32.fejezet: Korai ébresztés

Sziasztok! Megint késtem, pedig nagyon igyekeztem :/ Itt az új rész, remélem tetszeni fog, ami azt illeti szerintem kicsit túl sok lett benne a párbeszéd, de mindegy, ilyen lett. Köszönöm a kommenteket nagyon aranyosak vagytok, az új feliaratkozókat üdvözlöm :D és BÚÉK mindenkinek! 

u.i.Közvélemény kutatás: Érdekelne-e titeket egy Louis-s fanfiction, olyan amiben nem híres vagy esetleg jobban örülnétek, ha valamelyik másik manóka :D játszana benne? Előre is köszi

Puszii: Kittaa

(Boldog boldog születésnapot! így utólagosan is drága Louis!!!! <3 )

~Emily~

Ahogy kiléptem az ajtón koromsötétség tárult elém. Teljesen össze voltam zavarodva, arra sem emlékeztem, hogy hol parkoltunk le a kocsival. Össze-vissza bolyongtam és bukdácsoltam a sötétben. Egyre reménytelenebbnek láttam, hogy megtalálom a kocsit és Harry-t. Meginogtak lábaim a magas sarkú cipőben, így inkább megszabadultam tőlük, még mielőtt kitörtem volna bennük a bokámat. Kezembe fogtam a lábbeliket és úgy folytattam utamat. Jó néhányszor megbotlottam a patkákban, áldottam a percet, mikor kibújtam cipőimből. Muszáj megtalálnom őt… Ahogy sétálgattam a kocsik között meghallottam egy nagy koppantást. A hang irányába indultam, majd ahogy közelebb értem kezdett kirajzolódni előttem egy nálam valamivel magasabb alak.

- Harry?!- kérdeztem félénken. Egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy tényleg ő az. – Harry?

- Mond, hogy ez nem igaz! – szólalt meg halkan, rekedtes hangon.

- Én…nem… – kezdtem, de elcsuklott a hangom.

Közelebb lépve már tisztán láttam arcát, szemem is hozzá szokott a sötéthez. Kezét szorongatta, fájdalmasan sóhajtozva.

- Lefeküdtél vele? – kérdezte rám nézve.

Szemei most is ugyan úgy csillogtak, mint korábban. Semmi megvetést nem volt pillantásában, pedig megérdemeltem volna.

- Nem, dehogyis. – mondtam kicsit felemelve hangomat. – Addig…addig nem mentünk el. – sütöttem le szememet szégyenemben, hogy egyáltalán közöm volt egy olyan emberhez, mint Nath.

- Akkor meddig mentetek el? – lépett egész közel hozzám határozatlanul billegve lábain, szinte már összeért homlokunk.

- Harry…- suttogtam lefelé nézve a semmibe.

- Emily! Tudnom kell! Tudni akarom.

- Csak megcsókolt, és a nyakamat…- dadogtam.

Egyáltalán nem hittem volna Nathan-ről, hogy ilyen bunkó. Megbeszéltük, hogy ez köztünk marad, nem tudja meg senki sem, soha. Megfogadtuk, ő mégis elmondta. Túlságosan is sokra tartja magát. Harry-vel ellentétben őt nagyon is megváltoztatta a hírnév. Nem ilyennek ismertem meg, és könyörgöm…megígérte.

- És jobban csókol, mint én? – tette fel azt a kérdést, amire nagyon nem számítottam.

Azt hittem szóba sem akar majd állni velem, erre ilyet kérdez. Hangjából tisztán kihallatszott, hogy féltékeny. Már ismertem annyira, hogy arcáról is le tudjam olvasni, hogy mire gondol. Az évekkel ezelőtti közösen eltöltött idő alatt volt rá időm. Soha nem tetszett neki, ha valaki a közelemben volt…rajta kívül. Nem szerettem volna, ha féltékenykedik, hisz rengeteg kapcsolatot tett már tönkre a féltékenység, és nem akartam, hogy a miénk is közéjük tartozzon.

Tudtam, hogy csak egyféle módon nyugtathatom meg, és hát a válasz is egyértelmű volt.

- Nem. Te csókolsz a legjobban…az egész világon. – simítottam meg arcát, amitől lassan lehunyta szemeit.

- Szerelek Emily, amióta csak ismerlek, és csak magamnak akarlak. Nem tudom elviselni, ha máshoz bújsz vagy mást puszilsz. – pillantott rám, zöld szemeivel rabul ejtett.

- Tudom, ezzel valahogy én is így vagyok. Ő nem jelentett nekem semmit és nem is fog. Most már legalább tudom, hogy miért nem kedvelitek.

- Haza megyünk? – váltott gyorsan témát, ezzel lezárva a dolgot. Bólintottam és a mellkasára hajtottam fejemet. – Szólok Louis-nak. – kutatott zsebében telefonja után.

Igaz, hogy ő sem ivott az este folyamán, hisz amit kapott italt, azt is kiborította idegességében, de a kulcsok már Louis-nál voltak, és nem is biztos, hogy tudott volna vezetni a keze miatt. Összebújva álldogáltunk a kocsi mellett, amíg Louis ki nem ért hozzánk. Neki is kellett jó néhány perc, mire megtalálta az autót.

- Taxi szolgálat. – lépett mellénk mosolyogva. – Szent a béke?

Harry csak megszorította kezemet, ezzel megadva a várt választ. Bepattantunk a kocsiba, majd szélsebesen átszáguldtunk a városon. Meglepően nagy volt a forgalom, de Louis nem igazán foglalkozott a többi autóssal. Egyik sávból a másikba vágott át, pont úgy vezetett, mint Harry a múltkor, mikor a kórházba mentünk. Louis azóta már egész jól van, de lehet, hogy vezetnie még nem kellett volna. Amúgy szerintem ugyan ott tanultak vezetni: a szélvész autósiskolánál. Harry egyik kezével továbbra is szorosan fogta az enyémet, a másikat viszont mintha rejtegetni akarta volna. Mikor odanyúltam az ülésen pihentetett, lába takarásában levő kezéért elrántotta azt. Mikor „hazaértünk” Louis szinte kitessékelt minket a kocsiból, sietett vissza barátnőjéhez.

- Mikor jössz? – kérdezte Harry utolsó szóként, mire Lou csak sejtelmesen elmosolyodott.

Még én is, aki nem is ismeri őt annyira, tudtam, hogy mire gondol. Ismételten nem tölti otthon az éjszakát.

- Harry, szeretném megnézni a kezedet. – mondtam felé fordulva, mikor az ajtóhoz értünk.

- Nincs semmi baja. – förmedt rám, amitől kicsit megijedtem.

- Nekem nagyon úgy tűnik, hogy mégis. – tettem újabb próbát, hogy meglessen kezét a kint lámpa felvillanó fényénél, de ismételten elrántotta és tovább ügyetlenkedett a kulccsal.

- Majd én. – kaptam ki fájós kezéből a kulcscsomót, különben reggelig ott állhattunk volna. Ahogy hozzáértem felkiáltott.

- Azt a ku***- hirtelen felkaptam fejemet a zárról.

Kezét nézegette összeszorított fogakkal. Ekkor láttam meg sebesült mancsát. Azonnal vizsgálni kezdtem véraláfutással teli ujjait, amit ezúttal már nem volt ideje elhúzni előlem. Alig tudta kinyújtani ujjait és minden apró mozdulatom fájdalmat okozott neki.

- Ez…ez…- hebegtem. – Ekkorát nem ütöttél. – néztem fel rá aggódva, kezét kezemben tartva.

- Valóban nem. – vágta rá.

-  Mi..mit csináltál? – kérdeztem elhaló hangon.

- Megnéztem milyen kemény a kocsi. – mosolyodott el

- Harry…

- Ideges voltam. – motyogta és próbálta kiszabadítani mancsát. – Holnapra jobb lesz.

- És, ha nem? Lehet, hogy eltört. – merült fel benne, de csak legyintett.

- Annál erősebb vagyok. – mosolyodott el ismét, majd látva arcomat hozzátette – Különben is akkor fel lenne dagadva. – nyugtatott. - Aludni szeretnék, gyere. – indult el felfelé a lépcsőn.

- De Harry…

- Semmi de Harry, gyere.

- De, ha nem lesz jobb, ígérd meg hogy elmegyünk reggel megnézetni. – bólintott, majd tovább folytatta útját felfelé. – És addig is, van egy jó krémem, hadd kenjem be legalább. – ajánlottam fel.

- Kényeztetni szeretnél? – húzódott mosolyra szája, mikor felértünk az emeletre.

- Segíteni szeretnék, hisz miattam van ez az egész.

- Nem miattad, hanem miatta. – célzott Nathan-re burkoltan.

Nem kellett sokáig győzködnöm. Próbáltam óvatosan ellátni kezét, de így is felszisszent néha-néha. Egész jól viselte, ahhoz képest.  Én biztos sikítottam volna a helyében.

- Kész is. – simítottam meg csuklóját – Ügyes voltál. – dicsértem meg, mire önelégült nevetésbe kezdett.

- Mint egy gyerek, vagy mint egy férfi? – kíváncsiskodott. Itt már kezdtem érezni rajta, hogy mennyire fáradt.

- Abszolút, mint egy férfi. Az én lovagom. – tettem hozzá halkan.

- Van fogalmad róla, hogy mennyire szeretné lerángatni rólad ezt a ruhát a te lovagod?- hajolt a nyakamhoz és csókolgatni kezdte bőrömet.

Áttért ajkaimra, amiket mohón kényeztetett. Először fel sem tűnt, hogy miért csinálta, aztán rájöttem: bizonyítani akarta, hogy ő sokkal jobban csókol.

- Aludjunk. – toltam el magamtól. – Tudom, hogy mire megy ki a játék. Hidd már el, hogy nekem csak te kellesz és a te csókjaidra vágyom.

- Biztos, hogy aludni szeretnél? – incselkedett tovább és lassan ledöntött az ágyra.

- Igen és rád is rád férne. Hosszú napunk volt. – tértem ki csókjai elől.

- Legalább egy csókot. Hogy szépeket álmodjak. – váltott át gyerekes üzemmódba.

Nem ellenkeztem, mindennél jobban vágytam ajkai érintésére. Keményen csókolt, követelőzően. Levegő hiányában váltunk el egymástól és ezt kihasználva kimásztam alóla. Átsiettem szobámba és megragadtam a fürdőben levő pizsamámat. Az ajtóban Harry-be ütköztem, aki fogkeféjét szorongatta kezében, így maradt a fürdőben való öltözés.

- Mi van? – néztem rá, mikor leült a kád szélére és megállás nélkül bámult rám, miközben nekiállt a fogmosásnak.

- Várom a show-t. –motyogta habzó szájjal.  

- Milyen show-t? Nem fogok előtted átöltözni. – ellenkeztem.

- Miért nem?

- Mert nem. Tudod, hogy szégyenlős vagyok. – tettem csípőre kezeimet, vártam, hogy végezzen és magamra hagyjon. – Különben is miért itt mosod a fogad? Van saját szobád.

Kiköpte a fogkrémet, kiöblítette száját, majd egy lépéssel lecsökkentette a köztünk levő távolságot.

- Itt minden az enyém. Beleértve téged is.

- Akkor sem fogok levetkőzni előtted. – ráztam meg fejemet, megmakacsolva magam. Igazából nem lett volna ellenemre, hogy húzzam egy kicsit az agyát, de már túlságosan is fáradt voltam hozzá, így pont kapóra jött szégyenlősségem.

- Hát, akkor nekem kell tennem az ügy érdekében. – sétált hátam mögé és ruhám cipzárját kezdte piszkálni.

- Hová megyünk holnap? – tértem el a „témától”.

- Mondtam, hogy meglepi. Ne kíváncsiskodj, úgysem mondom el. – gonoszkodott és lassan lehúzta a cipzárt.

Igaz, kicsit szenvedett vele, hisz egy kézzel nem lehetett könnyű, de végül csak lerángatta rólam a ruhát, majd magához húzott. Ott álltam előtte egy szál fehérneműben, kezdtem fázni, de nem akartam elhúzódni tőle.

- Ez így nem fair. Te még teljesen fel vagy öltözve. – panaszkodtam, amit elintézett egy hát ez van szófordulattal –De tehetünk ellene. – léptem el tőle és szembe fordultam vele.

Övéhez nyúltam és hamar megszabadítottam nadrágjától. Ujjaimat inge alá csúsztatva simítottam meg mellkasát, kigomboltam ingét majd kibújtattam belőle.

- Sokkal jobb. - csodáltam meg művemet, ahogy bokszerben állt előttem.

- Imádom, ahogy vetkőztetsz. Nagyon koncentrálsz. – nevetett fel. - És most mit fogsz csinálni velem? – húzogatta szemöldökét kíváncsiskodva.

- Lefektetlek…aludni. –törtem derékba elképzelését.

Megragadtam fogkefémet és nadrágzsebéből a mobilját, majd magam után húztam szobájába és lelöktem az ágyra. Betakargattam és kisétáltam a fürdőbe megmosni a fogamat. Mikor kiléptem az ajtón még mindig fent volt, türelmesen várt rám. Mivel a pizsimet odaát hagytam, így végül fehérneműben feküdtem be mellé. Forró testével azonnal közelebb nyomult. Fejemet mellkasára hajtottam, annyira jó érzés volt érezni szívverését.

- Jó éjt Harry. – suttogtam.

- Jó éjt, kicsim.

Hamar álomba merültünk, ám nyöszörgése sokszor felébresztett. Fájós kezét oldalamon pihentette, ami egy-egy mocorgásom alkalmával nyögést váltott ki belőle. Szörnyű volt az esténk, egyáltalán nem így képzeletem el. Soha nem szerettem, ha verekednek a fiúk, nem hogy miattam. Viszont jó érzés volt tudni, hogy tényleg fontos vagyok neki.

Még sötétség uralkodott a szobában, mikor megszólalt Harry mobilja az éjjeliszekrényen. Mocorogni kezdett, majd álmos hangon beleszólt.

- Anyu. Még alszom. Majd visszahívlak…később. – intézte el ennyivel és gyorsan visszafeküdt mellém.

Ahogy újra átölelt már aludt is. Én viszont már nem tudtam visszaaludni. Mobilom után kezdtem kutakodni, ami hiába, hogy csak 6 óra 10-et jelzett már nem voltam álmos. Hosszú percekig néztem a mellettem szunyókálót és göndör haját kezdtem piszkálni. Még mindig olyan volt, mintha álmodnék, mintha hetek óta vele álmodnék. Halvány mosoly jelent meg arcán. Olyan nyugodtnak tűnt. Nem akartam felébreszteni, de nem bírtam megállni, hogy ne csókoljam meg tökéletes ajkait.

- Utálom, ha néznek, mikor alszom. – motyogta még mindig csukott szemmel, mikor visszafeküdtem mellé.

- Nekem sem szabad? – mosolyodtam el, mire lassan kinyitotta szemeit.

- Nem. – vágta rá határozottan, de végig nevetett.

- Hát jó, akkor én azt hiszem, megyek is. A saját szobámban talán nem zavarok senkit. – cukkoltam, hisz gondoltam, hogy nem fogja hagyni, hogy elmenjek mellőle és hát be is jött. Már túl kiismerhető lett.

Egy pillanat alatt fölém kerekedett és kezeivel fejem mellett megtámaszkodva teljesen az ágyhoz szegezett.

- Még, ha akarnád sem engednélek el. Ez a te szobád is, és szükségem van rád. Imádom, ahogy a mellkasomba fúrod azt a gyönyörű kis buksidat. – suttogta néhány centire ajkaimtól és végig szemembe nézve.

Már pontosan tudta, hogy ezzel hogyan hat rám és ezt ki is használta. Lehet, hogy én is kiismerhető lettem? Óvatosan közelített, nem kapkodta el a dolgokat. Lágyan, édesen csókolt, kezeivel még mindig fogságba ejtve.

- Hogy van a kezed? – törtem meg csókunkat.

- Ünneprontó. – rázta meg fejét, majd biztosított róla, hogy hatott a krém és már nem fáj neki annyira.

Újabb hosszas csókban forrtunk össze, mindketten többre vágytunk, de nem sok időnk maradt rá. Éppen, hogy elmerültünk csókjainkban csöngettek. Először nem foglalkoztunk vele, de az illető nem adta fel, megállás nélkül kezdte nyomni a csengőt.

- Kinyírom Louis-t. – ugrott le rólam durcásan és kiviharzott a szobából.

~Harry~

Nem sokszor ébresztettek ilyen aranyosan, mint Emily, hisz eddig a csajok általában leléptek, mire felébredtem, vagy csak szimplán nem foglalkoztak velem. Emily játékos kedvében volt, és ami azt illeti én is abban lettem volna, ám még mielőtt kiélvezhettük volna csókjainkat megszakítottak miket. Gondolom Louis megint itthon hagyta a kulcsát és nem tud bejönni, de most nem fogja megköszönni, amit tőlem kap. Kitártam az ajtót és már nyitottam volna a számat, hogy kiosszam, amiért tönkre tette az ébresztőmet, ám nem ő állt az ajtóban.

- Jó reggelt! – szólalt meg az előttem álló 3 nő egyszerre.

- Anya…Gemma…Maya…- pattantak ki szemeim látva őket és nővérem azonnal a nyakamba is ugrott.

- Jó újra látni, öcsi. – borzolta össze a hajamat és beljebb tessékelte magát.

- Édesem. Annyira hiányoztál. – suttogta anyu könnyes szemmel, mikor megölelt.

- Anyu, 2 hete voltam otthon. – nyögtem ki nagy nehezen, levegőhöz jutva szorongatása után.

- Hát ez az. Még akkor sem vagy otthon, mikor pihenőtök van. – dorgált meg és ő is beljebb lépett.

- Ami azt illeti…vendégem van. – mondtam, de mintha meg sem hallották volna.

Ez az egész nagyon meglepő és kínos volt. Fél 7-kor beállít az anyám és a nővérem, ráadásul Mayát is magukkal hozzák.

- Szia Harold. Jól nézel ki. – mondta nyájasan és mosolyogva.

Mayát gyerekkorom óta ismerem, hisz a szüleink sokat jártak össze, és persze minket is magukkal rángattak.

Itt kezdődött a látogatás kínos része. Egy szál bokszerben álltam előtte, ami őt egy cseppet sem zavarta, sőt tetszett neki a helyzet. Felsőtestemet bámulta, hiába is próbáltam a szemébe nézni.

- Szia, Maya. – szólaltam meg végül, mire felkapta a fejét és átölelt.

- Sokat változtál. Igazi férfi lett belőled. – motyogta a fülembe a szőkeség és a hátamat kezdte simogatni. – Igazi férfi. – ismételte.

- Harry, nem láttad a nadrágo…- hallottam meg Emily hangját a hátam mögül és azonnal elhúzódtam Mayától.

Fekete fehérneműben, mezítláb állt a lépcsőn, vállára omló, kiengedett hajjal. Ijedten húzta össze magán lágyan hozzásimuló ingemet. Szegénykémet meglepte az érkező vendégsereg. Kínosan mosolygott és próbált minél többet eltakarni magából. Gyorsan mellé léptem és próbáltam oldani a kialakult feszültséget. Gemma majd megszakadt a röhögéstől, hisz ruházatunkból sejthette, hogy megzavartak valamit. Anya és Maya pedig elképedve méregettek minket.

- Anya, csajok ő itt, Emily…a barátnőm. – nyögdécseltem zavaromban, hisz még sem így akartam bemutatni őt a családomnak. Ő fehérneműben, én meg bokszerben. Nem a legideálisabb pillanat.

- Kicsim, ő az anyukám Anne, a nővérem Gemma…- anyu mosolyogva lépett mellénk és átölelte Emilyt, ami kicsit könnyített a helyzeten.

- Csókolom. – köszönt, de anyu rögtön félbeszakította, hogy ő még nem olyan öreg, nyugodtan tegezheti.

Gemma is hasonlóan üdvözölte kedvesemet.

- …és ő Maya, egy gyerekkori barátom.

- Maya. – suttogta mellettem Emily.

Hangjából pontosan kihallatszott, hogy nem kedveli. Maya mosolyogva kezdett bele üdvözlésébe.

- Jó újra látni téged, Emily. Azt hittem felhagytál a reflektorfénnyel. Vagy már nem megy úgy a szekér és meggondoltad magad? Hát végül is a legjobb palit találtad meg hozzá, hogy fent tartsd a nevedet. Harry meg amilyen naív még el is hiszi, hogy szereted és nem csak a népszerűsége miatt vagy vele. Hát ez izgisen hangzik. Mikor akarjátok bejelenteni, hogy együtt vagytok? Vagy ez csak amolyan szex és más semmi kapcsolat?

- Maya! – kiabált rá egyszerre anya és Gemma.

Tátott szájjal hallgattam Mayát. Hogy mondhat ilyeneket? Hogy képzeli, hogy ideállít és kioktatja a barátnőmet? És honnan ismeri Emily-t? Mi lett azzal a szerény, visszahúzódó, szőke kislánnyal, akit megismertem, és akit anno szerettem?