22.fejezet: Nem akarok fájdalmat okozni

Sziasztok! Itt a következő fejezet!!! 

Jó olvasást!

Kittaa

Fene nagy bátorságom fogalmam sincs, hogy honnan jött, igaz, hogy ittam néhány pohár pezsgőt, de már nem emlékszem pontosan, hogy hányat, viszont szerintem nem volt az olyan sok. Harry nagyot nyelt és lehunyta a szemét.

- Mitől félsz? – kérdeztem, mire kinyitotta a szemét. – Látom a szemedben.

- Mitől? Attól, hogy fájdalmat okozok neked. Oliver-nek igaza volt, nem én vagyok a megfelelő fiú a számodra. Nem szeretném, hogy holnap úgy ébredj, hogy megbántad ezt az egészet. Nagyon kedvellek és gyönyörű vagy, méghozzá milyen gyönyörű, de nem akarlak kihasználni.

- Harry. – érintettem meg az arcát, mire ismét becsukta a szemét.

- Ne, Emily! – lökte el a kezemet. – Ne haragudj, ez nem volt jó ötlet. – indult kifelé, de megállítottam.

- Akkor legalább csak csókolj meg. – mondtam halkan, mire visszalépett és homlokát az enyémnek döntötte.

- Ne haragudj, nem megy. - suttogta és kirohant a szobából.

Ott álltam ledöbbenve a szoba közepén egy szál fehérneműben. Egész eddig azon törte magát, hogy lefektessen, most mikor én is szeretném, elrohan. Egyszerűen nem értettem. Fáradt voltam, így átöltöztem a pizsimbe és ágyba bújtam.

Reggel iszonyatos fejfájással ébredtem. Ezért utálom az alkoholt. Két-három pohár után 2 napig nem térek észhez. Magamhoz öleltem Teddy-t és az ágy végén lévő dobozt kezdtem bámulni. Még mindig nem értettem Harry reakcióját, de most már nem is nagyon érdekelt. Lerúgtam a dobozt a földre és visszasüllyedtem a párnámba. Így a macimat ölelgetve hirtelen felidéződött bennem az a pillanat, mikor kíváncsian bontogattam a futár által hozott és Daniel által átadott dobozt a táncteremben, ami a nevemre szólt. Feladó nem volt rajta, ami még rejtélyesebbé tette az egész helyzetet. Meglepve vettem ki belőle a macit, majd a mellette lévő kis kártyáért nyúltam, amin a következő állt:

„ Így nem leszel egyedül, mostantól ő vigyáz rád helyettem. Remélem valamennyire tudlak kárpótolni vele. Még egyszer nagyon sajnálom, reménykedem, hogy egyszer, valamikor meg tudsz nekem bocsájtani. Sok szeretettel: Harry (Soha nem feledlek)” Hát Teddy azóta is „vigyáz” rám, csak ő felejtett el.

A szűnni nem akaró fejfájás nem sokáig hagyott pihenni. Lecsoszogtam és egy csésze kávéval bevettem egy fájdalomcsillapítót.

- Szia. – sétált be a konyhába Liam.

- Szia.

- Nem láttad Harry-t? El akarnám kérni a pulcsimat, amit idefele úton adtam neki.

- Nem, de nem is akarom. – szürcsöltem tovább a kávémat.

- Valami baj van? – ült le mellém a bárszékre. – Veszekedtetek?

- Nem, de nem akarok sem róla, sem vele beszélgetni.

- Pedig muszáj lesz. – jött le a lépcsőn és útközben belebújt a pólójába.

Lefordultam a székről és összehúztam magamon a köntöst. A nappali felé indultam, de Harry az utamba állt. Homlokomat fogva néztem fel rá.

- Muszáj ezt pont most? Szétszakad a fejem.

- Látod, pont ezt nem akartam. Nem is emlékeznél az estére. – mondta és Liam felé fordult.

- Oké, megyek. Beszélgessetek csak. – pattant le a székről.

- Nem, nem, maradj csak. – intettem felé a kezemmel. - Ehhez neked is közöd van, szóval maradj csak a helyeden. – erre lassan visszacsúszott a bárszékre és meglepve nézett rám.

- A múltkor azt mondtad Harry-nek, hogy maradjon távol tőlem, igaz? Hogy ne okozzon fájdalmat? Ezért mondtad neki?

- Mi? Te honnan…

- Liam! Mindent hallott. – vágta rá Harry.

- Ezért mondtad neki? – néztem rá újra.

- Igen. – bólintott egyet.

- Remek. – mondtam és Harry felé fordulva folytattam. –Nem voltam részeg, mindenre pontosan emlékszem. És csak, hogy tudd nagyobb fájdalmat okoztál azzal, hogy otthagytál, mintha kihasználtál volna. – ez láthatóan meglepte. – Sokáig úgy voltam vele, hogy nem akarok én is az egyéjszakás nőid közé tartozni, de tudod mit? Inkább a barátaid közé nem akarom tartozni. Azt mondtad, hogy mindent megkapsz, amit csak akarsz. Ahogy elnézem a fejedet egy kávénak biztos örülnél. – mondtam és egy laza mozdulattal leöntöttem a fehér pólóját a megmaradt kávémmal. – Tessék, megkaptad. Legalább egy lépést sem kellett tenned érte. – kezébe nyomtam a csészét és felsétáltam a szobámba. Végigvetődtem az ágyamon és vártam, hogy hasson a gyógyszer. Kopogtatásra kaptam fel a fejemet, tudtam, hogy Harry az.

- Bejöhetek? – kérdezte belépve.

- Már bent vagy. Tudod, ott a küszöb – mutattam rá – te pedig már rég átlépted azt.

- Emily, nem értelek! A múltkor azért haragudtál rám, mert le akartalak fektetni, most meg azért, amiért nem. Én csak próbálom a megbeszéltekhez tartani magamat. Barátok vagy nem? – nagy nehezen, minden erőmet összegyűjtve felültem az ágyon. Próbáltam nem a fejfájásra gondolni.

- Azóta sok minden változott. Legfőképpen a gondolkodásmódom. – ez köszönhető volt nagyrészt a vele való álmoknak és a búcsúzáskor „elcsattanó” szájra pusziknak. – Szerettem volna veled lenni este, de te itt hagytál. – lassan közeledni kezdett, de megállítottam. – Most már, ha akarnád se engedném. Itt álltam előtted félmeztelenül, kiszolgáltatottan, te pedig elrohantál.

- Az elmúlt két hétben semmi más nem járt a fejemben csak te. Hogy újra itt lehessek veled, hogy újra ölelhesselek. Megijedtem. Megijedtem attól, hogy, ha megteszem azzal megbántalak.

- De akartam…

- Elhiheted, hogy én is. De te jobbat és többet érdemelsz egy egyéjszakás kalandnál. – lassan leült az ágy szélére.

- Akkor legyen több. – erre elkerekedett a szeme.

- Ennél többet nem tudok adni, jelen pillanatban és jelen helyzetben. Én nem vagyok olyan jó srác, mint amilyennek te gondolsz. Édes tőled, hogy ilyennek látsz, de nem vagyok az. Nem tudnálak boldoggá tenni, te pedig azt érdemled, hogy boldog legyél valaki mellett, aki képes téged szeretni.

- Képes szeretni? Miért te nem lennél képes rá?

- Ne értsd félre. Valaki, aki mindig melletted van. Akire bármikor, bármiben számíthatsz. Én nem bírnám ki, hogy hónapokig itt hagyjalak egyedül. Nem élném túl a köztünk lévő távolságot. Ezért nem szeretnék senkit sem magamhoz láncolni érzelmileg, téged sem.

- Értem. – bólogattam és a földön lévő dobozhoz sétáltam, majd odanyújtottam neki.

- Emily, ez a tiéd. A szülinapi ajándékod.

- Nekem nem kell. Csinálj vele, amit akarsz. Ez csak arra emlékeztetne, hogy itt hagytál. – mivel nem vette el, így leraktam mellé az ágyra. – Lehetett volna egy szép esténk, egy. De te nem éltél a lehetőséggel, pedig én felajánlottam. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha belemennék egy egyéjszakás kalandba, mert ez nem az én világom, de este nagyon vágytam rád. Akartalak, Harry. Azt akartam, hogy jól érezzük magunkat. De te esélyt sem adtál, hogy elmondjam, hogy semmiféle kötelezettséggel nem járt volna az éjszaka. Tudom, hogy te nem tudsz megállapodni egy lány mellett, de nem is azt akartam, hogy rögtön feleségül vegyél, vagy hasonlók, csak veled akartam lenni.

- Emily! – húzott magához a csuklómnál fogva és a kézfejemet kezdte simogatni. – Gyere velem.

- Tessék?

- Gyere velem Londonba, néhány napra. Kikérlek a suliból.

- Miért akarod, hogy veled menjek?

- Szeretnék veled tölteni néhány napot, csak veled.

- Harry! Ezek után még azt hiszed, hogy veled megyek?

- Nagyon remélem. Szeretném, hogy lásd, hogy milyen az én világom. Tudom, hogy este elszúrtam és azt is tudom, hogy többet akarsz, de ahhoz előbb látnod kell, hogy milyen az a világ, amiben én élek, és hogy mitől féltelek.

- Szóval erről van szó? Ezért nem engedsz közel magadhoz senkit sem? – lehunyta a szemét, egyértelmű volt a válasz.

- Ez nem egy egyszerű világ, te is tudod. Ha valakit magamhoz láncolok érzelmileg vagy többet adok egy éjszakánál, azt szétszedik a riporterek, újságírók és a rajongók. Nem tudnám elviselni, ha bántanának. Te sokkal többet jelentesz nekem, és tudom, hogy az este történtekkel csak bántottalak volna.

- Harry! – rogytam a lábára és végigsimítottam az arcán. – Ezt eddig miért nem mondtad el? Ezt elmondhattad volna már este is és akkor nem haraptam volna le a fejedet.

- Emily! – kezdte és lehatotta a fejét. – Az a rengeteg SMS, az éjszakákig tartó beszélgetések … megváltoztattak bennem valamit… - akadozott, de végül kibökte. – Az irántad való érzéseimet. – ezt vajon hogy érti? – Te egy gyönyörű lány vagy és nagyon okos is. Már az első percben megmozdítottál bennem valamit, amikor megláttalak a stúdió előcsarnokában ücsörögni, elázottan. Úgy érezem, hogy kell nekem az a lányra, bármi áron, de megszerzem. Viszont igaza volt Liam-nek, amikor azt mondta, hogy csak egy újabb lány lettél volna az ágyamban. Én tényleg csak azt akartam, hogy lefektethesselek, semmi mást. – e mondat hallatán másra nem voltam képes, csak vettem egy nagy levegőt és próbáltam felállni Harry lábáról. Ezt nagyon nem akartam hallani. Ám, ahogy megmozdultam utánam kapott és derekamra téve a kezét szorosan magához húzott.

- De ez megváltozott. – meglepve néztem a szemébe és azt a csillogást, ami fogadott soha nem láttam még. – Amikor elbúcsúztunk a múltkor és te a csókot, szájra puszit választottad, megdöbbentem. De a legmegdöbbentőbb az volt, hogy egy nap után már annyira hiányoztál, hogy legszívesebben felültem volna az első gépre és visszajöttem volna hozzád. Ez lehet, hogy hülyén hangzik, de én…én…én…még soha nem éreztem ilyet egy lány iránt sem. Csak jöttek, mentek, de te..te teljesen megőrjítesz. Azt hiszem, hogy… - itt félbeszakadt a mondata, de láttam rajta, hogy folytatni akarja, így nem szóltam közbe – hogy… beléd szerettem. Tegnap este pedig…. – nem vártam meg, hogy befejezze a mondatot, számmal betapasztottam az övét, ezzel belefojtva a szót. Rögtön, habozás nélkül visszacsókolt.

- Veled megyek. – törtem meg a csókunkat. – Már persze, ha elengednek a suliból. Nem vagyunk valami nagy puszipajtások az igazgatónővel. Szóval…

- Őt majd én elintézem. Elég meggyőző tudok lenni. – mondta azzal a 100W mosolyával, ami még néha engem is zavarba ejt. Na jó, mindig. Egyszerűen nem tudom, hogy lehet valakinek ilyen szexi mosolya. Nem is csoda, hogy mindent megkap, amit csak akar.

- Viszont nem azért megyek, hogy napokig csak szexeljünk, szóval így gondol meg, hogy tényleg szeretnéd-e, hogy veled menjek.

- Persze, hogy szeretném. Ezek szerint mást is akarsz csinálni? – kérdezte huncut vigyorral.

- Héé! – csaptam a mellkasára.

- Csak vicceltem. Egyébként is te mondtad félreérthetően: „hogy napokig CSAK szexeljünk.” – nevette el magát.

- Jó akkor kijavítom magamat: Nem azért megyek, hogy napokig szexeljünk, szóval így gondold meg”. Megfelel? Vedd úgy, hogy barátként megyek veled.

- Igen, így már nem olyan félreérthető. – nevetett tovább. – Mi volt ez a csók az előbb, ha csak barátként jössz velem?

- Barátság extrákkal. Vagyis csak barátság extrával. – javítottam ki gyorsan, mire mosolyogni kezdett.

- Szóval így állunk! Én szerelmet vallok neked, te pedig csak barátként tekintesz rám. – vágta be a durcást.

- Nem akarom elkapkodni a dolgokat. Különben meg azért csókoltalak meg az előbb, mert túl sokat beszéltél és már kezdett idegesíteni a sok duma.

- Oh, érte. És, ha máskor is sokat jártatom a számat, akkor újra megcsókolsz? – húzogatta a szemöldökét.

- Nem, akkor majd keresek valamit, amivel betömhetem. Ne bízd el magad túlságosan. – veregettem meg a vállát és felálltam a térdéről, mire végigsimított az ujjaimon.

- Még egyszer boldog szülinapot!

- Köszönöm. – mosolyodtam el.

- Ugye megtartod az ajándékomat?

- Igen.

- Helyes. Nagyon jól állt. Főleg az a… Remélem, hogy láthatom még rajtad.

- Ezt már elszúrtad, szóval csak reménykedhetsz. – mosolyodtam el és kisétáltam a szobából.

- Emily! – kiáltott utánam.

- Tessék. – kukucskáltam be az ajtón.

- Kérhetnék egy kis segítséget. – húzogatta a pólóját.

Ja, igen. A kávé, amit dühömben öntöttem rá. Szép kis foltot hagyott a fehér pólón.

- Vedd le, majd kimosom, tedd csak le oda. – mutattam az íróasztalomra.

- Nem lenne kedved segíteni? – indult felém féloldalas mosollyal.

Odaléptem elé, megfogtam a pólója alját és kibújtattam belőle. Tekintetem mellkasára szegeztem. Láttam, hogy figyel, így beleharaptam alsó ajkamba, tudván, hogy ez mennyire izgatja. Amikor Párizsban voltunk ennek volt köszönhető az első csókunk, ezért gondoltam hátha most is hatni fog rá. És láss csodát, tényleg bevált.

- Ez az egyik, amivel az őrületbe tudsz kergetni. – mondta és magához húzott.

- Igen? És mi a második, harmadik..? – vontam fel a szemöldökömet kíváncsian, és közben a mellkasára tapasztottam a szabad kezemet.

- A mosolyod, a szemed, a feneked. A tested minden egyes porcikája. És egyre jobban kívánlak.  – suttogta a fülembe.

- Szeretnéd, ha most megcsókolnálak? – kérdeztem mosolyogva.

- Mindennél jobban. – kezdett közelíteni ajkaival.

- Én is szerettem volna este, és különben is az előbb kaptál egyet. Érd be azzal. Így is tartozol egy csókkal. – téptem ki magam a karjaiból és indultam a fürdőbe, hogy kimossam a pólóját.