19.fejezet: Majd én segítek elfelejteni

Sziasztok! Itt a visszapillantás folytatása, remélem tetszeni fog. Köszönöm szépen a kommenteket és a szülinapi köszöntéseket.Nagyon aranyosak vagytok. Imádlak titeket!!!
Kittaa <3

Sokáig bámultuk a csillagokkal beborított égboltot és közben rengeteget beszélgettünk. Leginkább Harry kérdezett, én pedig csak válaszoltam. Mindenre, de tényleg mindenre kíváncsi volt. Nem is tudom, hogy találkoztam-e már valaha nála érdeklődőbb - ahogy ő hívja magát- emberrel az eddigi 15 évem során.

~Harry~

Már most imádom ezt az osztálykirándulást. Mily nagyon aranyos lány és láthatóan hatással vagyok rá, hisz még a hullócsillagos kívánságát is zavartan adta tudtomra. Pedig hát nem haraptam volna le a fejét, ha elmondja, hogy a mellkasomra szeretne dőlni. Egy ilyen csodálatosan szép lánynak bármit megengednék, egyszerűen nem tudnék neki nemet mondani. Már az első percben, mikor leszálltunk a buszról és megláttam az ajtóban a többiekkel megakadt rajta a szemem. Olyan természetesnek és kedvesnek tűnt, ami most már be is igazolódott. Mindig is szerettem az olyan lányokat, akik nem ugranak egyből a nyakamba, és ő pont ilyen. Kihívást jelent és ez nagyon izgat. És, ahogy elnézem itt a mellkasomra dőlve egész jó úton haladok ahhoz, hogy megpuhítsam.

Gondosan betakartam magunkat, hisz az a januári idő egyáltalán nem a csillagnézésnek kedvez, és időközben elég rendesen lerugdostuk magunkról a pokrócot.

Nem mondom, hogy csak egy éjszakát szeretnék vele tölteni, mert ő annál többet érdemel, de ahogy érzem a lélegzetvételeit és, ahogy hozzám simul a pokróc alatt egyre inkább érzem, hogy akarom ezt a lányt.

- Mily, nézd! – mutattam az égre, ahol egy hatalmas meteorit húzott el, fényes csíkot hagyva maga után.

Semmit nem reagált sem a halk megszólításomra, sem az egész égen áthaladó hullócsillagra, így már biztos voltam benne, hogy elaludt. Istenem, de édesen alszik. Nem volt szívem felébreszteni, de egyre hűvösebb lett a levegő, már órákat töltöttünk kint és kezdett világosodni is, így óvatosan megemeltem a fejét és a dereka alá csúsztattam a kezemet, vállammal tartva a fejét.

- Harry, Harry. – szólongatott, de a szemét nem nyitotta ki, biztos álmosott. Velem álmodott. Másik kezemet a térde alá tettem és lassan felemeltem. Elindultam vele befelé és a szobájához érve lábammal halkan belöktem az ajtót. Lola már az ágyban volt, nem akartam felkelteni. Óvatosan lefektettem Mily-t az ágyra és a takarójáért nyúltam, hogy betakarjam, egyszerűen képtelen voltam levenni róla a szememet. Tökéletes teste teljesen megbabonázott. Pont illene hozzám, azok a lábak… Megráztam a fejemet, kiverve belőle piszkos gondolataimat és gyengéden ráemeltem a takarót. Néhány percig még néztem, ahogy szuszog, majd én is visszahúzódtam a saját szobámba. Szerencsére nekem nem volt szobatáram, így nem kellett attól tartanom, hogy esetleg felébresztem. A meleg takarót a nyakamig felhúztam, annyira jól esett átfagyott testemnek a meleg menedék. Tudom, hogy a hullócsillagnézés nem éppen téli program, de hát a mostani idő nem is hasonlít a télire, hisz olyan meleg van, mintha legalábbis tavasz lenne. Viszont huzamosabb idő után elég hűvös a levegő. Pár órácska még volt az ébresztőig, hamar álomba szenderültem. Reggel a simogató napsugarak helyett az ajtómon való dörömbölésre ébredtem fel. Megdörzsöltem a szemeimet és kikászálódtam az ágyból. A nappaliba érve Alex-en kívül senkit sem láttam, így döbbenten néztem rá.

- Hol vannak a többiek? – néztem körbe, hogy most csak én vagyok ilyen vak, vagy tényleg nincs senki ébren még.

- Alszanak. – vágta rá, mintha az olyan természetes lenne, hogy nekünk előbb kell felkelnünk, mint nekik.

- Akkor engem minek keltettél fel?

- Gondoltam vihetnénk reggelit a csajoknak. Viszont a te csajodnak nem akarod én főzőcskézni. Neki főzzél te. – indult a konyhába.

- Nem a csajom. Bár lehetne. –tettem hozzá halkan.

Gyorsan összeütöttünk egy rántottát, ami megvallom nagyon nehezemre esett. Nem azért, mert nem akartam, csak álmos voltam és minden percben el akartam aludni a tűzhely mellett. Tálcára raktuk a tányérokat és a narancsleveket és elindultunk a lányok szobája felé. Belépve két édes szunyókáló leányzót láttunk. Odaosontam Mily mellé és a homlokát megpuszilva próbáltam felébreszteni. Lassan nyitotta ki a szemeit és mikor meglátott elmosolyodott.

- Jó reggelt, napsugaram. – ültem le az ágyra és az ölembe vettem a tálcát. Alex is hasonlóan cselekedett Lola oldalán.

- Szia, Harry. Ezt nekem hoztad? – pislogott a reggelije felé.

- Igen, gondoltuk meglepünk titeket.

- Köszönöm, nagyon édes vagy. – mondta és arcát eltakarta a kezeivel.

- Miért akarsz elbújni előlem? – fogtam meg a kezét és óvatosan magam felé kezdtem húzni.

- Nincs rajtam smink, és nem szeretem, ha így látnak. – szégyenlősködött.

- Ugyan már, te anélkül is szép vagy. Sőt gyönyörű. Egyébként este sem volt rajtad.

- De akkor sötét volt. – mondta elvigyorodva.

- Mit szólnál, ha átjönnél hozzám, nálam sötétebbek a függönyök, ha ennyire nem szeretnéd, hogy lássalak smink nélkül. Legalább őket is magukra tudjuk hagyni egy kicsit. – tettem hozzá halkan a fülébe súgva.

Nem válaszolt csak gyorsan felpattant és maga után húzott.

- Melyik a te szobád? – kérdezte gyorsan kapkodva a lábait.

- Pont most mentél el előtte. – mutattam az ajtóra, erre gyorsan visszafordult és berohant a szobába.

Fejemet rázva húztam el a sötétítőket, semmi értelmét nem láttam, már úgy is láttam, de kedveztem neki.

- Jobb így? – kérdeztem kezemet széttárva.

- Igen. – mondta elégedetten és a tálca után kapott.

- A kis türelmetlen. – húztam el előle. – Én szeretnélek megetetni. – emeltem fel a villát egy falattal. – Nagyra nyit. Így ni. És most a kenyér. – nyomtam a szájába a kis katonát.

- Miért hoztál két villát? – nézett rám az evőeszközt tapogatva.

- Hát gondoltam én is eszek belőle egy kicsit, már persze, ha nem akarod az egészet felfalni.

- Én is megetethetlek? – húzta fel a szemöldökét kérdőn.

- Ezt nem is kell kérdezned. Ezt el is várom. – vágtam rá, mire felnevetett. – Te most kinevetsz?

- Igen. Vicces a követelőző oldalad. De tetszik. Nagyra nyit. Így ni. – utánzott engem.

Mikor befejeztük a reggelit még volt fél óránk addig, amíg a többiek felkelnének, így kihasználtuk az időt és hanyatt vetődtünk az ágyon.

- Ugye tudod, hogy nem egészséges tele hassal lefeküdni? – fordította felém a fejét.

- Egyszer nem halunk bele.

- Jogos. Köszönöm szépen a reggelit, isteni volt. Nem is tudom, hogyan hálálhatnám meg.

- Nekem lenne egy-két ötletem. – kerekedtem fölé. – És még pont bele is férne az időnkbe. – mosolyodtam el.

- Nem mondtad, hogy ilyen ára van a rántottádnak. – biggyesztette le az ajkát.

- Ez benne a meglepi.

- Kis huncut. De tőlem max egy puszit kapsz érte, már persze, ha ennyivel meg tudsz elégedni. – kezdett alkudozni.

- Legyen. Egyelőre beérem három puszival. – mentem bele a dologba.

- Rögtön hármat követelsz? Mire fel?

- Egyet azért, amiért nekiálltam. Egyet azért, amiért megsütöttem, ami mellesleg nem volt zökkenőmentes. – kérdő tekintetét látva folytattam. – Majdnem elaludtam a konyhában, és az utolsót pedig azért, amiért felhoztam neked. Sőt kéne kérnem egy negyediket is, amiért elbújtál előlem. Szóval kérem a fizetségem. – fordítottam el a fejemet, hogy megpuszilhassa az arcomat.

- Egy. Kettő. Három. – kaptam sorba a puszikat, de a harmadiknál elhúztam a fejemet. - És a negyedik? Nem azt mondtad, hogy… - vágott meglepett fejet. Igen, így is pontosan, és tisztán láttam az arcát, és a szép szemeit is.

- De igen, és követelem is, de ezt valahova máshova kérném. – néztem le rá sejtelmesen.

- És mégis hova? – incselkedett. – Ide? – simított végig a homlokomon. Fejemet rázva jeleztem, hogy az nem az említett terület. – Akkor talán ide? – tapogatta meg az orrom helyét. Újabb nemleges válasszal csóváltam a fejemet. – Ide? – érintette meg az arcom másik felét, pedig keze először a szám felé indult.

- Te játszol velem, már érzem. – csöndben összeszorította a száját és kuncogni kezdett. – Kérem azt a puszit, most. – jelentettem ki határozottan, mire még jobban kuncogott. Rájöttem, hogy szórakozik velem, így fölé hajoltam és nem hagytam neki más választást. Puha ajkait megérezve a számon végigfutott rajtam a vágy.

- Elégedett vagy? – kérdezte.

- Igen, nagyon is. – mondtam mosolyogva. Legszívesebben elmondtam volna neki, hogy mit éreztem abban a pillanatban, amikor összeértek az ajkaink, de még korai lenne, és nem akarom elrontani a dolgot, így inkább magamban tartottam. Lesz még rá lehetőségem bőven, hogy tudassam vele az érzéseimet. Komolyan meg vagyok lepődve saját magamon. Hogy volt képes ilyen hamar elcsavarni a fejemet? Mindig én szoktam az őrületbe kergetni a csajokat és vele ez most pont fordítva történik.

Hangos hangzavar törte meg az eddigi csendet, felkeltek a többiek.

- Ideje menni öltözni. – mászott ki alólam és kisétált az ajtón.

- Imádom ezt a csajt. –rontott be Alex. – Imádom. – ismételgette magát és kirohant. Jót nevettem rajta, pedig én is ugyanabban a cipőben voltam.

Gyorsan felöltöztem és leugráltam a lépcsőn. Mindenki menetre készen állt a nappaliban, nekem meg fogalmam sem volt, hogy hová megyünk.

- Először is jó reggelt mindenkinek. – szólalt meg a kör közepén Mr. Brown, az osztályfőnökünk. – A mai napi programunk a következő lesz: mivel már mindenki megreggelizett, így a nem messze lévő éttermet már kilőttük, viszont így több időnk lesz az Eiffel torony-nál, utána pedig városnézés lesz. Megkérek mindenkit, hogy nem maradjatok le, mert hatalmas tömeg lesz és nem örülnék, ha valakit elhagynék. Kérdés? – nézett körbe.

- Mikor jövünk vissza? – tettem fel én az első és egyetlen kérdést.

- Harry, még el sem indultunk. Majd olyan 6 vagy 7 óra körül. Hatalmas a város és lesz egy csomó program is, élvezni fogjátok. Addig is hagyjuk próbálni a táncosokat. Mehetünk? Mindenkinek meg van mindene?

Remek. Szóval reggel elmegyünk este meg vissza. Reméltem, hogy legalább délután visszajövünk már. Így mégsem tetszik annyira ez az egész. Felkaptam a táskámat és indultam a többiek után. Mikor felnéztem az emeltre láttam, hogy Mily mosolyogva integet. Mennyivel jobb lenne, ha itt maradhatnék és nézhetném, ahogy táncol.

Csodás volt az Eiffel torony, és a város is, de valahogy nem kötött le a dolog.

Én már menni akartam vissza a szállásra, de a többiek még képeslapokat szerettek volna vásárolni, így ezzel is elment egy csomó idő. Végül 8 órára értünk vissza, de Mily-ék még mindig próbáltak. Hogy bírják, nem is értem. Átvetődtem a félretolt kanapén és onnan figyeltem Mily-t, csak rá tudtam koncentrálni. Nagyon jól tud táncolni, és ahogy mozgatja a csípőjét, komolyan elképesztően tehetséges. De a legjobban akkor az tetszik, ahogy beleéli magát a dalba. Hosszasan figyeltem, mire Daniel bejelentett, hogy vége a próbának. Fáradtan kullogott oda hozzám és a vállamra dőlt.

- Eszméletlenül mozogsz. – súgtam a fülébe. – Betáncolhatnád magadat az ágyamba is. – folytattam a suttogást, mire éreztem, hogy elmosolyodott. – Aludj ma velem, kérlek. – ragadtam meg a csípőjét és még szorosabban húztam magamhoz.

- Csak alszunk. – szögezte le a dolgokat.

- Igen, én is arra gondoltam.

- Akkor jó. Abban benne vagyok. – lassan indult előttem, gondolom már alig vitték a lábai.

Felérve gyorsan letusoltam, addig Mily is átöltözött és lefürdött, majd pizsamában sétált be az ajtón. Az ágy szélén ülve néztem, ahogy lefekszik a másik oldalra.

- Istenem, végre vízszintesben. – sóhajtott fel.

- Egész nap próbáltatok?

- Igen, és már alig érzem a lábamat.

- Ha gondolod, megmasszírozom. – ajánlottam fel, de elutasított.

- Nem kell köszönöm, inkább aludnék.

- Jól van, jó éjszakát. – nyomta egy puszit az arcára.

Mosolyogva viszonozta a gesztust, és takaróját magára rángatva elfordult. Nem akartam túlságosan nyomulni, de nem tudtam megállni, és mögé kúsztam. Csípőjére téve a kezemet hozzásimultam és kezét simogatva élveztem a pillanatot.

Közelsége hamar álomba ringatott.

Reggel már nem volt mellettem, mikor felébredtem. Egy cetlit találtam a párnán, amin a következő állt: „Jó reggelt! Elmentünk futni. Szép napot! Este találkozunk! Puszi. Mily”

A mi napunk újabb városnézéssel telt, délután pedig bowlingozni voltunk. Este Mily-t már az ágyban találtam. Egy puszit leheltem a homlokára és betakartam. A következő 2 nap is hasonlóan telt. Alig láttam, reggel korán edzeni mentek, mi pedig csak későn értünk vissza a szállásra. Hiányzott, hogy vele lehessek. Már csak két napot töltünk Franciaországban, de a mai lesz a leglazább és a legrövidebb napunk. Valami nyomda múzeumot látogattunk meg, de nem nagyon érdekelt minket, inkább hülyéskedünk a srácokkal. Délután korán visszaérkeztünk, de Mily-ék most is, mint mindennap próbáltak, mikor megérkeztünk. Szegényen egy csepp jókedv sem látszott, fáradt is volt és morcos.

- Oké, mára ennyi. Ügyesek voltatok. Mily beszélnünk kell. – rángatta félre szegénykémet.

Könnyeit törölgetve jött el Danieltől, nem bírtam megállni, hogy nem kérdezzem meg, hogy mit történt.

- Csak Andy.- vágta rá és felszaladt a lépcsőn. Én meg utána. Meglepett, hogy az én szobámba ment be, de gondoltam, hogy vigasztalásra vágyik.

- Mily. – léptem be az ajtón, mire a nyakamba borult.

- Soha többé nem leszek szerelmes. Soha többé. – tört ki sírásban.

- Mit csinált az a rohadék? – öleltem szorosan magamhoz.

- Semmit. Csak nekem ez nem megy, hogy végig kell néznem, ahogy Amy-vel van.

- Szereted még? – merült fel a kérdés, amit fájt kimondanom, de muszáj volt, hogy tudjam.

- Nem, de nem tudom elfelejteni. Igaz, hogy csak 3 hetet voltunk együtt, de én tényleg szerettem. – törölgette az arcát.

- Majd én segítek elfelejteni. – húzódtam el tőle egy kicsit, hogy a szemébe nézhessek. – Én itt vagyok neked. – emeltem meg kissé az állát, mire az alsó ajkába harapott. Csak ezt nem! Ez a halálom. Lassan odahajoltam hozzá és látva, hogy nem lök el magától lágyan megcsókoltam. Végül heves csók lett belőle, és az ágyon végeztük.

- Szeretlek Mily. – néztem le rá és újra megcsókoltam.

- Én is szeretlek. – törte meg a csókunkat. Kész, itt a vég. Végre bevallottam, hogy mit érzek iránta és most már tudom, hogy ő is ezt érzi, viszont holnap reggel indulunk haza.

Utólagosan is Boldog Szülinapot Perrie!!!

18.fejezet: Visszapillantás (MiHa)

Halii!! Itt az új rész, amiről csak annyit szeretnék elől járóban mondani ( ha valaki nem értené, hogy ez most hogy jött ide), hogy ez lenne az előzmény egy része. (folyt.köv)

Így néhány órával a szülinapom előtt nekem is végig futott az agyamon az életem, szóval pont jókora időzítettem a visszaemlékezést :)))

Remélem tetszeni fog. Köszönöm a kommenteket <3 Jó olvasást!

Kittaa

Lassan másfél hete utaztak haza a srácok, de minden nappal egyre jobban hiányoznak. Lily már teljesen kikészült. Egész nap a gép előtt ül és Skype-on beszélget Niall-el. Zayn előszeretettel halmoz el Facebook üzenetekkel, Harry pedig megállás nélkül hívogat vagy üzeneteket írogat. 3 éve éve is így kezdődött. Mikor vége lett a két hetes kiruccanásunknak állandóan üzeneteket küldözgettünk egymásnak, aztán elmaradoztak a hívások és az SMS-ek. Az én régimódi gondolkodásomnak hála én sem kerestem utána. Mindig azt hallottam anyutól meg a nagyitól, hogy egy rendes lány nem fut egyetlen fiú után sem, lépjen ő. Ennek köszönhetően megszakadt a kapcsolat közöttünk. Neki jött az X-Faktor, nekem a modellkedés. De most nem szeretném újra átélni ezt. Ha kell, akkor leszek rendetlen kislány, de keresni fogom. Nem akarom újra elveszíteni.

Hosszú és kimerítő napom volt.

Este fáradtan dőltem be az ágyamba, szorosan magamhoz öleltem Teddy-t, ha már Harry nem lehet mellettem, ő valamennyire pótolni tudja, hisz tőle kaptam. Alig hunytam le a szememet rögtön el is aludtam.

~Visszapillantás~ (Emily)

3 éves korom óta jártam táncórákra az egyik manchesteri tánciskolába, jóformán ez éltetett, a zene és a tánc. Mindig a maximumra törekedtem, aminek meg is lett az eredménye. 11 év kemény munka árán eljutottam odáig, hogy bekerültem a tánciskola válogatottjába, ami egyáltalán nem volt kis dolog, számomra. Persze mindig a suli volt az első, de amennyi időt csak tudtam a táncnak szenteltem. A sok verseny, fellépés egyre fárasztóbbá vált, de imádtam táncolni. Az egyik tesi órán rosszkor voltam rossz helyen és az egyik drága osztálytársam fejberúgott a focilabdával, aminek egy szép kis agyrázkódás lett a vége. Két hét szünet után mehettem csak vissza táncolni, de Daniel, az „edzőnk” még így is aggódott a korai visszatérésem miatt. Próbáltam visszarázódni, és jött a félév, szóval egyáltalán nem volt egyszerű dolgom.

Punnyadtan ültem a táncterem közepén lévő szőnyegeken néhány osztály- és évfolyamtársammal, aki szintén benne voltak a válogatottban. Daniel-re és a többiekre vártunk, kint szakadt az eső, így az egyetlen elfoglaltságunk az volt, hogy egymást bámultuk. Néma csöndben ültünk, hisz irtózatosan hosszú volt a napunk a félévi vizsgák miatt, így mikor Daniel megemlítette a ma esti kis gyűlést szerintem voltunk páran, akik úgymond melegebb éghajlatra küldtük. Tudom, hogy nem szép dolog, meg nem is illendő, de már nagyon kivoltunk. Máskor próbák előtt is tánccal ütöttük el az időt, de most még megmozdulni sem volt sem kedvünk, sem erőnk. Lola bágyadtan dőlt Victor vállára, ő Amy-re, ő pedig rám. Nekem már nem volt időm Andy vállára dőlnöm, mert pont akkor jött be Daniel az ajtón a többiekkel. Mosolyogva lépett elénk. Fülig érő szája láttán egy apró mosoly szökött az arcunkra, de ez hamar lesz is fagyott.

- Hú, de taccsra tett titeket ez a vizsga. – csattogtatta kezeit maga előtt. Valóban eléggé lestrapált minket a vizsga, jól látta. – Na, de van egy olyan hírem, amitől biztos, hogy jobb kedvetek lesz. – mondta lelkesen.

Kíváncsivá tett. Nem sok minden tudott volna felvidítani abban a pillanatban. Szépen, lassan mindenki elhelyezkedett a szőnyegen, és próbáltunk Daniel-re figyelni.

- tegnapelőtt felhívott az egyik párizsi táncverseny szervező menedzsere, és….na….és

- Daniel, vagy befejezed még ma a mondatot, vagy elalszunk. – szólalt meg mellettem Andy ásítozva.

- Ajh, hogy milyenek vagytok. – csapta össze a kezét durcásan. – Szóval…meghívtak minket az ott megrendezett…- csillant fel a szeme, de még mindig nem nyögte ki a lényeget.

- Daniel, mond már! – szólt rá Lola.

- A világkupára!- kiáltotta el magát.

Hirtelen mindenki felkapta a fejét, kivéve Emmát, aki az éppen lenyelni készülő korty víztől majdnem megfulladt a világkupa szó hallatán. Mosolyogva, de még mindig értetlenül kapkodtuk a fejünket.

- Ez most komoly vagy csak szívatsz? – ugrott fel Victor.

- Komoly, ilyennel nem viccelődnék.

- Úristen. – sikítottunk fel egyszerre. Majd kiugrottunk a bőrünkből, annyira feltöltött minket ez a hír. Ezek után a fáradságunknak nyoma sem volt.

- Megyünk Párizsba! A világkupára! – ugrándoztunk egy nagy kört alkotva.

- De mikor, és….- kérdeztem kibújva a többiek keze alatt.

- Két hét múlva lesz a verseny, de szeretnélek elvinni titeket már a jövő héten, hogy csak a próbákra tudjunk koncentrálni. Tudom, hogy nektek pont hó szünet azon a héten, a jövő hétre meg kikérlek titeket. – mondta mosolyogva. – Már persze, ha benne vagytok. – húzta az agyunkat, mire ráförmedtünk.

- Még szép!

- Viszont…- ragadta meg gyengéden a kezemet és félrehívott. – Nem vagyok biztos benne, hogy neked ez már jó lenne. Az a fejsérülésed nagyon komoly volt, és az egészség az első.

- Mi? Nem! Én már jól vagyok! – ellenkeztem. – Nem tedd ezt velem.

- Mily még csak pár napja jöttél vissza!

- Jól vagyok és meg tudom csinálni! Kérlek. – néztem rá kiskutyaszemekkel.

- Ha biztos vagy benne, akkor legyen. – erre a nyakába ugrottam. Nem akartam kimaradni ebből az egészből. Évek óta erre készülünk.

Hazaérve elújságoltam anyunak és Lily-nek a jó hírt és az egyéves kishúgomat felkapva szaladtam körbe a házat. Kimerülten dőltem be az ágyba, de csak a versenyen járt az eszem, nem tudtam aludni.

Az elkövetkező napok hosszú és kemény próbákkal teltek, mire összeraktuk a koreográfiát. Szombat este, egy nappal ez indulás előtt Daniel újra összehívott miket. Lehangolva lépett be az ajtón, nem értettük mi történt. Délután még minden rendben volt.

- Srácok! Baj van a szállásunkkal. Egy másik csoportnak is kiadták ugyanazt a házat, amit kibéreltem. A tulaj szerint neki így sokkal jövedelmezőbb. Szóval, két választásunk van. – nagyokat pislogva néztünk rá, mire folytatta. – Vagy keresünk egy másik szállást, amire így néhány órával indulás előtt nem biztos, hogy sikerül, vagy… belemegyünk a közösködésbe.

- Legyen! Legalább barátkozunk. – vágtuk rá kisebb gondolkodási idő után.

- Akkor irány Párizs! – tettük egymásra a kezünket.

Másnap izgatottan gyülekeztünk a reptéren, gyors elköszönés a családtól és irány a gép. Másfél óra repülés után ugrándozva szálltunk le a gépről. Bepattantunk a buszba, ami elvitt minket a szállásra, a Párizstól 5 km-re lévő Saint-Mandé-ba. 20 perc alatt oda is értünk és elámulva szálltunk ki a buszból. Óriási volt a ház és gyönyörű. 

Mivel mi érkeztünk előbb, így kihasználtuk a lehetőséget, hogy körbejárjuk a házat és elfoglaljuk a szobákat. Bőven volt miből választanunk, hisz 8 négyszemélyes és 8 kétszemélyes szoba állt rendelkezésünkre, nem is beszélve az óriási fürdőkről, a nappaliról és a konyháról.

Lola a nyakamba csimpaszkodva nyaggatott, hogy vele aludjak. Hangos robajra lettünk figyelmesek. Megjött a másik csoport. Az ajtóban állva figyeltük, ahogy lekászálódnak a buszról, és elindultak felénk. Ők kicsit többen voltak, mint mi, de a legmeglepőbb mégis az volt, hogy kétszer annyi fiú volt, mint lány. És elég kajlának tűntek. Nálunk a 14 főből 8 lány volt, de a mi fiaink legalább nem ordibálva járták körbe a házat. Volt egy srác, aki meglehetősen feltűnően bámult, de nem igazán foglalkoztam vele, hisz nem pasizni jöttem, hanem próbálni. 

Amíg elosztották maguk között a megmaradt szobákat, addig mi felfedeztük a konyhát a csajokkal és a hűtőben lévő kajákból összeütöttünk egy könnyed ebédet, persze a másik csoportnak is. Lássák, hogy milyen jófejek vagyunk. Asztalterítés közben hirtelen valaki mellettem termett, rögtön a szívemhez kaptam.

- Milyen kis ijedős vagy. – mosolygott rám a feltűnően bámuló srác. – Már szinte mindenkinek tudom a nevét, sőt van, akinek a telefonszámát is, de rólad még semmit nem tudok. Amúgy Harry vagyok. – nyújtotta a kezét, de szó nélkül folytattam a terítést. Irtó cuki volt és olyan szemei voltak, hogy helyben el tudtam volna olvadni tőle, de csak a verseny kattogott a fejembe. Nem pasizni jöttél, Emily. –mondogattam magamban.

- Parker! Akkor most Lolával alszol vagy nem? Csak mert, ha nem akkor én szívesen alszok veled. – jelent meg Victor.

- Lolával alszom, de kedves tőled. – mosolyogtam zavartan. Hónapok óta nyomult már rá, más sem hiányzott volna, mint hogy vele aludjak.

- Szóval Parker. – jött utánam Harry a konyhába.

- Aha, néhányan így hívnak, már, ami a tánccsapatot illeti. – vágtam rá.

- És mi az igazi neved? És hány éves vagy? – támaszkodott neki a konyhapultnak felhúzott szemöldökkel.

- Nem gondolod, hogy túlságosan is kíváncsi vagy? – álltam meg előtte kezemben az evőeszközökkel és a szalvétákkal.

- Nem. – vette el tőlem a szalvétákat. – Csak érdeklődő vagyok. Szóval?

- Mily a nevem és 15 éves vagyok. Most boldog vagy? – döntöttem meg a fejemet kérdőn.

- Nagyon.

Mielőtt tovább tudtuk volna folytatni a beszélgetést megjelentek a többiek és leültünk enni.

- Joe, mesélj már nekünk magatokról egy kicsit. Ti már szinte mindent tudtok rólunk. Ti most igazából…– szólalt meg Daniel és az asztal végén ülőnél ülő szőke sráchoz fordult, aki kicsit idősebbnek tűnt a többieknél.

-  Igazából ez egy osztálykirándulás lenne. – nézett körbe. – A srácok választották a szállást, én meg jó osztályfőnök révén belementem. Sajnos csak a fél osztály tudott eljönni, de azért szerintem jó buli lesz nekik, így az utolsó évükre.

Ebéd után kisebb pihi következett, amit mi kupaktanáccsal, míg a többiek pihenéssel töltöttek. Megbeszéltük a tánclépésekben való változásokat, délután pedig próbák voltak. A többiek kíváncsian nézték, ahogy próbáltunk. Este, mikor már mindenki elvonult a saját szobájába én még egyszer elpróbáltam a táncot. Hosszú volt az a két hét, nehezen rázódtam vissza. Bedugtam a fülemet és táncolni kezdtem. Mikor megfordultam a tánclépés közben észrevettem, hogy Harry a korlátnak támaszkodva, az emeletről figyel. Rögtön megmeredtem.

- Ne haragudj, nem akartalak megzavarni. – mentegetőzött és láttam, hogy elindul lefelé. – Nagyon jól mozogsz. – mondta felém sétálva. Épp az eltolt fotelt próbáltam visszahúzni, mikor hirtelen mögöttem termett, így beleütköztem, ott.

- Kicsit odébb állnál? Útban vagy. – fordultam szembe vele.

- Csak nem zavarba hoztalak? – vigyorgott és arrébb ment.

- Nem. – vágtam rá.

Segített a helyére tenni a fotelt, majd leült és engem is magával rántott. Az ölébe huppantam, amit egy halk nyögéssel díjazott.

- És most? – simított végig a combomon.

- Szemét vagy, ugye tudod? – álltam volna fel, de visszahúzott.

- Te meg nagyon szexi. – suttogta a fülembe. Mi van? Kb. ez volt a reakcióm. – Viszont nem kezdek ki fiatalabb lányokkal.

- Akkor talán el is engedhetnél. – fordultam felé nagyokat pislogva.

- Vagy nem. – mondta és még közelebb húzott magához.

- Mily? – kérdezte Andy elkerekedett szemekkel. – Ez meg mi? – mutogatott felénk. Gondolom nem tetszett neki, hogy az ex barátnőjét egy másik fiú ölelgeti. Mindig is féltékeny típus volt, és még a szakítás után is az maradt. Pedig pont ő volt az, aki megcsalt.

- Épp barátkozom. – mondtam és átkaroltam Harry-t nyakát. – Vagy valami bajod van ezzel? Tudtommal neked mással kéne foglalkoznod. Amy már biztos vár. – ezzel a mondattal el is üldöztem.

- Csak nem egy ex? – kérdezte Harry.

- De. És van egy olyan érzésem, hogy hosszú lesz ez a két hét. – tápászkodtam fel, mert végre elengedett.

- Majd én elvonom a figyelmedet, amíg itt vagyok. – kapott a kezem után és lágyan megszorította.

- Kedves tőled, de megleszek. – vettem el a kezemet lassan és elindultam az emeletre. – Jó éjszakát, Harry.

- Jó éjszakát, Mily. – köszönt el, de tekintetével egészen a lépcsőig követett.

Gyorsan letusoltam és belebújtam a pizsimbe. Mikor lefeküdni készültem Lola felült az ágyon. Már azt hittem alszik.

- Tetszik a srác? – húzogatta a szemöldökét.

- Mi? Melyik? Harry? – bólintott mosolyogva. – Nem. Viszont aranyos. És láttad a szemeit?- olvadoztam.

- Elképesztő. Nekem is az volt az első, ami feltűnt. Látom rajtad, hogy tetszik, szóval ne is tagadd. – erősködött.

- Most a verseny a legfontosabb. – húztam magamra a takarót és elfordultam. Tényleg tetszene? Egy nap után? Hamar álomba merültem.

Egyszer csak valaki szólongatni kezdett. Először álomnak hittem, de mikor kinyitottam a szememet Harry állt mellettem.

- Mit csinálsz te itt? – kérdeztem álmosan a szememet dörzsölve.

- Gyere, mutatni akarok valamit. – kezdte el lehúzni rólam a takarómat, de én visszarántottam magamra.

- Majd reggel, biztos nem megy sehova. – hunytam le a szememet, de nem adta fel.

- Ami azt illeti, reggelre el fog tűnni. – nagy levegőt vettem és Harry után indultam.

Kivezetett a teraszra, majd le az udvarra és az égre mutatott. Gyönyörű volt, ahogy a tiszta égen ragyogtak a csillagok. Sehol egy felhő és az egész eget be lehetett látni.

- Ez csodaszép. – bámultam az eget, mire két kezet éreztem meg a csípőmön.

- Na, megérte lejönni? – kérdezte a vállamra hajolva.

- Igen, köszönöm. – mondtam még mindig álmos hangon. – Hát az a pokróc? – tévedt a tekintetem a földön lévő fehérlő anyagra.

- Volna kedved hullócsillagokat nézni velem? Állítólag ma van az év legintenzívebb meteorithullása. – lökdösni kezdett a pokróc felé és lekuporodtunk. Néhány perc múlva meg is láttuk az első hullócsillagot.

- Odanézz! – kiáltott fel. – Kívánj valamit, hátha teljesül. Sokan mondják, hogy ez csak tévhit, de én akárhányszor látok mindig kívánok.

- És valóra vált valamelyik is? – fordítottam felé a fejemet, miután kívántam.

- Kicsi koromban azt kívántam, hogy egyszer egy gyönyörű lánnyal nézhessem a csillagokat, és lám teljesült. – bökte meg a kezemet, amit az övé mellett pihentettem.

- Aranyos vagy. – mondtam zavartan. Még jó, hogy sötét volt és nem látta, hogy elpirultam.

- Mit kívántál?

- Ha elmondom, akkor már nem fog teljesülni.

- Dehogynem, na mond el.

- Előbb te. – néztem rá.

- Én azt kívántam, hogy hosszú legyen ez az éjszaka, hogy minél többet lehessek veled. – Istenek, de cukiii! – Te jössz.

- Az én kívánságom az volt, hogy amíg itt vagyunk, eljuthassak megnézni az Eiffel torony-ot.

- Miért van olyan érzésem, hogy nem is ez volt a kívánságod? – ült fel és lenézett rám. Nem láttam tisztán az arcát, de tudtam, hogy összeráncolta a homlokát.

- Mert nem ez volt. – vallottam be szégyellősen.

- Hadd halljam. Én is elmondtam.

- Azt kívántam, hogy bárcsak… a… mellkasodra dőlve nézhetném a csillagokat. – nyögtem ki és kezemmel eltakartam az arcomat.

- Ennek semmi akadálya. – fogta meg a kezemet és óvatosan maga felé húzta. – Gyere. – nyújtotta ki a kezét és a mellkasára húzott. – Sokkal jobb. Jó kívánság volt. – kezdte simogatni a vállamat és szorosan átölelt. Életemben nem éreztem még olyan biztonságban magam, mint mellette. El sem hiszem, hogy ilyen hatással van rám. Főleg egy nap után. Másik kezével körberajzolta az összes csillagképet, amit csak ismert. Én feléről nem tudtam.

- Az ott a MiHa. – mutatott a fejünk fölé az Esthajnalcsillagra. Azt még én is felismertem.

- Harry, az ott az Est… - kezdtem, de félbeszakított.

- Tudom, de az lesz a mi csillagunk. Mi, mint Mily, és Ha, mint Harry. – oh, leesett. – Azt bárhol, bármikor megtaláljuk.

- Szóval a MiHa. – nevettem a csillagunkat méregetve. – Ez tetszik. – ahogy ezt kimondtam valami zajt csapta meg a fülemet, mintha valaki jött volna felénk.

- Nyugi, csak Alex az. A kis ötletlopó. – gondolom a hallgatásomból rájött, hogy nem értem. – Mikor mondtam neki, hogy kihozlak csillagokat nézni ő is kapott az ötleten. Lola nagyon tetszik neki.

- Lola? Az én Lolám? – kaptam fel a fejemet.

- Miért ő a tiéd? Szegény Alex nem is tud róla, hogy egy foglalt lány tetszik neki? Nem is mondtad ezt eddig. – nevette el magát. – Szólhattál volna, akkor nem törtem volna ennyire magamat miattad. – vállát csapkodva ültem fel.

- Nem vagy vicces. – mondtam, mire visszahúzott magához. Szorosan hozzábújtam. Próbáltam kiélvezni a pillanatot, hogy vele lehetek.  A fiúval, akibe egy nap ismeretség után beleszerettem. 

17.fejezet: Ha a barátnőm lennél

Sziasztok! Itt az új rész. Remélem tetszeni fog. Ez egész rövid lett, de hamarosan hozom a folytatását. Komizni, pipálni még mindig nem tilos :D 
Kittaa

George mosolyogva fogadott minket pont, mint minden reggel. Bárcsak én is mindig ilyen jókedvű lennék reggelente. Nem tudom hogy csinálja.

- Te amúgy most mi is vagy a fiúk mellett? Testőr? – érdeklődtem útközben Oliver felé fordulva.

- Nem, Paul asszisztense. Helyettese, ha úgy tetszik. Meg persze vigyázok is rájuk, ha Paul nincs mellettük. Néha nem árt, ha valaki figyel rájuk. Vannak pillantatok, amikor nehéz őket kordában tartani.

- Kérdezhetek még valamit? – kíváncsiskodtam tovább.

- Kérdezz.

- Hogyhogy nincs velük testőr? Úgy értem nem kéne melléjük valaki, aki megvédi őket a rajongóktól, fotósoktól?

- Először is én itt vagyok velük – húzta ki magát büszkén-, mint védelmező, másrészt pedig nem akartak testőrséget. Pihenni szeretnének, és bébicsősszel a nyakukban nem lenne egyszerű. Amúgy láttátok tegnap a Celebrity Show-t?

- Nem. Miért mi volt benne? – kérdezte Lily izgatottan.

- Ti, vagyis mi. Ahogy kivonultunk tegnap reggel a hotelből. Tetszett nekik az új stílusod. – célzott a pólóban való szaladgálásomra.

- Én nem tudnék így élni. Hogy valaki állandóan a nyomomban legyen? Áh, nekem ez sok lenne. Most is utálom, amikor megjelennek itt-ott, nem, hogy mindennap ebben kéne élnem.  Nem is értem ők hogy tudják ezt elviselni.

- Már megszokták. Nem volt más választásuk. – mondta, miközben megálltunk és kiszálltunk a kocsiból. – Megyek, beszélek az igazgatónővel a múltkori „lázadásról” . Szeretlek titeket. – ölelt át egyszerre mindkettőnket.

- Mi is. – mondtuk egyszerre.

- Na, irány a suli. Nehogy lekéssétek azt az izgalmas….

- Történelem órát. – fejezte be Lily unottan, Oliver pedig félrehúzta a száját.

- Hú, de utáltam én azt. Vagyis inkább a tanárt. – fintorgott.

- Ezzel nem segítesz. – lökdöste Lily. – Csak 4 óra, csak 4 óra és elmarad az ének, hála Istennek. 4 óra és mehetünk haza. – próbált lelkesedni, miután elváltunk Oliver-től a folyosón, de nem nagyon ment neki.

- Töri, irodalom, etika, spanyol. – mondtam végig magamban az órarendet. Eszembe jutottak Harry szavai: „Számold…”

 Meglehetősen sokan bámultak meg, de nem tudtam eldönteni, hogy még mindig a srácok miatt vagy a cseppet sem szolid ruhám miatt. De aztán Mr. Collins, a töri tanár egyértelművé tette ezt a kérdésemet, mikor az öltözékemet látva engem hívott ki felelni és végig csak lábaim és a melleim között járkált a tekintete. Egy ici-picit sem éreztem ám kellemetlennek a II. Világháborúról tartott 20 perces beszámolómat, így a mindössze 28 éves tanárunk előtt, ilyen helyzetben.

- Szóval a II. Világháború 1945. augusztusában ért véget. – fejeztem be a feleletet.

- Jó, köszönöm. Ötös, leülhetsz. – Mi?? Ki sem javít? Nem is augusztusig tartott, hanem szeptemberig. Fogadni mernék, hogy az egészre oda sem figyelt. Valahogy csodáltam volna, ha nem ötöst kapok.

- Ugye tudod, hogy tetőtől talpig végigmért? – súgta oda Lily, mikor leültem a helyemre.

- Valahogy feltűnt.

Megnyugodtam, mikor Cara-val ugyanezt játszotta végig. Persze ő is ötöst kapott, hála a hosszú lábainak és a rövid szoknyájának. Pont kicsengettek, mikor megcsörrent a telefonom. Basszus, nem némítottam le. Még jó, hogy nem órán csörrent meg.

- Mondjad Harry. – vettem fel morcosan. Nem rá voltam pipa, hanem a tanárra.

- Baj van? Morci a hangod. Ki húzott fel, édes? – Édes??

- Csak a töri tanár. – vágtam rá nemes egyszerűséggel, mire felcsattant.

- Miért, mi történt?

- Áh, azt leszámítva, hogy 20 percig kirakatbábú voltam, és még csak nem is figyelt arra, amit mondtam semmi. A lábaim és a dekoltázsom túlságosan lefoglalta.

- Látod, mondtam én, hogy levetkőztetnek majd a szemükkel. Hány éves is a tanár úr? – kérdezte poénkodva.

- 28. – erre mintha megszakadt volna a vonal. Hirtelen csönd lett.

- 28? Az hogy lehet már tanár? – emelte fel a hangját.

- Nem tudom. Biztos most került ki az egyetemről. Mindegy. Mennem kell. Kezdődik az irodalom órám. Szia Harry. Puszilom, vagyis pusziljuk a többieket.

- Azt is hapsi tartja? – kérdezte nem is foglalkozva azzal, hogy már elköszöntem.

- Nem, azt nő tartja. Tőle talán nem kell tartanom. – vettem poénra a dolgot, de hallottam a hangján, hogy ideges. – Szia Harry! – húztam el a végét, vártam, hogy végre reagáljon valamit a köszönésemre.

- Vigyázzatok magatokra! Szia.

Szóval ennyire féltékennyé tudom tenni, vagy mégis mi ez? Miért húzza fel magát az én kiakadásomon? És mi volt az reggel? Olyan fejet vágott, mikor megölelt Zayn, mintha elvették volna a kedvenc játékszerét. Pedig hát nem vagyok a játékszere, és nincs is oka, hogy féltékeny legyen. Nem tartozom hozzá, szóval nem értem. És akkor még nekem mondják folyton, hogy nehéz rajtam kiigazodni. De végülis mindegy. Hazautaztak, úgyhogy ennyi volt. Hirtelen Ms. Wood, az magyar tanárnő alakja rajzolódott ki az ajtóban. Éppen, hogy bejött a terembe máris darálni kezdte a tananyagot.

Már csak 10 perc volt hátra a rém unalmas órából és már legalább 4 oldalt leíratott velünk, de még mindig dumált, még mindig darált, aztán hirtelen elcsuklott a hangja. Mindenki felkapta a fejét, ő pedig csak tátogva mutogatott. Elment a hangja, ami számára nem, de számunkra igenis előnyös volt, hisz ő tartotta (volna) mind az etikát, mind a spanyolt. Kényelmesen hátradőltem, végre véget ért a szünet nélküli körmölés, és legalább 2 óráig csönd lesz. Már, ami a tanárnőt illeti. Az osztály cseppet sem volt csöndes. Etika óra közepén rezegni kezdett a mobilom az asztalon, jelezve, hogy üzenetem jött. Ms. Wood hallva ezt az asztala mögül tátogott és hadonászott maga előtt, gondolom az illemről, de hát sajnos nem értettem, így nem is foglalkoztam vele. Meg sem lepődtem a feladó nevét látva.

- Ki írt? – kíváncsiskodott Lily.

- Harry.

„ Még mindig fáj a pofon helye, amit reggel kaptam.  :D-H”  

„Inkább örülj, hogy nem kaptál még egyet a kis füllentésed után.  :D-E” – küldtem a válaszüzenetet ellopva a üzenetzárását, persze a saját betűmmel.

„ Kis lopós.  :D-H”

„ Kis hazug. :D-E”

„ Nem mond, hogy élvezted azt a kis izgalmat!  :D-H”

„ De mondom. Nem élveztem. Nagyon nem!! Oliver ki is nyírt volna, ha megtudná, hogy ez akárcsak felmerült.  :D-E”

„ Miért kell neki mindenről tudni? Attól, hogy a bátyád nem tartozol neki elszámolással! Te sem szólsz bele az ő életébe. Elég nagy vagy már, egy kész nő és tudsz dönteni az életedről. Csak nem akarsz, valld be!!!  :D-H”

„ De, tudok dönteni az életemről, csak… - Lily hirtelen megszólalt mellettem, amitől annyira megijedtem, hogy a következő lett az indok: - FBACKLMOABLZY – és persze a nagy nyomkodásban megnyomtam a KÜLDÉS-t is. Túlságosan belemerültem az SMS írásba, ennek volt köszönhető, hogy majdnem szívrohamot kaptam, mikor Lily megszólalt.

„ Húú, ez aztán az indok.  :D-H”

„ Szóval tudok dönteni!!!  :D-E”

„ Hol jársz a számolással? :D-H”

„ Biztos, hogy tudni akarod?  :D-E”

„ IGEN!!!!”

„ 36. :D-E”

„ Ha az én húgom lennél biztos, hogy nem engedtelek volna ilyen ruhában iskolába menni. Sőt, ha a barátnőm lennél, akkor se. Most szállt fel a gépünk. Puszilnak a többiek.”

Gondolom morci lett, hisz lemaradtak sorba az üzenetzáró mosolygós H-k.

„ De nem vagyok az. Jó utat. Mi is pusziljuk őket.  :D-E”

„ De lehetnél!!!!  :D-H”

Lehetnék? Háromszor gyorsabban kezdett dobogni a szívem, legalább. Milyen szép is lenne.

Este olyan üresnek éreztem az ágyamat, hiányzott Harry ölelése. Küldeni akartam neki egy üzenetet, de megelőzött.

„ Hiányzol mellőlem. Nincs kit piszkálni az állandó nyomulásommal.  :D-H”

„ Nekem is üresnek tűnik az ágyam, de van itt valaki, aki pótolja a helyedet.  :D-E”

„ ?”

„ Teddy.  :D-E”

„ Irigylem. Szép álmokat!  :D-H”

„ Neked is!  :D-E”

~Harry~

Alig fél napja nem láttam Emily-t és máris hiányzik. Ezek a SMS-k nem tudják pótolni azt a gyönyörű arcát és a mosolyát. Istenem, azzal a mosollyal meg tud ölni. Egyetlen dolog tartja bennem a reményt, hogy 2 hét múlva újra láthatom. Már persze, ha meghív. Habár ez nekem nem akadály. Megyek én meghívó nélkül is. Niall is nehezen viseli, hogy ilyen távol van Lily-től. Rég nem láttam ennyire boldognak, sőt talán még nem is. Nagyon aranyosak, ahogy Skype-on romantikáznak. Holnap én is megpróbálom rávenni Emily-t. Már nagyon hiányzik a mosolya. Nem is tudom, hogy éreztem-e már ennyire, hogy hiányzik valaki. Sok lánnyal voltam már, de egyiknél sem éreztem azt, mint nála. Legszívesebben egész nap csak ölelgetném és csókolgatnám. Ő nem olyan, mint a többi lány. Neki nem csak arra kellek, hogy általam legyen a címlapokon, vagy egy éjszakára. Vele lehet normálisan beszélgetni normális dolgokról. Nem kezd el sikítozni, meg csapkodni a levegőben, hogy velünk lehet. Egyre inkább azt érzem, hogy szükségem van rá, de tudom, hogy ezzel csak bántanám, így muszáj lesz távol maradnom tőle. Liam-nek igaza volt. Nem tudnám elviselni, ha fájdalmat okoznék neki.

- Harry, segítenél egy kicsit? – törte meg a gondolataimat anyu kiabálása a földszintről.

Kikászálódtam az ágyból és indultam lefelé. – Ne haragudj, ha felébresztettelek, de sehogy nem boldogulok ezekkel a dobozokkal. – támaszkodott rájuk mosolyogva.

- Mi ez a sok doboz? – néztem körbe meglepetten.

- A meghívók, az asztaldíszek és még egy csomó minden az esküvőre. Segítenél őket bevinni a nappaliba. A futár srác csak ledobálta ide, de reggel hasra fogunk esni bennük. – kapta fel az egyik dobozt, de gyorsan elvettem tőle.

- Mutasd, hogy hova rakjam, majd én viszem.

- Köszönöm, kicsim.

Mire behurcoltam a sok dobozt az előszobából kiment az összes álmosság a szememből. Lehuppantam a kartonokkal övezett kanapéra és a plafont kezdtem bámulni.

- Baj van, kincsem? – kérdezte anyu aggódva.

- Nem, csak elgondolkodtam. – fordultam felé.

- Kin gondolkozol ennyit? Amióta hazajöttél olyan furcsa vagy.

- Nem fontos. – kaptam el a tekintetemet.

- Ne butáskodj. Nekem nyugodtan elmondhatod. – ült le mellém és a vállára húzta a fejemet. – Csak nem egy lányon jár az eszed?

- De igen. Csak olyan furcsa… - halkultam el.

- Furcsa?

- Vele minden olyan más. Mindig meg tud nevetetni, vele repül az idő. És most nem láthatom hetekig.

- Oh, szívem. Csak nem beleszerettél ebbe a titokzatos lányba?

- Nem. – vágtam rá rögtön. – Vagyis nem tudom. Már semmiben nem vagyok biztos.

- Istenem, ezt is megéltük. Egy lány képes teljesen elcsavarni a fejedet. – hangsúlyozta ki az EGY-et. – Biztos nagyon különleges, ha ennyire elvonja a figyelmedet.

- Megmutatom az egyik képét. – pattantam fel és a mobilomért sétáltam. – Nézd. Egyszerűen gyönyörű. És okos. És elragadó, és… - akadt el a szavam. És milyen teste van. Ez lett volna a mondat folytatása, de ezt inkább nem mondom ki. Szerintem amúgy is nyilvánvaló.

- Tényleg nagyon szép. – nézegette anyu a képet. – Csak vigyázz nehogy ő is csak azért…

- Ő nem a népszerűség miatt van velem. Utálja a fotósokat. Modell, szóval elég neki a saját népszerűsége. Ő más.

- Jó látni, hogy ilyen boldog vagy. – puszilta meg a homlokomat és visszaadta a telefonomat. – Köszönöm a segítséget. Jó éjszakát.

- Jó éjszakát.

Újra felhuppantam a kanapéra és meredten néztem Emily képét, amit Zayn küldött át a múltkor. Még szerencse, hogy volt nála fényképező, most van egy képem róla, ami nem az a megszokott modell kép. Persze azokon is gyönyörű, de ezen olyan felszabadult. Pont, mint a valóságban, már persze, mikor éppen nem olyan feszült, hogy még a levegő is megfagy körülötte. Kell nekem ez a lány. Csak 2 hetet kell kibírnom, csak 2 hetet. Istenem, de hosszú lesz ez a 2 hét.

16.fejezet: Meg is ölhettelek volna

Sziasztok! Bocsánat bocsánat az újabb késésért :/ Komolyan, azt hittem, hogy itt a szünet lesz egy csomó időm, aztán tessék, egy szabad percem sincs. Itt az új rész, ami megint jó hosszúra sikeredett (talán ez lett a leghosszabb -eddig-), de azért remélem tetszeni fog. További szép napot nektek!!!
Kittaa :D

Zayn a telefonját kezdte nyomkodni és visszavonult a „szobájába”. Valószínűleg Perrie-t hívta, vagyis nagyon remélem, mert megígérte, hogy beszél vele, és utálom, ha valaki megszegi a szavát. Semmi erőm nem volt már, egy ilyen hosszú és fárasztó nap után szerintem nem is csoda. Még a fogmosás és a smink lemosása is nehezemre esett. Az éjjeliszekrényhez ballagtam és bevettem a fogamzásgátló tablettát. Egy pohár vízzel leöblítettem és bebújtam az ágyba, próbáltam elaludni. Komolyan mondom olyan fáradt voltam, hogy még aludni sem tudtam. Csak forgolódtam, ásítoztam, de álom nem jött a szememre. Hallottam, hogy nyitódik az ajtó, gondoltam majd beszélgetünk egy jót Lily-vel, ha már egyszer aludni nem tudok, úgyis lenne mit megbeszéltünk, de Lily helyett valaki más állt az ajtóban. Először azt hittem, hogy Zayn, de aztán mikor közelebb lépett láttam, hogy Harry az. Szemeimet dörzsölve figyeltem közeledő alakját.

- Szia. – mondta halkan és elhúzva. – Ne haragudj, hogy felébresztettelek.

- Nem, nem ébresztettél fel, nem tudok aludni. De te mit keresel itt?

- Látom, nagyon örülsz nekem. – hallottam a hangsúlyból, hogy morci.

- Csak Lily-re számítottam, de örülök neked.

- Gondolom mennyire.

- Többiek? – kérdeztem kíváncsiskodva. – Azt hittem, hogy tovább maradtok.

- A többiek még Molly-nál vannak, de én megszöktem. Inkább veled tölteném az estét, ha megengeded, hogy maradjak. – kapcsolta fel a lámpát, amit én akartam, de megelőzött. Láttam, hogy valamit rejteget a háta mögött.

- Mi van a kezedben? Mit rejtegetsz? – ültem fel kíváncsian. Erre letett az éjjeliszekrényre egy fehér dobozkát, de a másik kezét még mindig hátul tartotta.

- Ha megmutatom, maradhatok? – húzogatta a szemöldökét.

- Az attól függ. – vágtam rá, mire előhúzott egy üveg pezsgőt és két poharat a háta mögül. Lassan leült az ágyra és odahajolt hozzám.

- Szóval? – emelte meg a rejtegetett dolgokat előttem széles mosollyal az arcán.

- Mik a terveid ezekkel? – böktem rájuk, mert egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy mire készül.

- Hát gondoltam, hogy ezekből a pezsgőspoharakból megisszuk a pezsgőt.

- És utána?

- Utána? Azt még nem tudom. Majd eldöntjük. – összeráncolt homlokkal jeleztem értetlenségemet. – Jaj, ne már. Mindenben csak azt látod, hogy rád akarok mászni?

- Valahogy igen. Miért nem ez a terved? Pezsgő?

- Nem, nem ez a tervem. Habár szeretném, de most nem ilyen szándékkal jöttem. Barátok vagyunk, és inkább veled szeretném eltölteni az utolsó estémet itt, hisz a fiúkat mindennap látom, téged viszont nem. Ennyi az egész.

- Utolsót? – kérdeztem csalódottan. Nem akarom, hogy elmenjenek.

- Igen, holnap délelőtt indulunk vissza Londonba, mert Olivernek dolgoznia kell, El is holnap ér vissza, nekem meg segítenem kell anyunak szervezni az esküvőt.

- Oh, értem. Szóval semmi hátsószándék nincs abban, hogy pezsgőt hoztál az utolsó estére?

- Pontosan, nincs benne semmi hátsószándék. Mondjuk, az igazat megvallva kicsit reménykedem benne, hogy old rajtad az alkohol egy ici-picit, mert feszült vagy. Emlékszem a múltkori bulin sokkal felszabadultabb és lazább voltál. – bontogatta a pezsgőt vigyorogva.

- Oh, nem csak én voltam felszabadult és laza, ha jól emlékszem. – húztam fel a térdemet mosolyogva. – És különben sem vagyok feszült, csak fáradt.

- Oh, én nagyon is laza voltam, nem is tagadom. De meg is lett az eredménye. – erre a kezem automatikusan emelkedni kezdett. Fogalmam sincs mi ütött belém. Óvatosan végigsimítottam a még mindig sárgás színben pompázó területen, mire felszisszent.

- Meg van a gyenge pontod. – nevettem fel, de hamar letörölte a mosolyt az arcomról a pezsgős üveg durranásával.

- A tiéd is. – mosolygott az összerezzenésemen és átadta az egyik poharat, majd félig töltötte azt.

- Rád, hogy ilyen csodás lány vagy. – emelte a poharát, de félbeszakítottam.

- Ez édes tőled, de inkább ránk. Hogy megismerkedtünk és, hogy barátok vagyunk.

- Ránk. - koccintottuk össze a poharainkat.

- Tudod ez elég vicces, amúgy. – mondta két korty között és a szeme alatti foltot tapogatta.

- Micsoda?

- Engem miattad vertek meg, téged pedig miattam.

- Tényleg. Ez… mókás. – kaptam a számhoz.

Hamar kiürültek a poharaink, de Harry gondolkodott az utánpótlásról. Rengeteget beszélgettünk, viccelődtünk, és közben szépen lassan megiszogattuk az egész üveg pezsgőt. Korábbi fáradtságom helyét a gyengeség és a nevetés vette át. Nem voltam részeg, távol álljon tőlem, de mondjuk, hogy jól éreztem magam.

- Annyi biztos, hogy most már nagyon laza vagyok. – adtam oda Harrynek az üres poharamat, amit letett az éjjeliszekrényre a dobozka mellé.

- Ez az! Végre egy pillanat, amikor igazán lazának látlak.

- Élvezd ki, mert nem igazán iszom, szóval ez a ritka pillanatok egyike. – tekintetem hirtelen a dobozkára szegeződött, mire Harry elmosolyodott.

- Abban mi van?

- Furdal a kíváncsiság, igaz? Egy kis meglepi. Oliver akaratlanul is elszólta magát délelőtt a boltban. – nyújtotta felém. – Eper! – kiáltott fel vigyorogva. – Tessék, vegyél. – kivettem a legnagyobbat és a legpirosabbat és jóízűen majszolni kezdtem kedvenc gyümölcsömet, egészen addig, amíg az utolsóhoz nem értünk. Hosszasan figyeltem Harry arcát, aki a megmaradt eperrel szemezett, hogy vajon kié lesz, mire elém tolta a dobozt. Mosolyogva nyúltam érte, de elhúzta előlem. Majd még kétszer megcsinálta ezt velem. Morcosan néztem rá, amit nagyon élvezett.

- Majd én. – mondta és kivette a dobozból. Irtózatos lassúsággal közelített felém az eperrel. Mohón beleharaptam, még mielőtt újra játszani támadt volna kedve, ám a hirtelen mozdulattól kicsordult a gyümölcs leve, amit Harry megfeszülve figyelt. Gyorsan bekapta az eper másik felét, és kezével az enyémet megelőzve letörölte az arcomat és a számat.

- Köszi. – hálálkodtam, de itt nem állt meg. Keze a nyakamra, majd a fülem mögé csúszott és közelebb helyezkedett hozzám.

- Reggel elkezdtünk valamit Szeretném befejezni. – suttogta. Óvatosan magához húzta a fejemet és egy puszit lehelt a számra. Aztán, mikor látta, hogy nem ódzkodom tőle megrántotta a lábamat, ezáltal maga alá gyűrve és ajkát az enyémre tapasztotta. Először csak ő csókolt, aztán én is visszacsókoltam, mire felnyögött.

- Az első, igazi csókunk. – törte meg a csókot, de visszahúztam. 

A francba a barátság témával, ő mindig is több volt és több is lesz, mint egy barát. Pont ugyan olyan jó volt, mint a legeslegelső csókunk, annó, amire ugyebár ő nem emlékszik. Tökéletes. Lassan áttért a nyakamra és szívni kezdte, majd a toppom pántját kezdte birizgálni és a nadrágom gumiját. Nem egészen volt tiszta a fejem, azt sem tudtam mit csinálok. Hagytam magam, ő pedig nagyon élvezte a helyzetet.

- Tetszik ez a nadrág. – emelte meg a gumiját, majd visszaengedte, ami kissé megcsapta a bőrömet. Pont a tetkómnál, kicsit felnyögtem a csapódásra. Lassan 3 éve nem éreztem a csókját és mindennél jobban vágytam rá.

Reggel hangos dübörgésre ébredtem, Harry karjaiban. Gondolom megint egy teherautó száguldott el előttünk. Mikor kinyitottam a szememet láttam, hogy Harry már ébren volt és engem figyelt.

- Jó reggelt! – puszilt szájon, amit rögtön egy pofonnal díjaztam. Váratlanul ért, reflexből ütöttem.

- Auu, tegnap este ez nem volt ellenedre. – fogta az arcát.

- Miért mi történt tegnap este? – kérdeztem szememet dörzsölve. Hasogatott a fejem, görcsölt a hasam, alig láttam és semmi emlékkép nem jutott eszembe a múlt estét illetően. Annyira emlékeztem, hogy hullafáradtan zuhantam be az ágyba, miután bevettem a tablettát.

- Nem mondom, hogy nem emlékszel rá? – vágott meglepett fejet, aztán egy féloldalas mosolyt ejtett felém.

- De. Tényleg nem emlékszem. De elmondanád, hogy mi történt? – sürgettem.

- Mi nem? – kérdezte elgondolkozva.

Hirtelen minden világossá vált. Lefeküdtem vele, annak ellenére, hogy pont azt akartam elkerülni: egy egyéjszakás kalandot, és ami a legjobb az egészben, hogy nem is emlékszem rá. Remek. Más sem hiányzott.

- De ugye…legalább…- kezdtem zavartan a fejemet fogva.

- Oh, igen. Nagyon élvezted. – mondta önelégülten.

- Védekeztünk? – fejeztem be a már megkezdett mondatomat.

- Ha arra gondolsz, hogy lesz-e kis Harry, hogy Zayn szavaival éljek, akkor a válaszom nem, nem lesz.

Kicsit megkönnyebbültem ezt hallva.

- Sőt annyira védekeztünk, hogy…- folytatta sejtelmesen.

- Hogy nem is történt semmi. – esett le, mire elvigyorodott. – Te kis szemét. – ugrottam fel és az első kezembe akadó párnával püfölni kezdtem.

- Látnod kellett volna a fejedet. – röhögött megállás nélkül, az ütéseimet kivédve.

- Innentől kezdve ne is szólj hozzám. Én sem teszem. – vágta hozzá végül a párnát, mire visszarántott az ágyba és fölém kerekedett.

- Ne kérj lehetetlent. Amúgy nagyon csini ez a bugyi. – és lassan végigsimított az oldalamon egészen le a bugyim csipkééig. Jézusom, ezt meg hogyan?

- Hol a nadrágom? – löktem el a kezét.

- Látod, te sem tudod megállni, hogy ne szólj hozzám. Amúgy este, mikor mondtam, hogy tetszik, ledobtad magadról. Csak nem hiányzik?

- Ne szólj hozzám, úgysem válaszolok. – vágtam be a durcást és kezeimet összefűztem magam előtt.

- Akkor majd csikizéssel megoldjuk a dolgot. – legyintett és csiklandozni kezdte az oldalamat. Amikor a csípőmhöz ért a korábbi kapálózásom és kiáltásaim helyét a sikítás vette át és összeszorítottam a szememet. Még mindig érzékeny volt a bőrön a tetkó miatt. Hirtelen megállt és aggódva nézett rám.

- Emily! Mi a baj?

- Semmi, csak hagyjál. – ütögettem a vállát.

- Mi van a csípőddel? – fogta össze a két csuklómat egyik kezével, ezzel védtelenné téve.

- Semmi. – hajtogattam, de nem adta fel és lassan felhúzta a toppomat a másik kezével.

- Azta! Egy tetkó? Rajtad? Nem azt mondtad, hogy nem rajongsz értük?

- De, csak ez fontos nekem.

- Ugye nem azért csináltattad, mert tegnap azt mondtam, hogy nem lennél elég bátor hozzá?

- Nem, már régóta be volt tervezve, csak most került rá sor.

- Értem. Ezzel most megleptél, de nagyon tetszik. Olyan csajos. – simított végig a fólián, mire felszisszentem. – Kaptál rá valami krémet? – nézett fel rám.

- Igen, ott van az asztalon, de…- mutattam az íróasztalomra, és egy pillanat alatt már újra fölöttem térdelt a tégellyel a kezében. Óvatosan levette a fóliát és az ágyra tette.

- De ugye tényleg nem azért csináltattad? – ismételte meg kérdését.

- Nem, de ha már itt járunk, most már elég bátornak tartasz?

- Igen, kemény és bátor vagy, de ugyanakkor törékeny is. – mondta és a csípőmhöz hajolt. – Ne ijedj meg. És, ha lehet kérni ne kezdj el megint ütlegelni. – figyelmeztetett, igaz fogalmam sem volt, hogy mire. Ekkor ajkát éreztem a bőrömhöz nyomódni, mire egy hatalmasat sóhajtottam. Zayn csókjaitól tegnap este kirázott a hideg, de ez egész más volt. Csókjai égették a bőrömet. Aztán ujjait éreztem, ahogy masszírozza a krémet és a fóliát rátéve még egy utolsó puszit nyomott a csípőmre.

- Tetszett? – kúszott fel.

- Úgy látszik mindenkiből ugyanazt váltja ki a tetkóm. – fogalmaztam sejtelmesen, pont, ahogy ő tette. Próbáltam leplezni, hogy zavarban voltam.

- Mindenkiből? Ezt hogy érted?

- Zayn is ugyanezt csinálta este, mikor visszaértünk a szalonból

- Mi? – látszott rajta, hogy dühös. – Miért vele mentél? Miért nem engem hívtál?

- Mert te nem tartottál elég tökösnek hozzá. Legalább bizonyítottam.

- Szóval mégis csak ezért csináltad, lebuktál.

- Nem, csak ezért. – másztam ki alóla.

- És miért hagytad, hogy csókolgasson?? – kérdezte még mindig dühösen.

- Miért neked miért hagytam? – vontam fel a szemöldököm.

- Az más, én…

A mondatot Louis szakította félbe, aki ma reggel is tankként törte ránk az ajtót, mint tegnap a hotelben.

- Hellóka! – ezzel bevetődött közénk. – Na, hogy telt az éjszaka? Látom jól, hisz rólad még a nadrág is lekerült. – nézett rám, mire magamra rángattam a takarómat.

- Emily semmire sem emlékszik. – nevetett Harry. – Jah és csináltatott egy tetkót, hogy bebizonyítsa, hogy elég bátor hozzá.

- Mi? Hadd lássam. – ült fel Louis és kérdőn nézett rám. Felhúztam a toppomat. – Csini. És hogyhogy nem emlékszel semmire? Sokat ittatok? Látom a poharakat, ne is tagadjátok.

- Pezsgőztünk, de az nem volt olyan sok. Viszont neki elég volt, hogy fejfájást okozzon.

- És görcsöl a hasam. – panaszkodtam a pocakomat fogva.

- Lehet, hogy este sokat ettél. – dőlt vissza a párnára Louis.

- Csak két meleg szendvicset ettem Zayn-el..

- Meg sem lep. –szólt közbe Harry.

- Meg hát a tablettát vettem be... – Harry hirtelen felkapta a fejét.

- Milyen tablettát? –ült fel idegesen.

- A tablettát. – hangsúlyoztam az A-t. – Fogamzásgátló, tudod.

- Minek szedsz te tablettát? – fordult felém Louis.

- Miért ti minek hordotok magatoknál óvszert? – vágtam vissza.

- De Emily! Nem is csoda, hogy kiütötted magad. Meg is ölhettelek volna, hogy alkoholt itattam veled gyógyszerre. – fogta a fejét.

- De még élek, szóval nincs gáz. Kivéve, hogy szétszakad a fejem és a hasam.

- Hozok valami gyógyszert. – pattant fel Louis. – Úgyis fölöslegesnek érzem magam itt köztetek.

Harry odagördült mellém és a hasamra tapasztotta a kezét.

- Miért nem szóltál, hogy gyógyszert vettél be?

- Nem tudom, elfelejtettem. – emeltem a kezemet a szemem elé, elszégyelltem magam.

- Hé, ne bújj el. – hámozta le kezeimet és homlokon puszilt.

- Jaj Istenem, annyira aranyosak vagytok. Egyem a szíveteket. Nektek össze kéne jönnötök. – jelent meg Louis egy pohár vízzel és egy doboz fájdalomcsillapítóval a kezében.

Felültem és bevettem a gyógyszert. Keserű ízétől elfintorodtam.

- Amúgy Oliver üzeni, hogy 20 perc és indultok.

- Ő visz suliba?

- Nem, jön értetek George, vagy ki, de ő is megy, mert beszélni akar az igazgatónővel.

Gyorsan magam köré csavartam a takarómat, összekapkodtam néhány ruhát és indultam a fürdőbe felöltözni.

- Na, szép. Harry-é minden öröm. – csattant fel Louis a takarós akcióm miatt.

- Neked barátnőd van - kiabáltam vissza-, aki nem mellesleg az én barátnőm is és nem hinném, hogy örülne, hogy az én hátsómat nézegeted.

- Akkor is! Ez nem igazságos. – lázongott.

10 perc alatt rendbe szedtem magam, és már a gyógyszer is kezdett hatni, szóval boldogan léptem ki az ajtón. Egy kék szoknya, egy fehér blúz egy kék nyaklánccal és a szoknyához színben illő, kék magas sarkú volt az öltözékem, amit a fiúk padlót verdeső állából ítélve sikerült elég csininek összeválogatnom.

- Te így akarsz iskolába menni? – nyelt egy hatalmasat Louis, mire Harry tarkón vágta.

- Miért, nem jó? – néztem végig magamon. Nekem tetszett. Olyan titkárnős lett, már csak a szemüveg hiányzott.

- De, nagyon is. Csak nem suliba. – mondta Harry nagyokat pislogva.

- Pedig én ebbe megyek. – rántottam meg a vállamat és indultam az íróasztalomhoz a könyveimért. Szerencsére ma könnyű óráink lesznek, végre valami jó is lesz ebben a napban. Hallottam, hogy Lily sikítozik, és mikor a fiúkra néztem összenevettünk.

- Jól kezdődik a reggelük. – nevetett Harry.

A nappaliba érve Oliver-t találtam a kanapén, türelmetlenül dobolt a lábával a padlón.

- Jó reggelt! – léptem oda hozzá és egy puszit nyomtam az arcára. – Anya?

- Szia. Már elment, de puszil. Mehetünk? Kész vagytok? – állt fel morcosan.

- Én igen, de Lily-t még nem láttam. – fordultam a lépcső felé.

- Legalább beszélhetünk, négyszemközt. – nézett rá Harry-re és Louis-ra, akik eddig kiskutyaként követtek. De vették a célzást és a konyha felé indultak.

- Mi ilyen szuper titkos? – próbáltam poénkodni.

- Lily mondta, hogy tudsz… rólunk. – halkult el a hangja.

- Jaj, ne már! Most komolyan erről akarsz beszélgetni? – fordultam el.

- Igen. Figyelj ez már megtörtént és szeretném, ha senkinek nem mondanád el. Ha akarja, majd ő elmondja Niall-nek, de örülnék, ha nem kavarnál be. – lépett elém.

- Szóval azt akarod, hogy nem mondjam el, azt?

- Pontosan.

- Nem értem. Mi köze Niall-nek ehhez? Csak barátok vagy nem? Lemaradtam volna valamiről?

- Kedvelik egymást. Szóval nem rondíts bele ebbe.

- És mi van azzal, hogy bennük nem bízhatunk, nem is ismerjük őket, nem alhatunk velük? Nekem tiltod, vagyis tiltanád, neki meg még segítesz is? Hogy is van ez? – tettem csípőre a kezemet. – Elvileg én vagyok a húgod.

- Pont ezért féltelek annyira. Őt is féltem természetesen, de őt máshogy Olyan boldognak tűnik. Nem akarom, hogy Niall mindig azt lássa bennem, hogy volt közöm Lily-hez. Csak egyszeri alkalom volt és barátok vagyunk. Oké?

- Persze. Nem akarnék rosszat Lily-nek. Meg hát neked se.

- Oh, nekem van a legszebb és a legokosabb húgom az egész földön. – karolta át a nyakamat most már mosolyogva és megpuszilta a homlokomat.

Harry összeráncolt homlokkal sétált felénk.

- Ő a bátyád? – nézett Oliver-re.

- Igen. Miért eddig nem tűnt fel? – kérdeztem meglepve. Nem tudta, hogy Oliver a bátyám?

- Nem, én azt hittem csak egy barát, vagy valami nagybácsiféle. – dadogta. – Nem is hasonlítotok. Hú, ez most meglepett. Szóval ezért féltetted tőlem annyira Emily-t.

- Igen, és ez még most is érvényben van. Úgyhogy csak óvatosan. – veregette meg a vállát é felszaladt a lépcsőn.  – Lily, gyere már, George már legalább 10 perc kint vár. – kiabált.

- Tényleg nem tudtad, hogy…

- Nem, ahogy senki sem. Nem is említetted. Meg ő sem. Habár a nevetek egybeesését furcsálltam, de hisz annyi Smith van, hogy még így sem tűnt fel. Na, mindegy.

- Indulunk. Búcsúzz el a srácoktól. – kiáltott le Oliver.

- Kapok egy búcsú puszit? – fogta meg Harry a csípőmet. – Vagy egy búcsúcsókot? – kérdezte halkan.

Egy gyengéd puszit leheltem a szájára, mire felnevetett.

- Szóval ezt választottad. Köszönöm. – viszonozta a puszit és a karjába vont. – Hiányozni fogsz. – suttogta.

- Te is. Megint úgy búcsúzkodunk, mintha a világvégére menne a másik, aztán holnap megint megjelentek és kezdődik elölről. – nevettem el magam még mindig a karjaiban.

- Sajnos nem. Most egy ideig nem tudunk jönni, de keresni foglak erre készülj fel. – puszilt a hajamba. – Jut eszembe szeretném elkérni a számodat. Vagy facebook-on kell, hogy zaklassalak? Láttam ám, hogy bejelöltél.

- Annyit kerestelek már titeket, csak…

- Csak? – vetődött mellénk Louis.

- Csak kicsit sok van belőletek. De most Zayn-nek köszönhetően mind megvagytok. – Harry a mobilját nyújtotta, gyorsan bepötyögtem a számomat. – Ha lehet kérni, nem éjjel-nappal hívogass. – erre megcsörrent a telefonom a táskámban.

- Nem ígérhetek semmit. Most már az én számom is meg van neked. – vigyorgott.

- Komolyan mondom, nagyon cukik vagytok.

Közbe előkerültek a többiek is. Szegény Dani nagyon álmos lehetett, hisz Louis-t ölelte meg helyettem. Liam „bosszúból” jól megszorongatott.

- Vigyázzatok magatokra. – néztem körbe.

- Te is. – ölelt magához Zayn, aki nem mellesleg nagyon vidámnak tűnt. Harry idegesen figyelte az ölelkezésünket.

- Beszéltél vele? – suttogtam a fülébe.

- Igen, és megbocsájtotta, hogy olyan hülye voltam. Köszönöm. – puszilt meg, majd sorba a többiek is.

- Számold, hogy hányan vetkőztetnének le a szemükkel. – hajolt oda hozzám Harry a ruhámra célozva. – Amúgy mi lenne, ha elkísérnélek?

- Zűrzavar. – fordultam felé.

- Akkor inkább maradok. – emelte fel védekezően kezeit, majd megölelt.

Istenem, de fog ez hiányozni. Még egy utolsót szippantottam abból a szédítő illatú parfüméből, és próbáltam elraktározni későbbre. Jaj, de utálok búcsúzkodni. Főleg tőle.