Bocsánat :/

Sziasztok! Nem is tudom hogyan kezdjem ezt a bejegyzést, hisz szégyenemben inkább elsüllyednék, amiért ennyire elhanyagoltam a blogot :( Nem akarok mentségeket keresni csupán szeretnék bocsánatot kérni tőletek, amiért ennyire eltűntem. A blog folytatódni fog májustól, amint túl leszek az érettségin. Nagyon jól esnek a kommentek, örülök, hogy ennyire érdeklődőek vagytok. Most láttam, hogy a blog nézettsége már 28000 megtekintés fölött van, amiről álmodni sem mertem, mikor nekikezdtem ennek a történetnek. Nagyon szépen köszönöm, hogy kitartotok mellettem és hogy olvassátok a sztorit. <3 Imádlak titeket. Egyszerűen elképesztőek vagytok :)
Hamarosan találkozunk :) 
Puszi mindenkinek :D
Kittaa :)


(a kedvenc képemmel kívánok mindenkinek utólagosan is BOLDOG NYUSZIT )

32.fejezet: Korai ébresztés

Sziasztok! Megint késtem, pedig nagyon igyekeztem :/ Itt az új rész, remélem tetszeni fog, ami azt illeti szerintem kicsit túl sok lett benne a párbeszéd, de mindegy, ilyen lett. Köszönöm a kommenteket nagyon aranyosak vagytok, az új feliaratkozókat üdvözlöm :D és BÚÉK mindenkinek! 

u.i.Közvélemény kutatás: Érdekelne-e titeket egy Louis-s fanfiction, olyan amiben nem híres vagy esetleg jobban örülnétek, ha valamelyik másik manóka :D játszana benne? Előre is köszi

Puszii: Kittaa

(Boldog boldog születésnapot! így utólagosan is drága Louis!!!! <3 )

~Emily~

Ahogy kiléptem az ajtón koromsötétség tárult elém. Teljesen össze voltam zavarodva, arra sem emlékeztem, hogy hol parkoltunk le a kocsival. Össze-vissza bolyongtam és bukdácsoltam a sötétben. Egyre reménytelenebbnek láttam, hogy megtalálom a kocsit és Harry-t. Meginogtak lábaim a magas sarkú cipőben, így inkább megszabadultam tőlük, még mielőtt kitörtem volna bennük a bokámat. Kezembe fogtam a lábbeliket és úgy folytattam utamat. Jó néhányszor megbotlottam a patkákban, áldottam a percet, mikor kibújtam cipőimből. Muszáj megtalálnom őt… Ahogy sétálgattam a kocsik között meghallottam egy nagy koppantást. A hang irányába indultam, majd ahogy közelebb értem kezdett kirajzolódni előttem egy nálam valamivel magasabb alak.

- Harry?!- kérdeztem félénken. Egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy tényleg ő az. – Harry?

- Mond, hogy ez nem igaz! – szólalt meg halkan, rekedtes hangon.

- Én…nem… – kezdtem, de elcsuklott a hangom.

Közelebb lépve már tisztán láttam arcát, szemem is hozzá szokott a sötéthez. Kezét szorongatta, fájdalmasan sóhajtozva.

- Lefeküdtél vele? – kérdezte rám nézve.

Szemei most is ugyan úgy csillogtak, mint korábban. Semmi megvetést nem volt pillantásában, pedig megérdemeltem volna.

- Nem, dehogyis. – mondtam kicsit felemelve hangomat. – Addig…addig nem mentünk el. – sütöttem le szememet szégyenemben, hogy egyáltalán közöm volt egy olyan emberhez, mint Nath.

- Akkor meddig mentetek el? – lépett egész közel hozzám határozatlanul billegve lábain, szinte már összeért homlokunk.

- Harry…- suttogtam lefelé nézve a semmibe.

- Emily! Tudnom kell! Tudni akarom.

- Csak megcsókolt, és a nyakamat…- dadogtam.

Egyáltalán nem hittem volna Nathan-ről, hogy ilyen bunkó. Megbeszéltük, hogy ez köztünk marad, nem tudja meg senki sem, soha. Megfogadtuk, ő mégis elmondta. Túlságosan is sokra tartja magát. Harry-vel ellentétben őt nagyon is megváltoztatta a hírnév. Nem ilyennek ismertem meg, és könyörgöm…megígérte.

- És jobban csókol, mint én? – tette fel azt a kérdést, amire nagyon nem számítottam.

Azt hittem szóba sem akar majd állni velem, erre ilyet kérdez. Hangjából tisztán kihallatszott, hogy féltékeny. Már ismertem annyira, hogy arcáról is le tudjam olvasni, hogy mire gondol. Az évekkel ezelőtti közösen eltöltött idő alatt volt rá időm. Soha nem tetszett neki, ha valaki a közelemben volt…rajta kívül. Nem szerettem volna, ha féltékenykedik, hisz rengeteg kapcsolatot tett már tönkre a féltékenység, és nem akartam, hogy a miénk is közéjük tartozzon.

Tudtam, hogy csak egyféle módon nyugtathatom meg, és hát a válasz is egyértelmű volt.

- Nem. Te csókolsz a legjobban…az egész világon. – simítottam meg arcát, amitől lassan lehunyta szemeit.

- Szerelek Emily, amióta csak ismerlek, és csak magamnak akarlak. Nem tudom elviselni, ha máshoz bújsz vagy mást puszilsz. – pillantott rám, zöld szemeivel rabul ejtett.

- Tudom, ezzel valahogy én is így vagyok. Ő nem jelentett nekem semmit és nem is fog. Most már legalább tudom, hogy miért nem kedvelitek.

- Haza megyünk? – váltott gyorsan témát, ezzel lezárva a dolgot. Bólintottam és a mellkasára hajtottam fejemet. – Szólok Louis-nak. – kutatott zsebében telefonja után.

Igaz, hogy ő sem ivott az este folyamán, hisz amit kapott italt, azt is kiborította idegességében, de a kulcsok már Louis-nál voltak, és nem is biztos, hogy tudott volna vezetni a keze miatt. Összebújva álldogáltunk a kocsi mellett, amíg Louis ki nem ért hozzánk. Neki is kellett jó néhány perc, mire megtalálta az autót.

- Taxi szolgálat. – lépett mellénk mosolyogva. – Szent a béke?

Harry csak megszorította kezemet, ezzel megadva a várt választ. Bepattantunk a kocsiba, majd szélsebesen átszáguldtunk a városon. Meglepően nagy volt a forgalom, de Louis nem igazán foglalkozott a többi autóssal. Egyik sávból a másikba vágott át, pont úgy vezetett, mint Harry a múltkor, mikor a kórházba mentünk. Louis azóta már egész jól van, de lehet, hogy vezetnie még nem kellett volna. Amúgy szerintem ugyan ott tanultak vezetni: a szélvész autósiskolánál. Harry egyik kezével továbbra is szorosan fogta az enyémet, a másikat viszont mintha rejtegetni akarta volna. Mikor odanyúltam az ülésen pihentetett, lába takarásában levő kezéért elrántotta azt. Mikor „hazaértünk” Louis szinte kitessékelt minket a kocsiból, sietett vissza barátnőjéhez.

- Mikor jössz? – kérdezte Harry utolsó szóként, mire Lou csak sejtelmesen elmosolyodott.

Még én is, aki nem is ismeri őt annyira, tudtam, hogy mire gondol. Ismételten nem tölti otthon az éjszakát.

- Harry, szeretném megnézni a kezedet. – mondtam felé fordulva, mikor az ajtóhoz értünk.

- Nincs semmi baja. – förmedt rám, amitől kicsit megijedtem.

- Nekem nagyon úgy tűnik, hogy mégis. – tettem újabb próbát, hogy meglessen kezét a kint lámpa felvillanó fényénél, de ismételten elrántotta és tovább ügyetlenkedett a kulccsal.

- Majd én. – kaptam ki fájós kezéből a kulcscsomót, különben reggelig ott állhattunk volna. Ahogy hozzáértem felkiáltott.

- Azt a ku***- hirtelen felkaptam fejemet a zárról.

Kezét nézegette összeszorított fogakkal. Ekkor láttam meg sebesült mancsát. Azonnal vizsgálni kezdtem véraláfutással teli ujjait, amit ezúttal már nem volt ideje elhúzni előlem. Alig tudta kinyújtani ujjait és minden apró mozdulatom fájdalmat okozott neki.

- Ez…ez…- hebegtem. – Ekkorát nem ütöttél. – néztem fel rá aggódva, kezét kezemben tartva.

- Valóban nem. – vágta rá.

-  Mi..mit csináltál? – kérdeztem elhaló hangon.

- Megnéztem milyen kemény a kocsi. – mosolyodott el

- Harry…

- Ideges voltam. – motyogta és próbálta kiszabadítani mancsát. – Holnapra jobb lesz.

- És, ha nem? Lehet, hogy eltört. – merült fel benne, de csak legyintett.

- Annál erősebb vagyok. – mosolyodott el ismét, majd látva arcomat hozzátette – Különben is akkor fel lenne dagadva. – nyugtatott. - Aludni szeretnék, gyere. – indult el felfelé a lépcsőn.

- De Harry…

- Semmi de Harry, gyere.

- De, ha nem lesz jobb, ígérd meg hogy elmegyünk reggel megnézetni. – bólintott, majd tovább folytatta útját felfelé. – És addig is, van egy jó krémem, hadd kenjem be legalább. – ajánlottam fel.

- Kényeztetni szeretnél? – húzódott mosolyra szája, mikor felértünk az emeletre.

- Segíteni szeretnék, hisz miattam van ez az egész.

- Nem miattad, hanem miatta. – célzott Nathan-re burkoltan.

Nem kellett sokáig győzködnöm. Próbáltam óvatosan ellátni kezét, de így is felszisszent néha-néha. Egész jól viselte, ahhoz képest.  Én biztos sikítottam volna a helyében.

- Kész is. – simítottam meg csuklóját – Ügyes voltál. – dicsértem meg, mire önelégült nevetésbe kezdett.

- Mint egy gyerek, vagy mint egy férfi? – kíváncsiskodott. Itt már kezdtem érezni rajta, hogy mennyire fáradt.

- Abszolút, mint egy férfi. Az én lovagom. – tettem hozzá halkan.

- Van fogalmad róla, hogy mennyire szeretné lerángatni rólad ezt a ruhát a te lovagod?- hajolt a nyakamhoz és csókolgatni kezdte bőrömet.

Áttért ajkaimra, amiket mohón kényeztetett. Először fel sem tűnt, hogy miért csinálta, aztán rájöttem: bizonyítani akarta, hogy ő sokkal jobban csókol.

- Aludjunk. – toltam el magamtól. – Tudom, hogy mire megy ki a játék. Hidd már el, hogy nekem csak te kellesz és a te csókjaidra vágyom.

- Biztos, hogy aludni szeretnél? – incselkedett tovább és lassan ledöntött az ágyra.

- Igen és rád is rád férne. Hosszú napunk volt. – tértem ki csókjai elől.

- Legalább egy csókot. Hogy szépeket álmodjak. – váltott át gyerekes üzemmódba.

Nem ellenkeztem, mindennél jobban vágytam ajkai érintésére. Keményen csókolt, követelőzően. Levegő hiányában váltunk el egymástól és ezt kihasználva kimásztam alóla. Átsiettem szobámba és megragadtam a fürdőben levő pizsamámat. Az ajtóban Harry-be ütköztem, aki fogkeféjét szorongatta kezében, így maradt a fürdőben való öltözés.

- Mi van? – néztem rá, mikor leült a kád szélére és megállás nélkül bámult rám, miközben nekiállt a fogmosásnak.

- Várom a show-t. –motyogta habzó szájjal.  

- Milyen show-t? Nem fogok előtted átöltözni. – ellenkeztem.

- Miért nem?

- Mert nem. Tudod, hogy szégyenlős vagyok. – tettem csípőre kezeimet, vártam, hogy végezzen és magamra hagyjon. – Különben is miért itt mosod a fogad? Van saját szobád.

Kiköpte a fogkrémet, kiöblítette száját, majd egy lépéssel lecsökkentette a köztünk levő távolságot.

- Itt minden az enyém. Beleértve téged is.

- Akkor sem fogok levetkőzni előtted. – ráztam meg fejemet, megmakacsolva magam. Igazából nem lett volna ellenemre, hogy húzzam egy kicsit az agyát, de már túlságosan is fáradt voltam hozzá, így pont kapóra jött szégyenlősségem.

- Hát, akkor nekem kell tennem az ügy érdekében. – sétált hátam mögé és ruhám cipzárját kezdte piszkálni.

- Hová megyünk holnap? – tértem el a „témától”.

- Mondtam, hogy meglepi. Ne kíváncsiskodj, úgysem mondom el. – gonoszkodott és lassan lehúzta a cipzárt.

Igaz, kicsit szenvedett vele, hisz egy kézzel nem lehetett könnyű, de végül csak lerángatta rólam a ruhát, majd magához húzott. Ott álltam előtte egy szál fehérneműben, kezdtem fázni, de nem akartam elhúzódni tőle.

- Ez így nem fair. Te még teljesen fel vagy öltözve. – panaszkodtam, amit elintézett egy hát ez van szófordulattal –De tehetünk ellene. – léptem el tőle és szembe fordultam vele.

Övéhez nyúltam és hamar megszabadítottam nadrágjától. Ujjaimat inge alá csúsztatva simítottam meg mellkasát, kigomboltam ingét majd kibújtattam belőle.

- Sokkal jobb. - csodáltam meg művemet, ahogy bokszerben állt előttem.

- Imádom, ahogy vetkőztetsz. Nagyon koncentrálsz. – nevetett fel. - És most mit fogsz csinálni velem? – húzogatta szemöldökét kíváncsiskodva.

- Lefektetlek…aludni. –törtem derékba elképzelését.

Megragadtam fogkefémet és nadrágzsebéből a mobilját, majd magam után húztam szobájába és lelöktem az ágyra. Betakargattam és kisétáltam a fürdőbe megmosni a fogamat. Mikor kiléptem az ajtón még mindig fent volt, türelmesen várt rám. Mivel a pizsimet odaát hagytam, így végül fehérneműben feküdtem be mellé. Forró testével azonnal közelebb nyomult. Fejemet mellkasára hajtottam, annyira jó érzés volt érezni szívverését.

- Jó éjt Harry. – suttogtam.

- Jó éjt, kicsim.

Hamar álomba merültünk, ám nyöszörgése sokszor felébresztett. Fájós kezét oldalamon pihentette, ami egy-egy mocorgásom alkalmával nyögést váltott ki belőle. Szörnyű volt az esténk, egyáltalán nem így képzeletem el. Soha nem szerettem, ha verekednek a fiúk, nem hogy miattam. Viszont jó érzés volt tudni, hogy tényleg fontos vagyok neki.

Még sötétség uralkodott a szobában, mikor megszólalt Harry mobilja az éjjeliszekrényen. Mocorogni kezdett, majd álmos hangon beleszólt.

- Anyu. Még alszom. Majd visszahívlak…később. – intézte el ennyivel és gyorsan visszafeküdt mellém.

Ahogy újra átölelt már aludt is. Én viszont már nem tudtam visszaaludni. Mobilom után kezdtem kutakodni, ami hiába, hogy csak 6 óra 10-et jelzett már nem voltam álmos. Hosszú percekig néztem a mellettem szunyókálót és göndör haját kezdtem piszkálni. Még mindig olyan volt, mintha álmodnék, mintha hetek óta vele álmodnék. Halvány mosoly jelent meg arcán. Olyan nyugodtnak tűnt. Nem akartam felébreszteni, de nem bírtam megállni, hogy ne csókoljam meg tökéletes ajkait.

- Utálom, ha néznek, mikor alszom. – motyogta még mindig csukott szemmel, mikor visszafeküdtem mellé.

- Nekem sem szabad? – mosolyodtam el, mire lassan kinyitotta szemeit.

- Nem. – vágta rá határozottan, de végig nevetett.

- Hát jó, akkor én azt hiszem, megyek is. A saját szobámban talán nem zavarok senkit. – cukkoltam, hisz gondoltam, hogy nem fogja hagyni, hogy elmenjek mellőle és hát be is jött. Már túl kiismerhető lett.

Egy pillanat alatt fölém kerekedett és kezeivel fejem mellett megtámaszkodva teljesen az ágyhoz szegezett.

- Még, ha akarnád sem engednélek el. Ez a te szobád is, és szükségem van rád. Imádom, ahogy a mellkasomba fúrod azt a gyönyörű kis buksidat. – suttogta néhány centire ajkaimtól és végig szemembe nézve.

Már pontosan tudta, hogy ezzel hogyan hat rám és ezt ki is használta. Lehet, hogy én is kiismerhető lettem? Óvatosan közelített, nem kapkodta el a dolgokat. Lágyan, édesen csókolt, kezeivel még mindig fogságba ejtve.

- Hogy van a kezed? – törtem meg csókunkat.

- Ünneprontó. – rázta meg fejét, majd biztosított róla, hogy hatott a krém és már nem fáj neki annyira.

Újabb hosszas csókban forrtunk össze, mindketten többre vágytunk, de nem sok időnk maradt rá. Éppen, hogy elmerültünk csókjainkban csöngettek. Először nem foglalkoztunk vele, de az illető nem adta fel, megállás nélkül kezdte nyomni a csengőt.

- Kinyírom Louis-t. – ugrott le rólam durcásan és kiviharzott a szobából.

~Harry~

Nem sokszor ébresztettek ilyen aranyosan, mint Emily, hisz eddig a csajok általában leléptek, mire felébredtem, vagy csak szimplán nem foglalkoztak velem. Emily játékos kedvében volt, és ami azt illeti én is abban lettem volna, ám még mielőtt kiélvezhettük volna csókjainkat megszakítottak miket. Gondolom Louis megint itthon hagyta a kulcsát és nem tud bejönni, de most nem fogja megköszönni, amit tőlem kap. Kitártam az ajtót és már nyitottam volna a számat, hogy kiosszam, amiért tönkre tette az ébresztőmet, ám nem ő állt az ajtóban.

- Jó reggelt! – szólalt meg az előttem álló 3 nő egyszerre.

- Anya…Gemma…Maya…- pattantak ki szemeim látva őket és nővérem azonnal a nyakamba is ugrott.

- Jó újra látni, öcsi. – borzolta össze a hajamat és beljebb tessékelte magát.

- Édesem. Annyira hiányoztál. – suttogta anyu könnyes szemmel, mikor megölelt.

- Anyu, 2 hete voltam otthon. – nyögtem ki nagy nehezen, levegőhöz jutva szorongatása után.

- Hát ez az. Még akkor sem vagy otthon, mikor pihenőtök van. – dorgált meg és ő is beljebb lépett.

- Ami azt illeti…vendégem van. – mondtam, de mintha meg sem hallották volna.

Ez az egész nagyon meglepő és kínos volt. Fél 7-kor beállít az anyám és a nővérem, ráadásul Mayát is magukkal hozzák.

- Szia Harold. Jól nézel ki. – mondta nyájasan és mosolyogva.

Mayát gyerekkorom óta ismerem, hisz a szüleink sokat jártak össze, és persze minket is magukkal rángattak.

Itt kezdődött a látogatás kínos része. Egy szál bokszerben álltam előtte, ami őt egy cseppet sem zavarta, sőt tetszett neki a helyzet. Felsőtestemet bámulta, hiába is próbáltam a szemébe nézni.

- Szia, Maya. – szólaltam meg végül, mire felkapta a fejét és átölelt.

- Sokat változtál. Igazi férfi lett belőled. – motyogta a fülembe a szőkeség és a hátamat kezdte simogatni. – Igazi férfi. – ismételte.

- Harry, nem láttad a nadrágo…- hallottam meg Emily hangját a hátam mögül és azonnal elhúzódtam Mayától.

Fekete fehérneműben, mezítláb állt a lépcsőn, vállára omló, kiengedett hajjal. Ijedten húzta össze magán lágyan hozzásimuló ingemet. Szegénykémet meglepte az érkező vendégsereg. Kínosan mosolygott és próbált minél többet eltakarni magából. Gyorsan mellé léptem és próbáltam oldani a kialakult feszültséget. Gemma majd megszakadt a röhögéstől, hisz ruházatunkból sejthette, hogy megzavartak valamit. Anya és Maya pedig elképedve méregettek minket.

- Anya, csajok ő itt, Emily…a barátnőm. – nyögdécseltem zavaromban, hisz még sem így akartam bemutatni őt a családomnak. Ő fehérneműben, én meg bokszerben. Nem a legideálisabb pillanat.

- Kicsim, ő az anyukám Anne, a nővérem Gemma…- anyu mosolyogva lépett mellénk és átölelte Emilyt, ami kicsit könnyített a helyzeten.

- Csókolom. – köszönt, de anyu rögtön félbeszakította, hogy ő még nem olyan öreg, nyugodtan tegezheti.

Gemma is hasonlóan üdvözölte kedvesemet.

- …és ő Maya, egy gyerekkori barátom.

- Maya. – suttogta mellettem Emily.

Hangjából pontosan kihallatszott, hogy nem kedveli. Maya mosolyogva kezdett bele üdvözlésébe.

- Jó újra látni téged, Emily. Azt hittem felhagytál a reflektorfénnyel. Vagy már nem megy úgy a szekér és meggondoltad magad? Hát végül is a legjobb palit találtad meg hozzá, hogy fent tartsd a nevedet. Harry meg amilyen naív még el is hiszi, hogy szereted és nem csak a népszerűsége miatt vagy vele. Hát ez izgisen hangzik. Mikor akarjátok bejelenteni, hogy együtt vagytok? Vagy ez csak amolyan szex és más semmi kapcsolat?

- Maya! – kiabált rá egyszerre anya és Gemma.

Tátott szájjal hallgattam Mayát. Hogy mondhat ilyeneket? Hogy képzeli, hogy ideállít és kioktatja a barátnőmet? És honnan ismeri Emily-t? Mi lett azzal a szerény, visszahúzódó, szőke kislánnyal, akit megismertem, és akit anno szerettem?

31.fejezet: Egy régi ismerős

Sziasztok! Tudom, hogy nagyon régen jelentkeztem, de most tényleg meg volt rá az okom. Családi probléma, konkrétabban betegség szólt közbe, ami sokban megnehezítette az elmúlt heteimet, hónapjaimat. 
Nagyon sajnálom, hogy hitegettelek és cserben hagytalak titeket, hisz rengeteget köszönhetek nektek, de sajnos ez így alakult. Azt gondoltam, hogy ilyen az én családommal soha nem történhet meg, de rá kellett jönnöm, hogy erről nem én döntök. :(
Most, hogy volt egy kis nyugi és időm begépeltem nektek az új részt. Remélem tetszeni fog, de ha mégsem a negatív kritikát is elfogadom :)
Utólagosan is Boldog Mikulást kívánok mindenkinek (habár tudom, hogy már rég elmúlt). És előre is Boldog, békés Karácsonyt!!! :)
Puszi: Kittaa <3

~Emily~

Harry egy másodpercig sem tétovázott, bevágott a kádba, majd miután beállította langyosra a vizet ő is bekászálódott mellém. Velem szembe ült le és a bokámat kezdte csókolgatni. Hamar megtelt a kád, gyorsan elrepült az idő. Olyan jól elmulattunk a habbal való játszadozással és egymás arcába való habfújással, hogy észre sem vettük, hogy Louis időközben hazaért. Csak akkor tűnt fel, hogy lassan egy órája ültünk a kádban, mikor Louis idegesen dörömbölni kezdett az ajtón.

- Jesszusom, Lou. Mi olyan fontos, hogy be kell törni az ajtót? – kiáltotta ki neki Harry, és egy újabb adag habot nyomott az arcomba.

Prüszkölve próbáltam megszabadulni az orromat csiklandozó, szememet csípő és nem is éppen kellemes ízű tusfürdőtől.

- Hol van Emily? Már az egész házat végigjártam, de nincs sehol. Ugye nem ment még haza? - kérdezte kétségbeesett hangon és tovább rugdosta az ajtót.

- Miért mentem volna haza? - lepődtem meg kérdésén, ezáltal leleplezve magamat, magunkat.

- Hála Istennek. – sóhajtott és felhagyott az ajtóbetörési kísérletével. – Segítened kell Em… De várjunk csak, mit csináltok ti odabent? – merült fel benne a kérdés, aminek hangot is adott.

- Ööö…fogat mosunk. – vágta rá Harry és megrántotta a vállát, mikor elmosolyodva felé fordultam.

- Ja, gondolom. Azért is kellett bezárni az ajtót. Logikus. Na, mindegy. Nem is akarom inkább tudni, hogy miben mesterkedtek éppen. Emily, muszáj segítened.

- Mond, hallgatlak. – kiáltottam ki, de kijelentette, hogy ajtó keresztül nem kommunikál, nem akar tovább üvöltözni. – Akkor várnod kell, amíg végzünk. – fújtam Harry felé a kezemben levő habot nevetve.

- Kérlek. Sürgős. – könyörgött és elérte, hogy megesett rajta a szívem.

- Oké. Egy perc.

Felkaptam a kád melletti polcról az egyik törölközőt és gyorsan magamra csavartam, miközben kiléptem a kádból. Harry elnyújtózva, kényelmesen hátradőlve nézte, ahogy szerencsétlenkedtem a megtörölközéssel. Egy másodpercre sem vette le rólam szemeit, éreztem, hogy figyel, szinte égette bőrömet tekintete.

- Harry, ne bámulj, kérlek. Zavar. – adtam végül hangot a gondolataimnak.

- De olyan gyönyörű vagy.

- Akkor is zavar. Tudom, hogy te nem vagy szégyellős, és nem ismered ezt az érzést, de én helyetted is szégyellős vagyok, szóval kérlek…- fordultam vissza hozzá, mikor kész lettem testem „lehabtalanításával”.

Fészkelődni kezdett, majd végül felállt. Azt sem tudtam hová nézzek zavaromban, csak össze-vissza kapkodtam a tekintetemet, mire nevetni kezdett. Gyorsan hátat fordítottam neki, ez tűnt a leglogikusabb ötletnek. Előbb is eszembe juthatott volna. Nem sokat kellett várnom előző mondatomra adott válaszára, ugyanis ahogy kilépett a kádból egyből mögém lépett.

- Bizony, hogy nem vagyok szégyellős, és neked sem kéne annak lenned, főleg nem előttem, mert gyönyörű vagy és imádom minden egyes porcikádat. – suttogta nyakam csókolgatása közben.

- Legalább egy törölközőt csavarj már magadra, légyszi.

- És, ha én nem szeretném? – suttogta a fülembe mosolyogva.

- És, ha én szépen megkérlek? - alkudoztam, amiben hamar belement.

- Ha megígéred, hogy holnap reggel elvihetlek magammal valahová.

- Hová akarsz vinni? – csillant fel a szemem, és már meg is feledkeztem meztelenségéről.

- Legyen meglepi. Csak ígérd meg, hogy nem fogsz hisztizni.

- Szoktam én olyat? – bámultam a plafont ártatlanul.

- Hát…. – sóhajtott.

- Oké, legyen. Megígérem. – fordultam felé és tündöklő szemeivel találtam szembe magam.

Elképesztő hogy tud szugerálni velük, és hogy milyen hangulatfüggő. Órákkal ezelőtt egész sötéten, most pedig a szokásos smaragdzöld árnyalatukban tündököltek.

- Te viszont ígérd meg, hogy a ma estéről nem szólsz egy szót sem, még Louis-nak sem. Nem akarom, hogy ez legyen a téma. Pont elég a találgatásokból és teóriákból. – kérleltem halkan.

- Rendben, megígérem. – tette kezét szívére, amitől szinte olvadoztam.

Hogy lehet ilyen tökéletes felsőteste?

- Akkor mehetünk is. De csavard bele magad az egyik törölközőnek nevezett textilbe, mert nem hiszem, hogy Louis kíváncsi lenne rád. – néztem fel rá újra és elmosolyodtam.

- Mire nem vagyok kíváncsi? – szólalt meg újra Louis.

- Harry meztelenkedésére. Jól sejtem, hogy inkább kihagynád? – álltam meg az ajtó előtt, Harry-re várva.

- Ki ne merj jönni pucéran, mert kiugrok az ablakon. Ma El-t szeretném látni ruha nélkül, nem téged.

- Iparkodj. – sürgettem, mivel képtelen volt körbecsavarni magán a törölközőt, csak játszott vele, hogy hová is kell azt csavarni.

Elfordítottam a kulcsot, ez már ösztönözte, hogy komolyan vegyen, majd mikor lenyomtam a kilincset visszarántott.

- Én megyek előre. – furakodott elém és szorosan maga mögött tartott.

Louis az ágyon ült, igen fáradtnak és idegesnek tűnt.

- Ez az új fogmosási stílus? – nézett végig rajtunk, vagyis csak Harry-n, mivel én szinte ki sem látszottam mögüle.

Meglehetősen zavarta, hogy csak egy szál törölközőben kell ott ácsorognom barátja előtt. Ha tudná, hogy tegnap ugyanígy rontottam ki a fürdőből, szerintem agyvérzést kapna.

- Miben kéne segítenem? – kukucskáltam ki Harry háta mögül, oldalra dőlve.

- Te lány vagy és El már leszívta az agyamat a ruhaválasztással. Szülinapi buliba megyünk, de egyszerűen nem tudta eldönteni, hogy mit vegyen fel. Végighisztizte az egész délutánt, hogy nincs mit felvennie és mire talált két ruhát akkor meg nem tudta eldönteni, hogy melyik lenne jobb. – darálta egy lélegzetvétellel. – Szerinted a kék vagy a piros ruha alkalmibb? – dugta elém a mobilját és a képeket kezdte mutogatni.

         

- Ez volt ilyen fontos? Ezért akartad ránk törni az ajtót? – háborgott Harry fejét csóválva.

- Nem te hallgattad 6 órán keresztül El hisztijét. Ja és a cipőkről nem is beszélve. Miért kell nektek annyi cipő? Miért nem elég 4 vagy 5? – sóhajtott fel. – Emily is ilyen hisztis? – fordult Harry felé, aki hátrapillantott rám.

- Nem tudom. - próbáltam a legaranyosabb mosolyomat magamra erőltetni. – Ezek szerint igen. – fordul vissza barátjához.

- Hát szerintem a piros dögösebb, mondjuk… egy fekete cipővel.

- Oh, köszi. Életmentő vagy. – huppant le az ágyra és pötyögni kezdett a kezében levő kütyün.

- Bulizni mennek. – mondtam sopánkodva Harry-nek.

- Mennénk, csak kicsit körülményes a dolog. Tényleg, ti nem jöttök? Harry is meg van hívva. – kapta fel fejét Louis, mire felcsillant a szemem.

Neki dőltem Harry karjának, mire hátrafordult és kérdőn nézett le rám. Nagyokat pislogva, aranyosan mosolyogva próbáltam rávenni, hogy menjünk, amibe kicsit vonakodva, de végül belement. Hálaként lábujjhelyre állva egy cuppanós puszit nyomtam arcára, amit mosolyogva fogadott. Örömtáncot járva ugrándoztam ki a szobából. Bevágódtam a saját szobámba és az ágyon pihenő bőröndömhöz szambáztam. Jött az emlegetett dilemma: a ruhaválasztás.

~Harry~

Egy ilyen csodálatos és kimerítő este után még bulizni megyünk. Egész nap talpon voltunk: sétáltunk, búvárkodtunk, futottunk, öhm…ágytornáztunk és rajta egy csepp fáradtság sem látszott. Azt hittem, hogy összebújunk egy kicsit a pihentető fürdő után, de úgy látszik, hogy egyedül maradtam a kimerültséget illetően. De sebaj, legalább lesz egy görbe esténk.

- Haz, beszéltél ma Oliver-el vagy Paul-al? – lépett mellém Louis, miközben a fiókomban kutakodtam tiszta alsó után.

- Hát…nem. De van egy olyan érzésem, hogy Oliver mostanában nem is nagyon fog beszélgetni velem. – löktem be a fiókot és a szekrényben folytattam a matatást.

- Miért? Összevesztetek?

- Így is lehet mondani. Reggel rajtakapott minket, ahogy a kanapén…- mondtam volna, de persze nem tudta megállni, hogy nem szakítson félbe.. azonnal.

- Ne már! Az durva. Legalább nagyon benne voltatok már a dologban?  Vagy csak úgy… maszatoltatok?- kíváncsiskodott, mint valami tizenéves kamasz.

- Maszatoltatok? – kaptam felé a fejemet. Hogy jutnak eszébe ilyen szavak?

- Hát tudod, mikor még csak…

- Csak csókolóztunk. – vágtam rá gyorsan, nem akartam hallani a folytatást.

- Olyan aranyosak vagytok. Rég láttalak ilyen boldognak. El ne szúrd, mert kinyírlak. Szeret téged. És te is őt. Komolyan mondom meg kéne zabálni titeket. – nevetett fel.

- Azt azért nem kéne. Szeretném még sokáig élvezni a társaságát. És nem áll szándékomban elszúrni. Ez a lány maga a csoda. – ültem le az ágyra és az előtúrt zoknit felrángattam lábfejemre. – Olyan esténk volt, hogy el sem hiszem, hogy tényleg megtörtént.

- Ti most akkor… - tátotta el a száját elcsodálkozva.

- Életemben nem volt még részem ilyen élményben. Soha, senkivel. – kalandoztam el visszagondolva a történtekre, és észre sem vettem, hogy Emily közben visszatért.

Kezében ruhákat szorongatott, ledöbbenve nézett rám. Rögtön lelesett, hogy már megint előbb beszéltem, minthogy gondolkodtam volna. Az öröm helyét, amivel kiszambázott a szobából a csalódottság vette át. Sarkon fordult és eltűnt a folyosón.

- Kicsim, várj. – kiabáltam utána és rögtön indultam is utána, de már csak a szomszédos ajtó csapódását hallottam.

Hiába szólongattam, hiába könyörögtem neki nem nyitott ajtót, és nem is válaszolt. Hogy lehettem ilyen hülye? Kb. 3 perce ígértem meg neki, hogy tartom a számat, erre az első mondatommal elszólom magam. Mivel más lehetőséget nem láttam, küldtem neki egy SMS-t, remélve, hogy elolvassa.

„ Sajnálom. Nem tudom mi ütött belém. Tudom, hogy megígértem. Ne haragudj, kérlek. Szeretlek, kicsim xHx”

- Mikor indulunk? – kérdezősködött Louis, mikor kilépett az ajtón.

Idegesen járkáltam a folyosón, Emily szobája előtt.

- Baj van? – faggatózott tovább, mire ráförmedtem.

- Ne most, Louis. Épp most basztam el mindent, mert nem tudtam befogni a számat. Menjetek csak, mi maradunk. Helyre kell hoznom.

- Beszéljek vele? Elég meggyőző tudok lenni. – ajánlotta fel, de pont hogy nem erre volt szükségem. Nyugalmat akartam, hogy beszélhessek Em-el.

- Inkább menj el Eleanor-ért. Érezzétek jól magatokat. Engem meg hagyj gondolkodni, hogy hogyan békítsem ki Emily-t.

- Vegyél neki csokit, vagy virágot, azt szeretik a csajok. Vagy vidd el vacsorázni.

- Ezekkel most nem oldok nem semmit. – ráztam a fejemet. – Legközelebb mi lesz? Interjú alatt szólom el magam? Én szeretem ezt a lányt, teljes szívemből és nem akarom elveszíteni. Bármit megtennék érte, bármit érted? Nagyon régen éreztem magam ilyen boldognak és felszabadultnak. Mintha a felhők között járnék. Annyira gyönyörű és tökéletes. Ő álmaim asszonya. Vele akarom leélni az életemet, tőle akarok gyerekeket, vele akarok lenni ameddig csak élek, látni akarom azt a kislányos mosolyát, azt az ártatlan pofiját. – hadartam el. – Nem akartam komoly kapcsolatot, és te tudod a legjobban, hogy eddig nem is vágytam rá, vele is csak néhány éjszakára terveztem, de most már azzal sem tudnék betelni, ha életem hátralevő részét vele tölthetném. Beleszerettem. Megint. – suttogtam halkan, hogy ne halja meg. – Bele se akarok gondolni, hogy milyen lenne nélküle. Nem akarok elszakadni tőle.

- Hát én asszem…most megyek. Majd hívj, hogy jöttök-e vagy sem. – hátrált meg, majd lesétált a lépcsőn.

- Kösz, hogy végighallgattál. Jó volt beszélgetni veled. – dünnyögtem meglepve, hogy csak így ott hagyott.

- Én sem szeretnék…- hallottam meg Em hangját a hátam mögül, mire gyorsan megfordultam – elszakadni tőled. – borult a nyakamba.

- Annyira sajnálom. soha többet nem fordul elő. Tartom a számat, akárki is faggat. Megígérem. De komolyan. – suttogtam a fülébe, miközben jó szorosan öleltem magamhoz.

- Oké. – bólintott. – Tényleg komolyan gondoltad, amiket az előbb mondtál Louis-nak? – kérdezte megszeppenve.

- Igen. Komolyan gondoltam minden egyes szót. – vallottam be, mire elmosolyodott.

Ezt látva fellélegeztem.

- Megyünk bulizni? – mosolygott tovább.

- Hát, ha szeretnél.

Innentől nem volt kérdés, hogy mit mondjak Louis-nak. Leesett az állam, mikor Em kilépett a fürdőből egy rövid, testre feszülős fekete ruhában, egy fekete magas sarkúban, kivasalt hajjal és csodás sminkben. 

Csuklóját a tőlem kapott karkötő díszítette.

- Hogy tetszik? – pördült meg előttem.

 - Azta. Eszméletlenül szexi vagy. – ragadtam meg a derekát és magamhoz rántottam. – Úgy látszik nagyon vágysz a társaságomra, ez tetszik. Egy másodpercre sem mozdulhatok majd el mellőled, nehogy valaki lecsapjon a kezemről.

- Nem is akarom, hogy elmozdulj mellőlem. – csókolt meg gyengéden, és amint megéreztem epres ízű szájfényét átvettem az irányítást.

Nyelvem akadály nélkül csusszant szájába és táncra hívta az övét.

- Imádom ezt a szájfényt. – motyogtam számat nyalogatva, mikor elváltunk és elindultunk a kocsihoz.

Nem túlságosan öltöztem ki, csak egy fehér inget és egy fekete farmert kaptam magamra. Az előszobába érve már nyúltam a bőrdzsekimért, de a mellettem hölgyike a mellette lógó zakót nyomkodta a kezembe. Elfogadtam „tanácsát” és belebújtam a zakóba. Louis-t és El-t útközben összeszedtük, majd együtt mentünk a szórakozóhelyre, ahol Eleanor unokatestvére, Hannah ünnepelte a 20. születésnapját. Bent hatalmas tömeg, bömbölő zene, táncoló párok és félrészeg fiatalok fogadtak minket. Emily rögtön elrángatott táncolni, Louis-ék pedig átadták az ajándékot az ünnepeltnek, majd lefoglaltak egy asztalt a terem túlsó felében, ahol kicsit nyugodtabb volt a hangulat. Furcsán szemléltek a körülöttünk állók, kíváncsian méregettek minket. Biztos voltam benne, hogy valaki úgyis le fog támadni, de szerencsére ez most elmaradt. Összesimulva, ölelkezve táncoltunk végig 4 vagy 5 számot, majd elindultunk a foglalt asztal felé. Kézen fogva sétálgattunk a párocskák között, és ahogy kiértünk összefutottunk Hannah-val. Megragadtam az alkalmat és bemutattam a két lányt egymásnak, illetve felköszöntöttük. Ahogy odaértünk az asztalhoz és leültünk megpillantottam egy arcot a tömegben, amit nagyon nem akartam látni, mert tudtam, hogy ebből balhé lesz.

~Eleanor~

Hannah szülinapja ideális alkalom volt, hogy kicsit kikapcsolódjunk. A délutáni hisztimet Lou elég nehezen viselte, így nem ártott egy kis szórakozás, összebújás, táncikálás. Emily tanácsa bevált, hisz Lou tekintetét és kezeit mintha rám ragasztották volna. Örülök, hogy Harry-ék is eljöttek, jó őket együtt látni. Sejtettem, hogy előbb vagy utóbb összejönnek, hisz érezhető volt közöttük az a bizonyos vibrálás. A pultos srác javaslatára rendeltünk 3 pohárkával a club legújabb italából és Louis-nak egy alkoholmentes italt, hisz megbeszélték a srácok, hogy hazafelé ő vezet. Amint megkaptuk az italokat és odaértek hozzánk Emily-ék, éppen hogy leültek Harry viselkedése hirtelen megváltozott. Látszott rajta, hogy majd szétveti az ideg. Értetlenül néztünk rá, Emily is rázta a fejét, hogy nem érti mi ütött belé.

- Harry, itt az italod. – nyomtam a kezébe. – Hátha ettől lenyugszol.

- Amíg ő itt van, addig biztos, hogy nem. – vágta le a poharat az asztalra, aminek tartalma a csapódástól kiömlött az asztalra.

- De kiről beszélsz, édesem? – hajolt oda hozzá Emily és arcát kezdte simogatni, majd gyorsan körbetekintett.

- Az a szemét. – bökött a táncoló tömeg szélén ácsorgó srácra.

Először fel sem ismertem az alakot, de ahogy közelebb lépett, és kirajzolódott arca azt kívántam, inkább maradtunk volna otthon. A két fiú azonnal felpattant a székről, tekintetük elsötétült. Gyilkolni tudtak volna már csak a nézésükkel is.

- Nathan. – szűrtem ki fogaim között.

- Jó újra látni a szupersztárokat. Csak nem elengedett titeket apuci meginni egy narancslevet? – gúnyolódott, majd Emily felé fordult, aki legnagyobb meglepetésünkre a hülye gyerek nyakába ugrott.

Tátott szájjal néztük, ahogy felkapta az apró lányt és megpörgette a levegőben. Ez volt az a pillanat, amikor elszakadt a cérna Harry-nél. Elrángatta barátnőjét Nathan-től és maga mögé utasította.

- Nyugi van, Styles. Nem szobára akartam vinni, csak megöleltem. Habár…szívesen megismételném azt az éjszakát, hisz fantasztikus volt. Emlékszel még rá? – pillantott Emily-re. – Persze, hogy emlékszel. Nem olyan könnyű elfelejteni egy ilyen estét.

Elképedve hallgattuk, hogy miről beszél Nathan. Egyszerűen nem hittem a fülemnek. Emily és Nathan?? Ez…ez nem lehet igaz. Ám a vigyorgó srác itt még nem állt meg, pedig Harry-nek ennyi is pont elég volt ahhoz, hogy felkapja a vizet. Louis próbálta visszatartani, de szerintem legszívesebben ő maga húzott volna be neki. Soha nem rajongtak egymásért és ez nem is fog változni.

- Ő is csókol úgy, mint én? Tudod, ott a nyakadon…Emlékszem, mennyire szeretted, ha ott csókollak.

- Nath! – kiáltott rá Emily lángoló arccal és szúrós szemekkel. –Elég. Ne keverj össze a kis ringyóiddal.

- Ugyan már. Jobb, ha tudnak róla, hogy egykor még a másik csapatban játszottál. Ne mond, hogy nem élvezted. – vigyorgott tovább.

Harry arca megfeszült, még a korábbiakhoz képest is, és már lépett, hogy pontot tegyen az ügy végére, de Louis elé állt és feltartóztatta.

- Csak ingerel. Gondolt végig…Emily nem olyan csaj, aki belemenne egy ilyen dologba. Az nem az ő világa, emlékszel? Ő mondta. Neked. Meg kell bíznod benne. – nyugtatgatta, de nem sokat ért, hisz mire lenyugodott volna Nathan újra belelendült a dologba.

- Remélem, még látjuk egymást cica. Ha esetleg unatkoznál esténként én szívesen látlak, elég nagy az ágyam elférünk benne ketten.

Ingerlésének meg lett az eredménye. Harry kitépte magát Lou kezéből és ökölbeszorított kézzel lépett a srác elé. Akkorát behúzott neki, hogy azonnal a földre esett. Ha Lou nem állítja le nem állt volna le, teljesen kiborult. Soha nem láttam még ilyennek Harry-t. Már mikor feltűnt a srác tudtam, hogy balhé lesz, de nem gondoltam volna, hogy eddig fajulnak a dolgok. Harry dühösen indult a zakójáért, majd felkapva azt kiviharzott a clubból. Emily könnyes szemmel nézte, ahogy barátja elhagyta az épületet, majd az éppen feltápászkodó srácra pillantott és zokogni kezdett.

- Annyira utállak. – kiáltott rá, majd Harry után indult.

Én is indultam volna utánuk, de Louis visszatartott.

- Hagyd! Ezt nekik kell elintézniük. – mondta, majd visszasétáltunk az asztalhoz.

SOML <3

Sziasztok! Sajnos csak holnap tudom hozni az új részt, mert nem vagyok otthon, de addig is hallgassátok/nézzétek fiúk új klippjét. Én imádom. Louis részét megkönnyeztem annyira megható volt. :)

http://m.youtube.com/watch?v=W-TE_Ys4iwM

Puszi
Kittaa <3

30.fejezet: Kölcsön kenyér visszajár (+18)

Sziasztok! Hát itt lenne az új rész. Ahogy láthattátok a címben +18-as, szóval mindenki csak saját felelősségre olvassa el. Nem igazán szoktam ilyen részeket írni, úgyhogy kisebb nehézséget jelentett, de remélem nem lett túlságosan összecsapott. 
Következő részt vagy szombat este vagy vasárnap délelőtt tudok hozni.
Várom a véleményeket :D
Pusziiiii
Kittaa

Megfordult a fejemben, hogy inkább hagyom az egészet és úgy csinálok, mintha semmi meglepőt nem találtam volna zsebében. De aztán túlságosan is kíváncsi lettem, hogy milyen fejet fog vágni, ha meglátja nálam azt a valamit. Meg hát kicsit játszani is akartam vele. Miután sikeresen kitisztítottam a farmerját bedobtam a szárítóba és elindultam vissza a nappaliba „új barátommal”.

- Harry! – szólongattam a folyosón haladva. – Harry!

- Tessék! Mi az? Baj van? – rohant ki a nappaliból, egy szál bokszerben, mert valahogy időközben a póló is lekerült róla, de hogy hogyan azt nem tudom, viszont sejtem miért.

Amilyen irammal kirontott a helyiségbe, olyan hirtelen torpant meg előttem. Felemeltem a kis tasakot és nagyokat pislogtam rá. Igazából nem magyarázatra vagy válaszra vártam, csak a fejét akartam látni, ami előzetes elgondolásomhoz hasonló volt. Becsukta szemeit és nagy levegőt, majd mikor kinyitotta pilláit gyorsan kifújta azt.

- Meg tudom magyarázni. – kezdte a mentegetőzést és kicsit közelebb lépett hozzám.

- Nem kell megmagyaráznod. Tudom, hogy a fiúknál szinte mindig van, csak meglepett, hogy te nem a pénztárcádban tarod, mint a többiek. – mosolyodtam el.

- Ilyen a formám. Nem szeretem mutogatni, mikor fizetek. De ne hidd, hogy le akartalak támadni, csak rossz megszokásból mindig van egy a farzsebemben.

- Rossz megszokás szerint? Furcsa ez a megfogalmazás. – gondolkodtam el. – Ez olyan…Louis-s.

- Igen, ő mondja mindig. – vakargatta a fejét zavartan.

Most láttam rajta először, hogy igazán zavarban van.

- Csak nem zavarba hoztalak? – kérdeztem mosolyogva.

- Kicsit. Inkább elrakom. – indult a kis tasakért, de ahogy közelebb lépett eldugtam a hátam mögé.

- Emily? – ráncolta össze homlokát; meglepettnek tűnt. – Odaadod?

- Mmm…- haboztam-…nem! – vágtam rá és hátrálni kezdtem.

- Nem? – pislogott nagyokat és indult utánam.

Reméltem, hogy követni fog, hisz ez azt jelenti, hogy benne van egy kis játszadozásban.

- Nem. – jelentettem ki határozottan és tovább hátráltam.

- Talán elrakod szuvenírnek? – húzódott mosolyra szája, és szorosan követett, majd mikor már nem tudtam hova hátrálni a falhoz szorított.

Móka indul.

- Nem rossz ötlet, de nekem van egy sokkal jobb. Inkább felhasználom. - kisebb értetlenséget váltott ki belőle ez a mondatom, így gyorsan egyértelművé tettem. – Van egy ajánlatom.  – szorítottam össze számat mosolyogva; láthatóan felkeltettem érdeklődését.

- Oh. Miféle ajánlat? Szeretem az ajánlatokat.

- Menjünk el futni a parkba. – böktem ki.

- Futni? Most meg futni akarsz? Délelőtt séta, délután futás? És amúgy is, mi ebben az ajánlat? - kérdezte meglepetten.

- Ha elkapsz….a tiéd vagyok. – adtam az egyértelmű célzás, és ahogy kimondtam ajkamat kezdtem harapdálni.

- Szóval… - nyomult teljesen nekem, ezzel felkenve a falra – ha jól értem… el akarsz menni fogócskázni a parkba…és, ha elkaplak az enyém vagy… tetszik az ötlet…de mondj egy indokot, hogy miért ne teperjelek le itt és most futkározás nélkül.

- Meg kell harcolnod értem.

- És reggel? Akkor miért nem kellett harcolnom érted? – kíváncsiskodott féloldalas mosollyal az arcán.

- Az egy nagyon gyenge pillanatom volt. – hazudtam, mert más kifogás nem jutott eszembe.

- Oké. Meddig tart a fogócska? – ragadta meg a csípőmet és ringatni kezdte.

- A park egyik végétől a másikig. De, ha nem kapsz el, akkor…

- Akkor? Akkor is az enyém leszel.

- Nem-nem. – ráztam a fejemet mosolyogva. – És a vacsit is te csinálod, megint.

- És mennyi időre leszel az enyém? Csak, hogy tudjam, hogy érdemes-e futni utánad.

- Határozatlan idejű a szerződés. – mondtam diplomatikusan.

- Egyre jobban tetszik ez a futás dolog. Menjünk öltözni. – sürgetett, és csak annyi időt hagyott, hogy a kis csomagot letehessem az előszoba szekrényre.

Felrohantunk a szobába, vagyis csak Harry rohant engem meg rángatott maga után. A saját szobámba lépve gondolkodóba este, hogy mit is vegyek fel. Magamra kaptam a kedvenc sötétkék fehérnemű szettemet, majd végül egy fekete sortot, egy kék sportmelltartót és a futócipőmet rángattam magamra.

Amint belebújtam a cipőmbe indultam is lefelé, ahol Harry már nagyban melegített egy szürke pólóban, és egy fekete melegítőben. Mikor meglátott mozdulatlanná vált és tetőtől talpig végigmért legalább 10-szer.

- Készülj fel…hogy…el…leszek…kapva. – mondogatta szavanként folytatva a bemelegítést, de tekintetét egy percre sem vette le rólam.

- Miért vagy te abban olyan biztos? Miből gondolod, hogy gyorsabb vagy nálam? – tettem csípőre a kezemet.

- Mert én sportember vagyok. – mondta kicsit sem öntelten.

- Hát majd meglátjuk. – legyintettem.

Elég magabiztos voltam a nyereségemben, hisz szinte minden nap jártam futni, otthon. Én is neki álltam a bemelegítésnek és direkt úgy helyezkedtem, hogy háttal legyek neki. Amint lehajoltam tekintete elidőzött fenekemen, élveztem, hogy kínozhatom egy kicsit. A szekrény mellé lépve megragadtam a csomagocskát és felé fordulva belecsúsztattam a farzsebembe.

- Hogy legyen, ami motivál. – suttogtam a fülébe, mikor elhaladtam mellette.

Kiléptünk az ajtón és kézen fogva elindultunk a park felé. Néhány perces séta volt össz-vissz, de minél közelebb értünk annál jobban szorítottam a kezemet.

- Kérsz egy kis előnyt? – kérdezte nagyképűen.

- Igen. Kedves tőled, hogy felajánlod. – simítottam meg arcát.

- Mégis csak lány vagy. Muszáj udvariasnak lenni. – na gyönyörű, még jó, hogy így gondolja…muszáj – Addig a fáig tart az előnyöd. – mutatott elgondolkodva a nem messze levő gesztenyefára. Futásnak is eredtem, és a fához érve hátrapillantottam. Harry már elindult, nem is éppen lassú tempóban. Nem mondom, hogy nem tetszett a játék, de kezdtem elveszíteni az előnyömet, így bele kellett húznom. Míg engem az incselkedés hajtott, addig őt láthatóan a vágy. Már majdnem a park végénél jártam, mikor visszafordulva sehol sem láttam Harry-t.

Kicsit megijedtem, hogy hová tűnt, hisz az előbb még ott loholt a nyomomban.  Megtorpantam. Aztán hirtelen előugrott a mellettem levő bokor mögül és még mielőtt el tudtam volna szaladni szorosan magához húzott. Erősen tartott mindkét kezével és lihegve a fülemhez hajolt.

- Megvagy. Azt hiszem…győztem, drága.

- Eltűntél, ez így nem fair. – hisztiztem.

- Ez a rövidnaci sem az, mert nincs is kedve megelőzni téged az embernek. Még a padon ülő bácsika is a te fenekedet nézte, a felesége meg ott ütögette, hogy miért néz meg ilyen fiatal lányokat.

Kezdett gyanús lenni a dolog. Én nem is láttam a padon ülő párt, neki hogy volt ideje nézegetni őket? Sántít a dolog, nagyon is.

- Szóval…hogy is volt az az ajánlat dolog? – villantotta meg azt a perverz mosolyát, amit annyira szeretem és már párszor láthattam is tőle.

- Csaltál, így nem érvényes az ajánlat. – kapálóztam karjaiban, de hiába.

- Nem én csaltam, te voltál lassú. – búgta a fülembe és egy puszit nyomott a nyakamra. – Irány haza. – indult sietős léptekkel.

Ahogy beléptünk az ajtón megragadta a csípőmet és magához rántott. Meglepve éreztem a fenekemnek feszülő dudort.

- Ennyire kívánlak. Kikészítesz. – suttogta és maga felé fordított, majd felkapott.

Egyből neki esett ajkaimnak és felcipelt a hálóba, vagyis a szobájába. Csókunk megszakítása nélkül vitt egészen az ágyig, ahol óvatosan lefektetett.

- Kicsim – húzódott el kissé- nem akarom, hogy úgy érezd, hogy muszáj az miatt a hülye egyezség vagy mi miatt. Nem akarlak sürgetni. Tudok rád várni…bármeddig. – simított végig arcomon.

- Nem kell várnod. Kívánlak. – dünnyögtem a füléhez hajolva, miközben pólója alját gyűrögettem, majd végül megszabadítottam tőle és a földre dobtam.

Nyakamat kezdte csókolgatni és a kezét csupasz hasamra vezette. Felfelé haladva a toppom gumijával kezdett játszadozni, majd gyorsan kibújtatott belőle, és pólója után küldte.

- Hééé. Te meg hogy be vagy csomagolva. – panaszkodott, mikor meglátta rajtam a melltartómat.

Gondolom abban a hitben volt, hogy nem vettem fel alá melltartót. Hosszasan méricskélt, majd hevesen csókolni kezdett. Észre sem vettem és a nadrág is lekerült rólam. Mikor szembesültem ezzel fordítottam helyzetünkön, ami egyáltalán nem volt könnyű, hisz ő jóval erősebb volt nálam, ám mikor rájött, hogy min is erőlködök megadta magát, sikeresen fölé kerekedtem. Ráültem combjára és lassan csókolgatni kezdtem mellkasát. Minden egyes tetoválását közelebbről tanulmányozva haladtam felfelé, és áttértem nyakára. Kicsit feljebb csusszantam és csípőmmel finoman körözni kezdtem ágyékán, amitől azonnal megrándult alattam és egy férfias nyögéssel díjazta mozdulatomat.

- Úristen!- sóhajtott fel szemeit lehunyva, ahogy folytattam akciómat, majd lehúzott magához és megcsókolt.

- Szerintem egy kicsit túlöltözött vagy hozzám képest. – törtem meg csókunkat, mire vigyorogni kezdett.

Csigalassúsággal haladtam lefelé az oldalát simogatva és közben újabb nedves puszikkal hintettem be bőrét egészen a melegítőjéig. Bajlódni kezdtem a nadrág kötőjével, amit nagy küszködések árán, de végül sikerült kikötnöm. Lemerném fogadni, hogy direkt csomózta meg. Lerángattam róla, majd pólója és saját ruháim közé dobtam. Hosszasan figyeltem egyre szűkülő bokszerét, és remegő kézzel fogtam meg alsója gumiját, majd lassan húzni kezdtem lefelé. Nem tudtam elhinni, hogy ezt tényleg én váltottam ki belőle. Mivel eddig soha, senkinek nem csináltam még ilyet kezdtem izgulni; mi van, ha elrontok valamit? Nem akartam, hogy lássa rajtam esetlenségemet, így próbálkoztam nyugodt maradni és határozott lenni.

- Em. – szólalt meg, megtörve a csendet, mire rögtön felkaptam rá a tekintetem.

Könyökén támaszkodva, fejét megemelve pillantott le rám. Itt a vég.

- Valamit elrontottam, ugye? – pirultam el, ezzel leleplezve magam.

- Nem, dehogyis. – ült fel, ezáltal az ölébe utasítva. – Isteni vagy. Csak azt akartam mondani, hogy nem muszáj. Nem akarom erőltetni. – fogta közre arcomat és ajkait az enyémre tapasztotta.

Nyelve bejutásért esedezve simított végig alsó ajakamon, és mikor megadtam neki egyszerre nyögtünk fel. Nyelveink csatát vívtak, de hamar kiderült, hogy ez neki sokkal jobban megy, sokkal gyakorlottabb e téren is. Minden izgalmamat és idegességemet elfeledtette velem. Mikor elváltunk kezemet mellkasára tettem és visszanyomtam az ágyra.

- Szeretném megpróbálni. – suttogtam, majd visszacsúsztam bokszeréhez és lerángattam róla.

Büszkeségét látva újra eluralkodott rajtam az idegesség. Hatalmas volt. Számat összeszorítva kerestem tekintetét. Hatalmas szemekkel figyelt újra felkönyökölve és egy bíztató mosolyt küldött felém. Kezembe vettem férfiasságát és lassan dolgozni kezdtem rajta. Féltem, hogy rosszul csinálok valamit, de mikor feje és teste visszavágódott a párnára elfojtott nyögések közepette kicsit megnyugodtam, és felbátorodva ezen lehajolva megpusziltam a hegyét.

- Basszus. – nyögött fel rekedtes hangon. – Azt a ….- káromkodta el magát, ahogy számba vettem büszkeségét.

Fejét újra felemelte, de teste megremegett és újból visszazuhant. Egyre sűrűbb és hangosabb nyögéseiből tudtam, hogy nem kell már sok, ezért rákapcsoltam.

- Elég, kicsim. Elég lesz. – tiltakozott a gyors tempó ellen, de meg akartam adni neki a teljes örömöt, így nem foglalkozva ellenkezésével folytattam.

- Mily, elé…- kiáltott fel, de már nem tudta befejezni.

Furcsa volt, de engedelmesen lenyeltem örömnedvét. Gondolkodni kezdtem, hogy megint csak én hallottam félre a nevemet, vagy tényleg Mily-nek szólított. Nem sok időm volt ezen filózni, mert amint felkúsztam hozzá maga alá gyűrt. Mosolyogva néztem rá és ajkamat nyalogattam.

- Ez…elképesztő volt. – kezdte akadozva és levegő után kapkodva. – Meg fogsz ölni a makacsságoddal, te nőszemély. De vissza fogod kapni. – morogta a fülembe és hátam alá nyúlva kikapcsolta a melltartómat. Pántjait kínzó lassúsággal húzta le karjaimon. Ösztönösen kaptam magam elé kezeimet.

- Ne. Látni akarlak. – puszilgatta kezemet és édes csókjaitól elgyengültek kezeim, leengedtem őket.

Elmosolyodva nézett végig rajtam, majd nyakamhoz hajolt és fogával közrefogta a bőrömet és szívni kezdte.
- Ha tudnád, hogy milyen gyönyörű vagy. - motyogta a bőrömbe.
Finoman megmarkolta melleimet, majd elindult lefelé. Légzésem felgyorsult, ahogy egyre lejjebb ért.

- Tudod, nagyon tetszik ez a bugyi, de most mennie kell. – akasztotta ujjait a csipke alá és óvatosan kezdte lefelé húzni.

Automatikusan emeltem meg csípőmet, ezzel segítve neki. Végül ez is csatlakozott a többi ruhadarabhoz. Felhúztam térdemet, mikor lábaim közé férkőzött. Azonnal megérezhettem ajakit és nyelvét magamon, a legérzékenyebb pontomon. Nem sokszor volt részem ilyen kényeztetésben, de ez mindegyiken túltett.  Egyszerre volt érzéki, szenvedélyes, és intenzív. Kezével sem sokáig tétlenkedett. Combom simogatását hamar megunta. Hirtelen 2 ujját tűntette el bennem, mire felkiáltottam. Már túl intenzív volt az érzés, ahogy minden lehetséges módon kényeztetett.

- Harry, elég. – kiáltottam fel, de „bosszújából” nem engedett.

Ekkor tudatosult bennem, hogy mi ellen is tiltakozott néhány perce. Kezdett túl sok lenni a jóból. Megéreztem hasamban az ismerős érzést, innen már nem volt visszaút. Fejem a párnába mélyesztettem, ahogy átléptetett azon a bizonyos határon. Elégedett mosollyal kúszott fel hozzám.

- Biztos, hogy szeretnéd? Még megállhatunk. – szólalt meg halkan.

- Ezek után…te még meg akarsz állni? – kérdeztem lihegve.

- Nem. – mosolyodott el, lemászott rólam és a földön pihenő sortom farzsebéből elővadászta a szürke kis csomagot. Elmosolyodva mértem végig meztelen testét. Fogával feltépte a fóliát, rutinos mozdulttal magára gördítette az óvszert és visszaférkőzött lábaim közé. Engedélykérőn nézett szemembe, mire aprót bólintottam.

- Vigyázok rád, kicsim. – suttogta és arcomat puszilgatva végül elért a számhoz. Kezeinket összefűzte fejem fölött, egyértelműen ő irányított. Gyengéd csók kíséretében óvatosan és lassan belém vezette magát. Egyszerre nyögtünk fel. Mérete teljesen szétfeszített, igen kellemetlen érzés kerített hatalmába. Mocorogni kezdtem alatta, szemem megtelt könnyel.

- Fáj? – nézett le rám aggódva. – Megálljak…vagy abba hagyjam? – kezeimet elengedve arcomat cirógatta aggodalmasan.

Mivel egy szó sem jött ki a torkomon csak megráztam a fejemet. Várt, míg megszoktam méretét, majd lassan mozogni kezdett. Hajába túrtam és ezáltal még közelebb húztam magamhoz. A fájdalom kezdett átalakulni élvezetté, de még mindig láttam rajta, hogy aggódik értem. Csípőmet megemelve és lábaimat dereka köré fonva jeleztem, hogy többet szeretnék, amit meg is kaptam. A gyorsabb, erőteljesebb és mélyebb lökésektől egyszerre nyögdécseltünk. Hátát karmolásztam, ahogy épült bennem az ismerős érzés. Néhány lökést követően hátam ívbe feszült, Harry izmai szintén megfeszültek, egyszerre értünk a csúcsra. Szerelmem kimerülten omlott vállara és lihegve csókolgatta kulcscsontomat, míg én levegő után kapkodtam. Néhány levezető lökés után sikerült normalizálni légzésünket, úgy, ahogy.

- Szeretlek. – nézett szemembe csillogó szemeivel, mikor lökései lelassultak és kihúzódott belőlem. – Ez volt életem legjobb szeretkezése. – motyogta bele csókunkba.

Ezt a pillanatot szerettem volna örökké, soha el nem múlóvá tenni. Közelsége, szeretete, szerelme és az általa nyújtott biztonság jelentett nekem mindent és most mind megvolt. Nem akartam elengedni, szorosan öleltem magamhoz, ám szorításomból hamar szabadulni akart. Eltolt magától és kikászálódott az ágyból.

- Mindjárt jövök. – fordult vissza a fürdő ajtóból, amit meglepetten figyeltem, majd magamra rángattam a takarót.

Megijedtem, hogy ennyi volt, itt vége mindennek. A romantikus csókoknak, az öleléseknek és a boldog pillanatoknak. Megkapta, amit hetek óta akart, most már mi szüksége lenne rám? Egy újabb trófea vagyok csak neki, semmi más. Pánikomat vigyorgó feje és meztelen alakja feledtette el velem, ahogy megjelent az ajtóban.

- Azt hittem, hogy itt akarsz hagyni.

- Csak elintéztem az óvszert. Soha nem hagynálak itt. Nem szabadulsz tőlem. – mondta már az ágy mellé lépve.

Tekintetemet egyszerűen nem tudtam levenni róla, annyira tökéletes volt és az enyém. Kezdtem belepirulni már csak a gondolatba is, nem hogy testét látva.

- Öltözz fel. – nevettem el magam.

- Miért? Nem tetszik a látvány? – tárta szét karjait vigyorogva. – Az előbb nem tiltakoztál ellene.

Odagördült mellém és direkt jó közel húzódott hozzám, hogy teljes kilátásom legyen mindenére.

- Harry! Öltözz fel. – hunytam le szemeimet nevetve és felfordítottam a fejemet.

- Rajtad sincs semmi. – érvelt.

- De, rajtam van takaró. – fordultam vissza felé megemelve takarómat.

- Nem sokáig. – kezdte rángatni a másik felét.

- Harry, ne merészeld. Neee. – kiáltottam, mikor lerántotta rólam a textilt és elhajította.

Összekuporodva próbáltam eltakarni magam, nem sok sikerrel.

- Gyere csak ide. – ölelte át a derekamat, majd hátam alá nyúlva felkapott.

Felhevült testünk teljesen egymásnak feszült.

- Harrrrrrry!- sikítottam a hirtelen mozdulattól. – Tegyél leeeeee. – kapálóztam, de dúl erősen tartott. – Hova viszel? – kérdeztem beletörődve, hogy semmi esélyem nincs a szabadulásra.

- Megyünk fürdeni. De ezúttal együtt. – suttogta a fülemhez hajolva és berúgta a nemrég becsukott ajtót maga előtt. 

29.fejezet: Életem egyik legfélelmetesebb napja, avagy ebből hogy mászol ki

Sziasztok! :D Először is....megint késtem. :( De kárpótlásul kicsit hosszabb részt hoztam, remélem tetszeni fog. Másodszor: köszönöm a több, mint 15000 oldalmegtekintést, imádlak titeket. <3 
Itt a szünet ÁÁÁÁÁ, ami egyet jelent a pihenéssel, alvással, szabadsággal és bloggereknél persze a sulimentes, nyugodt pillanatokkal, mikor lehet részek írni mindenféle hajtás nélkül. Szóval arra akarok kilyukadni, hogy most több időm lesz begépelni a részeket, szóval....tudok többet is hozni a héten. Úgy néz ki. Remélhetőleg ennek nem csak én örülök, de ha mégis, hát akkor ez van. :) Rettenetesen boldog vagyok, mikor blogot írhatok, úgyhogy semmi nem tudja elvenni a kedvemet tőle. :) 
És akkor a legfontosabb: A FIÚK ÚJ SZÁMA :) Már tűkön ülve várom a klippet nagyon, nagyon szeretem. Beleszerelmesedtem ebbe a számba, de amúgy ez nem meglepő hisz mind a szerelmem, egytől-egyig. :P 
A rekorddöntési "akcióba" úgy hiszem minden directioner-nek ki kell vennie a részét, szóval nézegessétek a klippet minél többet, hatalmas ez a szám, megunhatatlan!!! Én biztos, hogy egész nap ezt fogom nézni, mert a fiúkból és a hangjukból soha nem elég. Úgyhogy hajrááááá!!! 
Azt hiszem ennyi lenne :D A részről csak annyit mondanék, amit a legjobb barátnőm mondott miután elolvasta: " Mi... itt van vége?? Ne máááárr!!! Mi lehetett az??? Itt abbahagyni...nem hiszem el! A véleményem? Tetszettek a képek! Na jó nem, elképesztően jó lett, csak nem itt kellett volna abbahagynod te csaj!" Hát nem tudom, majd meglátjátok :) 
Köszönöm a kommenteket <3 Imádlak titeket csajok :)
Puszi
Kittaa

Iszonyatosan el lehet rontani még a legromantikusabb pillanatot is, ha valaki a semmiből előtűnve rátok hozza a szívbajt.

- Mondjátok, hogy csak képzelődök és nem éppen ARRA készülteket? – nézett ránk Oliver bosszúsan, mikor Harry leugrott rólam.

- Te mit keresel itt? – kérdeztem felülve és kezemmel próbáltam eltakarni kipirult arcomat, hisz nem kicsit voltam zavarban, hogy pont a bátyám kapott rajta minket.

- Harry volt olyan kedves és megengedte, hogy itt aludjunk este, mivel későn végeztünk és két feles után nem lett volna jó ötlet hazavezetni, de most nem is ez a lényeg, ne tereld a szót. Nem gondoltam volna, hogy erre kell felkelnem. – hadonászott maga előtt dühösen, de még kiabálása sem leplezte álmos hangját.

- De a többiek már mind leléptek. – néztek körbe, hátha még valaki előkerült időközben a ház valamely szegletéből.

- Oh, bocs, hogy nem volt időm lelépni a kis akciótok előtt; még én kérek elnézést. Megáll az eszem. – sétált felénk gyilkos tekintetét egy percre sem levéve rólunk, majd lehajolt az elhajított pólóért, és Harry kezébe nyomta. Elég messze landolt tőlünk a ruhadarab, ahogy most nézem. – Öltözz, aztán kifelé! Szeretnék négyszemközt beszélni a húgommal. Később még nekünk is lesz egy kis beszélgetésünk. Na, gyerünk, szedd a lábad. – lökdöste kifelé szegénykémet, miközben magára kapta a pólóját.

- Oliver! – kiáltottam rá. – Már nem azért, de ez még mindig az ő háza, semmi jogod nincs parancsolgatni neki. – álltam fel, hogy lássa határozottságomat, de Harry leállított, ami nem kicsit lepett meg.

- Semmi baj. Beszélgessetek csak.

Ennyi?? Ennyi lenne Harry védelme? Igen hamar meghátrált Oliver-től, ahelyett, hogy ott maradt volna mellettem és nem hagyott volna magamra.

- Remélem tisztában vagy vele, hogy anyu nem ezért engedett el vele. – mutatott Harry után, miután kisétált a konyhába.

- Remélem tisztában vagy vele, hogy semmi közöd az életemhez. – vágtam vissza, mire még jobban elkomolyodott az eddig sem éppen vidám arca.

- Ezt már egyszer megbeszéltük. Semmi bajom azzal, hogy vele vagy, de mindennek van határa.

- Hát ez csodás. Már megint itt járunk. Ő nem elég jó neked, mert őt csak a szex érdekli és azon kívül semmi más; csak megbántana; összetörné a szívedet, bla-bla-bla. Már ismerem a mondókádat, úgyhogy ezzel inkább most nem töltsük az időt.

- Nem erről van szó. Elfogadtam, hogy együtt akartok lenni, de biztos lehetsz benne, hogy ezt nem fogom hagyni. Ez még kora, túl kicsi vagy még ehhez.

Ez volt az a mondata, ami egyszerre lepett meg és egyszerre idegesített fel, de nagyon. Hogy jön ő ahhoz, hogy beleszóljon az életembe? Majd, ha én is megmondom neki, hogy mit csináljon, akkor esetleg. De addig ne üsse bele az orrát olyanba, ami nem rá tartozik.

- Mi van? Ezt ugye te sem gondolod komolyan? 18 éves vagyok nem 8!

- Nem érdekel. Még ma este hazarepülsz, vége a kirándulásnak. Eleve nem volt jó ötlet, hogy egyedül hagytunk Harry-vel.

- Ezt nem teheted. Nem megyek sehová! – förmedtem rá.

- Oh, dehogyis nem. Még hálás leszek ezért, hidd el. – telefonját kezdte nyomkodni morcos fejjel.

- Annyira utállak, hogy arra már nincsenek szavak.

- Nem igazán izgat. Meg van a jegyed, menj pakolni. – sürgetett, de egy tapodtat sem mozdultam. – Nem várok rád egész nap, indíts. – rántotta meg a karomat, de én erősebbnek bizonyultam és kitéptem magam szorításából. – Emily!

- Nem megyek haza. Te leszel az, aki haza fog menni. Elegem van belőled és az örökös féltésedből. Szeretnék boldog lenni…Harry-vel. – erre szinte már felrobbant idegességében. – Különben is pont te mondod nekem, hogy kicsi vagyok a szexhez, mikor te 15 évesen és egy nálad 5 évvel idősebb nővel…

- De én fiú vagyok. – szakított félbe.

- Na és, akkor mi van? Csak azért, mert nekem nincs borostán, nem vagyok bunkó és nincs az a valami a lábam között nem jelenti azt, hogy nekem semmit sem szabad. – próbáltam burkoltan fogalmazni. – És amúgy is, ha a szüzességem izgat azt Tom-on kell leverned, mert amíg együtt voltunk történt egy s más. Az miatt már nem kell aggódnod. - vágtam a fejéhez hirtelen felindultságból. – A véleményed pedig pont, hogy nem érdekel, mert pontosan tudjuk mindketten, hogy Lily sem olyan ártatlan már… neked hála. Pedig állítólag őt is ugyanannyira félted, mint engem. Innentől kezdve nem érdekel, hogy mit gondolsz.  – kiabáltam, de ezzel nem barátnőmet akartam bántani, csak hát neki is köze volt a dologhoz.

- Néha tényleg szívesen letagadnám, hogy a húgom vagy. Én csak jót akarok neked, de ha nem érdekel a mondanivalóm, akkor engem sem fog érdekelni a hisztid. Akkor is legyél nagylány, mikor darabokra töri a kicsi szívedet. Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan átveszed a kis szerelmed bunkó és flegma stílusát. De tudod mit? Tényleg összeilletek. Legyetek boldogok. – kiabálta, majd elindult a bejárati ajtó felé és bevágta maga után az ajtót, mikor kisétált rajta.

A hatalmas csattanással egyszerre rogytam a földre. Könnyeim utat törtek maguknak és megállás nélkül, szaporán követték egymást a nagyobbnál-nagyobb és fájdalmasabbnál-fájdalmasabb könnycseppek. Harry a semmiből feltűnve térdelt le mellém és magához húzva szorosan átölelt.

- Soha nem törném össze a szívedet. – suttogta, ami csak olaj volt a tűzre.

Felidéződött bennem az a pillanat, amikor rá nyitottam azzal a szőke riheronggyal, aminek köszönhetően halk zokogásom hangos bömbölésbe ment át. Harry egyre szorosabban fonta karjai körém, ami egyszerre jelentett biztonságot, szeretetet és szenvedést. Nem akartam újra átélni azt, amit évekkel ezelőtt kellett, nem akartam újra elveszíteni. Viszont pontosan tudtam, hogy pasiból van és, hogy nehezen viseli a távolságot. A történteket elfelejtve az kezdett motoszkálni a fejemben, hogy mi lesz, ha turnéra mennek. Mi lesz, ha nem leszek ott, és hónapokig nem látjuk egymást. Bele se mertem gondolni ilyenekbe. BÍZNOD KELL BENNE. – súgta a szívem és az agyam egyszerre.

- Nyugodj meg, kicsim. Minden rendben lesz. Majd megbékél. – próbált nyugtatni, de én már rég nem a bátyámmal való vitám miatt itattam az egereket, hanem a kapcsolatunk továbbgondolása miatt.

- Egyszer már megtetted. – néztem fel rá könnyes szemmel és elhúzódtam tőle. – Egyszer már összetörted a szívem. – szipogtam és láttam, hogy ez nem kis értetlenséget váltott ki belőle.

- Bármit is tettem, nagyon sajnálom. – simított végig arcomon letörölve könnyeimet.  – Nagyon szeretlek. Nem tudnék ártani neked…még egyszer nem. Még egyszer nem – ismételte halkan.

Nyakába borultam és próbáltam minél közelebb tudni magamhoz. Legszívesebben el sem engedtem volna, de hasam igencsak hangot adott ürességének, mire felnézve egymásra összenevettünk. Egyik percről a másikra eltűnt alólam a padló, Harry az ölébe kapva vitt egészen a konyháig, ahol a konyhapultra lerakva ajkaimnak esett. Nem sok időnk volt a romantikázásra, hisz hasam újra hallatott magáról.

- Mit gondolsz, kibírod a vacsoráig? – kérdezte nevetve és ellépett előlem, majd a szekrényben kezdett kutakodni tányér után.

- Szeretek itt ülni. – jegyeztem meg halkan a tört fehér márványlapot vizsgálva. – Otthon is sokat ülök a pulton, anyu örömére. – tettem hozzá, mire mosolyogni kezdett.

- Én pedig szeretlek a pulton látni, mert eddig akárhányszor ültél ott hosszas csókban forrtunk össze, amit imádok. – mosolygott, miközben odalépkedett hozzám, majd felült mellém.

Kezében tartva a tányért figyelte arcomat. Nem tudom mire várt, vagy mit szeretett volna, de én már nagyon éhes voltam, ezért önállósultam; elvettem a villát és felcsavartam rá a spagettit.

- Kérem vissza. Ez az enyém. Én akarlak megetetni.– húzkodta az evőeszközt, ami mindkettőnk makacssága miatt végül a földön végezte. – Na, remek. – sóhajtott fel, de ártatlan arcomat látva megenyhült morcos tekintete. – Akkor most kézzel foglak megetetni. Én le nem mászok egy másik villáért. – durcáskodott.

- Akkor majd hozok én, csak mond, hogy hol keressem. – ugrottam le mellőle és elindultam a fiókok felé, sejtve, hogy ott tartja őket.

- Lejjebb, lejjebb, lejjebb. – mondta, ahogy megfogtam a fiók fogóját. – Az alatta levő, az azalatt levő.

- Harry, ember nem tartja a legalsó fiókban a villákat. – hajoltam le és kihúzva azt a szemetes zsákokkal találkoztam.

Mérgesen néztem fel rá (még mindig lehajolva) és a látvány valahogy már nem is lepett meg. Alsó ajkát harapdálva figyelte a fenekemet, hamar rájöttem, hogy mire ment ki a játék.

- Szóval…melyikben vannak? – kérdeztem felegyenesedve és csípőre téve a kezemet.

- A legfelsőben. – fogta rövidre.

- Nem lett volna egyszerűbb azt mondani? – hadonásztam a villával a levegőben.

- Nem. Olyan segged van, hogy az már csoda. Igazi? – ráncolta össze a homlokát huncut vigyorral az arcán.

- Mi?? Ez most komoly? – nevettem el magam. – Igazából nem. – csendesültem el, és mindent bevallottam. – Már 2-szer lett plasztikázva, hogy minél formásabb legyen, sőt a melleim sem igaziak, azokat is meg nagyobbítattam, de talán a zsírleszívásom a leglátványosabb. – simítottam végig az oldalamon, mire kitört belőle a nevetés. – Olyan lökött vagy. Hogy ne lenne igazi? Pont én feküdnék kés alá? Mindenem igazi. Ilyet testet kaptam, ezt kell megbecsülni. – cselesen kivette kezéből a tányért, mielőtt még az is a földön végezte volna.

- Megbecsülhetem helyetted is? – rántott magához és kezét lassan elkezdte lefelé csúsztatni. – Ha nekem ilyen hátsóm lenne, csak meztelenül járkálnék. – sóhajtott fel nevetve.

- Ha nekem ilyen humorom lenne, inkább meg sem szólalnék. – csóváltam a fejemet mosolyogva és újra megpróbálkoztam a spagetti felcsavarásával.

Ezúttal sikerrel jártam, nem kapkodott a villa után, lefoglalta a fenekem tapogatása. Szájához emeltem a villát és beletömtem a szájában az ételt, majd gyorsan magamba is lapátoltam egy keveset.

- Nagyon finom volt. – raktam le a tányért mellé és tekintetét keresve döntögettem a fejemet.

Ám ahelyett, hogy a szemembe nézett volna a melleimet vizsgálta nagyokat sóhajtozva.

- Elmegyünk sétálni? – emeltem fel a fejét és stabilan tartva a szemébe néztem.

- Sétálni? – meglepődött arcával megnevetetett. – Jó, hát felőlem mehetünk, de ragaszkodom hozzá, hogy megmutatassak neked még 2 dolgot a városból.

- Harry! A tegnapi nap pont elég volt a templomok, terek, parkok és múzeumok nézegetéséből. Eleget rohangáltunk már. Csak sétáljunk egy kicsit. Úgy, ahogy a szerelmes párok szoktak. Kézen fogva, összemosolyogva, néha-néha megállva és csókolózva. Szaladgálásmentesen. – nyaggattam.

- Két dolgot megmutatok neked, utána sétálunk. Oké? – húzogatta a szemöldökét.

- Utálom, hogy ilyen akaratos vagy. Rosszabb vagy, mint én. – dőltem rá vállára már most hullaként. Tudtam, hogy mi vár rám.

- Te viszont hisztis vagy. – vágott vissza.

- Én? Hisztis? – csodálkoztam el. – Na szép, mondhatom. A hisztis és az akaratos. Jó párost alkotunk, nem de?

- Nem jót, hanem tökéleteset. – hajolt oda hozzám és orrával az enyémet kezdte lökdösni. – Gyere, menjünk öltözni. – tolt el magától és leugrott a pultról.

- Milyen idő van? – kérdeztem felfelé menet a lépcsőn.

- Meleg van, úgyhogy nem nagyon öltözz be.

Előtúrtam egy rövid, farmer nadrágot, egy szürke pólót és hozzá egy fekete-fehér kockás inget.Mivel a tegnapi nap során volt szerencsém megtapasztalni, hogy Harry szerint a városnézés abból áll, hogy végigrohanunk a látnivalókon, így ma sem tudtam kicsit csinosabb szettet összeállítani, hisz a magas sarkú már eleve ki volt lőve, de belenyugodtam, hogy fölösleges cipeltem el a csodaszép cipellőimet. Néhány pillanat alatt varázsoltam magamra egy halvány, de annál szebb sminket, majd elindultam lefelé. A lépcsőn lesétálva láttam meg Harry-t, ahogy az ajtónak támaszkodva várakozik rám.

- Lassú voltam? – kérdeztem a faliórára pillantva.

- Áh, dehogy. – legyintett, majd kinyitotta előttem az ajtót. – Csini vagy. – lépett szorosan mögém, majd bezárta az ajtót.

- Hova megyünk? Mi olyan fontos, hogy nem lehet kihagyni? – kíváncsiskodtam, de volt egy olyan érzésem, hogy fölöslegesen jártattam a számat, úgysem árulja el.

- Meglepi. – suttogta a fülembe, mikor beültünk a kocsiba.

- Mit kéne tennem, hogy néha választ is kapjak a kérdéseimre és ne csak azt, hogy meglepi vagy, hogy titok?

- Lenne pár ötletem. – nevetgélt a saját mondatán.

- Kivitelezhető dologra gondoltam, hisz egy autóban ülünk. És egyébként is. – közöltem vele a tény, de erre is rá tudott kontrázni.

- Méghozzá egy jó nagy autóban. De egyelőre megelégszem annyival, hogy nem fogsz hisztizni, ha begöndörödik a hajad vagy, ha vízszagú leszel. Ha megígéred, elárulom.

- Oké, megígérem, csak mond már.

- Azt a kíváncsi mindenedet. – mosolyodott el. – Az Aquarium-ba megyünk.

- Az jó. – vágtam rá lelkesen. – Szeretem a halakat.

Ahogy megérkeztünk Harry első dolga az volt, hogy lehívatta a recepcióhoz az igazgatót, ami kicsit meglepett. Mert, hát mégsem mindennapi dolog, ha valaki csak úgy lerángatja az irodájából, de ők láthatóan ismerték egymást, hisz mikor megérkezett a 30-as évei járó férfi cseles kézfogással üdvözölték egymást. Nem sokat beszéltek, majd hatalmas mosollyal az arcán elköszönt tőlünk és elindultunk a tömeg után az alagútban. Ujjainkat összekulcsolva rohantunk át az előttünk totyogó emberkéken, már meg sem lepett, hogy itt is rohanni kell. Nem is láttam szinte semmit a halakból, mert Harry nem, hogy lassított volna a tempón, hanem még gyorsabbra kapcsolt. Mikor rákérdeztem, hogy mire is az a nagy sietség annyit kaptam válaszul, hogy sietnünk kell, mert csak 2 óránk van. Nem mondom, hogy értettem, de elfogadtam indokát, nem mintha tudtam volna mást tenni. Az előttünk levő hosszú lépcsősoron felnyargalva egy hatalmas teremben kötöttünk ki, amelynek közepén egy kör alakú, nyitott medence volt, körülötte rengeteg gyerkőccel, akik ámulattal figyelték a fel-feltűnő halakat, rájákat.

Tátva maradt a szám a látványtól. Egyszerűen gyönyörű volt. Az üveghez tapadva bámultam a szebbnél-szebb halakat, mikor megláttam a földön, nem messze tőlünk 3 oxigénpalackot.

- Nézd, pont most fognak lemerülni. Megnézzük lent az üvegfalnál? – rángattam szerelmem kezét, akár csak a körülöttünk levő gyereket szüleik kezét.

- Annál jobbat csinálunk. – mosolyodott el gyermeki énemen. – Mi fogunk búvárkodni. – jelentette ki büszkén, mire elképedtem.

Néhány perccel később előkerült a kísérőbúvárunk is. Én még mindig sokkhatás alatt voltam, valahogy nem éppen erre számítottam.

- És ha megharapnak, vagy még rosszabb…ha megesznek? – pánikoltam be.

- Eddig még senkit sem bántottak. – szólalt meg mellettem Mark, mint kiderült, a kísérőnk.

- Az nem jelent semmit. – néztem rá feszülten és még jobban megszorítottam Harry kezét, aki csak mosolygott félelmemen. Pedig cseppet sem volt vicces, igen is aggódtam a testi épségünkért. – Te búvárkodtál már itt, igaz? – néztem fel csillogó zöld szemeibe, amiben egy csepp félelmet sem láttam.

Határozottan bólintott és végig mutatott magán, hogy még meg van mindene. Viszont ez engem nem nyugtatott meg, ki tudja mikor kattannak be azok a dögök.

- Majd megverem azt a cápát, aki bántani akar, jó? – poénkodott, majd összenevetett Mark-kal. – Vigyázok rád, kicsim. Ne aggódj. Ott leszek melletted. – suttogta a fülemhez hajolva és megpuszilta az arcomat.

- Sokra megyek vele, ha te leszel az első, akit megkóstol. Maradjunk inkább idefent, ez is van olyan szép. Kérlek. – könyörögtem neki, de ezzel sem tudtam eltántorítani tervétől.

Félve rángattam magamra a búvárruhát az öltözőben, majd kilépve Mark a kezembe nyomta a békatalpaimat és leültetett Harry mellé a padra, aki már szorgosan kapkodta magára a talpacskákat.  Mark elvonult ellenőrizni a palackokat, lehetőséget adva nekem, hogy beszélhessek Harry-vel.

- Ha esetleg valamelyik cápa úgy gondolná, hogy itt az ideje változtatni a búvárkodni vágyók megtámadásának statisztikáján és netalán meg akarna kóstolni, tudnod kell, hogy nagyon szeretlek. Igen sok mindent elterveztem már a közös jövőnket illetően, például szerettem volna több időt veled tölteni, egy nagy családi házat, egy baráti körben megtartott esküvőt, gyerekeket, boldog, nyugdíjas éveket…együtt. – hadartam el egy lélegzetvétellel, majd levegő után kapkodva a térdemre rogytam.

Megállás nélkül nevetett, majd elidőzve figyelte, ahogy próbáltam normalizálni a légzésemet.

- Látom te már mindent elterveztél. Viszont én még hozzátennék valamit. A gyerkőcök mellé kell egy kutyus is, hogy nem unatkozzanak, amikor a családi házunk udvarán szaladgálnak a csodás, baráti körben megtartott esküvőnk, és akció dús nászéjszakánk gyümölcseiként unokáink után, boldog, együtt töltött nyugdíjas éveinkben, mikor kézen fogva ülünk majd a karosszékünkben. – foglalta össze a lényeget nevetve.

- Jól van, nevess csak. De akkor is nevess majd, ha csak Mark jön fel veled.

- Jaj, kicsim. Ezek a dögök nem bántanak. Szelídek. – emelte meg államnál fogva a fejemet és hosszasan megcsókolt.  – Szeretlek.

- Egy cápa hogy lehet szelíd? – akadékoskodtam, de tekintetét látva inkább hagytam az egészet. – Én is. – nyögtem ki ellenkezés helyett.

Bekászálódtunk a vízbe, majd megkaptuk az oxigénpalackokat és a szemüvegeket. Egy utolsó pillantást vetettem a minket figyelő emberkékre, majd szerelmemre és feltéve a szemüvegemet, számba véve a pipámat lemerültem Mark után. Engem követett Harry. Erősen fogtam a kezét. Eszméletlenül szép volt a látvány, ami elénk tárult, és az üvegfalon keresztül figyelő gyerekek vidám arca elfelejtette velem, hogy mik között is voltunk. 

Kicsit kezdtem parázni, mikor elúszott mellettünk egy hatalmas cápa. Igen közel férkőzött hozzánk, de szerencsére nem volt támadós kedvében, ahogy a többi sem.Már kezdtem megnyugodni, hogy semmi bajunk nem eshet és épségben kijutunk a fenevadak közül, de ekkor megláttam, hogy Harry kivette szájából a pipáját és közelebb úszott hozzám. Rettenetesen megijedtem, nem tudtam mire készült. Időközben még ráadásul Mark is eltűnt, inkább a gyerekeknek parádézott.

Kezével jelezte, hogy kövessem példáját, mire először fejrázással válaszoltam, de láttam makacsságát, így inkább megtettem, amit kért. Úgysem vette volna addig vissza azt a nyavalyás pipát. Egész közel hajolt és száját enyémre tapasztotta.

Levegő hiányában váltunk el, majd pipáinkat visszavéve szaporán kapkodtuk a levegőt, vagy legalábbis én biztosan. Közönségünk lelkes tapssal díjazta csókunkat. Az egész kicsik ugrálva jelezték örömüket, habár nem hinném, hogy tudták minek is kell örülniük, de nagyon cukik voltak. Szinte repült az idő. Észre sem vettük és letelt a 2 óra, Mark jelzett, hogy ideje lenne felmennünk. Nehezen, de elszakadtam a csodálatos vízi világtól, majd a felszínre érve teljesen felpörögtem. Ahogy lekerült rólam az oxigénpalack kimásztam a medencéből és össze-vissza ugráltam, szünet nélkül nevettem, Harry-t szorongattam és csókolgattam.

- Az adrenalin löket. – mondta Mark Harry vállát megfogva, ezzel megmagyarázva neki igen gyerekes viselkedésemet.

- Látod, túléltük. – ölelt magához, hogy lenyugtasson, kevés sikerrel.

- Ez nagyon király volt. Jövünk máskor is? – néztem fel rá kiskutya szemekkel.

- Hát, ha szeretnél. – bólintott mosolyogva. – De most még van valami, amit meg kell néznünk. Emlékszel? Két dolgot megmutatok, utána séta.

- Felőlem. – rántottam meg a vállamat és békatalpaimat lerúgva beugrándoztam az öltözőbe.

Hajamat feltűzve léptem ki az ajtón, immáron átöltözve, és kicsit lenyugodva. Kifelé menet még megcsodáltuk a halacskákat, gratulációkat fogadtunk a ránk várakozóktól. Harry kiosztott néhány autogrammot rajongóinak, míg hozzám inkább a kicsik jöttek oda, azt kiabálva, hogy én vagyok az aquarium hercegnője. Nagyon kis cukik voltak. Miután mindenkit lerendeztünk, mindenki megkapta az aláírását, képét, kézen fogva kivonultunk az épületből. Útközben a fákat és bokrokat vizsgáltam, ami nem hinném, hogy normális dolog lenne egy 18 évestől, de akkor, abban a pillanatban az esett jól. Harry-nek persze be sem állt a szája, azt ecsetelgette miért is nem jó elmenni csak úgy sétálgatni, mennyivel izgalmasabb dolgokat lehet csinálni helyette. Én csak bólogattam meg hümmögtem, lefoglaltak a fák. Arra kaptam fel a fejemet, mikor megálltunk és egyedül maradtam a kocsiban. Hamar mellettem termett szerelmem és az ajtót kinyitva kisegített az autóból. Arra a helyre hozott, amiről már sokat hallottam, sokat ábrándoztam, de még soha nem volt időm elmenni oda. A hatalmas óriáskerék mosolyt csal arcomra, amit csak az a meglepettség tört meg, mikor ketten szálltunk be a kapszulába.

 

- És ők? – mutogattam a kint várakozó tömegre, majd éreztem, hogy mögém lépett.

- Ők majd mennek egy másikkal, ez csak a miénk. – kulcsolta kezeit derekam köré, és szorosan nekem feszült.

- Kibérelted? – kérdeztem nagyokat pislogva, mire a választ egy, a nyakamra nyomott puszival jelezte.

Elképesztő, hogy mi mindenre képes ez a srác. Nincs unalmas élete, annyi biztos. Lefoglalja a romantikázás.

- Amióta csak itt vagyok, édesebbnél-édesebb dolgokat csinálsz. Előre megtervezted?

- Kettőnk közül inkább te vagy a tervező, édesem. Én a jelennek élek, neked jobban megy a jövő tervezés. Olyan szépen megálmodtad már a jövőnket, abba nem akarok beleavatkozni. – mondta a fülembe duruzsolva, és csípőmet ringatva.

- Mit álmodtam meg? – fordultam felé értetlenül.

- Amit elmondtál ott a padon.

Visszagondolva arcomat elöntötte a pír. Legszívesebben elfutottam volna előle, de hát nem volt hova.

- Úristen!- sütöttem le szemeimet. – Ne hidd, hogy ennyire rád akarok akaszkodni, azt csak halálfélelmemben tőrt elő belőlem. – magyarázkodtam elszégyellve magam.

- Nekem tetszettek a terveid. De a kutyust ne hagyjuk ki belőle. – nézett szemeimbe mosolyogva.

Elég cikis volt a helyzet, de tényleg csak az aggodalom beszélt belőlem.

Meseszép volt a város, ahogy fentről láttuk. Fél órát töltöttünk fent, de nekem óráknak tűnt. Végig beszélgettünk, ölelkeztünk, olyan jó érzés volt csak kettesben lenni vele. Remélhetőleg nem ijesztem el magamtól a jövőnk megtervezésével. Tényleg azt szeretném, hogy minden tökéletes legyen, előretervezés nélkül. Csal úgy random.

Miután kigyönyörködtük magunkat és leértünk a kiindulási ponthoz beültünk egy közeli cukrászdába, hizlalni magunkat. Amint elfogyasztottuk a megrendelt sütiket egyenesen haza mentünk. Már semmi kedvem nem volt sétálni, csak vele akartam lenni, közönség nélkül. Hazaérve Harry felbontott egy üveg vörösbort, megünnepelni, hogy nem esett semmi bajunk a nap folyamán. A kanapéra lekuporodva, egymásba gabalyodva hosszas beszélgetés során sikerült kiüríteni poharainkat, de hamar jött az utánpótlás.

- Kezd az az érzésem lenni, hogy le akarsz itatni. – dőltem a vállára az újabb teli poharammal.

- Szeretnéd, ha nem tenném? – mosolyodott el, beigazolva gyanúmat.

- Miért jó nektek, ha leitatjátok a csajokat és úgy rángatjátok be őket az ágyatokba? – kezdtem filózni az élet nagy dolgain, vagyis a pasik érthetetlen dolgain.

- Úgy nem vagytok olyan gátlásosak és félősek.

- Értem. Te ki tudnál használni egy részeg, öntudatlan lányt?

- Dehogy tudnék. – ellenkezett felcsattanva. – Az nem az én stílusom.

- Helyes. – simítottam meg arcát és készültem felállni, hogy elzsibbadt végtagjaimba visszajuttassam a vért, ám nem egészen úgy sült el a dolog, ahogy terveztem.

Mivel egyáltalán nem éreztem a bokámat visszahuppantam a kanapéra, poharam megborult és annak teljes tartalma Harry nadrágján kötött ki. Kicsit megugrott, mikor megérezte magán italomat, majd a várt szitkozódás helyett inkább elmosolyodott.

- Bocsánat. Úristen, de béna vagyok. – kaptam oda combjához, ám ez elég félreérthető volt, így inkább nem nyúlkáltam tovább. – Vedd le, kimosom, mielőtt megszáradna. Utána már nehezebb kiszedni belőle a foltot. Ne haragudj. – hunytam le szemimet szégyenemben.

- Semmi baj, úgyis le akartam venni. – hantázott, de aranyos volt tőle, hogy nem förmedt rám.

Mire kibújt farmerjából nagyjából lábra tudtam állni. Ajkaimat harapdálva figyeltem, ahogy előttem állt és bokszerét vizsgálta, hogy az is boros lett-e. Kivettem kezéből a nadrágot és a fürdő felé indultam vele.

- Hagyjad, nem fontos. – nyúlt karom után Harry, de nem tágítottam.

- Ragaszkodom hozzá. Én okoztam a problémát, nekem is kell helyre hoznom. – erősködtem, majd besiettem a mosdóba.

Gondosan kipakoltam zsebeiből az elázott zsebkendőket, apró cetliket és egyéb magánál hordott apróságait a tükör előtti kis polcra. A farzsebéből elég érdekes dolgot vadásztam elő. Hosszasan szemeztem vele, majd a mosdó szélére tettem és nekiálltam kidörzsölni a hatalmas foltot az anyagból.

- Kíváncsi leszek ezt hogy magyarázod ki, édes. – motyogtam magamban, ahogy a mosdó szélén pihenő „meglepetésre” néztem.