29.fejezet: Életem egyik legfélelmetesebb napja, avagy ebből hogy mászol ki

Sziasztok! :D Először is....megint késtem. :( De kárpótlásul kicsit hosszabb részt hoztam, remélem tetszeni fog. Másodszor: köszönöm a több, mint 15000 oldalmegtekintést, imádlak titeket. <3 
Itt a szünet ÁÁÁÁÁ, ami egyet jelent a pihenéssel, alvással, szabadsággal és bloggereknél persze a sulimentes, nyugodt pillanatokkal, mikor lehet részek írni mindenféle hajtás nélkül. Szóval arra akarok kilyukadni, hogy most több időm lesz begépelni a részeket, szóval....tudok többet is hozni a héten. Úgy néz ki. Remélhetőleg ennek nem csak én örülök, de ha mégis, hát akkor ez van. :) Rettenetesen boldog vagyok, mikor blogot írhatok, úgyhogy semmi nem tudja elvenni a kedvemet tőle. :) 
És akkor a legfontosabb: A FIÚK ÚJ SZÁMA :) Már tűkön ülve várom a klippet nagyon, nagyon szeretem. Beleszerelmesedtem ebbe a számba, de amúgy ez nem meglepő hisz mind a szerelmem, egytől-egyig. :P 
A rekorddöntési "akcióba" úgy hiszem minden directioner-nek ki kell vennie a részét, szóval nézegessétek a klippet minél többet, hatalmas ez a szám, megunhatatlan!!! Én biztos, hogy egész nap ezt fogom nézni, mert a fiúkból és a hangjukból soha nem elég. Úgyhogy hajrááááá!!! 
Azt hiszem ennyi lenne :D A részről csak annyit mondanék, amit a legjobb barátnőm mondott miután elolvasta: " Mi... itt van vége?? Ne máááárr!!! Mi lehetett az??? Itt abbahagyni...nem hiszem el! A véleményem? Tetszettek a képek! Na jó nem, elképesztően jó lett, csak nem itt kellett volna abbahagynod te csaj!" Hát nem tudom, majd meglátjátok :) 
Köszönöm a kommenteket <3 Imádlak titeket csajok :)
Puszi
Kittaa

Iszonyatosan el lehet rontani még a legromantikusabb pillanatot is, ha valaki a semmiből előtűnve rátok hozza a szívbajt.

- Mondjátok, hogy csak képzelődök és nem éppen ARRA készülteket? – nézett ránk Oliver bosszúsan, mikor Harry leugrott rólam.

- Te mit keresel itt? – kérdeztem felülve és kezemmel próbáltam eltakarni kipirult arcomat, hisz nem kicsit voltam zavarban, hogy pont a bátyám kapott rajta minket.

- Harry volt olyan kedves és megengedte, hogy itt aludjunk este, mivel későn végeztünk és két feles után nem lett volna jó ötlet hazavezetni, de most nem is ez a lényeg, ne tereld a szót. Nem gondoltam volna, hogy erre kell felkelnem. – hadonászott maga előtt dühösen, de még kiabálása sem leplezte álmos hangját.

- De a többiek már mind leléptek. – néztek körbe, hátha még valaki előkerült időközben a ház valamely szegletéből.

- Oh, bocs, hogy nem volt időm lelépni a kis akciótok előtt; még én kérek elnézést. Megáll az eszem. – sétált felénk gyilkos tekintetét egy percre sem levéve rólunk, majd lehajolt az elhajított pólóért, és Harry kezébe nyomta. Elég messze landolt tőlünk a ruhadarab, ahogy most nézem. – Öltözz, aztán kifelé! Szeretnék négyszemközt beszélni a húgommal. Később még nekünk is lesz egy kis beszélgetésünk. Na, gyerünk, szedd a lábad. – lökdöste kifelé szegénykémet, miközben magára kapta a pólóját.

- Oliver! – kiáltottam rá. – Már nem azért, de ez még mindig az ő háza, semmi jogod nincs parancsolgatni neki. – álltam fel, hogy lássa határozottságomat, de Harry leállított, ami nem kicsit lepett meg.

- Semmi baj. Beszélgessetek csak.

Ennyi?? Ennyi lenne Harry védelme? Igen hamar meghátrált Oliver-től, ahelyett, hogy ott maradt volna mellettem és nem hagyott volna magamra.

- Remélem tisztában vagy vele, hogy anyu nem ezért engedett el vele. – mutatott Harry után, miután kisétált a konyhába.

- Remélem tisztában vagy vele, hogy semmi közöd az életemhez. – vágtam vissza, mire még jobban elkomolyodott az eddig sem éppen vidám arca.

- Ezt már egyszer megbeszéltük. Semmi bajom azzal, hogy vele vagy, de mindennek van határa.

- Hát ez csodás. Már megint itt járunk. Ő nem elég jó neked, mert őt csak a szex érdekli és azon kívül semmi más; csak megbántana; összetörné a szívedet, bla-bla-bla. Már ismerem a mondókádat, úgyhogy ezzel inkább most nem töltsük az időt.

- Nem erről van szó. Elfogadtam, hogy együtt akartok lenni, de biztos lehetsz benne, hogy ezt nem fogom hagyni. Ez még kora, túl kicsi vagy még ehhez.

Ez volt az a mondata, ami egyszerre lepett meg és egyszerre idegesített fel, de nagyon. Hogy jön ő ahhoz, hogy beleszóljon az életembe? Majd, ha én is megmondom neki, hogy mit csináljon, akkor esetleg. De addig ne üsse bele az orrát olyanba, ami nem rá tartozik.

- Mi van? Ezt ugye te sem gondolod komolyan? 18 éves vagyok nem 8!

- Nem érdekel. Még ma este hazarepülsz, vége a kirándulásnak. Eleve nem volt jó ötlet, hogy egyedül hagytunk Harry-vel.

- Ezt nem teheted. Nem megyek sehová! – förmedtem rá.

- Oh, dehogyis nem. Még hálás leszek ezért, hidd el. – telefonját kezdte nyomkodni morcos fejjel.

- Annyira utállak, hogy arra már nincsenek szavak.

- Nem igazán izgat. Meg van a jegyed, menj pakolni. – sürgetett, de egy tapodtat sem mozdultam. – Nem várok rád egész nap, indíts. – rántotta meg a karomat, de én erősebbnek bizonyultam és kitéptem magam szorításából. – Emily!

- Nem megyek haza. Te leszel az, aki haza fog menni. Elegem van belőled és az örökös féltésedből. Szeretnék boldog lenni…Harry-vel. – erre szinte már felrobbant idegességében. – Különben is pont te mondod nekem, hogy kicsi vagyok a szexhez, mikor te 15 évesen és egy nálad 5 évvel idősebb nővel…

- De én fiú vagyok. – szakított félbe.

- Na és, akkor mi van? Csak azért, mert nekem nincs borostán, nem vagyok bunkó és nincs az a valami a lábam között nem jelenti azt, hogy nekem semmit sem szabad. – próbáltam burkoltan fogalmazni. – És amúgy is, ha a szüzességem izgat azt Tom-on kell leverned, mert amíg együtt voltunk történt egy s más. Az miatt már nem kell aggódnod. - vágtam a fejéhez hirtelen felindultságból. – A véleményed pedig pont, hogy nem érdekel, mert pontosan tudjuk mindketten, hogy Lily sem olyan ártatlan már… neked hála. Pedig állítólag őt is ugyanannyira félted, mint engem. Innentől kezdve nem érdekel, hogy mit gondolsz.  – kiabáltam, de ezzel nem barátnőmet akartam bántani, csak hát neki is köze volt a dologhoz.

- Néha tényleg szívesen letagadnám, hogy a húgom vagy. Én csak jót akarok neked, de ha nem érdekel a mondanivalóm, akkor engem sem fog érdekelni a hisztid. Akkor is legyél nagylány, mikor darabokra töri a kicsi szívedet. Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan átveszed a kis szerelmed bunkó és flegma stílusát. De tudod mit? Tényleg összeilletek. Legyetek boldogok. – kiabálta, majd elindult a bejárati ajtó felé és bevágta maga után az ajtót, mikor kisétált rajta.

A hatalmas csattanással egyszerre rogytam a földre. Könnyeim utat törtek maguknak és megállás nélkül, szaporán követték egymást a nagyobbnál-nagyobb és fájdalmasabbnál-fájdalmasabb könnycseppek. Harry a semmiből feltűnve térdelt le mellém és magához húzva szorosan átölelt.

- Soha nem törném össze a szívedet. – suttogta, ami csak olaj volt a tűzre.

Felidéződött bennem az a pillanat, amikor rá nyitottam azzal a szőke riheronggyal, aminek köszönhetően halk zokogásom hangos bömbölésbe ment át. Harry egyre szorosabban fonta karjai körém, ami egyszerre jelentett biztonságot, szeretetet és szenvedést. Nem akartam újra átélni azt, amit évekkel ezelőtt kellett, nem akartam újra elveszíteni. Viszont pontosan tudtam, hogy pasiból van és, hogy nehezen viseli a távolságot. A történteket elfelejtve az kezdett motoszkálni a fejemben, hogy mi lesz, ha turnéra mennek. Mi lesz, ha nem leszek ott, és hónapokig nem látjuk egymást. Bele se mertem gondolni ilyenekbe. BÍZNOD KELL BENNE. – súgta a szívem és az agyam egyszerre.

- Nyugodj meg, kicsim. Minden rendben lesz. Majd megbékél. – próbált nyugtatni, de én már rég nem a bátyámmal való vitám miatt itattam az egereket, hanem a kapcsolatunk továbbgondolása miatt.

- Egyszer már megtetted. – néztem fel rá könnyes szemmel és elhúzódtam tőle. – Egyszer már összetörted a szívem. – szipogtam és láttam, hogy ez nem kis értetlenséget váltott ki belőle.

- Bármit is tettem, nagyon sajnálom. – simított végig arcomon letörölve könnyeimet.  – Nagyon szeretlek. Nem tudnék ártani neked…még egyszer nem. Még egyszer nem – ismételte halkan.

Nyakába borultam és próbáltam minél közelebb tudni magamhoz. Legszívesebben el sem engedtem volna, de hasam igencsak hangot adott ürességének, mire felnézve egymásra összenevettünk. Egyik percről a másikra eltűnt alólam a padló, Harry az ölébe kapva vitt egészen a konyháig, ahol a konyhapultra lerakva ajkaimnak esett. Nem sok időnk volt a romantikázásra, hisz hasam újra hallatott magáról.

- Mit gondolsz, kibírod a vacsoráig? – kérdezte nevetve és ellépett előlem, majd a szekrényben kezdett kutakodni tányér után.

- Szeretek itt ülni. – jegyeztem meg halkan a tört fehér márványlapot vizsgálva. – Otthon is sokat ülök a pulton, anyu örömére. – tettem hozzá, mire mosolyogni kezdett.

- Én pedig szeretlek a pulton látni, mert eddig akárhányszor ültél ott hosszas csókban forrtunk össze, amit imádok. – mosolygott, miközben odalépkedett hozzám, majd felült mellém.

Kezében tartva a tányért figyelte arcomat. Nem tudom mire várt, vagy mit szeretett volna, de én már nagyon éhes voltam, ezért önállósultam; elvettem a villát és felcsavartam rá a spagettit.

- Kérem vissza. Ez az enyém. Én akarlak megetetni.– húzkodta az evőeszközt, ami mindkettőnk makacssága miatt végül a földön végezte. – Na, remek. – sóhajtott fel, de ártatlan arcomat látva megenyhült morcos tekintete. – Akkor most kézzel foglak megetetni. Én le nem mászok egy másik villáért. – durcáskodott.

- Akkor majd hozok én, csak mond, hogy hol keressem. – ugrottam le mellőle és elindultam a fiókok felé, sejtve, hogy ott tartja őket.

- Lejjebb, lejjebb, lejjebb. – mondta, ahogy megfogtam a fiók fogóját. – Az alatta levő, az azalatt levő.

- Harry, ember nem tartja a legalsó fiókban a villákat. – hajoltam le és kihúzva azt a szemetes zsákokkal találkoztam.

Mérgesen néztem fel rá (még mindig lehajolva) és a látvány valahogy már nem is lepett meg. Alsó ajkát harapdálva figyelte a fenekemet, hamar rájöttem, hogy mire ment ki a játék.

- Szóval…melyikben vannak? – kérdeztem felegyenesedve és csípőre téve a kezemet.

- A legfelsőben. – fogta rövidre.

- Nem lett volna egyszerűbb azt mondani? – hadonásztam a villával a levegőben.

- Nem. Olyan segged van, hogy az már csoda. Igazi? – ráncolta össze a homlokát huncut vigyorral az arcán.

- Mi?? Ez most komoly? – nevettem el magam. – Igazából nem. – csendesültem el, és mindent bevallottam. – Már 2-szer lett plasztikázva, hogy minél formásabb legyen, sőt a melleim sem igaziak, azokat is meg nagyobbítattam, de talán a zsírleszívásom a leglátványosabb. – simítottam végig az oldalamon, mire kitört belőle a nevetés. – Olyan lökött vagy. Hogy ne lenne igazi? Pont én feküdnék kés alá? Mindenem igazi. Ilyet testet kaptam, ezt kell megbecsülni. – cselesen kivette kezéből a tányért, mielőtt még az is a földön végezte volna.

- Megbecsülhetem helyetted is? – rántott magához és kezét lassan elkezdte lefelé csúsztatni. – Ha nekem ilyen hátsóm lenne, csak meztelenül járkálnék. – sóhajtott fel nevetve.

- Ha nekem ilyen humorom lenne, inkább meg sem szólalnék. – csóváltam a fejemet mosolyogva és újra megpróbálkoztam a spagetti felcsavarásával.

Ezúttal sikerrel jártam, nem kapkodott a villa után, lefoglalta a fenekem tapogatása. Szájához emeltem a villát és beletömtem a szájában az ételt, majd gyorsan magamba is lapátoltam egy keveset.

- Nagyon finom volt. – raktam le a tányért mellé és tekintetét keresve döntögettem a fejemet.

Ám ahelyett, hogy a szemembe nézett volna a melleimet vizsgálta nagyokat sóhajtozva.

- Elmegyünk sétálni? – emeltem fel a fejét és stabilan tartva a szemébe néztem.

- Sétálni? – meglepődött arcával megnevetetett. – Jó, hát felőlem mehetünk, de ragaszkodom hozzá, hogy megmutatassak neked még 2 dolgot a városból.

- Harry! A tegnapi nap pont elég volt a templomok, terek, parkok és múzeumok nézegetéséből. Eleget rohangáltunk már. Csak sétáljunk egy kicsit. Úgy, ahogy a szerelmes párok szoktak. Kézen fogva, összemosolyogva, néha-néha megállva és csókolózva. Szaladgálásmentesen. – nyaggattam.

- Két dolgot megmutatok neked, utána sétálunk. Oké? – húzogatta a szemöldökét.

- Utálom, hogy ilyen akaratos vagy. Rosszabb vagy, mint én. – dőltem rá vállára már most hullaként. Tudtam, hogy mi vár rám.

- Te viszont hisztis vagy. – vágott vissza.

- Én? Hisztis? – csodálkoztam el. – Na szép, mondhatom. A hisztis és az akaratos. Jó párost alkotunk, nem de?

- Nem jót, hanem tökéleteset. – hajolt oda hozzám és orrával az enyémet kezdte lökdösni. – Gyere, menjünk öltözni. – tolt el magától és leugrott a pultról.

- Milyen idő van? – kérdeztem felfelé menet a lépcsőn.

- Meleg van, úgyhogy nem nagyon öltözz be.

Előtúrtam egy rövid, farmer nadrágot, egy szürke pólót és hozzá egy fekete-fehér kockás inget.Mivel a tegnapi nap során volt szerencsém megtapasztalni, hogy Harry szerint a városnézés abból áll, hogy végigrohanunk a látnivalókon, így ma sem tudtam kicsit csinosabb szettet összeállítani, hisz a magas sarkú már eleve ki volt lőve, de belenyugodtam, hogy fölösleges cipeltem el a csodaszép cipellőimet. Néhány pillanat alatt varázsoltam magamra egy halvány, de annál szebb sminket, majd elindultam lefelé. A lépcsőn lesétálva láttam meg Harry-t, ahogy az ajtónak támaszkodva várakozik rám.

- Lassú voltam? – kérdeztem a faliórára pillantva.

- Áh, dehogy. – legyintett, majd kinyitotta előttem az ajtót. – Csini vagy. – lépett szorosan mögém, majd bezárta az ajtót.

- Hova megyünk? Mi olyan fontos, hogy nem lehet kihagyni? – kíváncsiskodtam, de volt egy olyan érzésem, hogy fölöslegesen jártattam a számat, úgysem árulja el.

- Meglepi. – suttogta a fülembe, mikor beültünk a kocsiba.

- Mit kéne tennem, hogy néha választ is kapjak a kérdéseimre és ne csak azt, hogy meglepi vagy, hogy titok?

- Lenne pár ötletem. – nevetgélt a saját mondatán.

- Kivitelezhető dologra gondoltam, hisz egy autóban ülünk. És egyébként is. – közöltem vele a tény, de erre is rá tudott kontrázni.

- Méghozzá egy jó nagy autóban. De egyelőre megelégszem annyival, hogy nem fogsz hisztizni, ha begöndörödik a hajad vagy, ha vízszagú leszel. Ha megígéred, elárulom.

- Oké, megígérem, csak mond már.

- Azt a kíváncsi mindenedet. – mosolyodott el. – Az Aquarium-ba megyünk.

- Az jó. – vágtam rá lelkesen. – Szeretem a halakat.

Ahogy megérkeztünk Harry első dolga az volt, hogy lehívatta a recepcióhoz az igazgatót, ami kicsit meglepett. Mert, hát mégsem mindennapi dolog, ha valaki csak úgy lerángatja az irodájából, de ők láthatóan ismerték egymást, hisz mikor megérkezett a 30-as évei járó férfi cseles kézfogással üdvözölték egymást. Nem sokat beszéltek, majd hatalmas mosollyal az arcán elköszönt tőlünk és elindultunk a tömeg után az alagútban. Ujjainkat összekulcsolva rohantunk át az előttünk totyogó emberkéken, már meg sem lepett, hogy itt is rohanni kell. Nem is láttam szinte semmit a halakból, mert Harry nem, hogy lassított volna a tempón, hanem még gyorsabbra kapcsolt. Mikor rákérdeztem, hogy mire is az a nagy sietség annyit kaptam válaszul, hogy sietnünk kell, mert csak 2 óránk van. Nem mondom, hogy értettem, de elfogadtam indokát, nem mintha tudtam volna mást tenni. Az előttünk levő hosszú lépcsősoron felnyargalva egy hatalmas teremben kötöttünk ki, amelynek közepén egy kör alakú, nyitott medence volt, körülötte rengeteg gyerkőccel, akik ámulattal figyelték a fel-feltűnő halakat, rájákat.

Tátva maradt a szám a látványtól. Egyszerűen gyönyörű volt. Az üveghez tapadva bámultam a szebbnél-szebb halakat, mikor megláttam a földön, nem messze tőlünk 3 oxigénpalackot.

- Nézd, pont most fognak lemerülni. Megnézzük lent az üvegfalnál? – rángattam szerelmem kezét, akár csak a körülöttünk levő gyereket szüleik kezét.

- Annál jobbat csinálunk. – mosolyodott el gyermeki énemen. – Mi fogunk búvárkodni. – jelentette ki büszkén, mire elképedtem.

Néhány perccel később előkerült a kísérőbúvárunk is. Én még mindig sokkhatás alatt voltam, valahogy nem éppen erre számítottam.

- És ha megharapnak, vagy még rosszabb…ha megesznek? – pánikoltam be.

- Eddig még senkit sem bántottak. – szólalt meg mellettem Mark, mint kiderült, a kísérőnk.

- Az nem jelent semmit. – néztem rá feszülten és még jobban megszorítottam Harry kezét, aki csak mosolygott félelmemen. Pedig cseppet sem volt vicces, igen is aggódtam a testi épségünkért. – Te búvárkodtál már itt, igaz? – néztem fel csillogó zöld szemeibe, amiben egy csepp félelmet sem láttam.

Határozottan bólintott és végig mutatott magán, hogy még meg van mindene. Viszont ez engem nem nyugtatott meg, ki tudja mikor kattannak be azok a dögök.

- Majd megverem azt a cápát, aki bántani akar, jó? – poénkodott, majd összenevetett Mark-kal. – Vigyázok rád, kicsim. Ne aggódj. Ott leszek melletted. – suttogta a fülemhez hajolva és megpuszilta az arcomat.

- Sokra megyek vele, ha te leszel az első, akit megkóstol. Maradjunk inkább idefent, ez is van olyan szép. Kérlek. – könyörögtem neki, de ezzel sem tudtam eltántorítani tervétől.

Félve rángattam magamra a búvárruhát az öltözőben, majd kilépve Mark a kezembe nyomta a békatalpaimat és leültetett Harry mellé a padra, aki már szorgosan kapkodta magára a talpacskákat.  Mark elvonult ellenőrizni a palackokat, lehetőséget adva nekem, hogy beszélhessek Harry-vel.

- Ha esetleg valamelyik cápa úgy gondolná, hogy itt az ideje változtatni a búvárkodni vágyók megtámadásának statisztikáján és netalán meg akarna kóstolni, tudnod kell, hogy nagyon szeretlek. Igen sok mindent elterveztem már a közös jövőnket illetően, például szerettem volna több időt veled tölteni, egy nagy családi házat, egy baráti körben megtartott esküvőt, gyerekeket, boldog, nyugdíjas éveket…együtt. – hadartam el egy lélegzetvétellel, majd levegő után kapkodva a térdemre rogytam.

Megállás nélkül nevetett, majd elidőzve figyelte, ahogy próbáltam normalizálni a légzésemet.

- Látom te már mindent elterveztél. Viszont én még hozzátennék valamit. A gyerkőcök mellé kell egy kutyus is, hogy nem unatkozzanak, amikor a családi házunk udvarán szaladgálnak a csodás, baráti körben megtartott esküvőnk, és akció dús nászéjszakánk gyümölcseiként unokáink után, boldog, együtt töltött nyugdíjas éveinkben, mikor kézen fogva ülünk majd a karosszékünkben. – foglalta össze a lényeget nevetve.

- Jól van, nevess csak. De akkor is nevess majd, ha csak Mark jön fel veled.

- Jaj, kicsim. Ezek a dögök nem bántanak. Szelídek. – emelte meg államnál fogva a fejemet és hosszasan megcsókolt.  – Szeretlek.

- Egy cápa hogy lehet szelíd? – akadékoskodtam, de tekintetét látva inkább hagytam az egészet. – Én is. – nyögtem ki ellenkezés helyett.

Bekászálódtunk a vízbe, majd megkaptuk az oxigénpalackokat és a szemüvegeket. Egy utolsó pillantást vetettem a minket figyelő emberkékre, majd szerelmemre és feltéve a szemüvegemet, számba véve a pipámat lemerültem Mark után. Engem követett Harry. Erősen fogtam a kezét. Eszméletlenül szép volt a látvány, ami elénk tárult, és az üvegfalon keresztül figyelő gyerekek vidám arca elfelejtette velem, hogy mik között is voltunk. 

Kicsit kezdtem parázni, mikor elúszott mellettünk egy hatalmas cápa. Igen közel férkőzött hozzánk, de szerencsére nem volt támadós kedvében, ahogy a többi sem.Már kezdtem megnyugodni, hogy semmi bajunk nem eshet és épségben kijutunk a fenevadak közül, de ekkor megláttam, hogy Harry kivette szájából a pipáját és közelebb úszott hozzám. Rettenetesen megijedtem, nem tudtam mire készült. Időközben még ráadásul Mark is eltűnt, inkább a gyerekeknek parádézott.

Kezével jelezte, hogy kövessem példáját, mire először fejrázással válaszoltam, de láttam makacsságát, így inkább megtettem, amit kért. Úgysem vette volna addig vissza azt a nyavalyás pipát. Egész közel hajolt és száját enyémre tapasztotta.

Levegő hiányában váltunk el, majd pipáinkat visszavéve szaporán kapkodtuk a levegőt, vagy legalábbis én biztosan. Közönségünk lelkes tapssal díjazta csókunkat. Az egész kicsik ugrálva jelezték örömüket, habár nem hinném, hogy tudták minek is kell örülniük, de nagyon cukik voltak. Szinte repült az idő. Észre sem vettük és letelt a 2 óra, Mark jelzett, hogy ideje lenne felmennünk. Nehezen, de elszakadtam a csodálatos vízi világtól, majd a felszínre érve teljesen felpörögtem. Ahogy lekerült rólam az oxigénpalack kimásztam a medencéből és össze-vissza ugráltam, szünet nélkül nevettem, Harry-t szorongattam és csókolgattam.

- Az adrenalin löket. – mondta Mark Harry vállát megfogva, ezzel megmagyarázva neki igen gyerekes viselkedésemet.

- Látod, túléltük. – ölelt magához, hogy lenyugtasson, kevés sikerrel.

- Ez nagyon király volt. Jövünk máskor is? – néztem fel rá kiskutya szemekkel.

- Hát, ha szeretnél. – bólintott mosolyogva. – De most még van valami, amit meg kell néznünk. Emlékszel? Két dolgot megmutatok, utána séta.

- Felőlem. – rántottam meg a vállamat és békatalpaimat lerúgva beugrándoztam az öltözőbe.

Hajamat feltűzve léptem ki az ajtón, immáron átöltözve, és kicsit lenyugodva. Kifelé menet még megcsodáltuk a halacskákat, gratulációkat fogadtunk a ránk várakozóktól. Harry kiosztott néhány autogrammot rajongóinak, míg hozzám inkább a kicsik jöttek oda, azt kiabálva, hogy én vagyok az aquarium hercegnője. Nagyon kis cukik voltak. Miután mindenkit lerendeztünk, mindenki megkapta az aláírását, képét, kézen fogva kivonultunk az épületből. Útközben a fákat és bokrokat vizsgáltam, ami nem hinném, hogy normális dolog lenne egy 18 évestől, de akkor, abban a pillanatban az esett jól. Harry-nek persze be sem állt a szája, azt ecsetelgette miért is nem jó elmenni csak úgy sétálgatni, mennyivel izgalmasabb dolgokat lehet csinálni helyette. Én csak bólogattam meg hümmögtem, lefoglaltak a fák. Arra kaptam fel a fejemet, mikor megálltunk és egyedül maradtam a kocsiban. Hamar mellettem termett szerelmem és az ajtót kinyitva kisegített az autóból. Arra a helyre hozott, amiről már sokat hallottam, sokat ábrándoztam, de még soha nem volt időm elmenni oda. A hatalmas óriáskerék mosolyt csal arcomra, amit csak az a meglepettség tört meg, mikor ketten szálltunk be a kapszulába.

 

- És ők? – mutogattam a kint várakozó tömegre, majd éreztem, hogy mögém lépett.

- Ők majd mennek egy másikkal, ez csak a miénk. – kulcsolta kezeit derekam köré, és szorosan nekem feszült.

- Kibérelted? – kérdeztem nagyokat pislogva, mire a választ egy, a nyakamra nyomott puszival jelezte.

Elképesztő, hogy mi mindenre képes ez a srác. Nincs unalmas élete, annyi biztos. Lefoglalja a romantikázás.

- Amióta csak itt vagyok, édesebbnél-édesebb dolgokat csinálsz. Előre megtervezted?

- Kettőnk közül inkább te vagy a tervező, édesem. Én a jelennek élek, neked jobban megy a jövő tervezés. Olyan szépen megálmodtad már a jövőnket, abba nem akarok beleavatkozni. – mondta a fülembe duruzsolva, és csípőmet ringatva.

- Mit álmodtam meg? – fordultam felé értetlenül.

- Amit elmondtál ott a padon.

Visszagondolva arcomat elöntötte a pír. Legszívesebben elfutottam volna előle, de hát nem volt hova.

- Úristen!- sütöttem le szemeimet. – Ne hidd, hogy ennyire rád akarok akaszkodni, azt csak halálfélelmemben tőrt elő belőlem. – magyarázkodtam elszégyellve magam.

- Nekem tetszettek a terveid. De a kutyust ne hagyjuk ki belőle. – nézett szemeimbe mosolyogva.

Elég cikis volt a helyzet, de tényleg csak az aggodalom beszélt belőlem.

Meseszép volt a város, ahogy fentről láttuk. Fél órát töltöttünk fent, de nekem óráknak tűnt. Végig beszélgettünk, ölelkeztünk, olyan jó érzés volt csak kettesben lenni vele. Remélhetőleg nem ijesztem el magamtól a jövőnk megtervezésével. Tényleg azt szeretném, hogy minden tökéletes legyen, előretervezés nélkül. Csal úgy random.

Miután kigyönyörködtük magunkat és leértünk a kiindulási ponthoz beültünk egy közeli cukrászdába, hizlalni magunkat. Amint elfogyasztottuk a megrendelt sütiket egyenesen haza mentünk. Már semmi kedvem nem volt sétálni, csak vele akartam lenni, közönség nélkül. Hazaérve Harry felbontott egy üveg vörösbort, megünnepelni, hogy nem esett semmi bajunk a nap folyamán. A kanapéra lekuporodva, egymásba gabalyodva hosszas beszélgetés során sikerült kiüríteni poharainkat, de hamar jött az utánpótlás.

- Kezd az az érzésem lenni, hogy le akarsz itatni. – dőltem a vállára az újabb teli poharammal.

- Szeretnéd, ha nem tenném? – mosolyodott el, beigazolva gyanúmat.

- Miért jó nektek, ha leitatjátok a csajokat és úgy rángatjátok be őket az ágyatokba? – kezdtem filózni az élet nagy dolgain, vagyis a pasik érthetetlen dolgain.

- Úgy nem vagytok olyan gátlásosak és félősek.

- Értem. Te ki tudnál használni egy részeg, öntudatlan lányt?

- Dehogy tudnék. – ellenkezett felcsattanva. – Az nem az én stílusom.

- Helyes. – simítottam meg arcát és készültem felállni, hogy elzsibbadt végtagjaimba visszajuttassam a vért, ám nem egészen úgy sült el a dolog, ahogy terveztem.

Mivel egyáltalán nem éreztem a bokámat visszahuppantam a kanapéra, poharam megborult és annak teljes tartalma Harry nadrágján kötött ki. Kicsit megugrott, mikor megérezte magán italomat, majd a várt szitkozódás helyett inkább elmosolyodott.

- Bocsánat. Úristen, de béna vagyok. – kaptam oda combjához, ám ez elég félreérthető volt, így inkább nem nyúlkáltam tovább. – Vedd le, kimosom, mielőtt megszáradna. Utána már nehezebb kiszedni belőle a foltot. Ne haragudj. – hunytam le szemimet szégyenemben.

- Semmi baj, úgyis le akartam venni. – hantázott, de aranyos volt tőle, hogy nem förmedt rám.

Mire kibújt farmerjából nagyjából lábra tudtam állni. Ajkaimat harapdálva figyeltem, ahogy előttem állt és bokszerét vizsgálta, hogy az is boros lett-e. Kivettem kezéből a nadrágot és a fürdő felé indultam vele.

- Hagyjad, nem fontos. – nyúlt karom után Harry, de nem tágítottam.

- Ragaszkodom hozzá. Én okoztam a problémát, nekem is kell helyre hoznom. – erősködtem, majd besiettem a mosdóba.

Gondosan kipakoltam zsebeiből az elázott zsebkendőket, apró cetliket és egyéb magánál hordott apróságait a tükör előtti kis polcra. A farzsebéből elég érdekes dolgot vadásztam elő. Hosszasan szemeztem vele, majd a mosdó szélére tettem és nekiálltam kidörzsölni a hatalmas foltot az anyagból.

- Kíváncsi leszek ezt hogy magyarázod ki, édes. – motyogtam magamban, ahogy a mosdó szélén pihenő „meglepetésre” néztem.