32.fejezet: Korai ébresztés

Sziasztok! Megint késtem, pedig nagyon igyekeztem :/ Itt az új rész, remélem tetszeni fog, ami azt illeti szerintem kicsit túl sok lett benne a párbeszéd, de mindegy, ilyen lett. Köszönöm a kommenteket nagyon aranyosak vagytok, az új feliaratkozókat üdvözlöm :D és BÚÉK mindenkinek! 

u.i.Közvélemény kutatás: Érdekelne-e titeket egy Louis-s fanfiction, olyan amiben nem híres vagy esetleg jobban örülnétek, ha valamelyik másik manóka :D játszana benne? Előre is köszi

Puszii: Kittaa

(Boldog boldog születésnapot! így utólagosan is drága Louis!!!! <3 )

~Emily~

Ahogy kiléptem az ajtón koromsötétség tárult elém. Teljesen össze voltam zavarodva, arra sem emlékeztem, hogy hol parkoltunk le a kocsival. Össze-vissza bolyongtam és bukdácsoltam a sötétben. Egyre reménytelenebbnek láttam, hogy megtalálom a kocsit és Harry-t. Meginogtak lábaim a magas sarkú cipőben, így inkább megszabadultam tőlük, még mielőtt kitörtem volna bennük a bokámat. Kezembe fogtam a lábbeliket és úgy folytattam utamat. Jó néhányszor megbotlottam a patkákban, áldottam a percet, mikor kibújtam cipőimből. Muszáj megtalálnom őt… Ahogy sétálgattam a kocsik között meghallottam egy nagy koppantást. A hang irányába indultam, majd ahogy közelebb értem kezdett kirajzolódni előttem egy nálam valamivel magasabb alak.

- Harry?!- kérdeztem félénken. Egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy tényleg ő az. – Harry?

- Mond, hogy ez nem igaz! – szólalt meg halkan, rekedtes hangon.

- Én…nem… – kezdtem, de elcsuklott a hangom.

Közelebb lépve már tisztán láttam arcát, szemem is hozzá szokott a sötéthez. Kezét szorongatta, fájdalmasan sóhajtozva.

- Lefeküdtél vele? – kérdezte rám nézve.

Szemei most is ugyan úgy csillogtak, mint korábban. Semmi megvetést nem volt pillantásában, pedig megérdemeltem volna.

- Nem, dehogyis. – mondtam kicsit felemelve hangomat. – Addig…addig nem mentünk el. – sütöttem le szememet szégyenemben, hogy egyáltalán közöm volt egy olyan emberhez, mint Nath.

- Akkor meddig mentetek el? – lépett egész közel hozzám határozatlanul billegve lábain, szinte már összeért homlokunk.

- Harry…- suttogtam lefelé nézve a semmibe.

- Emily! Tudnom kell! Tudni akarom.

- Csak megcsókolt, és a nyakamat…- dadogtam.

Egyáltalán nem hittem volna Nathan-ről, hogy ilyen bunkó. Megbeszéltük, hogy ez köztünk marad, nem tudja meg senki sem, soha. Megfogadtuk, ő mégis elmondta. Túlságosan is sokra tartja magát. Harry-vel ellentétben őt nagyon is megváltoztatta a hírnév. Nem ilyennek ismertem meg, és könyörgöm…megígérte.

- És jobban csókol, mint én? – tette fel azt a kérdést, amire nagyon nem számítottam.

Azt hittem szóba sem akar majd állni velem, erre ilyet kérdez. Hangjából tisztán kihallatszott, hogy féltékeny. Már ismertem annyira, hogy arcáról is le tudjam olvasni, hogy mire gondol. Az évekkel ezelőtti közösen eltöltött idő alatt volt rá időm. Soha nem tetszett neki, ha valaki a közelemben volt…rajta kívül. Nem szerettem volna, ha féltékenykedik, hisz rengeteg kapcsolatot tett már tönkre a féltékenység, és nem akartam, hogy a miénk is közéjük tartozzon.

Tudtam, hogy csak egyféle módon nyugtathatom meg, és hát a válasz is egyértelmű volt.

- Nem. Te csókolsz a legjobban…az egész világon. – simítottam meg arcát, amitől lassan lehunyta szemeit.

- Szerelek Emily, amióta csak ismerlek, és csak magamnak akarlak. Nem tudom elviselni, ha máshoz bújsz vagy mást puszilsz. – pillantott rám, zöld szemeivel rabul ejtett.

- Tudom, ezzel valahogy én is így vagyok. Ő nem jelentett nekem semmit és nem is fog. Most már legalább tudom, hogy miért nem kedvelitek.

- Haza megyünk? – váltott gyorsan témát, ezzel lezárva a dolgot. Bólintottam és a mellkasára hajtottam fejemet. – Szólok Louis-nak. – kutatott zsebében telefonja után.

Igaz, hogy ő sem ivott az este folyamán, hisz amit kapott italt, azt is kiborította idegességében, de a kulcsok már Louis-nál voltak, és nem is biztos, hogy tudott volna vezetni a keze miatt. Összebújva álldogáltunk a kocsi mellett, amíg Louis ki nem ért hozzánk. Neki is kellett jó néhány perc, mire megtalálta az autót.

- Taxi szolgálat. – lépett mellénk mosolyogva. – Szent a béke?

Harry csak megszorította kezemet, ezzel megadva a várt választ. Bepattantunk a kocsiba, majd szélsebesen átszáguldtunk a városon. Meglepően nagy volt a forgalom, de Louis nem igazán foglalkozott a többi autóssal. Egyik sávból a másikba vágott át, pont úgy vezetett, mint Harry a múltkor, mikor a kórházba mentünk. Louis azóta már egész jól van, de lehet, hogy vezetnie még nem kellett volna. Amúgy szerintem ugyan ott tanultak vezetni: a szélvész autósiskolánál. Harry egyik kezével továbbra is szorosan fogta az enyémet, a másikat viszont mintha rejtegetni akarta volna. Mikor odanyúltam az ülésen pihentetett, lába takarásában levő kezéért elrántotta azt. Mikor „hazaértünk” Louis szinte kitessékelt minket a kocsiból, sietett vissza barátnőjéhez.

- Mikor jössz? – kérdezte Harry utolsó szóként, mire Lou csak sejtelmesen elmosolyodott.

Még én is, aki nem is ismeri őt annyira, tudtam, hogy mire gondol. Ismételten nem tölti otthon az éjszakát.

- Harry, szeretném megnézni a kezedet. – mondtam felé fordulva, mikor az ajtóhoz értünk.

- Nincs semmi baja. – förmedt rám, amitől kicsit megijedtem.

- Nekem nagyon úgy tűnik, hogy mégis. – tettem újabb próbát, hogy meglessen kezét a kint lámpa felvillanó fényénél, de ismételten elrántotta és tovább ügyetlenkedett a kulccsal.

- Majd én. – kaptam ki fájós kezéből a kulcscsomót, különben reggelig ott állhattunk volna. Ahogy hozzáértem felkiáltott.

- Azt a ku***- hirtelen felkaptam fejemet a zárról.

Kezét nézegette összeszorított fogakkal. Ekkor láttam meg sebesült mancsát. Azonnal vizsgálni kezdtem véraláfutással teli ujjait, amit ezúttal már nem volt ideje elhúzni előlem. Alig tudta kinyújtani ujjait és minden apró mozdulatom fájdalmat okozott neki.

- Ez…ez…- hebegtem. – Ekkorát nem ütöttél. – néztem fel rá aggódva, kezét kezemben tartva.

- Valóban nem. – vágta rá.

-  Mi..mit csináltál? – kérdeztem elhaló hangon.

- Megnéztem milyen kemény a kocsi. – mosolyodott el

- Harry…

- Ideges voltam. – motyogta és próbálta kiszabadítani mancsát. – Holnapra jobb lesz.

- És, ha nem? Lehet, hogy eltört. – merült fel benne, de csak legyintett.

- Annál erősebb vagyok. – mosolyodott el ismét, majd látva arcomat hozzátette – Különben is akkor fel lenne dagadva. – nyugtatott. - Aludni szeretnék, gyere. – indult el felfelé a lépcsőn.

- De Harry…

- Semmi de Harry, gyere.

- De, ha nem lesz jobb, ígérd meg hogy elmegyünk reggel megnézetni. – bólintott, majd tovább folytatta útját felfelé. – És addig is, van egy jó krémem, hadd kenjem be legalább. – ajánlottam fel.

- Kényeztetni szeretnél? – húzódott mosolyra szája, mikor felértünk az emeletre.

- Segíteni szeretnék, hisz miattam van ez az egész.

- Nem miattad, hanem miatta. – célzott Nathan-re burkoltan.

Nem kellett sokáig győzködnöm. Próbáltam óvatosan ellátni kezét, de így is felszisszent néha-néha. Egész jól viselte, ahhoz képest.  Én biztos sikítottam volna a helyében.

- Kész is. – simítottam meg csuklóját – Ügyes voltál. – dicsértem meg, mire önelégült nevetésbe kezdett.

- Mint egy gyerek, vagy mint egy férfi? – kíváncsiskodott. Itt már kezdtem érezni rajta, hogy mennyire fáradt.

- Abszolút, mint egy férfi. Az én lovagom. – tettem hozzá halkan.

- Van fogalmad róla, hogy mennyire szeretné lerángatni rólad ezt a ruhát a te lovagod?- hajolt a nyakamhoz és csókolgatni kezdte bőrömet.

Áttért ajkaimra, amiket mohón kényeztetett. Először fel sem tűnt, hogy miért csinálta, aztán rájöttem: bizonyítani akarta, hogy ő sokkal jobban csókol.

- Aludjunk. – toltam el magamtól. – Tudom, hogy mire megy ki a játék. Hidd már el, hogy nekem csak te kellesz és a te csókjaidra vágyom.

- Biztos, hogy aludni szeretnél? – incselkedett tovább és lassan ledöntött az ágyra.

- Igen és rád is rád férne. Hosszú napunk volt. – tértem ki csókjai elől.

- Legalább egy csókot. Hogy szépeket álmodjak. – váltott át gyerekes üzemmódba.

Nem ellenkeztem, mindennél jobban vágytam ajkai érintésére. Keményen csókolt, követelőzően. Levegő hiányában váltunk el egymástól és ezt kihasználva kimásztam alóla. Átsiettem szobámba és megragadtam a fürdőben levő pizsamámat. Az ajtóban Harry-be ütköztem, aki fogkeféjét szorongatta kezében, így maradt a fürdőben való öltözés.

- Mi van? – néztem rá, mikor leült a kád szélére és megállás nélkül bámult rám, miközben nekiállt a fogmosásnak.

- Várom a show-t. –motyogta habzó szájjal.  

- Milyen show-t? Nem fogok előtted átöltözni. – ellenkeztem.

- Miért nem?

- Mert nem. Tudod, hogy szégyenlős vagyok. – tettem csípőre kezeimet, vártam, hogy végezzen és magamra hagyjon. – Különben is miért itt mosod a fogad? Van saját szobád.

Kiköpte a fogkrémet, kiöblítette száját, majd egy lépéssel lecsökkentette a köztünk levő távolságot.

- Itt minden az enyém. Beleértve téged is.

- Akkor sem fogok levetkőzni előtted. – ráztam meg fejemet, megmakacsolva magam. Igazából nem lett volna ellenemre, hogy húzzam egy kicsit az agyát, de már túlságosan is fáradt voltam hozzá, így pont kapóra jött szégyenlősségem.

- Hát, akkor nekem kell tennem az ügy érdekében. – sétált hátam mögé és ruhám cipzárját kezdte piszkálni.

- Hová megyünk holnap? – tértem el a „témától”.

- Mondtam, hogy meglepi. Ne kíváncsiskodj, úgysem mondom el. – gonoszkodott és lassan lehúzta a cipzárt.

Igaz, kicsit szenvedett vele, hisz egy kézzel nem lehetett könnyű, de végül csak lerángatta rólam a ruhát, majd magához húzott. Ott álltam előtte egy szál fehérneműben, kezdtem fázni, de nem akartam elhúzódni tőle.

- Ez így nem fair. Te még teljesen fel vagy öltözve. – panaszkodtam, amit elintézett egy hát ez van szófordulattal –De tehetünk ellene. – léptem el tőle és szembe fordultam vele.

Övéhez nyúltam és hamar megszabadítottam nadrágjától. Ujjaimat inge alá csúsztatva simítottam meg mellkasát, kigomboltam ingét majd kibújtattam belőle.

- Sokkal jobb. - csodáltam meg művemet, ahogy bokszerben állt előttem.

- Imádom, ahogy vetkőztetsz. Nagyon koncentrálsz. – nevetett fel. - És most mit fogsz csinálni velem? – húzogatta szemöldökét kíváncsiskodva.

- Lefektetlek…aludni. –törtem derékba elképzelését.

Megragadtam fogkefémet és nadrágzsebéből a mobilját, majd magam után húztam szobájába és lelöktem az ágyra. Betakargattam és kisétáltam a fürdőbe megmosni a fogamat. Mikor kiléptem az ajtón még mindig fent volt, türelmesen várt rám. Mivel a pizsimet odaát hagytam, így végül fehérneműben feküdtem be mellé. Forró testével azonnal közelebb nyomult. Fejemet mellkasára hajtottam, annyira jó érzés volt érezni szívverését.

- Jó éjt Harry. – suttogtam.

- Jó éjt, kicsim.

Hamar álomba merültünk, ám nyöszörgése sokszor felébresztett. Fájós kezét oldalamon pihentette, ami egy-egy mocorgásom alkalmával nyögést váltott ki belőle. Szörnyű volt az esténk, egyáltalán nem így képzeletem el. Soha nem szerettem, ha verekednek a fiúk, nem hogy miattam. Viszont jó érzés volt tudni, hogy tényleg fontos vagyok neki.

Még sötétség uralkodott a szobában, mikor megszólalt Harry mobilja az éjjeliszekrényen. Mocorogni kezdett, majd álmos hangon beleszólt.

- Anyu. Még alszom. Majd visszahívlak…később. – intézte el ennyivel és gyorsan visszafeküdt mellém.

Ahogy újra átölelt már aludt is. Én viszont már nem tudtam visszaaludni. Mobilom után kezdtem kutakodni, ami hiába, hogy csak 6 óra 10-et jelzett már nem voltam álmos. Hosszú percekig néztem a mellettem szunyókálót és göndör haját kezdtem piszkálni. Még mindig olyan volt, mintha álmodnék, mintha hetek óta vele álmodnék. Halvány mosoly jelent meg arcán. Olyan nyugodtnak tűnt. Nem akartam felébreszteni, de nem bírtam megállni, hogy ne csókoljam meg tökéletes ajkait.

- Utálom, ha néznek, mikor alszom. – motyogta még mindig csukott szemmel, mikor visszafeküdtem mellé.

- Nekem sem szabad? – mosolyodtam el, mire lassan kinyitotta szemeit.

- Nem. – vágta rá határozottan, de végig nevetett.

- Hát jó, akkor én azt hiszem, megyek is. A saját szobámban talán nem zavarok senkit. – cukkoltam, hisz gondoltam, hogy nem fogja hagyni, hogy elmenjek mellőle és hát be is jött. Már túl kiismerhető lett.

Egy pillanat alatt fölém kerekedett és kezeivel fejem mellett megtámaszkodva teljesen az ágyhoz szegezett.

- Még, ha akarnád sem engednélek el. Ez a te szobád is, és szükségem van rád. Imádom, ahogy a mellkasomba fúrod azt a gyönyörű kis buksidat. – suttogta néhány centire ajkaimtól és végig szemembe nézve.

Már pontosan tudta, hogy ezzel hogyan hat rám és ezt ki is használta. Lehet, hogy én is kiismerhető lettem? Óvatosan közelített, nem kapkodta el a dolgokat. Lágyan, édesen csókolt, kezeivel még mindig fogságba ejtve.

- Hogy van a kezed? – törtem meg csókunkat.

- Ünneprontó. – rázta meg fejét, majd biztosított róla, hogy hatott a krém és már nem fáj neki annyira.

Újabb hosszas csókban forrtunk össze, mindketten többre vágytunk, de nem sok időnk maradt rá. Éppen, hogy elmerültünk csókjainkban csöngettek. Először nem foglalkoztunk vele, de az illető nem adta fel, megállás nélkül kezdte nyomni a csengőt.

- Kinyírom Louis-t. – ugrott le rólam durcásan és kiviharzott a szobából.

~Harry~

Nem sokszor ébresztettek ilyen aranyosan, mint Emily, hisz eddig a csajok általában leléptek, mire felébredtem, vagy csak szimplán nem foglalkoztak velem. Emily játékos kedvében volt, és ami azt illeti én is abban lettem volna, ám még mielőtt kiélvezhettük volna csókjainkat megszakítottak miket. Gondolom Louis megint itthon hagyta a kulcsát és nem tud bejönni, de most nem fogja megköszönni, amit tőlem kap. Kitártam az ajtót és már nyitottam volna a számat, hogy kiosszam, amiért tönkre tette az ébresztőmet, ám nem ő állt az ajtóban.

- Jó reggelt! – szólalt meg az előttem álló 3 nő egyszerre.

- Anya…Gemma…Maya…- pattantak ki szemeim látva őket és nővérem azonnal a nyakamba is ugrott.

- Jó újra látni, öcsi. – borzolta össze a hajamat és beljebb tessékelte magát.

- Édesem. Annyira hiányoztál. – suttogta anyu könnyes szemmel, mikor megölelt.

- Anyu, 2 hete voltam otthon. – nyögtem ki nagy nehezen, levegőhöz jutva szorongatása után.

- Hát ez az. Még akkor sem vagy otthon, mikor pihenőtök van. – dorgált meg és ő is beljebb lépett.

- Ami azt illeti…vendégem van. – mondtam, de mintha meg sem hallották volna.

Ez az egész nagyon meglepő és kínos volt. Fél 7-kor beállít az anyám és a nővérem, ráadásul Mayát is magukkal hozzák.

- Szia Harold. Jól nézel ki. – mondta nyájasan és mosolyogva.

Mayát gyerekkorom óta ismerem, hisz a szüleink sokat jártak össze, és persze minket is magukkal rángattak.

Itt kezdődött a látogatás kínos része. Egy szál bokszerben álltam előtte, ami őt egy cseppet sem zavarta, sőt tetszett neki a helyzet. Felsőtestemet bámulta, hiába is próbáltam a szemébe nézni.

- Szia, Maya. – szólaltam meg végül, mire felkapta a fejét és átölelt.

- Sokat változtál. Igazi férfi lett belőled. – motyogta a fülembe a szőkeség és a hátamat kezdte simogatni. – Igazi férfi. – ismételte.

- Harry, nem láttad a nadrágo…- hallottam meg Emily hangját a hátam mögül és azonnal elhúzódtam Mayától.

Fekete fehérneműben, mezítláb állt a lépcsőn, vállára omló, kiengedett hajjal. Ijedten húzta össze magán lágyan hozzásimuló ingemet. Szegénykémet meglepte az érkező vendégsereg. Kínosan mosolygott és próbált minél többet eltakarni magából. Gyorsan mellé léptem és próbáltam oldani a kialakult feszültséget. Gemma majd megszakadt a röhögéstől, hisz ruházatunkból sejthette, hogy megzavartak valamit. Anya és Maya pedig elképedve méregettek minket.

- Anya, csajok ő itt, Emily…a barátnőm. – nyögdécseltem zavaromban, hisz még sem így akartam bemutatni őt a családomnak. Ő fehérneműben, én meg bokszerben. Nem a legideálisabb pillanat.

- Kicsim, ő az anyukám Anne, a nővérem Gemma…- anyu mosolyogva lépett mellénk és átölelte Emilyt, ami kicsit könnyített a helyzeten.

- Csókolom. – köszönt, de anyu rögtön félbeszakította, hogy ő még nem olyan öreg, nyugodtan tegezheti.

Gemma is hasonlóan üdvözölte kedvesemet.

- …és ő Maya, egy gyerekkori barátom.

- Maya. – suttogta mellettem Emily.

Hangjából pontosan kihallatszott, hogy nem kedveli. Maya mosolyogva kezdett bele üdvözlésébe.

- Jó újra látni téged, Emily. Azt hittem felhagytál a reflektorfénnyel. Vagy már nem megy úgy a szekér és meggondoltad magad? Hát végül is a legjobb palit találtad meg hozzá, hogy fent tartsd a nevedet. Harry meg amilyen naív még el is hiszi, hogy szereted és nem csak a népszerűsége miatt vagy vele. Hát ez izgisen hangzik. Mikor akarjátok bejelenteni, hogy együtt vagytok? Vagy ez csak amolyan szex és más semmi kapcsolat?

- Maya! – kiabált rá egyszerre anya és Gemma.

Tátott szájjal hallgattam Mayát. Hogy mondhat ilyeneket? Hogy képzeli, hogy ideállít és kioktatja a barátnőmet? És honnan ismeri Emily-t? Mi lett azzal a szerény, visszahúzódó, szőke kislánnyal, akit megismertem, és akit anno szerettem?

31.fejezet: Egy régi ismerős

Sziasztok! Tudom, hogy nagyon régen jelentkeztem, de most tényleg meg volt rá az okom. Családi probléma, konkrétabban betegség szólt közbe, ami sokban megnehezítette az elmúlt heteimet, hónapjaimat. 
Nagyon sajnálom, hogy hitegettelek és cserben hagytalak titeket, hisz rengeteget köszönhetek nektek, de sajnos ez így alakult. Azt gondoltam, hogy ilyen az én családommal soha nem történhet meg, de rá kellett jönnöm, hogy erről nem én döntök. :(
Most, hogy volt egy kis nyugi és időm begépeltem nektek az új részt. Remélem tetszeni fog, de ha mégsem a negatív kritikát is elfogadom :)
Utólagosan is Boldog Mikulást kívánok mindenkinek (habár tudom, hogy már rég elmúlt). És előre is Boldog, békés Karácsonyt!!! :)
Puszi: Kittaa <3

~Emily~

Harry egy másodpercig sem tétovázott, bevágott a kádba, majd miután beállította langyosra a vizet ő is bekászálódott mellém. Velem szembe ült le és a bokámat kezdte csókolgatni. Hamar megtelt a kád, gyorsan elrepült az idő. Olyan jól elmulattunk a habbal való játszadozással és egymás arcába való habfújással, hogy észre sem vettük, hogy Louis időközben hazaért. Csak akkor tűnt fel, hogy lassan egy órája ültünk a kádban, mikor Louis idegesen dörömbölni kezdett az ajtón.

- Jesszusom, Lou. Mi olyan fontos, hogy be kell törni az ajtót? – kiáltotta ki neki Harry, és egy újabb adag habot nyomott az arcomba.

Prüszkölve próbáltam megszabadulni az orromat csiklandozó, szememet csípő és nem is éppen kellemes ízű tusfürdőtől.

- Hol van Emily? Már az egész házat végigjártam, de nincs sehol. Ugye nem ment még haza? - kérdezte kétségbeesett hangon és tovább rugdosta az ajtót.

- Miért mentem volna haza? - lepődtem meg kérdésén, ezáltal leleplezve magamat, magunkat.

- Hála Istennek. – sóhajtott és felhagyott az ajtóbetörési kísérletével. – Segítened kell Em… De várjunk csak, mit csináltok ti odabent? – merült fel benne a kérdés, aminek hangot is adott.

- Ööö…fogat mosunk. – vágta rá Harry és megrántotta a vállát, mikor elmosolyodva felé fordultam.

- Ja, gondolom. Azért is kellett bezárni az ajtót. Logikus. Na, mindegy. Nem is akarom inkább tudni, hogy miben mesterkedtek éppen. Emily, muszáj segítened.

- Mond, hallgatlak. – kiáltottam ki, de kijelentette, hogy ajtó keresztül nem kommunikál, nem akar tovább üvöltözni. – Akkor várnod kell, amíg végzünk. – fújtam Harry felé a kezemben levő habot nevetve.

- Kérlek. Sürgős. – könyörgött és elérte, hogy megesett rajta a szívem.

- Oké. Egy perc.

Felkaptam a kád melletti polcról az egyik törölközőt és gyorsan magamra csavartam, miközben kiléptem a kádból. Harry elnyújtózva, kényelmesen hátradőlve nézte, ahogy szerencsétlenkedtem a megtörölközéssel. Egy másodpercre sem vette le rólam szemeit, éreztem, hogy figyel, szinte égette bőrömet tekintete.

- Harry, ne bámulj, kérlek. Zavar. – adtam végül hangot a gondolataimnak.

- De olyan gyönyörű vagy.

- Akkor is zavar. Tudom, hogy te nem vagy szégyellős, és nem ismered ezt az érzést, de én helyetted is szégyellős vagyok, szóval kérlek…- fordultam vissza hozzá, mikor kész lettem testem „lehabtalanításával”.

Fészkelődni kezdett, majd végül felállt. Azt sem tudtam hová nézzek zavaromban, csak össze-vissza kapkodtam a tekintetemet, mire nevetni kezdett. Gyorsan hátat fordítottam neki, ez tűnt a leglogikusabb ötletnek. Előbb is eszembe juthatott volna. Nem sokat kellett várnom előző mondatomra adott válaszára, ugyanis ahogy kilépett a kádból egyből mögém lépett.

- Bizony, hogy nem vagyok szégyellős, és neked sem kéne annak lenned, főleg nem előttem, mert gyönyörű vagy és imádom minden egyes porcikádat. – suttogta nyakam csókolgatása közben.

- Legalább egy törölközőt csavarj már magadra, légyszi.

- És, ha én nem szeretném? – suttogta a fülembe mosolyogva.

- És, ha én szépen megkérlek? - alkudoztam, amiben hamar belement.

- Ha megígéred, hogy holnap reggel elvihetlek magammal valahová.

- Hová akarsz vinni? – csillant fel a szemem, és már meg is feledkeztem meztelenségéről.

- Legyen meglepi. Csak ígérd meg, hogy nem fogsz hisztizni.

- Szoktam én olyat? – bámultam a plafont ártatlanul.

- Hát…. – sóhajtott.

- Oké, legyen. Megígérem. – fordultam felé és tündöklő szemeivel találtam szembe magam.

Elképesztő hogy tud szugerálni velük, és hogy milyen hangulatfüggő. Órákkal ezelőtt egész sötéten, most pedig a szokásos smaragdzöld árnyalatukban tündököltek.

- Te viszont ígérd meg, hogy a ma estéről nem szólsz egy szót sem, még Louis-nak sem. Nem akarom, hogy ez legyen a téma. Pont elég a találgatásokból és teóriákból. – kérleltem halkan.

- Rendben, megígérem. – tette kezét szívére, amitől szinte olvadoztam.

Hogy lehet ilyen tökéletes felsőteste?

- Akkor mehetünk is. De csavard bele magad az egyik törölközőnek nevezett textilbe, mert nem hiszem, hogy Louis kíváncsi lenne rád. – néztem fel rá újra és elmosolyodtam.

- Mire nem vagyok kíváncsi? – szólalt meg újra Louis.

- Harry meztelenkedésére. Jól sejtem, hogy inkább kihagynád? – álltam meg az ajtó előtt, Harry-re várva.

- Ki ne merj jönni pucéran, mert kiugrok az ablakon. Ma El-t szeretném látni ruha nélkül, nem téged.

- Iparkodj. – sürgettem, mivel képtelen volt körbecsavarni magán a törölközőt, csak játszott vele, hogy hová is kell azt csavarni.

Elfordítottam a kulcsot, ez már ösztönözte, hogy komolyan vegyen, majd mikor lenyomtam a kilincset visszarántott.

- Én megyek előre. – furakodott elém és szorosan maga mögött tartott.

Louis az ágyon ült, igen fáradtnak és idegesnek tűnt.

- Ez az új fogmosási stílus? – nézett végig rajtunk, vagyis csak Harry-n, mivel én szinte ki sem látszottam mögüle.

Meglehetősen zavarta, hogy csak egy szál törölközőben kell ott ácsorognom barátja előtt. Ha tudná, hogy tegnap ugyanígy rontottam ki a fürdőből, szerintem agyvérzést kapna.

- Miben kéne segítenem? – kukucskáltam ki Harry háta mögül, oldalra dőlve.

- Te lány vagy és El már leszívta az agyamat a ruhaválasztással. Szülinapi buliba megyünk, de egyszerűen nem tudta eldönteni, hogy mit vegyen fel. Végighisztizte az egész délutánt, hogy nincs mit felvennie és mire talált két ruhát akkor meg nem tudta eldönteni, hogy melyik lenne jobb. – darálta egy lélegzetvétellel. – Szerinted a kék vagy a piros ruha alkalmibb? – dugta elém a mobilját és a képeket kezdte mutogatni.

         

- Ez volt ilyen fontos? Ezért akartad ránk törni az ajtót? – háborgott Harry fejét csóválva.

- Nem te hallgattad 6 órán keresztül El hisztijét. Ja és a cipőkről nem is beszélve. Miért kell nektek annyi cipő? Miért nem elég 4 vagy 5? – sóhajtott fel. – Emily is ilyen hisztis? – fordult Harry felé, aki hátrapillantott rám.

- Nem tudom. - próbáltam a legaranyosabb mosolyomat magamra erőltetni. – Ezek szerint igen. – fordul vissza barátjához.

- Hát szerintem a piros dögösebb, mondjuk… egy fekete cipővel.

- Oh, köszi. Életmentő vagy. – huppant le az ágyra és pötyögni kezdett a kezében levő kütyün.

- Bulizni mennek. – mondtam sopánkodva Harry-nek.

- Mennénk, csak kicsit körülményes a dolog. Tényleg, ti nem jöttök? Harry is meg van hívva. – kapta fel fejét Louis, mire felcsillant a szemem.

Neki dőltem Harry karjának, mire hátrafordult és kérdőn nézett le rám. Nagyokat pislogva, aranyosan mosolyogva próbáltam rávenni, hogy menjünk, amibe kicsit vonakodva, de végül belement. Hálaként lábujjhelyre állva egy cuppanós puszit nyomtam arcára, amit mosolyogva fogadott. Örömtáncot járva ugrándoztam ki a szobából. Bevágódtam a saját szobámba és az ágyon pihenő bőröndömhöz szambáztam. Jött az emlegetett dilemma: a ruhaválasztás.

~Harry~

Egy ilyen csodálatos és kimerítő este után még bulizni megyünk. Egész nap talpon voltunk: sétáltunk, búvárkodtunk, futottunk, öhm…ágytornáztunk és rajta egy csepp fáradtság sem látszott. Azt hittem, hogy összebújunk egy kicsit a pihentető fürdő után, de úgy látszik, hogy egyedül maradtam a kimerültséget illetően. De sebaj, legalább lesz egy görbe esténk.

- Haz, beszéltél ma Oliver-el vagy Paul-al? – lépett mellém Louis, miközben a fiókomban kutakodtam tiszta alsó után.

- Hát…nem. De van egy olyan érzésem, hogy Oliver mostanában nem is nagyon fog beszélgetni velem. – löktem be a fiókot és a szekrényben folytattam a matatást.

- Miért? Összevesztetek?

- Így is lehet mondani. Reggel rajtakapott minket, ahogy a kanapén…- mondtam volna, de persze nem tudta megállni, hogy nem szakítson félbe.. azonnal.

- Ne már! Az durva. Legalább nagyon benne voltatok már a dologban?  Vagy csak úgy… maszatoltatok?- kíváncsiskodott, mint valami tizenéves kamasz.

- Maszatoltatok? – kaptam felé a fejemet. Hogy jutnak eszébe ilyen szavak?

- Hát tudod, mikor még csak…

- Csak csókolóztunk. – vágtam rá gyorsan, nem akartam hallani a folytatást.

- Olyan aranyosak vagytok. Rég láttalak ilyen boldognak. El ne szúrd, mert kinyírlak. Szeret téged. És te is őt. Komolyan mondom meg kéne zabálni titeket. – nevetett fel.

- Azt azért nem kéne. Szeretném még sokáig élvezni a társaságát. És nem áll szándékomban elszúrni. Ez a lány maga a csoda. – ültem le az ágyra és az előtúrt zoknit felrángattam lábfejemre. – Olyan esténk volt, hogy el sem hiszem, hogy tényleg megtörtént.

- Ti most akkor… - tátotta el a száját elcsodálkozva.

- Életemben nem volt még részem ilyen élményben. Soha, senkivel. – kalandoztam el visszagondolva a történtekre, és észre sem vettem, hogy Emily közben visszatért.

Kezében ruhákat szorongatott, ledöbbenve nézett rám. Rögtön lelesett, hogy már megint előbb beszéltem, minthogy gondolkodtam volna. Az öröm helyét, amivel kiszambázott a szobából a csalódottság vette át. Sarkon fordult és eltűnt a folyosón.

- Kicsim, várj. – kiabáltam utána és rögtön indultam is utána, de már csak a szomszédos ajtó csapódását hallottam.

Hiába szólongattam, hiába könyörögtem neki nem nyitott ajtót, és nem is válaszolt. Hogy lehettem ilyen hülye? Kb. 3 perce ígértem meg neki, hogy tartom a számat, erre az első mondatommal elszólom magam. Mivel más lehetőséget nem láttam, küldtem neki egy SMS-t, remélve, hogy elolvassa.

„ Sajnálom. Nem tudom mi ütött belém. Tudom, hogy megígértem. Ne haragudj, kérlek. Szeretlek, kicsim xHx”

- Mikor indulunk? – kérdezősködött Louis, mikor kilépett az ajtón.

Idegesen járkáltam a folyosón, Emily szobája előtt.

- Baj van? – faggatózott tovább, mire ráförmedtem.

- Ne most, Louis. Épp most basztam el mindent, mert nem tudtam befogni a számat. Menjetek csak, mi maradunk. Helyre kell hoznom.

- Beszéljek vele? Elég meggyőző tudok lenni. – ajánlotta fel, de pont hogy nem erre volt szükségem. Nyugalmat akartam, hogy beszélhessek Em-el.

- Inkább menj el Eleanor-ért. Érezzétek jól magatokat. Engem meg hagyj gondolkodni, hogy hogyan békítsem ki Emily-t.

- Vegyél neki csokit, vagy virágot, azt szeretik a csajok. Vagy vidd el vacsorázni.

- Ezekkel most nem oldok nem semmit. – ráztam a fejemet. – Legközelebb mi lesz? Interjú alatt szólom el magam? Én szeretem ezt a lányt, teljes szívemből és nem akarom elveszíteni. Bármit megtennék érte, bármit érted? Nagyon régen éreztem magam ilyen boldognak és felszabadultnak. Mintha a felhők között járnék. Annyira gyönyörű és tökéletes. Ő álmaim asszonya. Vele akarom leélni az életemet, tőle akarok gyerekeket, vele akarok lenni ameddig csak élek, látni akarom azt a kislányos mosolyát, azt az ártatlan pofiját. – hadartam el. – Nem akartam komoly kapcsolatot, és te tudod a legjobban, hogy eddig nem is vágytam rá, vele is csak néhány éjszakára terveztem, de most már azzal sem tudnék betelni, ha életem hátralevő részét vele tölthetném. Beleszerettem. Megint. – suttogtam halkan, hogy ne halja meg. – Bele se akarok gondolni, hogy milyen lenne nélküle. Nem akarok elszakadni tőle.

- Hát én asszem…most megyek. Majd hívj, hogy jöttök-e vagy sem. – hátrált meg, majd lesétált a lépcsőn.

- Kösz, hogy végighallgattál. Jó volt beszélgetni veled. – dünnyögtem meglepve, hogy csak így ott hagyott.

- Én sem szeretnék…- hallottam meg Em hangját a hátam mögül, mire gyorsan megfordultam – elszakadni tőled. – borult a nyakamba.

- Annyira sajnálom. soha többet nem fordul elő. Tartom a számat, akárki is faggat. Megígérem. De komolyan. – suttogtam a fülébe, miközben jó szorosan öleltem magamhoz.

- Oké. – bólintott. – Tényleg komolyan gondoltad, amiket az előbb mondtál Louis-nak? – kérdezte megszeppenve.

- Igen. Komolyan gondoltam minden egyes szót. – vallottam be, mire elmosolyodott.

Ezt látva fellélegeztem.

- Megyünk bulizni? – mosolygott tovább.

- Hát, ha szeretnél.

Innentől nem volt kérdés, hogy mit mondjak Louis-nak. Leesett az állam, mikor Em kilépett a fürdőből egy rövid, testre feszülős fekete ruhában, egy fekete magas sarkúban, kivasalt hajjal és csodás sminkben. 

Csuklóját a tőlem kapott karkötő díszítette.

- Hogy tetszik? – pördült meg előttem.

 - Azta. Eszméletlenül szexi vagy. – ragadtam meg a derekát és magamhoz rántottam. – Úgy látszik nagyon vágysz a társaságomra, ez tetszik. Egy másodpercre sem mozdulhatok majd el mellőled, nehogy valaki lecsapjon a kezemről.

- Nem is akarom, hogy elmozdulj mellőlem. – csókolt meg gyengéden, és amint megéreztem epres ízű szájfényét átvettem az irányítást.

Nyelvem akadály nélkül csusszant szájába és táncra hívta az övét.

- Imádom ezt a szájfényt. – motyogtam számat nyalogatva, mikor elváltunk és elindultunk a kocsihoz.

Nem túlságosan öltöztem ki, csak egy fehér inget és egy fekete farmert kaptam magamra. Az előszobába érve már nyúltam a bőrdzsekimért, de a mellettem hölgyike a mellette lógó zakót nyomkodta a kezembe. Elfogadtam „tanácsát” és belebújtam a zakóba. Louis-t és El-t útközben összeszedtük, majd együtt mentünk a szórakozóhelyre, ahol Eleanor unokatestvére, Hannah ünnepelte a 20. születésnapját. Bent hatalmas tömeg, bömbölő zene, táncoló párok és félrészeg fiatalok fogadtak minket. Emily rögtön elrángatott táncolni, Louis-ék pedig átadták az ajándékot az ünnepeltnek, majd lefoglaltak egy asztalt a terem túlsó felében, ahol kicsit nyugodtabb volt a hangulat. Furcsán szemléltek a körülöttünk állók, kíváncsian méregettek minket. Biztos voltam benne, hogy valaki úgyis le fog támadni, de szerencsére ez most elmaradt. Összesimulva, ölelkezve táncoltunk végig 4 vagy 5 számot, majd elindultunk a foglalt asztal felé. Kézen fogva sétálgattunk a párocskák között, és ahogy kiértünk összefutottunk Hannah-val. Megragadtam az alkalmat és bemutattam a két lányt egymásnak, illetve felköszöntöttük. Ahogy odaértünk az asztalhoz és leültünk megpillantottam egy arcot a tömegben, amit nagyon nem akartam látni, mert tudtam, hogy ebből balhé lesz.

~Eleanor~

Hannah szülinapja ideális alkalom volt, hogy kicsit kikapcsolódjunk. A délutáni hisztimet Lou elég nehezen viselte, így nem ártott egy kis szórakozás, összebújás, táncikálás. Emily tanácsa bevált, hisz Lou tekintetét és kezeit mintha rám ragasztották volna. Örülök, hogy Harry-ék is eljöttek, jó őket együtt látni. Sejtettem, hogy előbb vagy utóbb összejönnek, hisz érezhető volt közöttük az a bizonyos vibrálás. A pultos srác javaslatára rendeltünk 3 pohárkával a club legújabb italából és Louis-nak egy alkoholmentes italt, hisz megbeszélték a srácok, hogy hazafelé ő vezet. Amint megkaptuk az italokat és odaértek hozzánk Emily-ék, éppen hogy leültek Harry viselkedése hirtelen megváltozott. Látszott rajta, hogy majd szétveti az ideg. Értetlenül néztünk rá, Emily is rázta a fejét, hogy nem érti mi ütött belé.

- Harry, itt az italod. – nyomtam a kezébe. – Hátha ettől lenyugszol.

- Amíg ő itt van, addig biztos, hogy nem. – vágta le a poharat az asztalra, aminek tartalma a csapódástól kiömlött az asztalra.

- De kiről beszélsz, édesem? – hajolt oda hozzá Emily és arcát kezdte simogatni, majd gyorsan körbetekintett.

- Az a szemét. – bökött a táncoló tömeg szélén ácsorgó srácra.

Először fel sem ismertem az alakot, de ahogy közelebb lépett, és kirajzolódott arca azt kívántam, inkább maradtunk volna otthon. A két fiú azonnal felpattant a székről, tekintetük elsötétült. Gyilkolni tudtak volna már csak a nézésükkel is.

- Nathan. – szűrtem ki fogaim között.

- Jó újra látni a szupersztárokat. Csak nem elengedett titeket apuci meginni egy narancslevet? – gúnyolódott, majd Emily felé fordult, aki legnagyobb meglepetésünkre a hülye gyerek nyakába ugrott.

Tátott szájjal néztük, ahogy felkapta az apró lányt és megpörgette a levegőben. Ez volt az a pillanat, amikor elszakadt a cérna Harry-nél. Elrángatta barátnőjét Nathan-től és maga mögé utasította.

- Nyugi van, Styles. Nem szobára akartam vinni, csak megöleltem. Habár…szívesen megismételném azt az éjszakát, hisz fantasztikus volt. Emlékszel még rá? – pillantott Emily-re. – Persze, hogy emlékszel. Nem olyan könnyű elfelejteni egy ilyen estét.

Elképedve hallgattuk, hogy miről beszél Nathan. Egyszerűen nem hittem a fülemnek. Emily és Nathan?? Ez…ez nem lehet igaz. Ám a vigyorgó srác itt még nem állt meg, pedig Harry-nek ennyi is pont elég volt ahhoz, hogy felkapja a vizet. Louis próbálta visszatartani, de szerintem legszívesebben ő maga húzott volna be neki. Soha nem rajongtak egymásért és ez nem is fog változni.

- Ő is csókol úgy, mint én? Tudod, ott a nyakadon…Emlékszem, mennyire szeretted, ha ott csókollak.

- Nath! – kiáltott rá Emily lángoló arccal és szúrós szemekkel. –Elég. Ne keverj össze a kis ringyóiddal.

- Ugyan már. Jobb, ha tudnak róla, hogy egykor még a másik csapatban játszottál. Ne mond, hogy nem élvezted. – vigyorgott tovább.

Harry arca megfeszült, még a korábbiakhoz képest is, és már lépett, hogy pontot tegyen az ügy végére, de Louis elé állt és feltartóztatta.

- Csak ingerel. Gondolt végig…Emily nem olyan csaj, aki belemenne egy ilyen dologba. Az nem az ő világa, emlékszel? Ő mondta. Neked. Meg kell bíznod benne. – nyugtatgatta, de nem sokat ért, hisz mire lenyugodott volna Nathan újra belelendült a dologba.

- Remélem, még látjuk egymást cica. Ha esetleg unatkoznál esténként én szívesen látlak, elég nagy az ágyam elférünk benne ketten.

Ingerlésének meg lett az eredménye. Harry kitépte magát Lou kezéből és ökölbeszorított kézzel lépett a srác elé. Akkorát behúzott neki, hogy azonnal a földre esett. Ha Lou nem állítja le nem állt volna le, teljesen kiborult. Soha nem láttam még ilyennek Harry-t. Már mikor feltűnt a srác tudtam, hogy balhé lesz, de nem gondoltam volna, hogy eddig fajulnak a dolgok. Harry dühösen indult a zakójáért, majd felkapva azt kiviharzott a clubból. Emily könnyes szemmel nézte, ahogy barátja elhagyta az épületet, majd az éppen feltápászkodó srácra pillantott és zokogni kezdett.

- Annyira utállak. – kiáltott rá, majd Harry után indult.

Én is indultam volna utánuk, de Louis visszatartott.

- Hagyd! Ezt nekik kell elintézniük. – mondta, majd visszasétáltunk az asztalhoz.