12.fejezet: A gokart pályán

Meglepetés!! Meghoztam az új részt :D Mi mindenre nem jó egy betegen, itthon töltött nap :)) Jó olvasást :D

Nem igazán értettem, hogy mire célozott Louis, de kíváncsi voltam, hogy mi sül ki a dologból. A parkolóban egy szürke kisbusz állt, ami már megint nem az az autó volt, amivel délelőtt kocsikáztunk.

- Már megint egy új kocsi? – böktem rá.

- A másikban nem fértünk volna be mindannyian, így kibéreltünk egy másikat.

- De jól megy egyeseknek. – szólalt meg Lily Niall-t ölelgetve.

Egész vacsi alatt flörtöltek egymással, nagyon szimpatikusak voltak egymásnak, hamar megtalálták a közös hangot. Egyáltalán nem hazudtolta meg magát rég ismert barátnőm. De legalább nem sikítozott, amit áldásnak tekintettem.

- Elárulod, hogy hova megyünk? – hajoltam oda Harry-hez, halkan súgtam a fülébe remélve, hogy tőle választ kaphatok.

- Titok. – na, ennyit a válaszról. – De biztos vagyok benne, hogy nagyon fogod élvezni. – utálom a titkolózást, de ha még belőle sem tudom kiszedni, akkor remény sincs, hogy a többiek elárulják. – Ha lehet még ma szálljunk be a kocsiba. – sürgetett.

- Nem olyan egyszerű ám ilyen ruhában bemászni. – fordultam hátra, mire elmosolyodott mögöttem.

- Pedig másszál csak. – lökdöste a csípőmet.

Már korom sötét volt, így szinte semmit nem láttunk. Csak az utcai fények világították meg az épületeket.

- Kb. 40 perc és ott vagyunk. – szólt hátra Oliver. 40 perc? Úristen hova megyünk mi?

Én már 10 perc után a szememet dörzsöltem, pedig még csak fél 9 volt, de a kint sötétség teljesen elálmosított. Lily láthatóan, hallatóan Niall-el volt elfoglalva, így Harry vállára döntöttem a fejemet, amit egy halk sóhajjal jutalmazott.

- El ne aludj. Már mindjárt ott vagyunk. – simogatta a hajamat, amit kár volt, mert ettől azonnal el is aludtam.

Arra ébredtem, hogy valaki a nyakamba lihegi, hogy „Ébresztő, itt vagyunk”. Zayn hangjának véltem, de nem voltam biztos benne. Nagy nehezen magamhoz tértem. Egy hatalmas épület előtt álltunk. Elég kihaltnak tűnt a környék, mikor kinéztem az ablakon, amitől összerezzentem. Ez valószínűleg Harry-nek is feltűnt, így nyugtatóan a combomra tette a kezét.

- Nyugi vigyázunk rád. – tényleg volt valami védelmező a hangjában.

- Áh-áh. – rázta a fejét Louis. – Itt mindenki csak magára vigyáz. Hahaha. – nevetett ördögien.

- Akkor, hogy pontosabb legyek, majd mi vigyázunk rám. – mutatott hátra, a mögöttünk ülő Zayn-re, aki egyetértően bólogatott.

- Két ilyen védelmező között. – szólalt meg Dani.

- Tudom, egy rossz szavam nem lehet. – mosolyodtam el.

- Én rád vigyázol, szépségem. – fogta meg Niall Lily kezét, amitől mindenki elámult.

- Gyorsan haladtok fiatalok. – kukucskált hátra Oliver a nagy húúú- zásra. – Aztán csak óvatosan. - tette hozzá.

A kocsiból kiszállva még jobban megijedtem. Nem szerettem az ilyen sikátorszerű, kihalt helyeket. Az ilyen helyekről mindig a sorozatgyilkos filmet jutnak eszembe.

- Vigyázunk rád. Meglátod, élvezni fogod. – karolta át a derekamat Harry, mire csak egy kis mosollyal válaszoltam, amit persze nem láthatott a sötétben.

Egy hatalmas vasajtón léptünk be, de mikor felvillantak a neonfények megnyugodtam és meg is lepődtem.

- Ez tényleg egy…egy gokart pálya? – néztem körbe.

- Na, hogy tetszik? – karolt át Zayn.

- Halottunk, hogy mindig is ki akartad próbálni. – kezdte Louis mosolyogva. – Hát most itt a lehetőség.

Egy fiatal srác jelent meg előttünk, akit a fiúk már láthatóan ismertek. Gondolom ez volt az a sürgős elintéznivaló, amiért ott hagytak a suliban délután.

- Sziasztok. Brad vagyok. – nyújtotta a kezét mosolyogva.

Brad

- Emily.

- Lily.

- A többek már jártak itt korábban. – válaszolt a ki nem mondott kérdésemre, hogy ők miért nem mutatkoznak be. Elképesztő, hogy így belém látott. Egy igazi médium.

- Na, indulhatunk? – tárta szét a karját Liam.

Bólogatva indultunk a srác után, aki először körbevezetett minket az épületben, majd feltette a bennünk eddig fel sem merült kérdést:

- Ugye hoztatok váltóruhát? – hupsz, hát nem éppen. Egyedül Dani bólogatott, nekinek valószínűleg szóltak, hogy hozzon.

Egymásra néztünk Lily-vel, de még mielőtt bármit is mondhattunk volna Harry közbeszólt.

- Cipőt kaptok, és az overál alá nem feltétlenül szükséges ruha. – mondta perverz mosollyal az arcán és összepacsizott Zayn-nel. Brad felé fordultak, aki megerősítően bólogatott. Először nem értettem mire is gondolnak, én kis naiv. Vajon mire?

- Hát, ha a csajok benne vannak, belebújhatnak fehérneműben is, erre nincs külön szabály. Lényeg, hogy overál legyen rajtatok. – fordult felénk. – Ami azt illeti, ilyen ruhában nem is tudnátok beülni a „gokart kocsikba”. A cipők az öltözőben vannak az overálokkal és a bukósisakokkal együtt.

- Benne vagytok, vagy kihagyjátok ezt a remek, megismételhetetlen lehetőséget? – kérdezte Harry.

- Nem lett volna egyszerűbb, ha szóltok, hogy hozzunk váltásruhát? – durcáskodtam.

Lily-re néztem és egy csepp ellenkezést sem láttam az arcán, így belementem.

- Legyen. – adtam be a derekamat.

- Király! Akkor menjünk öltözni. – indult Dani Liam-el kézen fogva.

- Gyertek. – terelgetett minket Zayn pont az ellenkező irányba.

Mikor beértünk az ajtón Harry becsukta azt, amit furcsálva néztem.

- Hahó, ti nem akartok kimenni addig, amíg átöltözünk? – integettem előttük.

- Mivel csak két öltöző van, így nem. Veletek fogunk öltözni. Különben is mi leszünk egy csapatban, szóval együtt kell öltöznünk. – rúgta le a cipőjét.

- Kell? – tettem csípőre a kezemet.

- Igen, mert a többiek a másik csapatban lesznek.

- És ez valami megkötés, hogy az egy csapatban levőknek együtt kell öltözniük is?

- Nem, de képzeld csak el, mi lenne, ha egy foci meccs előtt együtt öltöznének a játékosok a másik csapatbeliekkel. Nem biztos, hogy lenne belőle játék. – huzakodott elő egy kissé sem meggyőző érvvel Zayn.

- De ott csak fiúk vannak egy csapatban. – szakítottam félbe.

- Jaj, ne hisztizz már! Nem hinném, hogy ennyire szégyenlős vagy modell létedre. – szólalt meg Harry. – Le azzal a ruhával aztán menjünk már.

Lily egyáltalán nem zavartatta magát, levette a cipőjét és egy egyszerű mozdulattal ledobta magáról a ruháját. Csodáltam a bátorságát, de amint láttam élvezte a helyzetet, hogy húzhatja Niall agyát. A cipzárammal kezdtem bénázni, mire Zayn segítőkészen lépett mögém.

- Köszönöm. – fordultam hátra hálásan.

- Nagyon szívesen.

Mikor visszalépett Harry mellé gyorsan lerángattam magamról a ruhámat. Ott álltam egy szál fehérneműben és próbáltam minél gyorsabban belebújni az overálba. Mikor kész voltam Harry és Zayn fürkésző tekintetével találtam szembe magam. Csípőig voltak csak belebújva az overálba és úgy bámultak. Közben Lily és Niall egymást öltöztették fel, nagyon aranyosak voltak, bár szerintem kicsit gyorsan haladtak a dolgokkal. Tegnap még a TV előtt sikítozott, mikor a fiúk turnéjukról szóló riportot nézte Lara-val, ma meg már egymás karjaiban vannak.

- Srácok, így holnapra sem végzünk, iparkodjatok már. – sürgettem őket és felhúztam elől a cipzárt, ami most már eltakarta a melltartómat. Belebújtam a cipőbe, ami igaz, hogy egy számmal nagyobb volt, mint a lábam, de jó szorosan fogta a bokámat.

Mikor kiléptünk az ajtón a többiek már mind felöltöztek. Valószínűleg ők nem egymással voltak elfoglalva.

- Kit szeretnél magad mellé oktatónak? – kérdezte a két bámuló.

- Szerintem ez egyértelmű. – erre mindketten elégedetten mosolyogtak, de ezt a mosolyt hamar letöröltem az arcukról. – Oliver-t. Benne bízom meg a legjobban.

Gyors oktatás után, ha lehet annak nevezni bukósisak fel és már indult is a bemelegítő kör.

Az első csapat összeállítása: Zayn, Dani, Harry, Liam és Emily,

A másik csapat összeállítása: Louis, Niall, Oliver és Lily. – tetté közzé Brad.

 Egy kört Dani, egyet Liam, egyet Harry, egyet Zayn és kettőt én nyertem, a többi holtverseny lett. Ahhoz képes, hogy most mentem először.

- Nyertem! – ugrottam fel a levegőbe bokszolva és odaszaladtam Harry-hez. Fogalmam sincs, hogy mi vezérelt, de mikor feleszméltem már a karjaiban voltam.

- Gyorsan tanulsz, annyi biztos. Büszke vagyok rád. – ölelgetett meg és egy puszit nyomott a homlokomra.

Elindult a második menet, amit a pálya melletti padról figyeltünk Harry-vel, míg a többiek a pálya mellől szurkoltak. Megállás nélkül engem nézett, ami már kezdett zavarni.

- Harry, őket nézd. – löktem meg a vállát.

- Tudod, nehéz levenni rólad a szemem, úgy, hogy tudom, hogy mi van az overálod alatt. Nagyon szexin áll rajtad.

- Akkor se engem nézz, idegesít. És különben sem kellett volna látnod, még mindig nem értem, hogy miért kellett együtt öltöznünk. – mondtam zavaromban.

- Csak nem zavarba hoztalak? – fordult egész testével felém a bal lábát átdobva a padon.

- Nem. – ráztam meg a fejemet és tovább szemléltem a versenyt.

- Akkor gyere! – mondta és megragadta a csuklómat, ezáltal maga után húzva.

- Harry! – próbáltam kiszabadítani a kezemet, sikertelenül.

Az öltözőbe rángatott és az ajtónak nyomott.

- Biztos, hogy nem? – támaszkodott meg mindkét kezével a fejem mellett.

- Biztos. – sütöttem le a szemem.

- Nem hiszem el. Mondd a szemembe, akkor talán elhiszem, hogy nem vagyok hatással rád.

- Biztos, hogy nem. – néztem a szemébe és minden félelmemet, zavaromat próbáltam kiölni a tekintetemből.

- Félsz tőlem? – kérdezte egyik kezét a csípőmre csúsztatva. Mi van? Félni?

- Nem. Miért kéne? – ráncoltam össze a homlokomat.

- Szégyellős vagy, vagyis úgy csinálsz, mintha az lennél, pedig biztos, hogy nem vagy az és mégis játszol velem.

- Játszom? – na, ez aztán tényleg meglepett.

- A vállamra dőlsz a kocsiban, odaszaladsz hozzám, és letagadod, hogy hatással vagyok rád. Pedig ez nyilvánvaló.

- Nyilvánvaló? Az eszedbe sem jut, hogy csak barátkozni szeretnék? Pont, hogy az ilyen nagyképű fiúkat próbálom elkerülni, de úgy látszik pont, hogy belefutottam egybe. – kopogtatás szakított félbe.

- Srácok! Visszavágó! – kiabált be Liam.

Mint kiderült Louis nyert, ami szerinte már az elején egyértelmű volt, így vele kellett versenyeznem, hogy megtudhassuk, ki a legjobb. A padról felkaptam a bukósisakomat és gyorsan bepattantam a „kocsiba”. Néhány kör után már tisztán látszott, hogy én nyerek.

- Kezdők szerencséje. – durcáskodott, mikor véget ért a menet.

- Az én bajnokom. – jött oda Harry és felkapott a levegőbe.

- Most, ki is játszik a másikkal? – kérdeztem.

- Csak, hogy ne kerülhess el. – súgta a fülembe és letett. - Én szívesen játszanék veled.- újra előkerült az a perverz mosolya.
- Bunkó vagy, ugye tudod? - löktem meg a mellkasát mosolyogva, mert egyszerűen az a mosoly ezt hozta ki belőlem.

Az átöltözés után, ami szintén nem volt bámulásmentes, az épületből való kilépéstől kirázott a hideg.

- Tessék. – nyújtotta Harry a zakóját és a vállamra terítette.

- Köszönöm. – hálálkodtam.

- Mivel már későre jár, és nincs sok kedvem vezetni, mi lenne, ha itt maradnátok velünk a hotelben, ahol kivettük a szobákat? – tette fel a kérdést Oliver, aminek a kis gerlepárunk nagyon örült.

- Nekünk holnap suli. – vágtam rá.

- Majd beviszlek innen titeket. – mondta Oliver.

- Nincs is holnapra ruhánk. Ebben nem szívesen mennék be. – akadékoskodtam.

- Reggel kicsit korábban indulunk és hazaviszlek titeket, hogy átöltözhessetek. – fordult meg mosolyogva, hogy megoldást talált a problémára.

- És miben fogunk aludni? – merült fel az újabb kérdés.

- Majd kapsz tőlem egy pólót. – adta a választ immáron már morcosan.

- Nincs is fogkefénk, mivel mosunk fogat?

- Emily, a francba, kaptok egyet. – borult ki.

- De honnan? – ekkor egy bolt előtt álltunk meg és néhány perccel később vigyorogva nyomta a kezembe a fogkeféket és a fogkrémet.

- Megfelel? – húzta el a száját.

- Meg. – kész feladom. Nincs már több érv, amit be tudok vetni. Pedig nagyon nem akartam hotelben tölteni az estét. A saját, pihe-puha ágyikómra és a saját fogkefémre vágytam.

- 5 szobát vettem ki, egy az enyém, egy a csajoké, egy Liam-é és Dani-é, gondolom, a másik kettőt osszátok el. – nézett a fiúkra.

- Szóval te már készültél, hogy vettél ki nekünk is szobát. – álltam elé.

- Sejtettem, hogy későn érünk vissza.

- Én Niall-el alszom. – mondta Harry.

- Én Zayn-nel. – vágta rá Louis.

Miután mindenki megkapta a szobakulcsát, szétszóródtunk. A folyosón lépkedtem, mikor megcsörrent a telefonom. Anyu volt, hogy hol vagyunk már ilyen sokáig. Aztán mire elmagyaráztam, hogy mi van, és, hogy hogyan jutunk el holnap a suliba Lara is kérdezősködni kezdett. Nem tudott elaludni nélkülem, hogy nem olvastam neki mesét, így gondolták, hogy majd most megteszem. Mire a végére értem a kitalált történetemnek már én is álmos lettem. Alig vártam, hogy ágyban tudjam magam, de mikor beléptem a Lily-vel közös szobánkba furcsa zaj csapta meg a fülemet. Közelebb lépve láttam, hogy Lily mellett ott szuszog Niall, aki ezzel kiszorított a helyemről. Hirtelen a hall-ban történő szobaelosztás futott végig az agyamon. Niall, Harry. Neeee. – sikítottam magamban. Aztán lenyugodtam. Csak egy éjszaka, már úgy is késő van, reggel korán indulunk, szóval csak néhány óra. – nyugtatgattam magamat a szobából kilépve egészen addig, amíg Harry ajtaja elé nem értem. 

11.fejezet: Erre aztán tényleg nem számítottam

Sziasztok! Elnézést a késért, tegnapra ígértem, kicsit megcsúsztam a tegnapi városi rendezvény miatt. Ma meg egész nap az ágyat nyomtam, de nem felejtettelek el titeket. Itt vagyok és itt az új rész is :D Kicsit hosszú lett, de szerintem már megszoktátok, hogy ennyit írok. Ehhez a részhez igazából tartozik még egy csak azzal még nem végeztem, de amit kész lesz hozom :)) Holnap hétfő!!!! Az utolsó hétfő a suliból!!! De rég óta várjuk már ezt, és most itt van :P szép hetet kívánok mindenkinek, élvezzétek ki az utolsó napokat az osztálytársakkal, tanítás már úgy se nagyon lesz.További szép estét!

Kittaa

Lily teljesen bezsongott a találkozás miatt. Már a két fiútól is az egekben járt, mi lesz itt, ha megjön Niall? Én Harry érkezését vártam tűkön ülve, hisz már hiányzott az a mosoly, az a grimasz, azok a szemek, nem is beszélve arról a bódító hatású parfüméről. Pont olyan vagyok, mint Zayn, egy nap telt el és máris hiányolom. Az elmúlt három évet úgy, ahogy túléltem nélkül, de most, hogy újra találkoztunk megint felébredtek bennem a régi érzések.

- Mit szólnátok hozzá srácok, ha este elvinnénk a csajokat vacsorázni? – kérdezte Oliver.

- Én benne vagyok. – csillant fel Zayn szeme.

- Én is, Niall oda meg vissza lesz az örömtől. Ha csak nem sokkalt még be, amit kétlek. – csatlakozott hozzá Louis is.

- Csajok? Mit gondoltok, el tudtok készülni mondjuk….6 óra alatt? – fordult hátra vigyorogva az én drága bátyám.

- Haha, nagyon vicces vagy. – vágtam rá és megforgattam a szememet.

- Csak realista, ismerve titeket. – javított ki mosolyogva.

- Akkor áll még az esti program? – kérdezte Louis.

- Igen, - érkezett a gyors válasz a vezetői ülésről. – Viszont van még valami, amit el kell intéznünk előtte.

- Esti program? – vontam fel a szemöldökömet. – Csak nem csajozni mentek?

- Nem gondolod, hogy túlságosan is kíváncsiskodó vagy? – bökte meg a térdemet Zayn. – Aki kíváncsi, hamar megöregszik.

- Na, de most komolyan. Hova lesz az esti menet? – próbáltam kiszedni belőlük, de az arcukat látva sikertelenül.

- Úgysem fogják elárulni. –szólalt meg Lily, és teljesen igaza volt.

- És most hova megyünk? Azt talán még szabad tudnunk. – merült fel a kérdés, így 15 perc kocsikázás után.

- Fagyizni. Van itt egy remek fagyizó, ki kell próbálnunk. – adta a választ Oliver. Utána meg elmehetnénk…- kezdte, de félbeszakítottam.

- Nekünk 1-kor edzésünk lesz, amin muszáj ott lennünk a holnapi meccs miatt.

- Akkor edzésre megyünk.

- Ne már! Azt hittem pihenni jöttünk. – tette keresztbe durcásan a kezeit Zayn.

- Te csak néző leszel, nyugi. – veregettem meg a combját.

- Akkor jó. – enyhült meg.

- Különben is ez nem neked lenne való. – mondta neki Lily, mire durcás képet vágott.

Elég vicces lett volna Zayn-t a mi edzésünkön látni. Egy nagyon hangulatos kis fagyizóba mentünk, hizlalni magunkat.

- Oh, anyám! – nyögtem fel, mikor a pincérnő letett elém egy hatalmas fagylaltkehelyt. – Azt hiszem nyáron már nem fognak vissza venni modellnek. – de nem különösebben foglalkoztam vele abban a pillanatban és kanalazni kezdtem.

Lily megállás nélkül beszélt, mesélt, amit én időközben apró mosollyal erősítettem meg.

- Na csajok, ideje indulni, ha időbe oda akartok érni. – állt fel az asztaltól Louis.

Ekkor tűnt csak fel, hogy milyen gyorsan elszaladt a délelőtt. A sulihoz érve meglepve láttuk, hogy a fotósok száma nem, hogy csökkent vagy megszűnt volna, hanem kb. kétszeresére nőtt. Cselesen kikerültük őket, és beosontunk a suli udvaron a csarnok sportpályára, ahol a többiek már türelmetlenül taporogtak. Hangos sikítás támadt mikor meglátták a srácokat. Jóformán lerohanták őket, de Lily-vel és Oliver-el elálltuk az útjukat és csapatkapitányként erélyesen csendre intettem őket. Néhány ölelkezés és közös fotó után végre csend lett, így már nem állt fenn a lehetősége, hogy megtalálják őket a fotósok. Gyors átöltözés után határozottan álltam a csapat élén, amit egyesek nem igazán néztek jó szemmel.

- 3 kör futás. – adtam ki a „parancsot” az edzőnket helyettesítve.

- Mi már lefutottuk, amíg ti csavarogtatok. – ellenkezett Jessica.

- Akkor bemelegítés.

- Már meg volt. – nézegette a körmeit.

- Oh, tényleg? Kíváncsi lennék én arra. – dobta le a felsőjét Lily.

- Jó, akkor hadd lássunk egy spárgát. – léptem elé, mire önelégült fejjel neki állt a feladatnak. Félúton már a combját fogta fájdalmas fejjel.

- Szóval 3 kör futás, bemelegítés, ha csak nem akarjátok, hogy holnap fél csapattal kelljen kiállnunk, mert a másik fele vagy a combját,vagy a hátát húzza meg. Szóval nyomás. – erre mindenki futásnak eredt. Levettem a melegítő fölsőmet és a padon ülők mellé dobtam. Így viszont csak a sport felsőm maradt rajtam egy sort, ami viszont nem sokat takart és nem is sokat melegített. Elég hűvös volt, és néző közönségre sem számítottam, de mivel csak ez a felszerelés volt nálam nem volt más választásom. A bemelegítést kíváncsian figyelték a fiúk. Azt hiszem, nem is kell mondanom, hogy egyesek nem is kicsit játszották túl a szerepüket. A három plázacica, akik persze nem maradhattak ki a csapatból előszeretettel hajolgatott és nézegetett a pálya széle felé. A gyakorlatot szerencsére mindenki egyben és épségben túlélte, így nem kellett aggódnom a holnapi meccs miatt.

- Most már becsukhatod a szádat. – mondta Lily, mikor leültünk a padra Zayn mellé kifújni magunkat. A másik két srác is elámulva bámult ránk, még Oliver is meglepettnek tűnt.

- Oh, bocsi. – rázta meg a fejét, visszazökkenve.

- Én azt hittem, hogy focizni fogtok, vagy rögbizni, vagy valami…mást fogtok csinálni. –dadogta Louis.

- Én ezt érdekesebbnek tartom. – pattantam fel, utánam Lily.

- Azt hiszem, ebben egyetértünk. – indultak utánunk, Louis hatalmas egyetértésével.

- Mindig is bírtam a pom pom csajokat a gimiben. De ők valahogy máshogy voltak felöltözve.

- Holnap mi is máshogy leszünk. – néztünk hátra, mire felkapta a tekintetét a hátsónkról.

- Ugye itt maradunk megnézni őket? – fordult Oliver felé.

- Majd meglátjuk. – intézte le ennyivel.

Mire visszaöltöztünk a fiúk már nem voltak sehol, viszont küldtek egy SMS-t, hogy George már vár minket a parkolóban, nekik sürgősen el kell intézniük valamit, de este 6-ra szedjük össze magunkat, különben nem kapunk enni.

- Most komolyan képesek voltak itt hagyni minket? Legalább szólhattatak volna, akkor nem kellett volna ennyire sietnünk. – hisztizett Lily.

- Lényeg, hogy van, aki hazavisz. – sétáltunk a kocsi felé, miközben átgázoltunk a fotósokon, akik közben már az udvarra is benyomultak. Sűrűn kattogtak a gépek, ám fölöslegesen, hisz az igazi szenzáció a fiúk lettek volna, ám ők cselesen megléptek előlük, mi meg olyan fáradtak voltunk, hogy nem foglalkoztunk velük.

- Szép napot hölgyeim. – köszöntött George, mikor beültünk az autóba.

- Szia George. – köszöntünk egyszerre.

- Mi van itt, hogy ennyi fotós van itt? – kérdezte és már indultunk is.

- A 1D- s srácok miatt rohanták le a sulit. – kezdte Lily. – És képzeld találkoztam Zany-nel és Louis-val. Annyira helyesek és nagyon aranyosak. Jah, meg itt volt Oliver is velük, vagyis a srácok voltak Oliver-rel.

- Csak nem a cikk miatt jött ide a bátyád? – érdeklődött George.

- Igazából nem tudom, mert azt mondta Louis, hogy ki akar kérni a suliból, hogy beszélhessen velem, de azóta nem nagyon beszéltünk erről.

- Kikérni? – lepődött meg.

- Jah, azt elfelejtettem mondani, hogy ma nem voltunk bent, csak az első órán, mert jöttek a srácok meg a fotósok és felbolydult a suli. Aztán kikért Oliver, úgyhogy tök jó napunk volt. Este meg vacsizni megyünk és jönnek a többiek is. – hadart Lily. – Mi mindenre nem jó, hogy lekaptak titeket tegnap. – dőlt hátra elégedetten.

- Kösz, örülök neki, hogy ilyen együtt érző vagy. Én annyira nem vagyok oda a dologért, ugyanis pont, hogy ezt akartam elkerülni. – szálltam ki, ugyanis időközben már haza is értünk.

- Holnap reggel itt vagyok értetek, de ha kellek, csak szóljatok. És Emily, ne foglalkozz velük, nem ér annyit. – állt meg előttem és átölelt. Már tisztára olyan nekem, mintha az apukán lenne. Szorosan átöleltem, tudtam, hogy mellette mindig biztonságban vagyok.

- Szeretlek George.

- Én is téged manócska, meg persze téged is. – húzta oda Lily-t. Kicsi korom óta, mióta csak ismerem mindig manócskának hívott.

Az ajtón belépve senkit nem találtunk otthon. Anyu dolgozott, Lara úszni volt. Csak egy cetli volt a hűtőre téve a macis mágnes alá. Jól érezte anyu, hogy ez lesz az első, amit betámadunk, amikor hazaérünk.

„Lányok! Valaki menjen el Laráért, mert később végzek és nem érnék oda időben. 5-kor, óvoda. Köszi!”

- Remek! Fél 4. Szóval addig leckeírás. – mondta Lily.

A legutálatosabb, a biosz házi fölé görnyedtünk „ebédelés” közben. Általában ugyanis együtt, közös erővel oldottuk meg a feladatokat. Így könnyebben boldogultunk.

- Utálom ezeket a moszatokat. Olyan gusztustalanok. – csapta össze a könyvét Lily. - Honnan kéne tudnom, hogy mi mi egy moszaton? Semmi értelme nincs ilyet tanulni. Nem fog szembejönni velem egy sem, hogy mondjam már meg, hogy mi micsoda rajta. – mosolyodtam el a hisztijén. – Inkább megyek, keresek valami ruhát estére. – és ezzel ott hagyott. Fél óráig keresgéltem, mire találtam egy oldalt a neten, aminek segítségével megoldottam a gusztustalannak kikiáltott feladatot. Jófej barátnő révén megcsináltam Lily helyett is. A szobájába érve kicsit meglepődtem. Ott ült a szőnyegen törökülésben és a kitárt szekrényét bámulta.

- Te meg mit csinálsz? Meditált? – poénkodtam.

- Nincs egy normális ruhám sem. – könyökölt a térdeire lehangoltan.

- Jaj, dehogy nincs. De így, itt ülve nem fogsz találni egyet sem.

- Neked bezzeg olyan jó cuccaid vannak. – mondta ezt úgy, mintha nem ugyanoda járnánk vásárolni.

- Jaj Lily.

- De most komolyan. – emelkedett fel. Vettem a célzást.

- Na, gyere! Keresünk neked valamit. – húztam fel a földről.

Végignéztük a ruhatáramat és nekem már meg is volt a favourite, de az órámra pillantva láttam, hogy már nincs időm tovább szórakozni a ruhákkal.

- Válasz egyet, én addig elmegyek Laráért. – fordultam vissza az ajtóból, de mintha nem is ebben az univerzumban lett volna, teljesen belemerült a ruhanézegetésbe.

Mivel George-ot éppen eleget ugráltattuk már ma, nem volt szívem felhívni még, ha azt is mondta, hogy szóljuk, ha kell. Különben sem volt messze az óvoda, így elindultam gyalog. A friss levegő sosem árt. Amíg a húgomat vártam, hogy összeszedje a cuccát a buszon, ami visszahozta őket az uszodából odajött hozzám egy szőke kislány elég morcosan. Mikor leguggoltam elé és megkérdeztem, hogy mi a baja válasz helyett egy hatalmas pofont kaptam, ami pont a szám szélét érte. Nem is lett volna olyan nagy szám egy ekkor gyerektől egy pofon, de mikor meghátrált láttam, hogy valami delfines, vagy milyen gyűrű volt az ujján, ami meglehetősen nagyot ütött. Tátott szájjal figyeltem, ahogy elszaladt. Nem messze megállt, visszafordult és elkiáltotta magát.

„ Szállj le Harry-ről! Ő az enyém!” – na, erre már elmosolyodtam, hisz volt vagy talán 5-6 éves a kislány. Hát, ha valaki ezt látta biztos jót röhögött, mert én ott helyben lefagytam.

- Emily! – ugrándozott Lara felém boldogan.

- Szia! Na, milyen volt az úszás? – kaptam fel az én úszóbajnokomat, elfelejtve a történteket.

- Nagyon jó volt. Képzeld én győztem a gyorsúszásban. – újságolta lelkesen.

- Látod, mondtam neked, hogy te vagy a legjobb. Csak vigyázz a kezedre.

5 perc séta után már otthon is voltunk, Lara elment kezet mosni meg játszani, én pedig indultam készülődni és Lily-t próbáltam előkeríteni, mert a szobámban nem láttam. Halk motoszkálást hallottam a gardróbomból. Imádott helyiségembe léptem, bár nem tettem volna. Minden, de tényleg minden szanaszéjjel volt dobálva.

- Lily! – kiáltottam el magam, mire a cipők nézegetéséből hátra fordult.

- Jó lesz? – állt fel A fekete ruhámban. Abban A ruhában, amit kinéztem magamnak.

– Szerinted tetszeni fog neki? – Tényleg tisztára bezsongott a Niall-el való találkozástól.

- Húú. – mondtam mérgesen. Nem A ruha miatt, hanem a többi ruha miatt. – Ez mi? – mutattam körbe.

- Egy kis kupi.

- Kicsi? Ugye most csak hülyéskedsz? Semmi nem maradt a helyén.

- Majd rendet rakok, ha hazajöttünk. De tetszik? Mondj már valamit!

- A minimum, hogy rendet raksz. – mondtam valamit.

- De jó lesz, vagy keresek másikat? – pördült körbe.

- Isten ments! Tetszik és biztos vagyok benne, hogy neki is tetszeni fog.

Imádtam a saját kis gardróbomat, mert ott minden kéznél volt, már pontosan tudtam, hogy mi hol van, de most. Úgy nézett ki, mint valami csatatér.

20 percem maradt, hogy elkészüljek és még ruhám sem volt. De legalább anyu hazaért, így Lara felügyelete megoldódott. Gyorsan kivasaltam a hajamat, feltettem egy élénkebb sminket és a háború sújtotta övezetbe lépve kerestem magamnak egy ruhát. Végül én is egy fekete mellett döntöttem, ám ez nem volt annyira merész, mint Lily-é. Pont a ruhám cipzárjával vacakoltam, mikor kaptam egy SMS-t Oliver-től.

„ Már alig várom, hogy lássalak. Remélem valami über szexit veszel fel. -Harry” Ahhoz képest, hogy a bátyámtól vártam valami sürgető üzenetet, ez nem egészen az lett. Ahogy végignéztem magamon nem éppen über szexi a ruhám, de nekem tetszik.

 Éppen hogy kész lettem és elmagyaráztam anyunak, hogy hova is megyünk hallottam, hogy dudálnak.

- Itt vannak! – sikítozott Lily, és a lépcsőn olyan irammal indult el, hogy majdnem hanyatt esett. Olyan cipőben nem is lett volna csoda. Nem pont arra találták ki, hogy futkossunk benne. Kivágta az ajtót és hangosan be is csapta.

- Mi van? – sétáltam le az emeletről a magas sarkúmban egyensúlyozva, hogy nehogy úgy járjak, mint ő.

- George visz minket? – mutogatott kifelé.

- Ezek szerint. – mondtam és felkaptam a táskámat az asztalról.

20 percet kocsikáztunk, mikor egy gyönyörű étterem előtt álltunk meg. Oliver már az ajtóban állt, de mire kiszálltunk már a többiek is ott sorakoztak mellette. Liam mellett ott állt Danielle is, aki egy tényleg über szexi lila ruhát viselt, hogy Harry szavaival éljek.

 Mindenki öltönyben volt, jól kicsípték magukat.  Lily a kocsi mellett ácsorgott és bámult maga elé. Lassan elindultak felénk a srácok, mire Lily összerezzent.

- Gyere már! Ne itt torpanj meg. Ott áll álmaid hercege, te meg lecövekelsz tőle pár méterre? – húztam magam után. Mikor odaértünk Niall egyenesen Lily-hez sétált, gondolom Louis és Zayn már meséltek neki róla. Harry széles mosollyal az arcán lépett elém.

- Szia! – húzott magához és szorosan átölelt.

- Szia! – karoltam át a nyakát és oda bújtam hozzá. – Megfelel a ruha? – kérdeztem halkan, megtörve ezzel az ölelkezésünket. Közben hallottam, ahogy Niall megdicséri Lily ruháját, és, ahogy bókol neki. Nagyon aranyosak voltak.

- Fogjuk rá. – mért végig és félre húzta a száját, majd elmosolyodott.

- Hééé. – löktem meg a vállát.

- Persze, hogy megfelel. Mi az, hogy. Nagyon csini. – pördített meg maga előtt. – Jó rövid, über szexi. – súgta a fülembe.

- Köszönöm. Te is nagyon kicsípted magadat.

- A te kedvedért bármikor.

Gyorsan végigölelgettem Liam-et és Niall-t, aki közben képes volt elszakadni Lily-től, majd Liam Dani-t kézen fogva közelebb lépett hozzám.

- Emily ő itt a ba….

- Dani!

- Emily! – ugrottunk egymást nyakába, amit mindenki meglepve figyelmet.

- Várjunk csak, ti ismeritek egymást? – kérdezte zavartan Liam.

- Igen, Eleanor kapcsán ismerkedtünk meg még évekkel ezelőtt. Csak azóta nem igazán találkoztunk. – magyarázta Danielle és újra a nyakamba borult. Nagyon bírtam a csajszit, pont úgy, ahogy El-t is. Ők pont olyanok, mintha tesók lennének. Ugyanolyan vásárlásmániások.

- Mi lenne fiatalok, ha inkább odabent folytatnánk a beszélgetést, ha már egyszer vacsorázni jöttünk? – szakított félbe Oliver, mire mindenki elindult befelé. Niall és Lily haladtak legelöl karonfogva. Harry és Zayn egyszerre nyújtották a karjukat, így két kísérővel az oldalamon léptem be az étterembe, egy rossz szavam nem lehetett.

- Nagyon csini vagy. – hajolt oda Zayn és szorított egy kicsit a karomon, hogy magára vonja a figyelmet.

- Köszönöm.

Louis és Liam Dani kísérői voltak, Oliver pedig próbált minél előbb az ajtón belül tudni minket. Egyszerűen gyönyörű volt az étterem, elképesztő volt. Hátra vezettek minket egy 10 személyes asztalhoz, és sorba hozták a finomabbnál- finomabb fogásokat. Közben megállás nélkül folyt a duma, egymást szavába vágva beszélgettünk. Fő az udvariasság.

- Csak úgy mondom, hogy én soha többet nem jövök menetrendszerinti géppel, ha ti nem vagytok ott. - bökött Harry Louis-ra és Zayn-ra.

- Na, mert hogy? Csak nem hiányoztunk? - mosolyodott el Zayn.

- Majdnem szétszedtek minket a reptéren a lányok. Úgy kellett átnyomulnunk a tömegen. Össze-vissza rángattak minket a biztonságiak.

- És mit változtatott volna a dolgon, ha mi is ott vagyunk? Jobban érezted volna magad, ha minket is össze-vissza rángatnak? - húzta fel a szemöldökét Louis.

- Egy cseppet, meg hát mondjuk, akkor elbújhattam volna mögéd. - nevetett fel.

- Szegénykék, annyira sajnállak titeket, hogy csak úgy özönlenek utánatok a lányok. Ez már szinte igazságtalan. Nem is tudom miért?- rázta a fejét Oliver.

A desszertnél már azt hittem szétpukkadok, de Oliver meggyőzött, hogy még most egyek, amíg lehet, mert az este további részében nem biztos, hogy lesz rá lehetőségem.

- Na, és akkor a meglepi. Ha mindenki végzett indulhatunk is. – állt fel lassan Zayn.

- Oh, tényleg, már majdnem elfelejtettem. – kapott a fejéhez Louis, amivel az egész társaságot megnevettette. – Kíváncsi vagyok, mit szóltok majd hozzá. Ilyen élményben aligha volt részetek, ahogy hallottam. – nézett rám. Igen kíváncsivá tett, de tudtam, hogy úgyis fölösleges lenne faggatnom, úgysem árulja el. Annyira már ismertem.

10.fejezet: Meglepetés Zouis módra

Hellóka kedves olvasóim! Újra itt vagyok, meghoztam az új részt. Kicsit korábban szerettem volna csak valami vagy inkább valaki mindig közbeszól. Köszönöm a kommenteket, igazán jó látni, hogy szeretitek a történetet. Remélem ez a rész is tetszeni fog, igaz most inkább csak Zayn, Louis, Emily, Oliver és Lily kapnak szerepet, de hamarosan csatlakoznak a többiek is. Jó olvasgatást, és kitartást a suli miatt, már csak néhány nap és itt a NYÁRI SZÜNET!! 

Kittaa

Emily:

Néha belegondolok, hogy milyen lehet egy normális tinédzser élete. Hogy mivel és, hogy hogyan telnek egy velem egykorú lány mindennapjai. Kis korom óta szerettem szerepelni, ami lehet, hogy nem a legjobb tulajdonságom, de ez van, viszont az, hogy valami olyan miatt kerüljek a „középpontba”, ami nem is igaz ez nekem sok. Megértem, hogy lehet szó nélkül hagyni, ha egy híresség oldalán feltűnik valaki, aki nem a felesége, férje, testvére, stb., hisz ebből él a média, de nem tudom elfogadni, hogy történeteket kreáljanak egy kép miatt. Mindenkinek vannak barátai, ismerősei, és ez mindenkinek a magánélete. Szerintem. Elmélkedésem közben csak Zayn levele járt a fejemben. Ő legalább megtalált. Én hányszor próbáltam rálelni az igazi profiljukra, persze mindig sikertelenül. Általában addig jutottam, hogy a név bepötyögése után elkezdtem lefelé gördíteni a találatokat és próbáltam kiszűrni a lehetséges profilokat. Aztán mikor már 5-nél jártam, ami valóságosnak tűnt, inkább feladtam. De most meg van! És általa a többiek is. Végig bejelöltem őket, amitől egyre jobb kedvem lett és kezdtem elfelejteni a cikket. Mosolyogva nyomkodtam a mobilomat, mikor egy, a padomra vetődő árnyékra lettem figyelmes.

- Szerintem a matematikai egyenlet megértése egy cseppet fontosabb, mint az üzenetírogatás. – szólalt meg mellettem Mrs. Robins, a matek tanárnőnk, ugyanis időközben elkezdődött az óra, ami nekem valahogy nagyon nem tűnt fel.

Gyorsan lezártam és a zsebembe csúsztattam a telefont. Nem telt el 5 perc és újra megjelent mellettem a tanárnő kezében a táblafilccel.

- Emily. Tiéd a táblán lévő egyenlet megoldásának lehetősége. – nyújtotta az íróeszközt és közben a feladatra szegeztem a tekintetemet. Holly és Cara padja mellett elhaladva elfojtott nevetést hallottam.

- Miért mindig én kapom a legnehezebb feladatot? – kattogott az agyamban.

Hozzáláttam az egyenlethez és 2 perc múlva megkönnyebbülve már a végeredményt húztam alá.

- Kész! – dobtam le az asztalra a filcet és az osztály felé fordultam. A két vihogó szélsebességgel körmölt, és mikor a végére értek értetlenül kapkodták a fejüket a megoldást látva.

Elégedetten ballagtam vissza a helyemre és alig vártam a szünetet, amit néhány perc múlva a csengő megszólalása jelzett is. Rögtön a mosdó felé vettem az irányt. Kézmosás közben a tükörben nézegettem magam és azon töprengtem, hogy tényleg ennyit változott volna az arcom, vagy csak Harry memóriája hagy ki. Hangos sikítozás zökkentett ki arccsontom tapogatásából és mikor kinéztem az ajtón rohangáló lányokat láttam mindenhol. Próbáltak lejutni a lépcsőn, de az már dugig volt, így maradt a sikítozás és a szaladgálás.

- Úristen Zoe! Mi van itt? – kérdeztem a folyosóm velem szembe rohanó barátnőmet.

- Itt van a bátyád. – mondta elmosolyodva.

- És ezért őrült meg mindenki? – vontam fel a szemöldököm.

- Állítólag… - kezdte lelkesen, de ekkor egy óriásit sikított a mellettünk álló Cara, amitől mindketten azonnal a fülünkhöz kaptunk.

- Megtennéd, hogy máshová mész sikítozni? – lökdöstem arrébb zúgó füllel.

- Szóval? – fordultam vissza Zoe-hoz.

- Állítólag.. itt vannak vele a srácok is. – bökte ki végre.

- Mi? Mit keresnének ők itt? – ráztam a fejemet, mert semmi érelme nem lett volna, ha odajönnek.

Hirtelen Lily jutott eszembe, akit a teremben hagytam. Valahogy volt egy olyan megérzésem, hogy már nincs ott, hanem valahol a tömegben ő is fülsüketítően sikít. A terembe lépve csak a fiúkat és őt találtam bent. A padra dőlve halkan szuszogott. Elaludt- gondoltam és megcirógattam a hátát. Erre felkapta a fejét és zavartan nézett rám. Füléből kivéve a fülest nagyokat pislogott.

- Már elkezdődött az óra?- tekintett körbe. – Hol vannak a többiek? Mi ez a sikítozás? Úristen, tűz van? Vagy bombariadó? Felrobban a suli és mind meghalunk! – hadart és felpattant a székéről.

- Nem, nincsen tűz, sem bomba és nem is fogunk meghalni. – nyugtattam le és visszahúztam a helyére. – Ha csak egy pár visítozó lányt össze nem taposnak a nagy tolakodásban. –tettem hozzá halkan.

- Mi van? Te meg miről beszélsz? Emily, mondj már valamit!- sürgetett.

- Előbb az óvintézkedés. – emeltem fel a kezemet és a fülemre tapasztottam. – Itt vannak a 1D-s srácok, állítólag. – hunyorogva vártam a reakciót, ami nem éppen a várt volt. Lily mintha lefagyott volna. Csak bámult rám, de nem szólt semmit. – Lily! –vettem el a kezemet, de kár volt, ugyanis akkorát sikított, hogy majdnem leestem a székemről ijedtemben, a mögöttünk ülő Benny pedig elejtette a félig megrágott almáját, annyira megijedt. Lily felugrott és kirohant az ajtón. Nagy levegőt vettem, meg sem lepett a dolog. Valahogy pont erre számítottam. De váratlan fordulat következett be. Belépett az ajtón és kezével maga előtt hadonászva próbált lehiggadni. Nem értettem, hogy most mi van.

- Fölösleges lenne beállnom a tömegbe és reménytelenül várni, hogy láthassam a fiúkat, ha van nekem egy barátnőm, aki ismeri őket, és nem mellesleg miatta vannak itt. – mondta tagoltan és megragadta a kezemet.

- Ugye nem azt akarod mondani, hogy most le akarsz cibálni a többiek közé csak, hogy az első sorból nézhesd őket engem felhasználva. – torpantam meg.

- Ha van jobb ötleted, hallgatlak. – húzódott mosolyra a szája.

- Ami azt illeti, lenne egy. – szólaltam meg kisebb gondolkodási idő után és a mobilomért nyúltam. Bepötyögtem egy rövid, de annál lényegre törőbb üzenetet.

„10 perc, sportcsarnok”- és elküldtem.

Állati rendes vagyok, most, hogy így végig gondolom, hagytam nekik 10 percet, hogy láthatatlanná váljanak és megtalálják a számukra ismeretlen csarnokot.

- Gyere! – rángattam magam után.

- Szerintem ez hülyeség, mit keresnének itt a srácok?

Ott álltunk a focipálya szélén körülbelül 5 perce, mikor valaki kezével eltakarta a szememet. Meg kell hagyni nagyon megijedtem tudatában a suliban uralkodó helyzettel.

- Nem óránk kéne lennie a kisasszonynak? – súgta a fülembe az illető, aki ezzel le is leplezte magát.

- Louis!- ugrottam a nyakába, amint megfordultam. - Mit keresel te itt?

- Meglepi. – mondta.  – Emily bemutatsz a barátnődnek?  - nézett Lily-re, aki elámulva figyelte őt.

- Louis ő itt Lily, a legjobb barátnőm, Lily, ő itt az imádott Louis-od. – éppen, hogy befejeztem a mondatot Lily villámgyorsan borult Louis nyakába, amitől kissé meglepődött, de aztán visszaölelte.

- Annyira…- kezdte, és elsikította magát. Szegény srác összerezzent, mire elrángattam, hogy beszéljek vele.

- Lily nyugi! Ő is egy ember és, ha nem akarod megijeszteni, akkor nem sikítozz a fülébe. Te olyan jól kijössz a srácokkal, ő is pont ugyanolyan. Csak híres.

Mikor visszamentünk Louis-hoz első dolga a bocsánatkérés volt. Aztán egész jól elbeszélgettek. Tudtam, hogy nem lesz gond vele, csak a sikítozást kellett mellőznie.

- Többiek? –kérdeztem meglepetten.

- Zayn még aláírást osztogatott, mikor legutoljára láttam, Oliver meg az igazgatónővel tárgyal.

- Tárgyal? – akadtunk fent Lily-vel. – Miről?

- Ki akar kérni titeket a suliból, mert beszélni akar veled Emily.

- De miről?

- Gondolom a cikkről. – szólalt meg Lily.

- Lehet. – mondtam halkan. De..- kezdtem bele, de megláttam Zaynt a lépcsőn kezében egy fényképezőgéppel.

- Reflektorfény!- kiáltotta. –Végre sikerült elszabadulnom. – vágtatott lefelé. - Szióka. Hú, de csini ma valaki. – mért végig, majd megölelt. – Már hiányzott ez az ölelés. – súgta a fülembe.

- Zayn, tegnap reggel váltunk el. – húzódtam el tőle. – És mi ez a gép a nyakadba?

- Hát ez az, már több, mint egy napja nem ölelhettelek. Ez a gép azért van nálam, hogy képeket csináljak..rólatok – poénkodott és Lily mellé lökdösött és kattogtatott néhányat.

- Oh Zayn ő itt Lily, a legjobb barátnőm. Lily…fölösleges befejeznem a mondatot. – halkultam el.

- Kisasszony. – csókolt kezet neki, amitől azonnal elpirult. Nála már csak az ölelés maradt, sikítás mellőzve, kérésemnek eleget téve.

- Hatalmas rajongótok vagyok. – kapkodta a tekintetét a két fiú között.

- Ennek igazán örülünk. – mosolyodott el Louis.

- Jó tudni, hogy ilyen gyönyörű rajongóink vannak. – hozta újra zavarba Zayn az eddig nem a szégyellőségéről ismert barátnőmet.

- Hogyhogy csak ketten jöttetek? – mentettem ki Lily-t a pironkodásból, mert Zayn nézésétől egyre vörösebb lett a feje.

- Hát lássuk csak: Liam csajozik, romantikázni mentek. Niall és Harry nem mertek jönni, nehogy újabb cikknek adjanak vele témát, így maradtunk ketten. Rólunk még nem írtak. – adta a választ Louis.

- Szóval azért jöttetek ti, hogy most rólatok írjanak. Logikus. – bólogattam.

- Mondtam, hogy elrendezzük. – nevetett Zayn. – Amúgy nem ezért nem jöttek. Niall anyuja bulit szervezett a hazatérése alkalmából és meghívta az egész rokonságot. Szóval most éppen tömi magát. Harry-nek is közbejött valami családi program.

- Mehetünk!- kiáltott el magát Oliver a nézőtér tetején.

- Ha eddig nem jöttek rá, hogy hová tűntünk, akkor most Oliver elintézte. – karolt át Zayn, miközben Lily jól megszorongatta Oliver-t és fordítva.

Valójában tényleg elég rég látták egymást, előtte pedig napi rendszerességgel, így érthető a szorongatás.

- Kérdezhetek valamit? – kérdezte Lily és elindultunk fel a lépcsőn.

- Persze drága. – karolta át őt is Zayn.

- Tényleg nincs itt Niall? – erre a kérdésre elmosolyodtam, ami a fiúknak is feltűnt.

- Csak nem ő a kedvenc? – hajolt oda hozzám Louis.

- De. – mondtam halkan, mire ő is elmosolyodott.

- Nincs, de ha gondolod tehetünk valamit az ügy érdekében. – ajánlotta fel Zayn és már telefonált is. – Szevasz, haver! Lenne kedved beszélni egy gyönyörűséges rajongóddal? – nézett Lily-re mosolyogva, akin nagyon látszott, hogy izgul. El sem tudom képzelni milyen érzés lehet valaki olyannal beszélni, akiért már több éve rajongasz, tele van a szobád a képeivel és a posztereivel. Én is izgultam volna a helyében.

- Parancsolj. – adta át Zayn a mobilját, néhány másodperces beszélgetésük után, amiből csak ennyi hallatszott ki a mi számunkra:

„Értem. Fél óra. Akkor az 5.”

Lily hangja megremegett, mikor beleszólt a telefonba és Niall hangját hallva megszeppent. Hangsúlyozom újra, hogy nem egy szégyenlős típus, de úgy látszik van, aki még őt is képes zavarba hozni.

Néhány percig beszélgettek, majd mosolyogva elköszönt a szőke hercegétől és kinyomta a telefont. Ekkor már pont a kocsinál jártunk. Egy fehér Audi állt a parkolóban, ahová általában a tanárok szoktak beállni. Szerencsére egy paparazzit sem láttunk, mind a suli előtt várakozott a srácokra, míg mi cselesen kiosontunk a suli mögött.

- Na? – dőltem neki vigyorogva.

- Ő lesz a férjem. – jelentette ki.

- Nem gondolod, hogy ez egy kicsit korai még? Lehet, hogy őt is meg kéne kérdezned erről.  – nevettem el magam.

- De most komolyan, elképesztően aranyos. A hangja.. oh anyám, kell nekem ez a pasi. – áradozott persze csak nekem, mert a fiúk épp kupaktanácsot tartottak kicsit távolabb tőlünk.

- Indulunk csajok? – értek oda hozzánk.

- Igen, csak a cuccunk még fent…- Oliver a hátsó ülésre mutatásával félbeszakított.

- Oh, hát ez esetben indulhatunk. – kapkodtam a fejemet.

- Mi újság Niall-el? Él még vagy már elpatkolt spagetti és torta túladagolásban? – vetődött Louis Lily mellé.

- Még él. - nevette el magát.

- Jönnek, vagy nem jönnek? – faggatta Oliver Zayn-t.

- Fél óra múlva indulnak, még a dugóban ülnek, 5-re vannak itt.

- 8 óra, addig kinek mihez lenne kedven? – szólalt meg Oliver a kormány mögött.

- Én kérdezni szeretnék. – jelentkeztem kezemet a levegőbe emelve.

- Ennyi kérdést egy napra. – nevetett Zayn.

- Kik jönnek? – kérdeztem, de közben már felidéződött Zayn néhány másodperces telefonbeszélgetése Niall-el.

- Tényleg idejönnek? – lepődtem meg.

- Áhhh. – ugrott fel Lily örömében, én meg meghőköltem.

- Igen, látom nagy a lelkesedés. – vágott furcsálló fejet Zayn.

- Én nagyon örülök neki, hogy jönnek, de nem úgy volt, hogy pihenni fogtok és a családotokkal, barátaitokkal lesztek?

- De. De hát most is pihenünk. Otthon unatkozunk. – kezdte Louis, miközben beültünk a kocsiba.

- És El?

- Fotózása van Párizsban, reggel indult a gépe, és mivel vele nem mehettem, így jöttem ezzel a két majommal. - nézett hátra.

- És te? – fordultam a combomat méregető Zayn felé.

- Én? Ha azt mondanám, hogy nekem az a pihenés, ha ilyen gyönyörűséges lányokkal tölthetem a szabadidőmet, elhinnéd?

- Elhinni elhinném, de nem mindegy, hogy milyen értelemben. – vigyorogtam rá.

- Na, hát ez az. – fordult hátra Louis. – Ez félreérthető volt haver. Ha Harry itt lenne, biztos kiakadt volna ezen a kérdéseden.

- Most ezen mi volt félreérthető? – kérdezte.

Jó volt ezt hallani, hisz így már tudom, hogy valamit azért mégis csak jelentek Harry-nek. De remélem, hogy nem csak egy egyéjszakás kalandot, mert annál még az is jobb lenne, ha soha többé nem látnám.

9.fejezet: Hát ez remek, jobb már nem is lehetne

Haliii! Itt az új rész! És a június!!!! végre, gondolom ti is vártátok már. Már nem sok van hátra a suliból :D :D 

Jó olvasást, remélem tetszeni fog :D írnék kicsit többet is csak már hulla vagyok :O Köszönöm a kommenteket, jó látni, hogy tetszik nektek a sztori :D
(U.i: Matt neve Paul-ra módosul, mert tegnap IS kaptam egy e-mailt, hogy nem igazán érthető, hogy ki is az a Matt, mikor Paul a fiúk menedzsere. Ezzel én is tisztában vagyok, csak mivel ez egy kitalált, saját történet, így gondoltam, hogy lehet kicsit változtatni, belevinni egy kicsit a fantáziámból a neveket illetően is. De mivel  ez már a 2. ilyen visszajelzés volt, így módosítottam, hogy mindenki számára érhető legyen, hogy ki ki. Remélem nem nagyon zavarlak össze titeket ezzel a cserével a továbbiakban!) 

Kittaa

Emily:

Fellélegezve szálltam le a gépről, hogy végre itthon vagyok. A sok csomag már húzta a vállamat, de mikor megláttam anyuékat mindenről megfeledkeztem. Mikor Lara észrevett kapálózni kezdett anyu kezében, majd futásnak eredt.

- Emily! – kiáltotta és a nyakamba ugrott, mikor leguggoltam előtte.

- Szia picúr! – öleltem szorosan magamhoz, mire felszisszent. – Hogy van a kezed? – simítottam meg a bekötözött kezét.

- Gyógyul, azt mondta a doktor bácsi. De te miért sírtál? – nézett fel rám, miközben felálltam.

- Nem sírtam, csak belement a szemembe a hajam és most könnyezik. – nyugtattam meg, de ez igen csak eltért az igazságtól. A sírásom igazi oka Harry volt. Az elmúlt napokban próbáltam magamat erősnek mutatni, pedig egyáltalán nem voltam az. A találkozásunk nagyon is elgyengített, megtört, de nem akartam, hogy ezt lássák. Ám most hazafelé visszagondoltam a közös emlékekre és előtört belőlem a sírás. És az, hogy Harry minderre nem emlékszik nagyon fáj. Legszívesebben odaálltam volna elé, és elmondtam volna, hogy én vagyok az a lány, akinek a macit adta, és akinek összetörte a szívét, de nem akartam feltépni a régi sebeket, mert tudtam, hogy azzal csak magamnak okoznék fájdalmat, hisz ő már nem emlékszik rám, már továbblépett. Szóval fölösleges lett volna.

- Áh, itt van végre a híres fotográfusunk. – ölelt át Lily, miközben próbáltam megszabadulni a rajtam logó táskáktól.

- Haha, nagyon vicces. Különben is anyu nem hagyott más választást. – néztem rá.

- Jó, hogy itt vagy kicsim. Hallottam Oliver-től, hogy nagyon jók lettek a képek. Látod mondtam én, hogy menni fog. – erre a mondatra a táskában kezdtem el matatni és mikor megtaláltam a memóriakártyát átnyújtottam neki. – Köszönöm. Laráék már nagyon vártak.

- Jöttem volna korábban is, de hát törölték a gépeket valami állítólagos vihar miatt, de egy csepp eső sem esett, szóval valaki nagyon benézte a dolgot.

- Legalább még egy napot tölthettél a bátyáddal. – legyintett anyu.

- Meg a srácokkal. – tettem hozzá mosolyogva.

- Ezt, hogy érted? – kapta fel a fejét.

- Ők is Oliver- nél „laktak”, mert valaki elszúrta a foglalásukat a szállodában és ez volt a legegyszerűbb megoldás. Amúgy te tudtad, hogy van egy háza Manchesterben?

- Igen tudtam. Nemrég mesélte, hogy vett egy házat.

- Na és milyenek voltak a srácok? Helyesek? Mennyi idősek? – kérdezősködött Lily.

- Anyu, te nem mondtam el nekik? – kérdeztem meglepetten.

- Nem, mert féltem tőle, hogy nem fogok bírni velük, amíg meg nem érkezel. – mosolyodott el.

- Szóval inkább meghagytad nekem a feladatot. Ez kedves tőled. Lily ígérd meg, hogy nem fogsz sikítani.

- Nem fogok, csak mondjad már. – sürgetett. Lily-ről tudni kell, hogy ő mindig is pasizós típus volt, és irtózatosan könnyen esik szerelembe. Ez történt 3 éve is, mikor meglátott a TV-ben egy szőke hajú srácot az egyik tehetségkutató műsorban. Teljesen odáig volt érte már az első perctől. Mindig is a szőke fiúk jöttek be neki, így meg sem lepett, az újabb szőkeséggel.

- Szóval…. – kezdtem és lassan a fülemhez emeltem a kezemet, mert jól tudtam, hogy mi fog következni az ígéret ellenére is. – A srácokkal voltam.

- Jó, de milyen srácokkal? – kérdezett vissza türelmetlenül.

- A SRÁCOKKAL. – emeltem ki, mire kisebb hatásszünet után tátva maradt a szája.

- Úristen! A 1D srácokkal? – sikítozott. Erre Lara és ugrálni kezdett.

- Ugye kértél autogramot? Vagy képet? Telefonszámot? E-mail címet? – sorolta a teljesen elfelejtett dolgokat. Pedig tegnap este még eszemben volt, csak aztán a buli elvonta a figyelmemet.

- Ööö…- sütöttem le a szemem feledékenységem miatt.

- Hát ezt nem hiszem el! Nagyon jól tudod, hogy mennyire odáig vagyunk értük és mégsem kértél. Elszalasztottál egy ilyen lehetőséget. Ezt nem tudom elhinni!- vágta be a durcást, majd Lara is csatlakozott hozzá.

- Gyere! Majd megbékélnek. – indult anyu a két durcás leányzó után a csomagokkal.

Másnap reggel álmosan vetődtünk be George kocsijába. Állandó sofőrünk van, aki egyben a testőrünk is. Mindig a nyomunkban kéne, hogy legyen, hisz anyuék pont azért fizetik, hogy vigyázzon ránk, de mi Lily-vel mindig is tökéletes párost alkottunk, ha zsarolásról volt szó, szóval elintéztük, hogy csak a sofőr munkáját végezze. Kivéve, ha valamelyik osztálytársunk van olyan kedves és hazahoz minket a suliból, akkor nem rángatjuk el. Pont, mint a múltkor, pénteken. Igazság szerint semmi szükségünk nem lett volna testőrre, hisz a modellek és a táncosok nem szoktak bodyguard-ot kapni maguk mellé. Az, hogy az arcomat elég sokat ismerik, az nem jelenti azt, hogy rögtön valakit be kell állítani mellénk, hogy védelmezzen. Ez az egész testőr dolog apu ötlete volt, hogy nehogy valaki megtámadjon minket a suliban vagy hazafelé, ugyanis ő úgy gondolta, hogy Andy, Carla, az ő, és anyu munkája is rejtegethet ilyesfajta veszélyeket ránk nézve. George a New Yorkba való költözésünk óta dolgozik nálunk, de már előtte is nagyon jó barátja volt a családnak. Miután elköszöntünk tőle fáradtan kullogtunk be a suliba, ahol a portás néni most is, mint minden reggel mosolyogva fogadott. Nem értem, hogy lehet valaki már kora reggel ilyen jókedvű. Én meg örültem, hogy nyitva tudtam tartani a szemeimet. Egy erőltetett mosollyal viszonoztuk a gesztust, és a mágnes kártyánk lehúzása után hozzáláttunk a lépcsők megmászásának. Jah igen, mágneskártya. Az igazgatónő szerint ezzel ki lehet szűrni a betévedőket, akiknek semmi joguk nincs bemászkálni az ő „elit” diákjai közé. Kemény suli, szigorú szabályok, beléptető rendszer, kamerák. Minek ide testőr?

Első óránk matek, fönt a 3.-on, szóval legalább 50 lépcső, ami ebben a pillanatban rengetegnek tűnt.

- Petíciót fogok írni egy lift építéséért. – szólalt meg mellettem az időközben tényleg megbékélt barátnőm. Nem bírta tovább 20 percnél, hogy nem kezdjen kérdezősködni a fiúkról. Mindent, de tényleg mindent tudni akart róluk. Így a tegnapi nap jóformán az áradozással telt.

Mikor beléptünk az osztályterembe minden szempár ránk szegeződött. Nem értettük, hogy miért néz mindenki minket, ezért Lily kedvesen és nőiesen megkérdezte a bámulókat.

- Mi a f×sz van? – amint kimondta rögtön a szája elé kapta a kezét és a szúrós tekintetemet látva inkább leült a helyére. Nem szeretem, ha valaki káromkodik, főleg nem egy lány.

Zoe a mobilját szorongatva lépett mellém, majd felemelte az előttem.

- Mi ez? – kérdeztem a fekete képernyőre nézve.

- Mindjárt betölt. –mondta és meg is jelent egy csomó betű, egy hosszú szöveg formájában. Megdörzsöltem a szememet, hogy lássak is valamit. Nem nagyon akartam foglalkozni vele, de tudtam, hogy valami fontosat akar mutatni.

„Harry Stylest újabb modell oldalán kapták lencsevégre” – így hangzott a főcíme. Legördítettem az oldalt és elámultam a cikk olvasása közben. – „A két fiatal (a kép alapján) láthatóan élvezi egymás társaságát, hisz Manchesterben, sötétedés után kettesben sétálgattak a főtéren. A New Yorki modell, Emily Smith valószínűleg édesanyja munkája által ismerkedett meg Harry-vel. Amy Parker-t és lányát pénteken, a manchesteri reptéren, Niall Horan oldalán láthattuk, és forrásaink alapján a két hölgy készítette a turnéról hazatérő srácok legújabb fotósorozatát is. Csak véletlen lenne a reptéri eset?  Úgy látszik Amy munkája tökéletes lehetőséget biztosított az ifjú modellnek, hogy a fiúk közelébe kerülhessen. Az énekesről köztudott, hogy mindig is rajongott a kifutók gyöngyszemeiért. Úgy látszik az a tévhit is megdőlni készül, hogy a szőkéket részesíti előnyben, hisz Emily a barnák táborát erősíti. És, hogy mi történt a fotózás után? Amy egyedül hagyta el az országot szombat délben, de hol töltötte lánya az elmúlt 2 napot? Annyi biztos, hogy tegnap reggel a reptéren ölelkezve látták a két fiatalt. Ilyen komoly lenne a kapcsolatuk vagy csak az újabb reflektorfény miatt tűnt fel a leányzó a híresség oldalán? Hisz, ha az utóbbira utazik a kisasszony, akkor megtalálta a legmegfelelőbb alanyt a tervéhez. A váróban való összeborulásukból egy eltitkolt kapcsolatra is következtethetnénk, de vajon mit szól ehhez Taylor? Az énekesnő és Harry viharos kapcsolata tényleg véget ért? A fiú ilyen gyorsan túltette magát a szakításon vagy csak vigaszra vágyott a manchesteri kiruccanással? Mi lesz most a két lány barátságával? Egy fiú képes szétszakítani a több éves barátságot?  Mindenesetre a rajongók kíváncsian figyelik kedvenc bandájuk göndör hercegének és az amerikai modell kapcsolatának alakulását. Reméljük, hogy nem üti meg a bokáját Emily ezzel a barátsággal, a rajongók reakcióját illetően.” – lerogytam a székemre, mikor a cikk végére értem.

- Emily. – nyújtotta vissza Zoe a telefont, most már a betöltött képpel. 

- Hát ez remek. – fogtam a fejemet. Így már mindent értettem. Vagyis nem mindent, mert fele hazugság volt. A fotó akkor készült, mikor Niall-nak gyógyszerért mentünk még a buli előtt. Sokkolt, hisz egyetlen fotóst sem láttunk mégis úgy fest, mintha ott állt volna előttünk. Erről a „téren sétálgatásról” aztán tényleg senki nem tudott, hisz úgy szöktünk ki a házból is. Lily a cikket olvasva félre húzta a száját.

- Pont ezt akartam elkerülni. – dőltem a padomra. – Fele nem igaz az egésznek!

Eltitkolt kapcsolat?- Barátok vagyunk, igaz, hogy évekkel ezelőtt én többet éreztem iránta szimpla barátságnál, de ez akkor sem kapcsolat.

 Vigasz?- Na hát erre inkább nem mondanék semmit.

 Reflektorfény? – Voltam már benne eleget, nem árt egy kis szünet.

Több év barátságát? – Életemben kb. 4-szer találkoztam Taylorral és akkor is csak valami díjátadón, partin, ahol jópofizni kellett vele, ezt nem nevezném barátságnak akárhogy is nézem.

Megüti a bokáját? – mondhatom remekül zárták a cikket ezzel a mondattal. Ha eddig nem jutott eszükbe, hogy utálkozzanak, akkor most kaptak egy remek ötletet.

Persze már mindenki megszokta a suliban, vagyis elfogadta, hogy egy kicsit különbözöm tőlük, ami az életformámat illeti, de mégis meglepettnek tűntek.

- Halljátok egy csomó újságíró meg fotós van a suli előtt. – rohant be a terembe Levi, Zoe pasija, és nem mellesleg Beny (a volt barátom) ikertesója. Jó kis osztályunk van. Tele vagyunk turbékoló szerelmes párokkal, és néha elég nehéz azt nézni, ahogy falják egymást a szünetekben.

Hajamat előre söpörtem a padra, ezáltal akartam elbújni a világ elől.

- Miért van az, hogy mindig az történik meg, amit pont, hogy nem szeretnénk, hogy megtörténjen? Csak egyszer, csak egyszer történne valami jó is velem. – éreztem, hogy Lily a vállamra borult.

- Ne is foglalkozz velük, majd elmennek. Egész nap nem fognak itt szobrozni. Különben is, ha Morgan lemegy, fejvesztve menekülnek majd. – ezzel megnevetetett, és miközben emeltem fel a fejemet hűvös szellő csapta meg az arcomat. Cara, Jessica és Holly szélsebesen rohantak ki az ajtón.

- Hát legalább a plázapicsáknak jó napjuk lesz. – szólalt meg mellettem Beny a hátamat simogatva.

- Hát ja, ez az előnye van a dolognak. – mosolyodtam el.

Rezegni kezdett a telefonom, jelezve, hogy Facebook üzenetem érkezett. Más sem hiányzott, mint valami utálkozó üzenet az említett rajongóktól. Ugyanis hihetetlen módon elég könnyen megtalálják a profilomat ilyes fajta céllal. Legutóbbi alkalommal Nathan Sykes miatt kaptam egyáltalán nem kedves üzeneteket, mikor Maya, az egyik modell "barátnőm" (avagy inkább ellenségem) odarángatott Nathan mellé egy közös képért az egyik partin.

Azt hiszem, nem kell mondanom, hogy a rajongók azonnal kifejezték nem tetszésüket. Aztán mikor kiderült, hogy mi már rég óta ismerjük egymást volt néhány nagyon durva üzenet is. Úgyhogy már tudom, hogy mire képesek a fanatikus rajongók kedvenceik miatt. Bezzeg, ha én szeretném megtalálni valakinek a hivatalos oldalát persze, hogy nem találom, de nekik valahogy még ebben is szerencséjük van. Legnagyobb meglepetésemre nem rajongói üzenet volt.

„Újra reflektorfényben kicsi lány? Harry-vel? Nem is mondtad, hogy van egy eltitkolt kapcsolatod.  Mikor szöktetek ti ki, hogy mi észre sem vettük? Legközelebb a minimum, hogy velem is kiszöksz! Hátha én is vagyok olyan népszerű, mint a göndörke és segíthetek reflektorfénybe kerülni.  Amúgy ne törődj velük, majd mi elintézzük. Szép napot drága. Hiányzol nekünk!” Zayn

   

                                               Zoe                                       Levi

 

                                       Holly                                             Jessica

   

                                           Cara                                            Beny