17.fejezet: Ha a barátnőm lennél

Sziasztok! Itt az új rész. Remélem tetszeni fog. Ez egész rövid lett, de hamarosan hozom a folytatását. Komizni, pipálni még mindig nem tilos :D 
Kittaa

George mosolyogva fogadott minket pont, mint minden reggel. Bárcsak én is mindig ilyen jókedvű lennék reggelente. Nem tudom hogy csinálja.

- Te amúgy most mi is vagy a fiúk mellett? Testőr? – érdeklődtem útközben Oliver felé fordulva.

- Nem, Paul asszisztense. Helyettese, ha úgy tetszik. Meg persze vigyázok is rájuk, ha Paul nincs mellettük. Néha nem árt, ha valaki figyel rájuk. Vannak pillantatok, amikor nehéz őket kordában tartani.

- Kérdezhetek még valamit? – kíváncsiskodtam tovább.

- Kérdezz.

- Hogyhogy nincs velük testőr? Úgy értem nem kéne melléjük valaki, aki megvédi őket a rajongóktól, fotósoktól?

- Először is én itt vagyok velük – húzta ki magát büszkén-, mint védelmező, másrészt pedig nem akartak testőrséget. Pihenni szeretnének, és bébicsősszel a nyakukban nem lenne egyszerű. Amúgy láttátok tegnap a Celebrity Show-t?

- Nem. Miért mi volt benne? – kérdezte Lily izgatottan.

- Ti, vagyis mi. Ahogy kivonultunk tegnap reggel a hotelből. Tetszett nekik az új stílusod. – célzott a pólóban való szaladgálásomra.

- Én nem tudnék így élni. Hogy valaki állandóan a nyomomban legyen? Áh, nekem ez sok lenne. Most is utálom, amikor megjelennek itt-ott, nem, hogy mindennap ebben kéne élnem.  Nem is értem ők hogy tudják ezt elviselni.

- Már megszokták. Nem volt más választásuk. – mondta, miközben megálltunk és kiszálltunk a kocsiból. – Megyek, beszélek az igazgatónővel a múltkori „lázadásról” . Szeretlek titeket. – ölelt át egyszerre mindkettőnket.

- Mi is. – mondtuk egyszerre.

- Na, irány a suli. Nehogy lekéssétek azt az izgalmas….

- Történelem órát. – fejezte be Lily unottan, Oliver pedig félrehúzta a száját.

- Hú, de utáltam én azt. Vagyis inkább a tanárt. – fintorgott.

- Ezzel nem segítesz. – lökdöste Lily. – Csak 4 óra, csak 4 óra és elmarad az ének, hála Istennek. 4 óra és mehetünk haza. – próbált lelkesedni, miután elváltunk Oliver-től a folyosón, de nem nagyon ment neki.

- Töri, irodalom, etika, spanyol. – mondtam végig magamban az órarendet. Eszembe jutottak Harry szavai: „Számold…”

 Meglehetősen sokan bámultak meg, de nem tudtam eldönteni, hogy még mindig a srácok miatt vagy a cseppet sem szolid ruhám miatt. De aztán Mr. Collins, a töri tanár egyértelművé tette ezt a kérdésemet, mikor az öltözékemet látva engem hívott ki felelni és végig csak lábaim és a melleim között járkált a tekintete. Egy ici-picit sem éreztem ám kellemetlennek a II. Világháborúról tartott 20 perces beszámolómat, így a mindössze 28 éves tanárunk előtt, ilyen helyzetben.

- Szóval a II. Világháború 1945. augusztusában ért véget. – fejeztem be a feleletet.

- Jó, köszönöm. Ötös, leülhetsz. – Mi?? Ki sem javít? Nem is augusztusig tartott, hanem szeptemberig. Fogadni mernék, hogy az egészre oda sem figyelt. Valahogy csodáltam volna, ha nem ötöst kapok.

- Ugye tudod, hogy tetőtől talpig végigmért? – súgta oda Lily, mikor leültem a helyemre.

- Valahogy feltűnt.

Megnyugodtam, mikor Cara-val ugyanezt játszotta végig. Persze ő is ötöst kapott, hála a hosszú lábainak és a rövid szoknyájának. Pont kicsengettek, mikor megcsörrent a telefonom. Basszus, nem némítottam le. Még jó, hogy nem órán csörrent meg.

- Mondjad Harry. – vettem fel morcosan. Nem rá voltam pipa, hanem a tanárra.

- Baj van? Morci a hangod. Ki húzott fel, édes? – Édes??

- Csak a töri tanár. – vágtam rá nemes egyszerűséggel, mire felcsattant.

- Miért, mi történt?

- Áh, azt leszámítva, hogy 20 percig kirakatbábú voltam, és még csak nem is figyelt arra, amit mondtam semmi. A lábaim és a dekoltázsom túlságosan lefoglalta.

- Látod, mondtam én, hogy levetkőztetnek majd a szemükkel. Hány éves is a tanár úr? – kérdezte poénkodva.

- 28. – erre mintha megszakadt volna a vonal. Hirtelen csönd lett.

- 28? Az hogy lehet már tanár? – emelte fel a hangját.

- Nem tudom. Biztos most került ki az egyetemről. Mindegy. Mennem kell. Kezdődik az irodalom órám. Szia Harry. Puszilom, vagyis pusziljuk a többieket.

- Azt is hapsi tartja? – kérdezte nem is foglalkozva azzal, hogy már elköszöntem.

- Nem, azt nő tartja. Tőle talán nem kell tartanom. – vettem poénra a dolgot, de hallottam a hangján, hogy ideges. – Szia Harry! – húztam el a végét, vártam, hogy végre reagáljon valamit a köszönésemre.

- Vigyázzatok magatokra! Szia.

Szóval ennyire féltékennyé tudom tenni, vagy mégis mi ez? Miért húzza fel magát az én kiakadásomon? És mi volt az reggel? Olyan fejet vágott, mikor megölelt Zayn, mintha elvették volna a kedvenc játékszerét. Pedig hát nem vagyok a játékszere, és nincs is oka, hogy féltékeny legyen. Nem tartozom hozzá, szóval nem értem. És akkor még nekem mondják folyton, hogy nehéz rajtam kiigazodni. De végülis mindegy. Hazautaztak, úgyhogy ennyi volt. Hirtelen Ms. Wood, az magyar tanárnő alakja rajzolódott ki az ajtóban. Éppen, hogy bejött a terembe máris darálni kezdte a tananyagot.

Már csak 10 perc volt hátra a rém unalmas órából és már legalább 4 oldalt leíratott velünk, de még mindig dumált, még mindig darált, aztán hirtelen elcsuklott a hangja. Mindenki felkapta a fejét, ő pedig csak tátogva mutogatott. Elment a hangja, ami számára nem, de számunkra igenis előnyös volt, hisz ő tartotta (volna) mind az etikát, mind a spanyolt. Kényelmesen hátradőltem, végre véget ért a szünet nélküli körmölés, és legalább 2 óráig csönd lesz. Már, ami a tanárnőt illeti. Az osztály cseppet sem volt csöndes. Etika óra közepén rezegni kezdett a mobilom az asztalon, jelezve, hogy üzenetem jött. Ms. Wood hallva ezt az asztala mögül tátogott és hadonászott maga előtt, gondolom az illemről, de hát sajnos nem értettem, így nem is foglalkoztam vele. Meg sem lepődtem a feladó nevét látva.

- Ki írt? – kíváncsiskodott Lily.

- Harry.

„ Még mindig fáj a pofon helye, amit reggel kaptam.  :D-H”  

„Inkább örülj, hogy nem kaptál még egyet a kis füllentésed után.  :D-E” – küldtem a válaszüzenetet ellopva a üzenetzárását, persze a saját betűmmel.

„ Kis lopós.  :D-H”

„ Kis hazug. :D-E”

„ Nem mond, hogy élvezted azt a kis izgalmat!  :D-H”

„ De mondom. Nem élveztem. Nagyon nem!! Oliver ki is nyírt volna, ha megtudná, hogy ez akárcsak felmerült.  :D-E”

„ Miért kell neki mindenről tudni? Attól, hogy a bátyád nem tartozol neki elszámolással! Te sem szólsz bele az ő életébe. Elég nagy vagy már, egy kész nő és tudsz dönteni az életedről. Csak nem akarsz, valld be!!!  :D-H”

„ De, tudok dönteni az életemről, csak… - Lily hirtelen megszólalt mellettem, amitől annyira megijedtem, hogy a következő lett az indok: - FBACKLMOABLZY – és persze a nagy nyomkodásban megnyomtam a KÜLDÉS-t is. Túlságosan belemerültem az SMS írásba, ennek volt köszönhető, hogy majdnem szívrohamot kaptam, mikor Lily megszólalt.

„ Húú, ez aztán az indok.  :D-H”

„ Szóval tudok dönteni!!!  :D-E”

„ Hol jársz a számolással? :D-H”

„ Biztos, hogy tudni akarod?  :D-E”

„ IGEN!!!!”

„ 36. :D-E”

„ Ha az én húgom lennél biztos, hogy nem engedtelek volna ilyen ruhában iskolába menni. Sőt, ha a barátnőm lennél, akkor se. Most szállt fel a gépünk. Puszilnak a többiek.”

Gondolom morci lett, hisz lemaradtak sorba az üzenetzáró mosolygós H-k.

„ De nem vagyok az. Jó utat. Mi is pusziljuk őket.  :D-E”

„ De lehetnél!!!!  :D-H”

Lehetnék? Háromszor gyorsabban kezdett dobogni a szívem, legalább. Milyen szép is lenne.

Este olyan üresnek éreztem az ágyamat, hiányzott Harry ölelése. Küldeni akartam neki egy üzenetet, de megelőzött.

„ Hiányzol mellőlem. Nincs kit piszkálni az állandó nyomulásommal.  :D-H”

„ Nekem is üresnek tűnik az ágyam, de van itt valaki, aki pótolja a helyedet.  :D-E”

„ ?”

„ Teddy.  :D-E”

„ Irigylem. Szép álmokat!  :D-H”

„ Neked is!  :D-E”

~Harry~

Alig fél napja nem láttam Emily-t és máris hiányzik. Ezek a SMS-k nem tudják pótolni azt a gyönyörű arcát és a mosolyát. Istenem, azzal a mosollyal meg tud ölni. Egyetlen dolog tartja bennem a reményt, hogy 2 hét múlva újra láthatom. Már persze, ha meghív. Habár ez nekem nem akadály. Megyek én meghívó nélkül is. Niall is nehezen viseli, hogy ilyen távol van Lily-től. Rég nem láttam ennyire boldognak, sőt talán még nem is. Nagyon aranyosak, ahogy Skype-on romantikáznak. Holnap én is megpróbálom rávenni Emily-t. Már nagyon hiányzik a mosolya. Nem is tudom, hogy éreztem-e már ennyire, hogy hiányzik valaki. Sok lánnyal voltam már, de egyiknél sem éreztem azt, mint nála. Legszívesebben egész nap csak ölelgetném és csókolgatnám. Ő nem olyan, mint a többi lány. Neki nem csak arra kellek, hogy általam legyen a címlapokon, vagy egy éjszakára. Vele lehet normálisan beszélgetni normális dolgokról. Nem kezd el sikítozni, meg csapkodni a levegőben, hogy velünk lehet. Egyre inkább azt érzem, hogy szükségem van rá, de tudom, hogy ezzel csak bántanám, így muszáj lesz távol maradnom tőle. Liam-nek igaza volt. Nem tudnám elviselni, ha fájdalmat okoznék neki.

- Harry, segítenél egy kicsit? – törte meg a gondolataimat anyu kiabálása a földszintről.

Kikászálódtam az ágyból és indultam lefelé. – Ne haragudj, ha felébresztettelek, de sehogy nem boldogulok ezekkel a dobozokkal. – támaszkodott rájuk mosolyogva.

- Mi ez a sok doboz? – néztem körbe meglepetten.

- A meghívók, az asztaldíszek és még egy csomó minden az esküvőre. Segítenél őket bevinni a nappaliba. A futár srác csak ledobálta ide, de reggel hasra fogunk esni bennük. – kapta fel az egyik dobozt, de gyorsan elvettem tőle.

- Mutasd, hogy hova rakjam, majd én viszem.

- Köszönöm, kicsim.

Mire behurcoltam a sok dobozt az előszobából kiment az összes álmosság a szememből. Lehuppantam a kartonokkal övezett kanapéra és a plafont kezdtem bámulni.

- Baj van, kincsem? – kérdezte anyu aggódva.

- Nem, csak elgondolkodtam. – fordultam felé.

- Kin gondolkozol ennyit? Amióta hazajöttél olyan furcsa vagy.

- Nem fontos. – kaptam el a tekintetemet.

- Ne butáskodj. Nekem nyugodtan elmondhatod. – ült le mellém és a vállára húzta a fejemet. – Csak nem egy lányon jár az eszed?

- De igen. Csak olyan furcsa… - halkultam el.

- Furcsa?

- Vele minden olyan más. Mindig meg tud nevetetni, vele repül az idő. És most nem láthatom hetekig.

- Oh, szívem. Csak nem beleszerettél ebbe a titokzatos lányba?

- Nem. – vágtam rá rögtön. – Vagyis nem tudom. Már semmiben nem vagyok biztos.

- Istenem, ezt is megéltük. Egy lány képes teljesen elcsavarni a fejedet. – hangsúlyozta ki az EGY-et. – Biztos nagyon különleges, ha ennyire elvonja a figyelmedet.

- Megmutatom az egyik képét. – pattantam fel és a mobilomért sétáltam. – Nézd. Egyszerűen gyönyörű. És okos. És elragadó, és… - akadt el a szavam. És milyen teste van. Ez lett volna a mondat folytatása, de ezt inkább nem mondom ki. Szerintem amúgy is nyilvánvaló.

- Tényleg nagyon szép. – nézegette anyu a képet. – Csak vigyázz nehogy ő is csak azért…

- Ő nem a népszerűség miatt van velem. Utálja a fotósokat. Modell, szóval elég neki a saját népszerűsége. Ő más.

- Jó látni, hogy ilyen boldog vagy. – puszilta meg a homlokomat és visszaadta a telefonomat. – Köszönöm a segítséget. Jó éjszakát.

- Jó éjszakát.

Újra felhuppantam a kanapéra és meredten néztem Emily képét, amit Zayn küldött át a múltkor. Még szerencse, hogy volt nála fényképező, most van egy képem róla, ami nem az a megszokott modell kép. Persze azokon is gyönyörű, de ezen olyan felszabadult. Pont, mint a valóságban, már persze, mikor éppen nem olyan feszült, hogy még a levegő is megfagy körülötte. Kell nekem ez a lány. Csak 2 hetet kell kibírnom, csak 2 hetet. Istenem, de hosszú lesz ez a 2 hét.