsan összeütöttünk egy rántottát, ami megvallom nagyon nehezemre esett. Nem azért, mert nem akartam, csak álmos voltam és minden percben el akartam aludni a tűzhely mellett. Tálcára raktuk a tányérokat és a narancsleveket és elindultunk a lányok szobája felé. Belépve két édes szunyókáló leányzót láttunk. Odaosontam Mily mellé és a homlokát megpuszilva próbáltam felébreszteni. Lassan nyitotta ki a szemeit és mikor meglátott elmosolyodott.

- Jó reggelt, napsugaram. – ültem le az ágyra és az ölembe vettem a tálcát. Alex is hasonlóan cselekedett Lola oldalán.

- Szia, Harry. Ezt nekem hoztad? – pislogott a reggelije felé.

- Igen, gondoltuk meglepünk titeket.

- Köszönöm, nagyon édes vagy. – mondta és arcát eltakarta a kezeivel.

- Miért akarsz elbújni előlem? – fogtam meg a kezét és óvatosan magam felé kezdtem húzni.

- Nincs rajtam smink, és nem szeretem, ha így látnak. – szégyenlősködött.

- Ugyan már, te anélkül is szép vagy. Sőt gyönyörű. Egyébként este sem volt rajtad.

- De akkor sötét volt. – mondta elvigyorodva.

- Mit szólnál, ha átjönnél hozzám, nálam sötétebbek a függönyök, ha ennyire nem szeretnéd, hogy lássalak smink nélkül. Legalább őket is magukra tudjuk hagyni egy kicsit. – tettem hozzá halkan a fülébe súgva.

Nem válaszolt csak gyorsan felpattant és maga után húzott.

- Melyik a te szobád? – kérdezte gyorsan kapkodva a lábait.

- Pont most mentél el előtte. – mutattam az ajtóra, erre gyorsan visszafordult és berohant a szobába.

Fejemet rázva húztam el a sötétítőket, semmi értelmét nem láttam, már úgy is láttam, de kedveztem neki.

- Jobb így? – kérdeztem kezemet széttárva.

- Igen. – mondta elégedetten és a tálca után kapott.

- A kis türelmetlen. – húztam el előle. – Én szeretnélek megetetni. – emeltem fel a villát egy falattal. – Nagyra nyit. Így ni. És most a kenyér. – nyomtam a szájába a kis katonát.

- Miért hoztál két villát? – nézett rám az evőeszközt tapogatva.

- Hát gondoltam én is eszek belőle egy kicsit, már persze, ha nem akarod az egészet felfalni.

- Én is megetethetlek? – húzta fel a szemöldökét kérdőn.

- Ezt nem is kell kérdezned. Ezt el is várom. – vágtam rá, mire felnevetett. – Te most kinevetsz?

- Igen. Vicces a követelőző oldalad. De tetszik. Nagyra nyit. Így ni. – utánzott engem.

Mikor befejeztük a reggelit még volt fél óránk addig, amíg a többiek felkelnének, így kihasználtuk az időt és hanyatt vetődtünk az ágyon.

- Ugye tudod, hogy nem egészséges tele hassal lefeküdni? – fordította felém a fejét.

- Egyszer nem halunk bele.

- Jogos. Köszönöm szépen a reggelit, isteni volt. Nem is tudom, hogyan hálálhatnám meg.

- Nekem lenne egy-két ötletem. – kerekedtem fölé. – És még pont bele is férne az időnkbe. – mosolyodtam el.

- Nem mondtad, hogy ilyen ára van a rántottádnak. – biggyesztette le az ajkát.

- Ez benne a meglepi.

- Kis huncut. De tőlem max egy puszit kapsz érte, már persze, ha ennyivel meg tudsz elégedni. – kezdett alkudozni.

- Legyen. Egyelőre beérem három puszival. – mentem bele a dologba.

- Rögtön hármat követelsz? Mire fel?

- Egyet azért, amiért nekiálltam. Egyet azért, amiért megsütöttem, ami mellesleg nem volt zökkenőmentes. – kérdő tekintetét látva folytattam. – Majdnem elaludtam a konyhában, és az utolsót pedig azért, amiért felhoztam neked. Sőt kéne kérnem egy negyediket is, amiért elbújtál előlem. Szóval kérem a fizetségem. – fordítottam el a fejemet, hogy megpuszilhassa az arcomat.

- Egy. Kettő. Három. – kaptam sorba a puszikat, de a harmadiknál elhúztam a fejemet. - És a negyedik? Nem azt mondtad, hogy… - vágott meglepett fejet. Igen, így is pontosan, és tisztán láttam az arcát, és a szép szemeit is.

- De igen, és követelem is, de ezt valahova máshova kérném. – néztem le rá sejtelmesen.

- És mégis hova? – incselkedett. – Ide? – simított végig a homlokomon. Fejemet rázva jeleztem, hogy az nem az említett terület. – Akkor talán ide? – tapogatta meg az orrom helyét. Újabb nemleges válasszal csóváltam a fejemet. – Ide? – érintette meg az arcom másik felét, pedig keze először a szám felé indult.

- Te játszol velem, már érzem. – csöndben összeszorította a száját és kuncogni kezdett. – Kérem azt a puszit, most. – jelentettem ki határozottan, mire még jobban kuncogott. Rájöttem, hogy szórakozik velem, így fölé hajoltam és nem hagytam neki más választást. Puha ajkait megérezve a számon végigfutott rajtam a vágy.

- Elégedett vagy? – kérdezte.

- Igen, nagyon is. – mondtam mosolyogva. Legszívesebben elmondtam volna neki, hogy mit éreztem abban a pillanatban, amikor összeértek az ajkaink, de még korai lenne, és nem akarom elrontani a dolgot, így inkább magamban tartottam. Lesz még rá lehetőségem bőven, hogy tudassam vele az érzéseimet. Komolyan meg vagyok lepődve saját magamon. Hogy volt képes ilyen hamar elcsavarni a fejemet? Mindig én szoktam az őrületbe kergetni a csajokat és vele ez most pont fordítva történik.

Hangos hangzavar törte meg az eddigi csendet, felkeltek a többiek.

- Ideje menni öltözni. – mászott ki alólam és kisétált az ajtón.

- Imádom ezt a csajt. –rontott be Alex. – Imádom. – ismételgette magát és kirohant. Jót nevettem rajta, pedig én is ugyanabban a cipőben voltam.

Gyorsan felöltöztem és leugráltam a lépcsőn. Mindenki menetre készen állt a nappaliban, nekem meg fogalmam sem volt, hogy hová megyünk.

- Először is jó reggelt mindenkinek. – szólalt meg a kör közepén Mr. Brown, az osztályfőnökünk. – A mai napi programunk a következő lesz: mivel már mindenki megreggelizett, így a nem messze lévő éttermet már kilőttük, viszont így több időnk lesz az Eiffel torony-nál, utána pedig városnézés lesz. Megkérek mindenkit, hogy nem maradjatok le, mert hatalmas tömeg lesz és nem örülnék, ha valakit elhagynék. Kérdés? – nézett körbe.

- Mikor jövünk vissza? – tettem fel én az első és egyetlen kérdést.

- Harry, még el sem indultunk. Majd olyan 6 vagy 7 óra körül. Hatalmas a város és lesz egy csomó program is, élvezni fogjátok. Addig is hagyjuk próbálni a táncosokat. Mehetünk? Mindenkinek meg van mindene?

Remek. Szóval reggel elmegyünk este meg vissza. Reméltem, hogy legalább délután visszajövünk már. Így mégsem tetszik annyira ez az egész. Felkaptam a táskámat és indultam a többiek után. Mikor felnéztem az emeltre láttam, hogy Mily mosolyogva integet. Mennyivel jobb lenne, ha itt maradhatnék és nézhetném, ahogy táncol.

Csodás volt az Eiffel torony, és a város is, de valahogy nem kötött le a dolog.

Én már menni akartam vissza a szállásra, de a többiek még képeslapokat szerettek volna vásárolni, így ezzel is elment egy csomó idő. Végül 8 órára értünk vissza, de Mily-ék még mindig próbáltak. Hogy bírják, nem is értem. Átvetődtem a félretolt kanapén és onnan figyeltem Mily-t, csak rá tudtam koncentrálni. Nagyon jól tud táncolni, és ahogy mozgatja a csípőjét, komolyan elképesztően tehetséges. De a legjobban akkor az tetszik, ahogy beleéli magát a dalba. Hosszasan figyeltem, mire Daniel bejelentett, hogy vége a próbának. Fáradtan kullogott oda hozzám és a vállamra dőlt.

- Eszméletlenül mozogsz. – súgtam a fülébe. – Betáncolhatnád magadat az ágyamba is. – folytattam a suttogást, mire éreztem, hogy elmosolyodott. – Aludj ma velem, kérlek. – ragadtam meg a csípőjét és még szorosabban húztam magamhoz.

- Csak alszunk. – szögezte le a dolgokat.

- Igen, én is arra gondoltam.

- Akkor jó. Abban benne vagyok. – lassan indult előttem, gondolom már alig vitték a lábai.

Felérve gyorsan letusoltam, addig Mily is átöltözött és lefürdött, majd pizsamában sétált be az ajtón. Az ágy szélén ülve néztem, ahogy lefekszik a másik oldalra.

- Istenem, végre vízszintesben. – sóhajtott fel.

- Egész nap próbáltatok?

- Igen, és már alig érzem a lábamat.

- Ha gondolod, megmasszírozom. – ajánlottam fel, de elutasított.

- Nem kell köszönöm, inkább aludnék.

- Jól van, jó éjszakát. – nyomta egy puszit az arcára.

Mosolyogva viszonozta a gesztust, és takaróját magára rángatva elfordult. Nem akartam túlságosan nyomulni, de nem tudtam megállni, és mögé kúsztam. Csípőjére téve a kezemet hozzásimultam és kezét simogatva élveztem a pillanatot.

Közelsége hamar álomba ringatott.

Reggel már nem volt mellettem, mikor felébredtem. Egy cetlit találtam a párnán, amin a következő állt: „Jó reggelt! Elmentünk futni. Szép napot! Este találkozunk! Puszi. Mily”

A mi napunk újabb városnézéssel telt, délután pedig bowlingozni voltunk. Este Mily-t már az ágyban találtam. Egy puszit leheltem a homlokára és betakartam. A következő 2 nap is hasonlóan telt. Alig láttam, reggel korán edzeni mentek, mi pedig csak későn értünk vissza a szállásra. Hiányzott, hogy vele lehessek. Már csak két napot töltünk Franciaországban, de a mai lesz a leglazább és a legrövidebb napunk. Valami nyomda múzeumot látogattunk meg, de nem nagyon érdekelt minket, inkább hülyéskedünk a srácokkal. Délután korán visszaérkeztünk, de Mily-ék most is, mint mindennap próbáltak, mikor megérkeztünk. Szegényen egy csepp jókedv sem látszott, fáradt is volt és morcos.

- Oké, mára ennyi. Ügyesek voltatok. Mily beszélnünk kell. – rángatta félre szegénykémet.

Könnyeit törölgetve jött el Danieltől, nem bírtam megállni, hogy nem kérdezzem meg, hogy mit történt.

- Csak Andy.- vágta rá és felszaladt a lépcsőn. Én meg utána. Meglepett, hogy az én szobámba ment be, de gondoltam, hogy vigasztalásra vágyik.

- Mily. – léptem be az ajtón, mire a nyakamba borult.

- Soha többé nem leszek szerelmes. Soha többé. – tört ki sírásban.

- Mit csinált az a rohadék? – öleltem szorosan magamhoz.

- Semmit. Csak nekem ez nem megy, hogy végig kell néznem, ahogy Amy-vel van.

- Szereted még? – merült fel a kérdés, amit fájt kimondanom, de muszáj volt, hogy tudjam.

- Nem, de nem tudom elfelejteni. Igaz, hogy csak 3 hetet voltunk együtt, de én tényleg szerettem. – törölgette az arcát.

- Majd én segítek elfelejteni. – húzódtam el tőle egy kicsit, hogy a szemébe nézhessek. – Én itt vagyok neked. – emeltem meg kissé az állát, mire az alsó ajkába harapott. Csak ezt nem! Ez a halálom. Lassan odahajoltam hozzá és látva, hogy nem lök el magától lágyan megcsókoltam. Végül heves csók lett belőle, és az ágyon végeztük.

- Szeretlek Mily. – néztem le rá és újra megcsókoltam.

- Én is szeretlek. – törte meg a csókunkat. Kész, itt a vég. Végre bevallottam, hogy mit érzek iránta és most már tudom, hogy ő is ezt érzi, viszont holnap reggel indulunk haza.

Utólagosan is Boldog Szülinapot Perrie!!!