30.fejezet: Kölcsön kenyér visszajár (+18)

Sziasztok! Hát itt lenne az új rész. Ahogy láthattátok a címben +18-as, szóval mindenki csak saját felelősségre olvassa el. Nem igazán szoktam ilyen részeket írni, úgyhogy kisebb nehézséget jelentett, de remélem nem lett túlságosan összecsapott. 
Következő részt vagy szombat este vagy vasárnap délelőtt tudok hozni.
Várom a véleményeket :D
Pusziiiii
Kittaa

Megfordult a fejemben, hogy inkább hagyom az egészet és úgy csinálok, mintha semmi meglepőt nem találtam volna zsebében. De aztán túlságosan is kíváncsi lettem, hogy milyen fejet fog vágni, ha meglátja nálam azt a valamit. Meg hát kicsit játszani is akartam vele. Miután sikeresen kitisztítottam a farmerját bedobtam a szárítóba és elindultam vissza a nappaliba „új barátommal”.

- Harry! – szólongattam a folyosón haladva. – Harry!

- Tessék! Mi az? Baj van? – rohant ki a nappaliból, egy szál bokszerben, mert valahogy időközben a póló is lekerült róla, de hogy hogyan azt nem tudom, viszont sejtem miért.

Amilyen irammal kirontott a helyiségbe, olyan hirtelen torpant meg előttem. Felemeltem a kis tasakot és nagyokat pislogtam rá. Igazából nem magyarázatra vagy válaszra vártam, csak a fejét akartam látni, ami előzetes elgondolásomhoz hasonló volt. Becsukta szemeit és nagy levegőt, majd mikor kinyitotta pilláit gyorsan kifújta azt.

- Meg tudom magyarázni. – kezdte a mentegetőzést és kicsit közelebb lépett hozzám.

- Nem kell megmagyaráznod. Tudom, hogy a fiúknál szinte mindig van, csak meglepett, hogy te nem a pénztárcádban tarod, mint a többiek. – mosolyodtam el.

- Ilyen a formám. Nem szeretem mutogatni, mikor fizetek. De ne hidd, hogy le akartalak támadni, csak rossz megszokásból mindig van egy a farzsebemben.

- Rossz megszokás szerint? Furcsa ez a megfogalmazás. – gondolkodtam el. – Ez olyan…Louis-s.

- Igen, ő mondja mindig. – vakargatta a fejét zavartan.

Most láttam rajta először, hogy igazán zavarban van.

- Csak nem zavarba hoztalak? – kérdeztem mosolyogva.

- Kicsit. Inkább elrakom. – indult a kis tasakért, de ahogy közelebb lépett eldugtam a hátam mögé.

- Emily? – ráncolta össze homlokát; meglepettnek tűnt. – Odaadod?

- Mmm…- haboztam-…nem! – vágtam rá és hátrálni kezdtem.

- Nem? – pislogott nagyokat és indult utánam.

Reméltem, hogy követni fog, hisz ez azt jelenti, hogy benne van egy kis játszadozásban.

- Nem. – jelentettem ki határozottan és tovább hátráltam.

- Talán elrakod szuvenírnek? – húzódott mosolyra szája, és szorosan követett, majd mikor már nem tudtam hova hátrálni a falhoz szorított.

Móka indul.

- Nem rossz ötlet, de nekem van egy sokkal jobb. Inkább felhasználom. - kisebb értetlenséget váltott ki belőle ez a mondatom, így gyorsan egyértelművé tettem. – Van egy ajánlatom.  – szorítottam össze számat mosolyogva; láthatóan felkeltettem érdeklődését.

- Oh. Miféle ajánlat? Szeretem az ajánlatokat.

- Menjünk el futni a parkba. – böktem ki.

- Futni? Most meg futni akarsz? Délelőtt séta, délután futás? És amúgy is, mi ebben az ajánlat? - kérdezte meglepetten.

- Ha elkapsz….a tiéd vagyok. – adtam az egyértelmű célzás, és ahogy kimondtam ajkamat kezdtem harapdálni.

- Szóval… - nyomult teljesen nekem, ezzel felkenve a falra – ha jól értem… el akarsz menni fogócskázni a parkba…és, ha elkaplak az enyém vagy… tetszik az ötlet…de mondj egy indokot, hogy miért ne teperjelek le itt és most futkározás nélkül.

- Meg kell harcolnod értem.

- És reggel? Akkor miért nem kellett harcolnom érted? – kíváncsiskodott féloldalas mosollyal az arcán.

- Az egy nagyon gyenge pillanatom volt. – hazudtam, mert más kifogás nem jutott eszembe.

- Oké. Meddig tart a fogócska? – ragadta meg a csípőmet és ringatni kezdte.

- A park egyik végétől a másikig. De, ha nem kapsz el, akkor…

- Akkor? Akkor is az enyém leszel.

- Nem-nem. – ráztam a fejemet mosolyogva. – És a vacsit is te csinálod, megint.

- És mennyi időre leszel az enyém? Csak, hogy tudjam, hogy érdemes-e futni utánad.

- Határozatlan idejű a szerződés. – mondtam diplomatikusan.

- Egyre jobban tetszik ez a futás dolog. Menjünk öltözni. – sürgetett, és csak annyi időt hagyott, hogy a kis csomagot letehessem az előszoba szekrényre.

Felrohantunk a szobába, vagyis csak Harry rohant engem meg rángatott maga után. A saját szobámba lépve gondolkodóba este, hogy mit is vegyek fel. Magamra kaptam a kedvenc sötétkék fehérnemű szettemet, majd végül egy fekete sortot, egy kék sportmelltartót és a futócipőmet rángattam magamra.

Amint belebújtam a cipőmbe indultam is lefelé, ahol Harry már nagyban melegített egy szürke pólóban, és egy fekete melegítőben. Mikor meglátott mozdulatlanná vált és tetőtől talpig végigmért legalább 10-szer.

- Készülj fel…hogy…el…leszek…kapva. – mondogatta szavanként folytatva a bemelegítést, de tekintetét egy percre sem vette le rólam.

- Miért vagy te abban olyan biztos? Miből gondolod, hogy gyorsabb vagy nálam? – tettem csípőre a kezemet.

- Mert én sportember vagyok. – mondta kicsit sem öntelten.

- Hát majd meglátjuk. – legyintettem.

Elég magabiztos voltam a nyereségemben, hisz szinte minden nap jártam futni, otthon. Én is neki álltam a bemelegítésnek és direkt úgy helyezkedtem, hogy háttal legyek neki. Amint lehajoltam tekintete elidőzött fenekemen, élveztem, hogy kínozhatom egy kicsit. A szekrény mellé lépve megragadtam a csomagocskát és felé fordulva belecsúsztattam a farzsebembe.

- Hogy legyen, ami motivál. – suttogtam a fülébe, mikor elhaladtam mellette.

Kiléptünk az ajtón és kézen fogva elindultunk a park felé. Néhány perces séta volt össz-vissz, de minél közelebb értünk annál jobban szorítottam a kezemet.

- Kérsz egy kis előnyt? – kérdezte nagyképűen.

- Igen. Kedves tőled, hogy felajánlod. – simítottam meg arcát.

- Mégis csak lány vagy. Muszáj udvariasnak lenni. – na gyönyörű, még jó, hogy így gondolja…muszáj – Addig a fáig tart az előnyöd. – mutatott elgondolkodva a nem messze levő gesztenyefára. Futásnak is eredtem, és a fához érve hátrapillantottam. Harry már elindult, nem is éppen lassú tempóban. Nem mondom, hogy nem tetszett a játék, de kezdtem elveszíteni az előnyömet, így bele kellett húznom. Míg engem az incselkedés hajtott, addig őt láthatóan a vágy. Már majdnem a park végénél jártam, mikor visszafordulva sehol sem láttam Harry-t.

Kicsit megijedtem, hogy hová tűnt, hisz az előbb még ott loholt a nyomomban.  Megtorpantam. Aztán hirtelen előugrott a mellettem levő bokor mögül és még mielőtt el tudtam volna szaladni szorosan magához húzott. Erősen tartott mindkét kezével és lihegve a fülemhez hajolt.

- Megvagy. Azt hiszem…győztem, drága.

- Eltűntél, ez így nem fair. – hisztiztem.

- Ez a rövidnaci sem az, mert nincs is kedve megelőzni téged az embernek. Még a padon ülő bácsika is a te fenekedet nézte, a felesége meg ott ütögette, hogy miért néz meg ilyen fiatal lányokat.

Kezdett gyanús lenni a dolog. Én nem is láttam a padon ülő párt, neki hogy volt ideje nézegetni őket? Sántít a dolog, nagyon is.

- Szóval…hogy is volt az az ajánlat dolog? – villantotta meg azt a perverz mosolyát, amit annyira szeretem és már párszor láthattam is tőle.

- Csaltál, így nem érvényes az ajánlat. – kapálóztam karjaiban, de hiába.

- Nem én csaltam, te voltál lassú. – búgta a fülembe és egy puszit nyomott a nyakamra. – Irány haza. – indult sietős léptekkel.

Ahogy beléptünk az ajtón megragadta a csípőmet és magához rántott. Meglepve éreztem a fenekemnek feszülő dudort.

- Ennyire kívánlak. Kikészítesz. – suttogta és maga felé fordított, majd felkapott.

Egyből neki esett ajkaimnak és felcipelt a hálóba, vagyis a szobájába. Csókunk megszakítása nélkül vitt egészen az ágyig, ahol óvatosan lefektetett.

- Kicsim – húzódott el kissé- nem akarom, hogy úgy érezd, hogy muszáj az miatt a hülye egyezség vagy mi miatt. Nem akarlak sürgetni. Tudok rád várni…bármeddig. – simított végig arcomon.

- Nem kell várnod. Kívánlak. – dünnyögtem a füléhez hajolva, miközben pólója alját gyűrögettem, majd végül megszabadítottam tőle és a földre dobtam.

Nyakamat kezdte csókolgatni és a kezét csupasz hasamra vezette. Felfelé haladva a toppom gumijával kezdett játszadozni, majd gyorsan kibújtatott belőle, és pólója után küldte.

- Hééé. Te meg hogy be vagy csomagolva. – panaszkodott, mikor meglátta rajtam a melltartómat.

Gondolom abban a hitben volt, hogy nem vettem fel alá melltartót. Hosszasan méricskélt, majd hevesen csókolni kezdett. Észre sem vettem és a nadrág is lekerült rólam. Mikor szembesültem ezzel fordítottam helyzetünkön, ami egyáltalán nem volt könnyű, hisz ő jóval erősebb volt nálam, ám mikor rájött, hogy min is erőlködök megadta magát, sikeresen fölé kerekedtem. Ráültem combjára és lassan csókolgatni kezdtem mellkasát. Minden egyes tetoválását közelebbről tanulmányozva haladtam felfelé, és áttértem nyakára. Kicsit feljebb csusszantam és csípőmmel finoman körözni kezdtem ágyékán, amitől azonnal megrándult alattam és egy férfias nyögéssel díjazta mozdulatomat.

- Úristen!- sóhajtott fel szemeit lehunyva, ahogy folytattam akciómat, majd lehúzott magához és megcsókolt.

- Szerintem egy kicsit túlöltözött vagy hozzám képest. – törtem meg csókunkat, mire vigyorogni kezdett.

Csigalassúsággal haladtam lefelé az oldalát simogatva és közben újabb nedves puszikkal hintettem be bőrét egészen a melegítőjéig. Bajlódni kezdtem a nadrág kötőjével, amit nagy küszködések árán, de végül sikerült kikötnöm. Lemerném fogadni, hogy direkt csomózta meg. Lerángattam róla, majd pólója és saját ruháim közé dobtam. Hosszasan figyeltem egyre szűkülő bokszerét, és remegő kézzel fogtam meg alsója gumiját, majd lassan húzni kezdtem lefelé. Nem tudtam elhinni, hogy ezt tényleg én váltottam ki belőle. Mivel eddig soha, senkinek nem csináltam még ilyet kezdtem izgulni; mi van, ha elrontok valamit? Nem akartam, hogy lássa rajtam esetlenségemet, így próbálkoztam nyugodt maradni és határozott lenni.

- Em. – szólalt meg, megtörve a csendet, mire rögtön felkaptam rá a tekintetem.

Könyökén támaszkodva, fejét megemelve pillantott le rám. Itt a vég.

- Valamit elrontottam, ugye? – pirultam el, ezzel leleplezve magam.

- Nem, dehogyis. – ült fel, ezáltal az ölébe utasítva. – Isteni vagy. Csak azt akartam mondani, hogy nem muszáj. Nem akarom erőltetni. – fogta közre arcomat és ajkait az enyémre tapasztotta.

Nyelve bejutásért esedezve simított végig alsó ajakamon, és mikor megadtam neki egyszerre nyögtünk fel. Nyelveink csatát vívtak, de hamar kiderült, hogy ez neki sokkal jobban megy, sokkal gyakorlottabb e téren is. Minden izgalmamat és idegességemet elfeledtette velem. Mikor elváltunk kezemet mellkasára tettem és visszanyomtam az ágyra.

- Szeretném megpróbálni. – suttogtam, majd visszacsúsztam bokszeréhez és lerángattam róla.

Büszkeségét látva újra eluralkodott rajtam az idegesség. Hatalmas volt. Számat összeszorítva kerestem tekintetét. Hatalmas szemekkel figyelt újra felkönyökölve és egy bíztató mosolyt küldött felém. Kezembe vettem férfiasságát és lassan dolgozni kezdtem rajta. Féltem, hogy rosszul csinálok valamit, de mikor feje és teste visszavágódott a párnára elfojtott nyögések közepette kicsit megnyugodtam, és felbátorodva ezen lehajolva megpusziltam a hegyét.

- Basszus. – nyögött fel rekedtes hangon. – Azt a ….- káromkodta el magát, ahogy számba vettem büszkeségét.

Fejét újra felemelte, de teste megremegett és újból visszazuhant. Egyre sűrűbb és hangosabb nyögéseiből tudtam, hogy nem kell már sok, ezért rákapcsoltam.

- Elég, kicsim. Elég lesz. – tiltakozott a gyors tempó ellen, de meg akartam adni neki a teljes örömöt, így nem foglalkozva ellenkezésével folytattam.

- Mily, elé…- kiáltott fel, de már nem tudta befejezni.

Furcsa volt, de engedelmesen lenyeltem örömnedvét. Gondolkodni kezdtem, hogy megint csak én hallottam félre a nevemet, vagy tényleg Mily-nek szólított. Nem sok időm volt ezen filózni, mert amint felkúsztam hozzá maga alá gyűrt. Mosolyogva néztem rá és ajkamat nyalogattam.

- Ez…elképesztő volt. – kezdte akadozva és levegő után kapkodva. – Meg fogsz ölni a makacsságoddal, te nőszemély. De vissza fogod kapni. – morogta a fülembe és hátam alá nyúlva kikapcsolta a melltartómat. Pántjait kínzó lassúsággal húzta le karjaimon. Ösztönösen kaptam magam elé kezeimet.

- Ne. Látni akarlak. – puszilgatta kezemet és édes csókjaitól elgyengültek kezeim, leengedtem őket.

Elmosolyodva nézett végig rajtam, majd nyakamhoz hajolt és fogával közrefogta a bőrömet és szívni kezdte.
- Ha tudnád, hogy milyen gyönyörű vagy. - motyogta a bőrömbe.
Finoman megmarkolta melleimet, majd elindult lefelé. Légzésem felgyorsult, ahogy egyre lejjebb ért.

- Tudod, nagyon tetszik ez a bugyi, de most mennie kell. – akasztotta ujjait a csipke alá és óvatosan kezdte lefelé húzni.

Automatikusan emeltem meg csípőmet, ezzel segítve neki. Végül ez is csatlakozott a többi ruhadarabhoz. Felhúztam térdemet, mikor lábaim közé férkőzött. Azonnal megérezhettem ajakit és nyelvét magamon, a legérzékenyebb pontomon. Nem sokszor volt részem ilyen kényeztetésben, de ez mindegyiken túltett.  Egyszerre volt érzéki, szenvedélyes, és intenzív. Kezével sem sokáig tétlenkedett. Combom simogatását hamar megunta. Hirtelen 2 ujját tűntette el bennem, mire felkiáltottam. Már túl intenzív volt az érzés, ahogy minden lehetséges módon kényeztetett.

- Harry, elég. – kiáltottam fel, de „bosszújából” nem engedett.

Ekkor tudatosult bennem, hogy mi ellen is tiltakozott néhány perce. Kezdett túl sok lenni a jóból. Megéreztem hasamban az ismerős érzést, innen már nem volt visszaút. Fejem a párnába mélyesztettem, ahogy átléptetett azon a bizonyos határon. Elégedett mosollyal kúszott fel hozzám.

- Biztos, hogy szeretnéd? Még megállhatunk. – szólalt meg halkan.

- Ezek után…te még meg akarsz állni? – kérdeztem lihegve.

- Nem. – mosolyodott el, lemászott rólam és a földön pihenő sortom farzsebéből elővadászta a szürke kis csomagot. Elmosolyodva mértem végig meztelen testét. Fogával feltépte a fóliát, rutinos mozdulttal magára gördítette az óvszert és visszaférkőzött lábaim közé. Engedélykérőn nézett szemembe, mire aprót bólintottam.

- Vigyázok rád, kicsim. – suttogta és arcomat puszilgatva végül elért a számhoz. Kezeinket összefűzte fejem fölött, egyértelműen ő irányított. Gyengéd csók kíséretében óvatosan és lassan belém vezette magát. Egyszerre nyögtünk fel. Mérete teljesen szétfeszített, igen kellemetlen érzés kerített hatalmába. Mocorogni kezdtem alatta, szemem megtelt könnyel.

- Fáj? – nézett le rám aggódva. – Megálljak…vagy abba hagyjam? – kezeimet elengedve arcomat cirógatta aggodalmasan.

Mivel egy szó sem jött ki a torkomon csak megráztam a fejemet. Várt, míg megszoktam méretét, majd lassan mozogni kezdett. Hajába túrtam és ezáltal még közelebb húztam magamhoz. A fájdalom kezdett átalakulni élvezetté, de még mindig láttam rajta, hogy aggódik értem. Csípőmet megemelve és lábaimat dereka köré fonva jeleztem, hogy többet szeretnék, amit meg is kaptam. A gyorsabb, erőteljesebb és mélyebb lökésektől egyszerre nyögdécseltünk. Hátát karmolásztam, ahogy épült bennem az ismerős érzés. Néhány lökést követően hátam ívbe feszült, Harry izmai szintén megfeszültek, egyszerre értünk a csúcsra. Szerelmem kimerülten omlott vállara és lihegve csókolgatta kulcscsontomat, míg én levegő után kapkodtam. Néhány levezető lökés után sikerült normalizálni légzésünket, úgy, ahogy.

- Szeretlek. – nézett szemembe csillogó szemeivel, mikor lökései lelassultak és kihúzódott belőlem. – Ez volt életem legjobb szeretkezése. – motyogta bele csókunkba.

Ezt a pillanatot szerettem volna örökké, soha el nem múlóvá tenni. Közelsége, szeretete, szerelme és az általa nyújtott biztonság jelentett nekem mindent és most mind megvolt. Nem akartam elengedni, szorosan öleltem magamhoz, ám szorításomból hamar szabadulni akart. Eltolt magától és kikászálódott az ágyból.

- Mindjárt jövök. – fordult vissza a fürdő ajtóból, amit meglepetten figyeltem, majd magamra rángattam a takarót.

Megijedtem, hogy ennyi volt, itt vége mindennek. A romantikus csókoknak, az öleléseknek és a boldog pillanatoknak. Megkapta, amit hetek óta akart, most már mi szüksége lenne rám? Egy újabb trófea vagyok csak neki, semmi más. Pánikomat vigyorgó feje és meztelen alakja feledtette el velem, ahogy megjelent az ajtóban.

- Azt hittem, hogy itt akarsz hagyni.

- Csak elintéztem az óvszert. Soha nem hagynálak itt. Nem szabadulsz tőlem. – mondta már az ágy mellé lépve.

Tekintetemet egyszerűen nem tudtam levenni róla, annyira tökéletes volt és az enyém. Kezdtem belepirulni már csak a gondolatba is, nem hogy testét látva.

- Öltözz fel. – nevettem el magam.

- Miért? Nem tetszik a látvány? – tárta szét karjait vigyorogva. – Az előbb nem tiltakoztál ellene.

Odagördült mellém és direkt jó közel húzódott hozzám, hogy teljes kilátásom legyen mindenére.

- Harry! Öltözz fel. – hunytam le szemeimet nevetve és felfordítottam a fejemet.

- Rajtad sincs semmi. – érvelt.

- De, rajtam van takaró. – fordultam vissza felé megemelve takarómat.

- Nem sokáig. – kezdte rángatni a másik felét.

- Harry, ne merészeld. Neee. – kiáltottam, mikor lerántotta rólam a textilt és elhajította.

Összekuporodva próbáltam eltakarni magam, nem sok sikerrel.

- Gyere csak ide. – ölelte át a derekamat, majd hátam alá nyúlva felkapott.

Felhevült testünk teljesen egymásnak feszült.

- Harrrrrrry!- sikítottam a hirtelen mozdulattól. – Tegyél leeeeee. – kapálóztam, de dúl erősen tartott. – Hova viszel? – kérdeztem beletörődve, hogy semmi esélyem nincs a szabadulásra.

- Megyünk fürdeni. De ezúttal együtt. – suttogta a fülemhez hajolva és berúgta a nemrég becsukott ajtót maga előtt. 

29.fejezet: Életem egyik legfélelmetesebb napja, avagy ebből hogy mászol ki

Sziasztok! :D Először is....megint késtem. :( De kárpótlásul kicsit hosszabb részt hoztam, remélem tetszeni fog. Másodszor: köszönöm a több, mint 15000 oldalmegtekintést, imádlak titeket. <3 
Itt a szünet ÁÁÁÁÁ, ami egyet jelent a pihenéssel, alvással, szabadsággal és bloggereknél persze a sulimentes, nyugodt pillanatokkal, mikor lehet részek írni mindenféle hajtás nélkül. Szóval arra akarok kilyukadni, hogy most több időm lesz begépelni a részeket, szóval....tudok többet is hozni a héten. Úgy néz ki. Remélhetőleg ennek nem csak én örülök, de ha mégis, hát akkor ez van. :) Rettenetesen boldog vagyok, mikor blogot írhatok, úgyhogy semmi nem tudja elvenni a kedvemet tőle. :) 
És akkor a legfontosabb: A FIÚK ÚJ SZÁMA :) Már tűkön ülve várom a klippet nagyon, nagyon szeretem. Beleszerelmesedtem ebbe a számba, de amúgy ez nem meglepő hisz mind a szerelmem, egytől-egyig. :P 
A rekorddöntési "akcióba" úgy hiszem minden directioner-nek ki kell vennie a részét, szóval nézegessétek a klippet minél többet, hatalmas ez a szám, megunhatatlan!!! Én biztos, hogy egész nap ezt fogom nézni, mert a fiúkból és a hangjukból soha nem elég. Úgyhogy hajrááááá!!! 
Azt hiszem ennyi lenne :D A részről csak annyit mondanék, amit a legjobb barátnőm mondott miután elolvasta: " Mi... itt van vége?? Ne máááárr!!! Mi lehetett az??? Itt abbahagyni...nem hiszem el! A véleményem? Tetszettek a képek! Na jó nem, elképesztően jó lett, csak nem itt kellett volna abbahagynod te csaj!" Hát nem tudom, majd meglátjátok :) 
Köszönöm a kommenteket <3 Imádlak titeket csajok :)
Puszi
Kittaa

Iszonyatosan el lehet rontani még a legromantikusabb pillanatot is, ha valaki a semmiből előtűnve rátok hozza a szívbajt.

- Mondjátok, hogy csak képzelődök és nem éppen ARRA készülteket? – nézett ránk Oliver bosszúsan, mikor Harry leugrott rólam.

- Te mit keresel itt? – kérdeztem felülve és kezemmel próbáltam eltakarni kipirult arcomat, hisz nem kicsit voltam zavarban, hogy pont a bátyám kapott rajta minket.

- Harry volt olyan kedves és megengedte, hogy itt aludjunk este, mivel későn végeztünk és két feles után nem lett volna jó ötlet hazavezetni, de most nem is ez a lényeg, ne tereld a szót. Nem gondoltam volna, hogy erre kell felkelnem. – hadonászott maga előtt dühösen, de még kiabálása sem leplezte álmos hangját.

- De a többiek már mind leléptek. – néztek körbe, hátha még valaki előkerült időközben a ház valamely szegletéből.

- Oh, bocs, hogy nem volt időm lelépni a kis akciótok előtt; még én kérek elnézést. Megáll az eszem. – sétált felénk gyilkos tekintetét egy percre sem levéve rólunk, majd lehajolt az elhajított pólóért, és Harry kezébe nyomta. Elég messze landolt tőlünk a ruhadarab, ahogy most nézem. – Öltözz, aztán kifelé! Szeretnék négyszemközt beszélni a húgommal. Később még nekünk is lesz egy kis beszélgetésünk. Na, gyerünk, szedd a lábad. – lökdöste kifelé szegénykémet, miközben magára kapta a pólóját.

- Oliver! – kiáltottam rá. – Már nem azért, de ez még mindig az ő háza, semmi jogod nincs parancsolgatni neki. – álltam fel, hogy lássa határozottságomat, de Harry leállított, ami nem kicsit lepett meg.

- Semmi baj. Beszélgessetek csak.

Ennyi?? Ennyi lenne Harry védelme? Igen hamar meghátrált Oliver-től, ahelyett, hogy ott maradt volna mellettem és nem hagyott volna magamra.

- Remélem tisztában vagy vele, hogy anyu nem ezért engedett el vele. – mutatott Harry után, miután kisétált a konyhába.

- Remélem tisztában vagy vele, hogy semmi közöd az életemhez. – vágtam vissza, mire még jobban elkomolyodott az eddig sem éppen vidám arca.

- Ezt már egyszer megbeszéltük. Semmi bajom azzal, hogy vele vagy, de mindennek van határa.

- Hát ez csodás. Már megint itt járunk. Ő nem elég jó neked, mert őt csak a szex érdekli és azon kívül semmi más; csak megbántana; összetörné a szívedet, bla-bla-bla. Már ismerem a mondókádat, úgyhogy ezzel inkább most nem töltsük az időt.

- Nem erről van szó. Elfogadtam, hogy együtt akartok lenni, de biztos lehetsz benne, hogy ezt nem fogom hagyni. Ez még kora, túl kicsi vagy még ehhez.

Ez volt az a mondata, ami egyszerre lepett meg és egyszerre idegesített fel, de nagyon. Hogy jön ő ahhoz, hogy beleszóljon az életembe? Majd, ha én is megmondom neki, hogy mit csináljon, akkor esetleg. De addig ne üsse bele az orrát olyanba, ami nem rá tartozik.

- Mi van? Ezt ugye te sem gondolod komolyan? 18 éves vagyok nem 8!

- Nem érdekel. Még ma este hazarepülsz, vége a kirándulásnak. Eleve nem volt jó ötlet, hogy egyedül hagytunk Harry-vel.

- Ezt nem teheted. Nem megyek sehová! – förmedtem rá.

- Oh, dehogyis nem. Még hálás leszek ezért, hidd el. – telefonját kezdte nyomkodni morcos fejjel.

- Annyira utállak, hogy arra már nincsenek szavak.

- Nem igazán izgat. Meg van a jegyed, menj pakolni. – sürgetett, de egy tapodtat sem mozdultam. – Nem várok rád egész nap, indíts. – rántotta meg a karomat, de én erősebbnek bizonyultam és kitéptem magam szorításából. – Emily!

- Nem megyek haza. Te leszel az, aki haza fog menni. Elegem van belőled és az örökös féltésedből. Szeretnék boldog lenni…Harry-vel. – erre szinte már felrobbant idegességében. – Különben is pont te mondod nekem, hogy kicsi vagyok a szexhez, mikor te 15 évesen és egy nálad 5 évvel idősebb nővel…

- De én fiú vagyok. – szakított félbe.

- Na és, akkor mi van? Csak azért, mert nekem nincs borostán, nem vagyok bunkó és nincs az a valami a lábam között nem jelenti azt, hogy nekem semmit sem szabad. – próbáltam burkoltan fogalmazni. – És amúgy is, ha a szüzességem izgat azt Tom-on kell leverned, mert amíg együtt voltunk történt egy s más. Az miatt már nem kell aggódnod. - vágtam a fejéhez hirtelen felindultságból. – A véleményed pedig pont, hogy nem érdekel, mert pontosan tudjuk mindketten, hogy Lily sem olyan ártatlan már… neked hála. Pedig állítólag őt is ugyanannyira félted, mint engem. Innentől kezdve nem érdekel, hogy mit gondolsz.  – kiabáltam, de ezzel nem barátnőmet akartam bántani, csak hát neki is köze volt a dologhoz.

- Néha tényleg szívesen letagadnám, hogy a húgom vagy. Én csak jót akarok neked, de ha nem érdekel a mondanivalóm, akkor engem sem fog érdekelni a hisztid. Akkor is legyél nagylány, mikor darabokra töri a kicsi szívedet. Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan átveszed a kis szerelmed bunkó és flegma stílusát. De tudod mit? Tényleg összeilletek. Legyetek boldogok. – kiabálta, majd elindult a bejárati ajtó felé és bevágta maga után az ajtót, mikor kisétált rajta.

A hatalmas csattanással egyszerre rogytam a földre. Könnyeim utat törtek maguknak és megállás nélkül, szaporán követték egymást a nagyobbnál-nagyobb és fájdalmasabbnál-fájdalmasabb könnycseppek. Harry a semmiből feltűnve térdelt le mellém és magához húzva szorosan átölelt.

- Soha nem törném össze a szívedet. – suttogta, ami csak olaj volt a tűzre.

Felidéződött bennem az a pillanat, amikor rá nyitottam azzal a szőke riheronggyal, aminek köszönhetően halk zokogásom hangos bömbölésbe ment át. Harry egyre szorosabban fonta karjai körém, ami egyszerre jelentett biztonságot, szeretetet és szenvedést. Nem akartam újra átélni azt, amit évekkel ezelőtt kellett, nem akartam újra elveszíteni. Viszont pontosan tudtam, hogy pasiból van és, hogy nehezen viseli a távolságot. A történteket elfelejtve az kezdett motoszkálni a fejemben, hogy mi lesz, ha turnéra mennek. Mi lesz, ha nem leszek ott, és hónapokig nem látjuk egymást. Bele se mertem gondolni ilyenekbe. BÍZNOD KELL BENNE. – súgta a szívem és az agyam egyszerre.

- Nyugodj meg, kicsim. Minden rendben lesz. Majd megbékél. – próbált nyugtatni, de én már rég nem a bátyámmal való vitám miatt itattam az egereket, hanem a kapcsolatunk továbbgondolása miatt.

- Egyszer már megtetted. – néztem fel rá könnyes szemmel és elhúzódtam tőle. – Egyszer már összetörted a szívem. – szipogtam és láttam, hogy ez nem kis értetlenséget váltott ki belőle.

- Bármit is tettem, nagyon sajnálom. – simított végig arcomon letörölve könnyeimet.  – Nagyon szeretlek. Nem tudnék ártani neked…még egyszer nem. Még egyszer nem – ismételte halkan.

Nyakába borultam és próbáltam minél közelebb tudni magamhoz. Legszívesebben el sem engedtem volna, de hasam igencsak hangot adott ürességének, mire felnézve egymásra összenevettünk. Egyik percről a másikra eltűnt alólam a padló, Harry az ölébe kapva vitt egészen a konyháig, ahol a konyhapultra lerakva ajkaimnak esett. Nem sok időnk volt a romantikázásra, hisz hasam újra hallatott magáról.

- Mit gondolsz, kibírod a vacsoráig? – kérdezte nevetve és ellépett előlem, majd a szekrényben kezdett kutakodni tányér után.

- Szeretek itt ülni. – jegyeztem meg halkan a tört fehér márványlapot vizsgálva. – Otthon is sokat ülök a pulton, anyu örömére. – tettem hozzá, mire mosolyogni kezdett.

- Én pedig szeretlek a pulton látni, mert eddig akárhányszor ültél ott hosszas csókban forrtunk össze, amit imádok. – mosolygott, miközben odalépkedett hozzám, majd felült mellém.

Kezében tartva a tányért figyelte arcomat. Nem tudom mire várt, vagy mit szeretett volna, de én már nagyon éhes voltam, ezért önállósultam; elvettem a villát és felcsavartam rá a spagettit.

- Kérem vissza. Ez az enyém. Én akarlak megetetni.– húzkodta az evőeszközt, ami mindkettőnk makacssága miatt végül a földön végezte. – Na, remek. – sóhajtott fel, de ártatlan arcomat látva megenyhült morcos tekintete. – Akkor most kézzel foglak megetetni. Én le nem mászok egy másik villáért. – durcáskodott.

- Akkor majd hozok én, csak mond, hogy hol keressem. – ugrottam le mellőle és elindultam a fiókok felé, sejtve, hogy ott tartja őket.

- Lejjebb, lejjebb, lejjebb. – mondta, ahogy megfogtam a fiók fogóját. – Az alatta levő, az azalatt levő.

- Harry, ember nem tartja a legalsó fiókban a villákat. – hajoltam le és kihúzva azt a szemetes zsákokkal találkoztam.

Mérgesen néztem fel rá (még mindig lehajolva) és a látvány valahogy már nem is lepett meg. Alsó ajkát harapdálva figyelte a fenekemet, hamar rájöttem, hogy mire ment ki a játék.

- Szóval…melyikben vannak? – kérdeztem felegyenesedve és csípőre téve a kezemet.

- A legfelsőben. – fogta rövidre.

- Nem lett volna egyszerűbb azt mondani? – hadonásztam a villával a levegőben.

- Nem. Olyan segged van, hogy az már csoda. Igazi? – ráncolta össze a homlokát huncut vigyorral az arcán.

- Mi?? Ez most komoly? – nevettem el magam. – Igazából nem. – csendesültem el, és mindent bevallottam. – Már 2-szer lett plasztikázva, hogy minél formásabb legyen, sőt a melleim sem igaziak, azokat is meg nagyobbítattam, de talán a zsírleszívásom a leglátványosabb. – simítottam végig az oldalamon, mire kitört belőle a nevetés. – Olyan lökött vagy. Hogy ne lenne igazi? Pont én feküdnék kés alá? Mindenem igazi. Ilyet testet kaptam, ezt kell megbecsülni. – cselesen kivette kezéből a tányért, mielőtt még az is a földön végezte volna.

- Megbecsülhetem helyetted is? – rántott magához és kezét lassan elkezdte lefelé csúsztatni. – Ha nekem ilyen hátsóm lenne, csak meztelenül járkálnék. – sóhajtott fel nevetve.

- Ha nekem ilyen humorom lenne, inkább meg sem szólalnék. – csóváltam a fejemet mosolyogva és újra megpróbálkoztam a spagetti felcsavarásával.

Ezúttal sikerrel jártam, nem kapkodott a villa után, lefoglalta a fenekem tapogatása. Szájához emeltem a villát és beletömtem a szájában az ételt, majd gyorsan magamba is lapátoltam egy keveset.

- Nagyon finom volt. – raktam le a tányért mellé és tekintetét keresve döntögettem a fejemet.

Ám ahelyett, hogy a szemembe nézett volna a melleimet vizsgálta nagyokat sóhajtozva.

- Elmegyünk sétálni? – emeltem fel a fejét és stabilan tartva a szemébe néztem.

- Sétálni? – meglepődött arcával megnevetetett. – Jó, hát felőlem mehetünk, de ragaszkodom hozzá, hogy megmutatassak neked még 2 dolgot a városból.

- Harry! A tegnapi nap pont elég volt a templomok, terek, parkok és múzeumok nézegetéséből. Eleget rohangáltunk már. Csak sétáljunk egy kicsit. Úgy, ahogy a szerelmes párok szoktak. Kézen fogva, összemosolyogva, néha-néha megállva és csókolózva. Szaladgálásmentesen. – nyaggattam.

- Két dolgot megmutatok neked, utána sétálunk. Oké? – húzogatta a szemöldökét.

- Utálom, hogy ilyen akaratos vagy. Rosszabb vagy, mint én. – dőltem rá vállára már most hullaként. Tudtam, hogy mi vár rám.

- Te viszont hisztis vagy. – vágott vissza.

- Én? Hisztis? – csodálkoztam el. – Na szép, mondhatom. A hisztis és az akaratos. Jó párost alkotunk, nem de?

- Nem jót, hanem tökéleteset. – hajolt oda hozzám és orrával az enyémet kezdte lökdösni. – Gyere, menjünk öltözni. – tolt el magától és leugrott a pultról.

- Milyen idő van? – kérdeztem felfelé menet a lépcsőn.

- Meleg van, úgyhogy nem nagyon öltözz be.

Előtúrtam egy rövid, farmer nadrágot, egy szürke pólót és hozzá egy fekete-fehér kockás inget.Mivel a tegnapi nap során volt szerencsém megtapasztalni, hogy Harry szerint a városnézés abból áll, hogy végigrohanunk a látnivalókon, így ma sem tudtam kicsit csinosabb szettet összeállítani, hisz a magas sarkú már eleve ki volt lőve, de belenyugodtam, hogy fölösleges cipeltem el a csodaszép cipellőimet. Néhány pillanat alatt varázsoltam magamra egy halvány, de annál szebb sminket, majd elindultam lefelé. A lépcsőn lesétálva láttam meg Harry-t, ahogy az ajtónak támaszkodva várakozik rám.

- Lassú voltam? – kérdeztem a faliórára pillantva.

- Áh, dehogy. – legyintett, majd kinyitotta előttem az ajtót. – Csini vagy. – lépett szorosan mögém, majd bezárta az ajtót.

- Hova megyünk? Mi olyan fontos, hogy nem lehet kihagyni? – kíváncsiskodtam, de volt egy olyan érzésem, hogy fölöslegesen jártattam a számat, úgysem árulja el.

- Meglepi. – suttogta a fülembe, mikor beültünk a kocsiba.

- Mit kéne tennem, hogy néha választ is kapjak a kérdéseimre és ne csak azt, hogy meglepi vagy, hogy titok?

- Lenne pár ötletem. – nevetgélt a saját mondatán.

- Kivitelezhető dologra gondoltam, hisz egy autóban ülünk. És egyébként is. – közöltem vele a tény, de erre is rá tudott kontrázni.

- Méghozzá egy jó nagy autóban. De egyelőre megelégszem annyival, hogy nem fogsz hisztizni, ha begöndörödik a hajad vagy, ha vízszagú leszel. Ha megígéred, elárulom.

- Oké, megígérem, csak mond már.

- Azt a kíváncsi mindenedet. – mosolyodott el. – Az Aquarium-ba megyünk.

- Az jó. – vágtam rá lelkesen. – Szeretem a halakat.

Ahogy megérkeztünk Harry első dolga az volt, hogy lehívatta a recepcióhoz az igazgatót, ami kicsit meglepett. Mert, hát mégsem mindennapi dolog, ha valaki csak úgy lerángatja az irodájából, de ők láthatóan ismerték egymást, hisz mikor megérkezett a 30-as évei járó férfi cseles kézfogással üdvözölték egymást. Nem sokat beszéltek, majd hatalmas mosollyal az arcán elköszönt tőlünk és elindultunk a tömeg után az alagútban. Ujjainkat összekulcsolva rohantunk át az előttünk totyogó emberkéken, már meg sem lepett, hogy itt is rohanni kell. Nem is láttam szinte semmit a halakból, mert Harry nem, hogy lassított volna a tempón, hanem még gyorsabbra kapcsolt. Mikor rákérdeztem, hogy mire is az a nagy sietség annyit kaptam válaszul, hogy sietnünk kell, mert csak 2 óránk van. Nem mondom, hogy értettem, de elfogadtam indokát, nem mintha tudtam volna mást tenni. Az előttünk levő hosszú lépcsősoron felnyargalva egy hatalmas teremben kötöttünk ki, amelynek közepén egy kör alakú, nyitott medence volt, körülötte rengeteg gyerkőccel, akik ámulattal figyelték a fel-feltűnő halakat, rájákat.

Tátva maradt a szám a látványtól. Egyszerűen gyönyörű volt. Az üveghez tapadva bámultam a szebbnél-szebb halakat, mikor megláttam a földön, nem messze tőlünk 3 oxigénpalackot.

- Nézd, pont most fognak lemerülni. Megnézzük lent az üvegfalnál? – rángattam szerelmem kezét, akár csak a körülöttünk levő gyereket szüleik kezét.

- Annál jobbat csinálunk. – mosolyodott el gyermeki énemen. – Mi fogunk búvárkodni. – jelentette ki büszkén, mire elképedtem.

Néhány perccel később előkerült a kísérőbúvárunk is. Én még mindig sokkhatás alatt voltam, valahogy nem éppen erre számítottam.

- És ha megharapnak, vagy még rosszabb…ha megesznek? – pánikoltam be.

- Eddig még senkit sem bántottak. – szólalt meg mellettem Mark, mint kiderült, a kísérőnk.

- Az nem jelent semmit. – néztem rá feszülten és még jobban megszorítottam Harry kezét, aki csak mosolygott félelmemen. Pedig cseppet sem volt vicces, igen is aggódtam a testi épségünkért. – Te búvárkodtál már itt, igaz? – néztem fel csillogó zöld szemeibe, amiben egy csepp félelmet sem láttam.

Határozottan bólintott és végig mutatott magán, hogy még meg van mindene. Viszont ez engem nem nyugtatott meg, ki tudja mikor kattannak be azok a dögök.

- Majd megverem azt a cápát, aki bántani akar, jó? – poénkodott, majd összenevetett Mark-kal. – Vigyázok rád, kicsim. Ne aggódj. Ott leszek melletted. – suttogta a fülemhez hajolva és megpuszilta az arcomat.

- Sokra megyek vele, ha te leszel az első, akit megkóstol. Maradjunk inkább idefent, ez is van olyan szép. Kérlek. – könyörögtem neki, de ezzel sem tudtam eltántorítani tervétől.

Félve rángattam magamra a búvárruhát az öltözőben, majd kilépve Mark a kezembe nyomta a békatalpaimat és leültetett Harry mellé a padra, aki már szorgosan kapkodta magára a talpacskákat.  Mark elvonult ellenőrizni a palackokat, lehetőséget adva nekem, hogy beszélhessek Harry-vel.

- Ha esetleg valamelyik cápa úgy gondolná, hogy itt az ideje változtatni a búvárkodni vágyók megtámadásának statisztikáján és netalán meg akarna kóstolni, tudnod kell, hogy nagyon szeretlek. Igen sok mindent elterveztem már a közös jövőnket illetően, például szerettem volna több időt veled tölteni, egy nagy családi házat, egy baráti körben megtartott esküvőt, gyerekeket, boldog, nyugdíjas éveket…együtt. – hadartam el egy lélegzetvétellel, majd levegő után kapkodva a térdemre rogytam.

Megállás nélkül nevetett, majd elidőzve figyelte, ahogy próbáltam normalizálni a légzésemet.

- Látom te már mindent elterveztél. Viszont én még hozzátennék valamit. A gyerkőcök mellé kell egy kutyus is, hogy nem unatkozzanak, amikor a családi házunk udvarán szaladgálnak a csodás, baráti körben megtartott esküvőnk, és akció dús nászéjszakánk gyümölcseiként unokáink után, boldog, együtt töltött nyugdíjas éveinkben, mikor kézen fogva ülünk majd a karosszékünkben. – foglalta össze a lényeget nevetve.

- Jól van, nevess csak. De akkor is nevess majd, ha csak Mark jön fel veled.

- Jaj, kicsim. Ezek a dögök nem bántanak. Szelídek. – emelte meg államnál fogva a fejemet és hosszasan megcsókolt.  – Szeretlek.

- Egy cápa hogy lehet szelíd? – akadékoskodtam, de tekintetét látva inkább hagytam az egészet. – Én is. – nyögtem ki ellenkezés helyett.

Bekászálódtunk a vízbe, majd megkaptuk az oxigénpalackokat és a szemüvegeket. Egy utolsó pillantást vetettem a minket figyelő emberkékre, majd szerelmemre és feltéve a szemüvegemet, számba véve a pipámat lemerültem Mark után. Engem követett Harry. Erősen fogtam a kezét. Eszméletlenül szép volt a látvány, ami elénk tárult, és az üvegfalon keresztül figyelő gyerekek vidám arca elfelejtette velem, hogy mik között is voltunk. 

Kicsit kezdtem parázni, mikor elúszott mellettünk egy hatalmas cápa. Igen közel férkőzött hozzánk, de szerencsére nem volt támadós kedvében, ahogy a többi sem.Már kezdtem megnyugodni, hogy semmi bajunk nem eshet és épségben kijutunk a fenevadak közül, de ekkor megláttam, hogy Harry kivette szájából a pipáját és közelebb úszott hozzám. Rettenetesen megijedtem, nem tudtam mire készült. Időközben még ráadásul Mark is eltűnt, inkább a gyerekeknek parádézott.

Kezével jelezte, hogy kövessem példáját, mire először fejrázással válaszoltam, de láttam makacsságát, így inkább megtettem, amit kért. Úgysem vette volna addig vissza azt a nyavalyás pipát. Egész közel hajolt és száját enyémre tapasztotta.

Levegő hiányában váltunk el, majd pipáinkat visszavéve szaporán kapkodtuk a levegőt, vagy legalábbis én biztosan. Közönségünk lelkes tapssal díjazta csókunkat. Az egész kicsik ugrálva jelezték örömüket, habár nem hinném, hogy tudták minek is kell örülniük, de nagyon cukik voltak. Szinte repült az idő. Észre sem vettük és letelt a 2 óra, Mark jelzett, hogy ideje lenne felmennünk. Nehezen, de elszakadtam a csodálatos vízi világtól, majd a felszínre érve teljesen felpörögtem. Ahogy lekerült rólam az oxigénpalack kimásztam a medencéből és össze-vissza ugráltam, szünet nélkül nevettem, Harry-t szorongattam és csókolgattam.

- Az adrenalin löket. – mondta Mark Harry vállát megfogva, ezzel megmagyarázva neki igen gyerekes viselkedésemet.

- Látod, túléltük. – ölelt magához, hogy lenyugtasson, kevés sikerrel.

- Ez nagyon király volt. Jövünk máskor is? – néztem fel rá kiskutya szemekkel.

- Hát, ha szeretnél. – bólintott mosolyogva. – De most még van valami, amit meg kell néznünk. Emlékszel? Két dolgot megmutatok, utána séta.

- Felőlem. – rántottam meg a vállamat és békatalpaimat lerúgva beugrándoztam az öltözőbe.

Hajamat feltűzve léptem ki az ajtón, immáron átöltözve, és kicsit lenyugodva. Kifelé menet még megcsodáltuk a halacskákat, gratulációkat fogadtunk a ránk várakozóktól. Harry kiosztott néhány autogrammot rajongóinak, míg hozzám inkább a kicsik jöttek oda, azt kiabálva, hogy én vagyok az aquarium hercegnője. Nagyon kis cukik voltak. Miután mindenkit lerendeztünk, mindenki megkapta az aláírását, képét, kézen fogva kivonultunk az épületből. Útközben a fákat és bokrokat vizsgáltam, ami nem hinném, hogy normális dolog lenne egy 18 évestől, de akkor, abban a pillanatban az esett jól. Harry-nek persze be sem állt a szája, azt ecsetelgette miért is nem jó elmenni csak úgy sétálgatni, mennyivel izgalmasabb dolgokat lehet csinálni helyette. Én csak bólogattam meg hümmögtem, lefoglaltak a fák. Arra kaptam fel a fejemet, mikor megálltunk és egyedül maradtam a kocsiban. Hamar mellettem termett szerelmem és az ajtót kinyitva kisegített az autóból. Arra a helyre hozott, amiről már sokat hallottam, sokat ábrándoztam, de még soha nem volt időm elmenni oda. A hatalmas óriáskerék mosolyt csal arcomra, amit csak az a meglepettség tört meg, mikor ketten szálltunk be a kapszulába.

 

- És ők? – mutogattam a kint várakozó tömegre, majd éreztem, hogy mögém lépett.

- Ők majd mennek egy másikkal, ez csak a miénk. – kulcsolta kezeit derekam köré, és szorosan nekem feszült.

- Kibérelted? – kérdeztem nagyokat pislogva, mire a választ egy, a nyakamra nyomott puszival jelezte.

Elképesztő, hogy mi mindenre képes ez a srác. Nincs unalmas élete, annyi biztos. Lefoglalja a romantikázás.

- Amióta csak itt vagyok, édesebbnél-édesebb dolgokat csinálsz. Előre megtervezted?

- Kettőnk közül inkább te vagy a tervező, édesem. Én a jelennek élek, neked jobban megy a jövő tervezés. Olyan szépen megálmodtad már a jövőnket, abba nem akarok beleavatkozni. – mondta a fülembe duruzsolva, és csípőmet ringatva.

- Mit álmodtam meg? – fordultam felé értetlenül.

- Amit elmondtál ott a padon.

Visszagondolva arcomat elöntötte a pír. Legszívesebben elfutottam volna előle, de hát nem volt hova.

- Úristen!- sütöttem le szemeimet. – Ne hidd, hogy ennyire rád akarok akaszkodni, azt csak halálfélelmemben tőrt elő belőlem. – magyarázkodtam elszégyellve magam.

- Nekem tetszettek a terveid. De a kutyust ne hagyjuk ki belőle. – nézett szemeimbe mosolyogva.

Elég cikis volt a helyzet, de tényleg csak az aggodalom beszélt belőlem.

Meseszép volt a város, ahogy fentről láttuk. Fél órát töltöttünk fent, de nekem óráknak tűnt. Végig beszélgettünk, ölelkeztünk, olyan jó érzés volt csak kettesben lenni vele. Remélhetőleg nem ijesztem el magamtól a jövőnk megtervezésével. Tényleg azt szeretném, hogy minden tökéletes legyen, előretervezés nélkül. Csal úgy random.

Miután kigyönyörködtük magunkat és leértünk a kiindulási ponthoz beültünk egy közeli cukrászdába, hizlalni magunkat. Amint elfogyasztottuk a megrendelt sütiket egyenesen haza mentünk. Már semmi kedvem nem volt sétálni, csak vele akartam lenni, közönség nélkül. Hazaérve Harry felbontott egy üveg vörösbort, megünnepelni, hogy nem esett semmi bajunk a nap folyamán. A kanapéra lekuporodva, egymásba gabalyodva hosszas beszélgetés során sikerült kiüríteni poharainkat, de hamar jött az utánpótlás.

- Kezd az az érzésem lenni, hogy le akarsz itatni. – dőltem a vállára az újabb teli poharammal.

- Szeretnéd, ha nem tenném? – mosolyodott el, beigazolva gyanúmat.

- Miért jó nektek, ha leitatjátok a csajokat és úgy rángatjátok be őket az ágyatokba? – kezdtem filózni az élet nagy dolgain, vagyis a pasik érthetetlen dolgain.

- Úgy nem vagytok olyan gátlásosak és félősek.

- Értem. Te ki tudnál használni egy részeg, öntudatlan lányt?

- Dehogy tudnék. – ellenkezett felcsattanva. – Az nem az én stílusom.

- Helyes. – simítottam meg arcát és készültem felállni, hogy elzsibbadt végtagjaimba visszajuttassam a vért, ám nem egészen úgy sült el a dolog, ahogy terveztem.

Mivel egyáltalán nem éreztem a bokámat visszahuppantam a kanapéra, poharam megborult és annak teljes tartalma Harry nadrágján kötött ki. Kicsit megugrott, mikor megérezte magán italomat, majd a várt szitkozódás helyett inkább elmosolyodott.

- Bocsánat. Úristen, de béna vagyok. – kaptam oda combjához, ám ez elég félreérthető volt, így inkább nem nyúlkáltam tovább. – Vedd le, kimosom, mielőtt megszáradna. Utána már nehezebb kiszedni belőle a foltot. Ne haragudj. – hunytam le szemimet szégyenemben.

- Semmi baj, úgyis le akartam venni. – hantázott, de aranyos volt tőle, hogy nem förmedt rám.

Mire kibújt farmerjából nagyjából lábra tudtam állni. Ajkaimat harapdálva figyeltem, ahogy előttem állt és bokszerét vizsgálta, hogy az is boros lett-e. Kivettem kezéből a nadrágot és a fürdő felé indultam vele.

- Hagyjad, nem fontos. – nyúlt karom után Harry, de nem tágítottam.

- Ragaszkodom hozzá. Én okoztam a problémát, nekem is kell helyre hoznom. – erősködtem, majd besiettem a mosdóba.

Gondosan kipakoltam zsebeiből az elázott zsebkendőket, apró cetliket és egyéb magánál hordott apróságait a tükör előtti kis polcra. A farzsebéből elég érdekes dolgot vadásztam elő. Hosszasan szemeztem vele, majd a mosdó szélére tettem és nekiálltam kidörzsölni a hatalmas foltot az anyagból.

- Kíváncsi leszek ezt hogy magyarázod ki, édes. – motyogtam magamban, ahogy a mosdó szélén pihenő „meglepetésre” néztem. 

28. fejezet: Valakivel nem számoltunk

Sziasztok manókák! Meghoztam az új részt, amit sajnos technikai okok miatt nem megosztani veletek. A drága internet ellenem szegült. 

Komolyan mondom felveszek valakit, hogy gépeljen helyettem, mert ez így nem állapot :) 

Remélem tetszeni fog, várom a visszajelzéseket :D (A következő részt előreláthatólag a hét közepén tudom hozni.)

Puszi 

Kittaa :D

Az ismerős ház elé bekanyarodva nagyot sóhajtottam, hirtelen eluralkodott rajtam a fáradtság. Kimerülten vágtam be a kocsi ajtót, mire Harry villámokat szóró tekintettel fordult felém a túloldalról.

- Bocsika. - simogattam meg a kocsi tetejét.

Széles mosolyra húzódott korábbi lebiggyesztett szája. Be kéne már látnom, hogy a fiúk első szerelme a kocsijuk, mi lányok pedig az igaz szerelmet és törődést jelentjük nekik. Ez alól Harry sem kivétel. Táskáinkat ledobva léptünk az előszobába, majd a nappaliból kiszűrődő hangok és nevetés elől menekülve rögtön célba vettem az emeletet, amit Harry elcsodálkozva figyelt a lépcső aljánál állva.

- Megfürdök, amíg ti beszélgettek. – fordultam vissza felé egy álmos mosoly kíséretében. – A szobámban leszek, ha keresnél. – mondtam, majd folytattam utamat a célállomás felé.

Útközben beléptem Harry szobájába, visszacsenni a földön pihenő takarómat, amit ugyebár tegnap fölöslegesen cipeltem át, majd a szobámba lépve levágtam azt az ágyra. Szívesebben aludtam volna Harry-vel, de most, hogy itt voltak a többiek jobbnak láttam, ha inkább a saját szobámban alszok. A sarokban lévő bőröndömből előtúrtam tiszta pizsamát, mert az elmúlt este kapott, vagyis ellopott pólót ott felejtettem a másik szobában, majd a választott ruhadarabokat a fotelbe dobtam a fehérneművel együtt. A fürdő ajtón szinte beestem, ami egyrészt a magas küszöbnek, másrészt pedig belépve a földön heverő, fogasról leesett köntösnek volt köszönhető, amit először nem is vettem észre, csak mikor majdnem hanyatt estem benne. Miután problémamentesen eljutottam a kádig első teendőm a kád teletöltése volt, nem kevés habfürdővel felturbózva. Ledobtam izzadt ruháimat a szennyes tartó kosárra, és elmerültem a habok között. A meleg víz, a nyugalom és a fáradtság meghozta gyümölcsét: jóformán elaludtam a kádban. Arra eszméltem fel, hogy Louis dörömbölt az ajtón, hogy élek-e még vagy voltam olyan szerencsétlen is belefulladtam a fürdővízbe. Meg vannak a hozzám fűzött remények, mondhatom. Nem sokáig bóbiskolhattam el, hisz a víz hőmérsékletéből ítélve 2-3 perc volt az egész, de nekem óráknak tűnt. Kikászálódtam a kádból és magamra csavartam a polcon lévő törölközők egyikét, majd az ajtón kilépve megnyugtattam Louis-t, hogy még egyben vagyok.

- Oh…- nyögött fel, ahogy meglátott és végignézett rajtam. – Nem akarsz felöltözni? – kapkodta a tekintetét össze-vissza.

- Zavar, hogy egy szál törölközőben járkálok a szobámban? – próbáltam poénre venni az egészet, mikor leesett, hogy igencsak hiányos az öltözékem és Louis-t is elég kellemetlen helyzetbe hozom ezzel. – Mindjárt jövök. – kaptam fel a fotelban lévő, kikészített ruháimat, majd visszasiettem a fürdőbe. – Bocsi, csak kissé meg vagyok zavarodva, plusz fáradt is vagyok, szóval bocsi az előbbiért. – mentegetőztem, mikor újra a szobába léptem.

- Semmi baj, csak meglepett, hogy hirtelen eltűnt a szégyellős éned és nem rohantál vissza sikítozva. Látom, Harry már dolgozik az ügyön. – ült le mosolyogva az ágy szélére.

- Mi? Ezt hogy értem? Min dolgozik Harry? – kérdeztem elcsodálkozva, miközben bezuhantam az ágyba.

- Csak szeretné látni az igazi énedet. – fordult felém és elnyúlt mellettem.

Értetlenül néztem rá, hisz egyáltalán nem értettem, hogy mit akart mondani ezzel.

- Emily, te modell vagy. Valamiért viszont félsz neki kimutatni a magabiztos, szexis énedet…már, ahogy ő elmondta. – emelte fel kezét védekezésképpen. - Ezen szeretne változtatni.

- De hát mi nem is vagyunk együtt, miért kéne neki kimutatnom ezt?

- Nekem nem tudsz hazudni, Emily.

- De Louis, most komolyan. Csak barátok vagyunk, semmi több. – pillantásomat a plafon felé emeltem, azt hittem mentem rám szakad a mennyezet. Utálok hazudni.

- Nagyon rosszul hazudsz. Elárul a szemed…engem nem tudsz becsapni. Jah és a homlokodról nem is beszélve. Rettenetesen árulkodó, amikor megrándul, mikor füllentesz. – mosolyodott el.

- Honnan tudo… - kérdeztem volna, de aztán magamtól is rájöttem a válaszra. – Eleanor. – suttogtam bosszúsan.

Fáradtságom ellenére elég gyorsan leesett, hogy ki lehetett az áruló, hisz erről csak Lily és El tudott. Lily biztos, hogy nem árulta volna el, így maradt El. Szégyenemben magamra rántottam a takarót, betakarva vele a fejemet is, hogy ne lássa kipirult arcomat.

- Na, szóval. – kezdte lefelé húzni rólam a védelmet nyújtó paplant. – Hadd halljam az igazat.

- Nem vagyunk együtt. – nyögtem ki, de kezdtem magam egyre rosszabbul érezni a hazudozásom miatt. – Neki olyan lány való, aki szereti ezt a pörgést, és nem érdekli mások véleménye.

- Szóval együtt vagytok.

- Nem. Épp most mondtam, hogy ez nekem sok, mellé…

- Megint hazudsz. Amit elmondtál az előbb az teljesen te vagy. Az igazat akarom hallani.

- Ez az igazság, ennél igazabbat nem tudok mondani. – sóhajtottam fel.

- Mondjuk, hogy elhiszem, és később? – kíváncsiskodott tovább, amivel kezdett az agyamra menni.

- Nem tudom, de te leszel az első, aki tudni fog róla, oké? Viszont, ha nem haragszol szeretnék aludni egy kicsit. – pislogtam rá nagyokat.

- Csak még egy kérdés. – kúszott közelebb hozzám. – Ugye nem bántott az a vadállat?

- Nem volt rá ideje, de biztos vagyok benne, hogy megtette volna. – hajtottam le a fejemet.

- Emily. – simítottam meg a vállamat, amivel elérte, hogy felnézzek rá. – Megfizet érte, ne aggódj. Saját kezűleg intézem el.

- Fölösleges magad bajba keverni, attól ő nem fog megváltozni. Remélem, hogy Harry-nek sem lesz baja belőle. Nem szeretném, ha miattam kéne magyarázkodnia.

- Te már hozzánk tartozol, Lily-vel együtt. Megvédünk titeket mindentől. Emiatt pedig ne aggódj, majd csendben nyírjuk ki, senki nem fog rájönni, hogy mi voltunk.

- Louis. Nem ér annyit, inkább hagyjátok.

- Jó, akkor majd a rendőrség elintézi. Reggel beviszlek az ősre, elmondod mi történt, ők pedig megteszik a megfelelő lépéseket. – komolyodott el az arca.

- Nem akarok ebből ekkora ügyet csinálni. – csóváltam a fejemet. – Semmi olyan nem történt, amiért elítélhetnék. Az, hogy mit akart tenni senkit nem fog érdekelni. Kérlek, hagyjátok. – mondtam már szinte könyörögve. - El akarom felejteni az egészet, nem pedig rendőrségre járkálni.

- Jól van, ahogy akarod. Most hagylak pihenni, ha kell valami csak sikíts, lent leszünk a nappaliban a nap kupaktanácsán. – tápászkodott fel mellőlem és mosolyogva indult az ajtó felé.

- Ezt nekem kéne inkább felajánlanom. Hisz te a sérült, nem én. – céloztam a délutáni balesetére, mire vigyorogni kezdett és megtapogatta tarkóját.

- Oh, tényleg. Már el is felejtettem. Akkor majd én sikítok, ha kell valami. – poénkodott, szokásához híven.

- De ugye jól vagy? – kérdeztem aggódva.

- Persze. Legalább kicsit izgalmasabb volt a napom. Irtózatosan jó érzés tudni, hogy vannak ilyen lökött rajongóink is. Hasonlítanak ránk, vagyis rám. – nevetett fel saját kijelentésén, majd folytatta útját kifelé. – Jah és Emily…- támaszkodott meg az ajtófélfánál és felém fordult – én voltam az első.

Elégedett mosollyal az arcán várta, amíg kitisztuljon a kép, hogy miben is volt ő az első.

- Végig tudtál róla, mégis faggatóztál. – esett le a tantusz nem sokkal később.

- Csak kíváncsi voltam, hogy tényleg annyira titokban akarod-e a kapcsolatotokat, vagy ha sokáig nyaggatlak vele beismered, hogy együtt vagytok.

- Szemét. – vágtam hozzá az első díszpárnát, ami a kezembe akadt.

Ügyesen kitért előle, majd a földről felvéve mosolyogva dobta vissza.

- Örülök nektek. És csak, hogy tudd, Harry tényleg szeret téged. Eddig egy lányról sem beszélt úgy és annyit, mint rólad. Nagyon remélem, hogy szúrja el, mert te tényleg fantasztikus egy leányzó vagy. Örülök, hogy itt vagy és vigyázol Harry-re. Tudom, hogy melletted semmi hülyeséget nem tud és nem is fog elkövetni. – mondta eltolva magát az ajtófélfától. – Jó éjszakát, tündérke.

Még mielőtt becsukhatta volna az ajtót utána szóltam.

- Köszönöm Louis… jó éjszakát.

 Valahogy nem is bántam, hogy Harry elmondta neki, hisz mégis csak a legjobb barátja, Lily is tud róla, szóval jogom sem lenne hisztizni vagy veszekedni. De nem is akarok. Ha ő tényleg komolyan gondolja ezt az egészet, akkor tőlem nem fog függni a dolog. Délután még ódzkodtam a „mondjuk el mindenkinek” dologtól, de így legalább nem kell attól félnem, hogy valaki rányomul. Ő az enyém, csak az enyém, és nem adom senkinek.

Ezekkel a gondolatokkal a fejemben nyomott el az álom, amit egy halk, rekedtes hang tört meg néhány másodpercre, majd meleg takarómat éreztem felsiklani a vállamon, bizonyára megint lerugdostam magamról.

- Szeretlek… mindent megteszek azért, hogy boldog legyél és, hogy biztonságban tudhassalak. – szólalt meg újra a rekedtes hang, amit hamar felismertem, még félálomban is.

Éreztem, ahogy ajkai az arcomnak nyomódnak, majd halk lépteit hallottam, ahogy elindult kifelé a szobából. Próbáltam kinyitni a szememet és megszólalni, hogy visszacsalogassam magamhoz, de egyszerűen nem ment. A rám nehezült fáradtság nem engedte, így csak annyit tudtam elsuttogni, hogy:

- Szeretlek Harry.”

Erre léptei lelassultak és kissé elidőzve ácsorgott az ajtóban, majd kiment, csendesen becsukva maga mögött az ajtót. Visszazuhantam álomvilágomba és felidéződött bennem az első csókunk.

„ – Majd én segítek elfelejteni. – húzódott el tőlem egy kicsit, hogy a szemembe nézhessen. – Én itt vagyok neked. – emelte meg kissé az államat, mire az alsó ajkamba haraptam.

Láttam rajta, hogy ez meglepte és egyben izgatta is. Lassan odahajolt hozzám és mivel nem löktem el magamtól lágyan megcsókolt. Végül heves csók lett belőle és az ágyon végeztük.

- Szeretlek Mily…Szeretlek Mily”…Mily…Mily. – csengett a fülembe, ám az utolsó szó sokkal valóságosabbnak tűnt, sokkal életszerűbbnek.

Ahogy erősödött a hang, ahogy közelebbről hallottam rögtön kipattantak a szemeim. Így csak a régi táncos csoporttársaim és Harry hívott a párizsi utunk alatt. Megfordulva Zayn vigyorgó fejével találtam szembe magam, ami olyan közel volt, hogy majdnem lefejeltem.

- Jó reggelt, álomszuszék. – ugrott el előlem és kihúzta a függönyöket.

- Zayn, te hogyhogy itt vagy? És miért hívtál…Mily-nek?

- Harry küldött, hogy keltselek fel, még mielőtt lelépnék, mert ő túl elfoglalt. Este kicsit sokáig tartott a megbeszélés, így itt aludtunk, ezért vagyok itt. Mit is mondtál minek hívtalak? Mily-nek? – torpant meg a szoba közepén. – Miért hívtalak volna úgy? – kérdezte meglepve. – Mindegy. Iparkodj, mert Hazza már türelmetlen.

- Hány óra van? És miért türelmetlen Harry? – dörzsöltem a szemeimet nagy sóhajok között.

- 11 múlt, szóval kapd össze magad. – mondta mosolyogva és kisétált a szobából.

Remek. Nem elég, hogy megint a párizsi kiruccanásunkról álmodtam egész éjjel, még el is aludtam. És nem is kaptam választ a kérdésemre.

Ajtócsapódásra kaptam fel a fejemet, gondolom Zayn viharzott ki a házból. Fejemet tekergetve lépkedtem le a lépcsőn, ugyanis a kemény párnámnak köszönhetően nem kicsit aludtam el a nyakamat. Próbáltam megtalálni Harry-t és rájönni, hogy miért is türelmetlen, amit a konyhából kiszivárgó mennyei illatok sokban megkönnyítettek. A konyhapult mögött egy kék kockás kis kötényben állva szorgoskodott, kapkodott össze-vissza kezében egy fakanállal.

- Zayn szerinted milyen…- fordult felém a fakanalat nyújtogatva, ám mikor meglátott elhallgatott és leeresztette kezét.

- Lebuktál. – suttogtam, miközben felé lépkedtem. – Hallom türelmetlen vagy. – léptem elé és mosolyogva néztem körbe, hogy min ügyködik éppen, majd kezét megfogva a számhoz emeltem a fakanalat és megkóstoltam a rajta levő szószt. – Finom. – nyaltam meg a számat, amit feszülten figyelt. – Jó reggelt, édesem. – nyomtam egy cuppanós puszit az arcára.

- Most, hogy látlak sokkal jobb, nem csupán jó. – nézett végig rajtam, majd odahajolt hozzám egy féloldalas mosollyal.

Kihasználtam a lehetőséget és egy álmos csókot leheltem ajkaira. Most ő nyalogatta ajkait, én pedig eközben felpattantam a pultra és lábaimat lógatva próbáltam oda csalogatni magamhoz.

- Tegnap este beszéltem Louis-val és elmondta, hogy tud rólunk.

- Kinyírom. – dobta le a fakanalat dühösen.

- Inkább együnk, mert isteni illata van ennek a valaminek. – néztem a tűzhely felé, majd kezeimet a nyaka köré fontam, mikor odalépett elém és lábaim közé nyomult.

- Semmi kiabálás vagy veszekedés, vita? – kérdezte meglepve.

- Nem, mert éhes vagyok. – nevetettem meg. – Nem akarok állandóan veszekedni. Ha te elég erősnek érzed a kapcsolatunkat, akkor felőlem legyen. – rántottam meg a vállamat. – Lily is tud róla, szóval nem csak te osztottad meg a legjobb barátoddal. Viszont nem szeretnék címlapot… csak a barátok…

- Annyira szeretlek. – húzott magához és megcsókolt, ezzel belém fojtva a szót. –Nagyon csini ez a pizsi…- simított végig a combomon, egészen a rövidnadrág aljáig, mikor elváltunk egymástól – de az én pólóm valahogy jobban állt tegnap. Nem mintha ebben nem lennél szívdöglesztő. – tette hozzá magyarázkodva.

Kezemet nyakáról a hátára csúsztattam, majd a köténye kötőjét kezdtem piszkálni.

- Nagyon csini ez a kötényke… - ismételtem utána mosolyogva – de enélkül sokkal jobban tetszel. Nem mintha ebben nem lennél szívdöglesztő, csak tudod, szívesebben nézegetem a te kockáidat, még ha csak pólón keresztül is, mint ennek az anyagnak a kockáit. – bújtam hozzá és nyaka csókolgatása közben kioldottam a derekán megkötött masnit. Elhúzódva tőle kibújtattam belőle és a földre dobtam a kötényt, majd ajkainak estem.

- Hu, de kis heves vagy ma reggel. – motyogta bele a csókunkba, majd hirtelen elugrott előlem és a tűzhelyhez sietett.

Kikerekedett szemekkel és a levegőben lévő kezeimmel értetlenül fogadtam a reakciót, de hamar megértettem, hogy miért volt fontosabb a tűzhely, mint én. Kikapcsolta a villanytűzhelyet és visszasietett hozzám.

- Csak, hogy ne égjen oda a szósz.  Ha már egyszer olyan finomra sikerült. – suttogta a fülembe és csókokkal kezdte elhalmozni a nyakamat, ami kisebb nyögést váltott ki belőlem.

Váratlanul eltűnt alólam a konyhapult márvány lapja és az ölébe kapott. Lábaimat reflexszerűen kulcsoltam a dereka köré. Gyors léptekkel indult a nappali felé és óvatosan végigfektetett a kanapén. Először kicsit meglepett a helyiség választása, de gyorsan megkaptam a választ ki nem mondott kérdésemre.

- Nem bírnám ki a szobáig. Túl sok a lépcső, túl hosszú a folyosó. – lihegte a nyakamba.

Ahogy rám nézett elmosolyodtam. Vágytól égő szemeivel nagyokat pislogott, ajkai elváltak egymástól. Arcát végigsimítva vizsgáltam tekintetét, amiben teljesen elvesztem. Rabul ejtett és nyomorba döntött. Nem tudtam, hogy valaha elég leszek-e neki és nem vágyik-e majd másra és ez félelemmel töltött el.

-  Annyira kívánlak. – suttogta és lábaimat lassan felhúzta, majd teljesen fölém tornyosult. – Annyira vágyom rád. – nyelt nagyokat, miközben én tovább simogattam arcát.

Ajkaimat harapdálva jeleztem neki, hogy szeretném, ha megcsókolna, amit egyből meg is tett, amint rájött tervemre. Pólóját gyűrögettem, majd nagy nehezen megszabadítottam tőle és elhajítottam. Heves csókcsatánk egyre jobban fokozta mindkettőnkben a vágyat, a szenvedélyt, ám valakivel nem számoltunk. Nekem fogalmam sem volt róla, hogy van valaki más is a házban rajtunk kívül, Harry pedig biztos elfelejtette a nagy romantikázásban.

- Itt meg mi a fene folyik? – emelte fel a hangját az a személy, aki előtt azért még szerettem volna titokban tartani a dolgot.

Mondjuk az örökkévalóságig.