18.fejezet: Visszapillantás (MiHa)

Halii!! Itt az új rész, amiről csak annyit szeretnék elől járóban mondani ( ha valaki nem értené, hogy ez most hogy jött ide), hogy ez lenne az előzmény egy része. (folyt.köv)

Így néhány órával a szülinapom előtt nekem is végig futott az agyamon az életem, szóval pont jókora időzítettem a visszaemlékezést :)))

Remélem tetszeni fog. Köszönöm a kommenteket <3 Jó olvasást!

Kittaa

Lassan másfél hete utaztak haza a srácok, de minden nappal egyre jobban hiányoznak. Lily már teljesen kikészült. Egész nap a gép előtt ül és Skype-on beszélget Niall-el. Zayn előszeretettel halmoz el Facebook üzenetekkel, Harry pedig megállás nélkül hívogat vagy üzeneteket írogat. 3 éve éve is így kezdődött. Mikor vége lett a két hetes kiruccanásunknak állandóan üzeneteket küldözgettünk egymásnak, aztán elmaradoztak a hívások és az SMS-ek. Az én régimódi gondolkodásomnak hála én sem kerestem utána. Mindig azt hallottam anyutól meg a nagyitól, hogy egy rendes lány nem fut egyetlen fiú után sem, lépjen ő. Ennek köszönhetően megszakadt a kapcsolat közöttünk. Neki jött az X-Faktor, nekem a modellkedés. De most nem szeretném újra átélni ezt. Ha kell, akkor leszek rendetlen kislány, de keresni fogom. Nem akarom újra elveszíteni.

Hosszú és kimerítő napom volt.

Este fáradtan dőltem be az ágyamba, szorosan magamhoz öleltem Teddy-t, ha már Harry nem lehet mellettem, ő valamennyire pótolni tudja, hisz tőle kaptam. Alig hunytam le a szememet rögtön el is aludtam.

~Visszapillantás~ (Emily)

3 éves korom óta jártam táncórákra az egyik manchesteri tánciskolába, jóformán ez éltetett, a zene és a tánc. Mindig a maximumra törekedtem, aminek meg is lett az eredménye. 11 év kemény munka árán eljutottam odáig, hogy bekerültem a tánciskola válogatottjába, ami egyáltalán nem volt kis dolog, számomra. Persze mindig a suli volt az első, de amennyi időt csak tudtam a táncnak szenteltem. A sok verseny, fellépés egyre fárasztóbbá vált, de imádtam táncolni. Az egyik tesi órán rosszkor voltam rossz helyen és az egyik drága osztálytársam fejberúgott a focilabdával, aminek egy szép kis agyrázkódás lett a vége. Két hét szünet után mehettem csak vissza táncolni, de Daniel, az „edzőnk” még így is aggódott a korai visszatérésem miatt. Próbáltam visszarázódni, és jött a félév, szóval egyáltalán nem volt egyszerű dolgom.

Punnyadtan ültem a táncterem közepén lévő szőnyegeken néhány osztály- és évfolyamtársammal, aki szintén benne voltak a válogatottban. Daniel-re és a többiekre vártunk, kint szakadt az eső, így az egyetlen elfoglaltságunk az volt, hogy egymást bámultuk. Néma csöndben ültünk, hisz irtózatosan hosszú volt a napunk a félévi vizsgák miatt, így mikor Daniel megemlítette a ma esti kis gyűlést szerintem voltunk páran, akik úgymond melegebb éghajlatra küldtük. Tudom, hogy nem szép dolog, meg nem is illendő, de már nagyon kivoltunk. Máskor próbák előtt is tánccal ütöttük el az időt, de most még megmozdulni sem volt sem kedvünk, sem erőnk. Lola bágyadtan dőlt Victor vállára, ő Amy-re, ő pedig rám. Nekem már nem volt időm Andy vállára dőlnöm, mert pont akkor jött be Daniel az ajtón a többiekkel. Mosolyogva lépett elénk. Fülig érő szája láttán egy apró mosoly szökött az arcunkra, de ez hamar lesz is fagyott.

- Hú, de taccsra tett titeket ez a vizsga. – csattogtatta kezeit maga előtt. Valóban eléggé lestrapált minket a vizsga, jól látta. – Na, de van egy olyan hírem, amitől biztos, hogy jobb kedvetek lesz. – mondta lelkesen.

Kíváncsivá tett. Nem sok minden tudott volna felvidítani abban a pillanatban. Szépen, lassan mindenki elhelyezkedett a szőnyegen, és próbáltunk Daniel-re figyelni.

- tegnapelőtt felhívott az egyik párizsi táncverseny szervező menedzsere, és….na….és

- Daniel, vagy befejezed még ma a mondatot, vagy elalszunk. – szólalt meg mellettem Andy ásítozva.

- Ajh, hogy milyenek vagytok. – csapta össze a kezét durcásan. – Szóval…meghívtak minket az ott megrendezett…- csillant fel a szeme, de még mindig nem nyögte ki a lényeget.

- Daniel, mond már! – szólt rá Lola.

- A világkupára!- kiáltotta el magát.

Hirtelen mindenki felkapta a fejét, kivéve Emmát, aki az éppen lenyelni készülő korty víztől majdnem megfulladt a világkupa szó hallatán. Mosolyogva, de még mindig értetlenül kapkodtuk a fejünket.

- Ez most komoly vagy csak szívatsz? – ugrott fel Victor.

- Komoly, ilyennel nem viccelődnék.

- Úristen. – sikítottunk fel egyszerre. Majd kiugrottunk a bőrünkből, annyira feltöltött minket ez a hír. Ezek után a fáradságunknak nyoma sem volt.

- Megyünk Párizsba! A világkupára! – ugrándoztunk egy nagy kört alkotva.

- De mikor, és….- kérdeztem kibújva a többiek keze alatt.

- Két hét múlva lesz a verseny, de szeretnélek elvinni titeket már a jövő héten, hogy csak a próbákra tudjunk koncentrálni. Tudom, hogy nektek pont hó szünet azon a héten, a jövő hétre meg kikérlek titeket. – mondta mosolyogva. – Már persze, ha benne vagytok. – húzta az agyunkat, mire ráförmedtünk.

- Még szép!

- Viszont…- ragadta meg gyengéden a kezemet és félrehívott. – Nem vagyok biztos benne, hogy neked ez már jó lenne. Az a fejsérülésed nagyon komoly volt, és az egészség az első.

- Mi? Nem! Én már jól vagyok! – ellenkeztem. – Nem tedd ezt velem.

- Mily még csak pár napja jöttél vissza!

- Jól vagyok és meg tudom csinálni! Kérlek. – néztem rá kiskutyaszemekkel.

- Ha biztos vagy benne, akkor legyen. – erre a nyakába ugrottam. Nem akartam kimaradni ebből az egészből. Évek óta erre készülünk.

Hazaérve elújságoltam anyunak és Lily-nek a jó hírt és az egyéves kishúgomat felkapva szaladtam körbe a házat. Kimerülten dőltem be az ágyba, de csak a versenyen járt az eszem, nem tudtam aludni.

Az elkövetkező napok hosszú és kemény próbákkal teltek, mire összeraktuk a koreográfiát. Szombat este, egy nappal ez indulás előtt Daniel újra összehívott miket. Lehangolva lépett be az ajtón, nem értettük mi történt. Délután még minden rendben volt.

- Srácok! Baj van a szállásunkkal. Egy másik csoportnak is kiadták ugyanazt a házat, amit kibéreltem. A tulaj szerint neki így sokkal jövedelmezőbb. Szóval, két választásunk van. – nagyokat pislogva néztünk rá, mire folytatta. – Vagy keresünk egy másik szállást, amire így néhány órával indulás előtt nem biztos, hogy sikerül, vagy… belemegyünk a közösködésbe.

- Legyen! Legalább barátkozunk. – vágtuk rá kisebb gondolkodási idő után.

- Akkor irány Párizs! – tettük egymásra a kezünket.

Másnap izgatottan gyülekeztünk a reptéren, gyors elköszönés a családtól és irány a gép. Másfél óra repülés után ugrándozva szálltunk le a gépről. Bepattantunk a buszba, ami elvitt minket a szállásra, a Párizstól 5 km-re lévő Saint-Mandé-ba. 20 perc alatt oda is értünk és elámulva szálltunk ki a buszból. Óriási volt a ház és gyönyörű. 

Mivel mi érkeztünk előbb, így kihasználtuk a lehetőséget, hogy körbejárjuk a házat és elfoglaljuk a szobákat. Bőven volt miből választanunk, hisz 8 négyszemélyes és 8 kétszemélyes szoba állt rendelkezésünkre, nem is beszélve az óriási fürdőkről, a nappaliról és a konyháról.

Lola a nyakamba csimpaszkodva nyaggatott, hogy vele aludjak. Hangos robajra lettünk figyelmesek. Megjött a másik csoport. Az ajtóban állva figyeltük, ahogy lekászálódnak a buszról, és elindultak felénk. Ők kicsit többen voltak, mint mi, de a legmeglepőbb mégis az volt, hogy kétszer annyi fiú volt, mint lány. És elég kajlának tűntek. Nálunk a 14 főből 8 lány volt, de a mi fiaink legalább nem ordibálva járták körbe a házat. Volt egy srác, aki meglehetősen feltűnően bámult, de nem igazán foglalkoztam vele, hisz nem pasizni jöttem, hanem próbálni. 

Amíg elosztották maguk között a megmaradt szobákat, addig mi felfedeztük a konyhát a csajokkal és a hűtőben lévő kajákból összeütöttünk egy könnyed ebédet, persze a másik csoportnak is. Lássák, hogy milyen jófejek vagyunk. Asztalterítés közben hirtelen valaki mellettem termett, rögtön a szívemhez kaptam.

- Milyen kis ijedős vagy. – mosolygott rám a feltűnően bámuló srác. – Már szinte mindenkinek tudom a nevét, sőt van, akinek a telefonszámát is, de rólad még semmit nem tudok. Amúgy Harry vagyok. – nyújtotta a kezét, de szó nélkül folytattam a terítést. Irtó cuki volt és olyan szemei voltak, hogy helyben el tudtam volna olvadni tőle, de csak a verseny kattogott a fejembe. Nem pasizni jöttél, Emily. –mondogattam magamban.

- Parker! Akkor most Lolával alszol vagy nem? Csak mert, ha nem akkor én szívesen alszok veled. – jelent meg Victor.

- Lolával alszom, de kedves tőled. – mosolyogtam zavartan. Hónapok óta nyomult már rá, más sem hiányzott volna, mint hogy vele aludjak.

- Szóval Parker. – jött utánam Harry a konyhába.

- Aha, néhányan így hívnak, már, ami a tánccsapatot illeti. – vágtam rá.

- És mi az igazi neved? És hány éves vagy? – támaszkodott neki a konyhapultnak felhúzott szemöldökkel.

- Nem gondolod, hogy túlságosan is kíváncsi vagy? – álltam meg előtte kezemben az evőeszközökkel és a szalvétákkal.

- Nem. – vette el tőlem a szalvétákat. – Csak érdeklődő vagyok. Szóval?

- Mily a nevem és 15 éves vagyok. Most boldog vagy? – döntöttem meg a fejemet kérdőn.

- Nagyon.

Mielőtt tovább tudtuk volna folytatni a beszélgetést megjelentek a többiek és leültünk enni.

- Joe, mesélj már nekünk magatokról egy kicsit. Ti már szinte mindent tudtok rólunk. Ti most igazából…– szólalt meg Daniel és az asztal végén ülőnél ülő szőke sráchoz fordult, aki kicsit idősebbnek tűnt a többieknél.

-  Igazából ez egy osztálykirándulás lenne. – nézett körbe. – A srácok választották a szállást, én meg jó osztályfőnök révén belementem. Sajnos csak a fél osztály tudott eljönni, de azért szerintem jó buli lesz nekik, így az utolsó évükre.

Ebéd után kisebb pihi következett, amit mi kupaktanáccsal, míg a többiek pihenéssel töltöttek. Megbeszéltük a tánclépésekben való változásokat, délután pedig próbák voltak. A többiek kíváncsian nézték, ahogy próbáltunk. Este, mikor már mindenki elvonult a saját szobájába én még egyszer elpróbáltam a táncot. Hosszú volt az a két hét, nehezen rázódtam vissza. Bedugtam a fülemet és táncolni kezdtem. Mikor megfordultam a tánclépés közben észrevettem, hogy Harry a korlátnak támaszkodva, az emeletről figyel. Rögtön megmeredtem.

- Ne haragudj, nem akartalak megzavarni. – mentegetőzött és láttam, hogy elindul lefelé. – Nagyon jól mozogsz. – mondta felém sétálva. Épp az eltolt fotelt próbáltam visszahúzni, mikor hirtelen mögöttem termett, így beleütköztem, ott.

- Kicsit odébb állnál? Útban vagy. – fordultam szembe vele.

- Csak nem zavarba hoztalak? – vigyorgott és arrébb ment.

- Nem. – vágtam rá.

Segített a helyére tenni a fotelt, majd leült és engem is magával rántott. Az ölébe huppantam, amit egy halk nyögéssel díjazott.

- És most? – simított végig a combomon.

- Szemét vagy, ugye tudod? – álltam volna fel, de visszahúzott.

- Te meg nagyon szexi. – suttogta a fülembe. Mi van? Kb. ez volt a reakcióm. – Viszont nem kezdek ki fiatalabb lányokkal.

- Akkor talán el is engedhetnél. – fordultam felé nagyokat pislogva.

- Vagy nem. – mondta és még közelebb húzott magához.

- Mily? – kérdezte Andy elkerekedett szemekkel. – Ez meg mi? – mutogatott felénk. Gondolom nem tetszett neki, hogy az ex barátnőjét egy másik fiú ölelgeti. Mindig is féltékeny típus volt, és még a szakítás után is az maradt. Pedig pont ő volt az, aki megcsalt.

- Épp barátkozom. – mondtam és átkaroltam Harry-t nyakát. – Vagy valami bajod van ezzel? Tudtommal neked mással kéne foglalkoznod. Amy már biztos vár. – ezzel a mondattal el is üldöztem.

- Csak nem egy ex? – kérdezte Harry.

- De. És van egy olyan érzésem, hogy hosszú lesz ez a két hét. – tápászkodtam fel, mert végre elengedett.

- Majd én elvonom a figyelmedet, amíg itt vagyok. – kapott a kezem után és lágyan megszorította.

- Kedves tőled, de megleszek. – vettem el a kezemet lassan és elindultam az emeletre. – Jó éjszakát, Harry.

- Jó éjszakát, Mily. – köszönt el, de tekintetével egészen a lépcsőig követett.

Gyorsan letusoltam és belebújtam a pizsimbe. Mikor lefeküdni készültem Lola felült az ágyon. Már azt hittem alszik.

- Tetszik a srác? – húzogatta a szemöldökét.

- Mi? Melyik? Harry? – bólintott mosolyogva. – Nem. Viszont aranyos. És láttad a szemeit?- olvadoztam.

- Elképesztő. Nekem is az volt az első, ami feltűnt. Látom rajtad, hogy tetszik, szóval ne is tagadd. – erősködött.

- Most a verseny a legfontosabb. – húztam magamra a takarót és elfordultam. Tényleg tetszene? Egy nap után? Hamar álomba merültem.

Egyszer csak valaki szólongatni kezdett. Először álomnak hittem, de mikor kinyitottam a szememet Harry állt mellettem.

- Mit csinálsz te itt? – kérdeztem álmosan a szememet dörzsölve.

- Gyere, mutatni akarok valamit. – kezdte el lehúzni rólam a takarómat, de én visszarántottam magamra.

- Majd reggel, biztos nem megy sehova. – hunytam le a szememet, de nem adta fel.

- Ami azt illeti, reggelre el fog tűnni. – nagy levegőt vettem és Harry után indultam.

Kivezetett a teraszra, majd le az udvarra és az égre mutatott. Gyönyörű volt, ahogy a tiszta égen ragyogtak a csillagok. Sehol egy felhő és az egész eget be lehetett látni.

- Ez csodaszép. – bámultam az eget, mire két kezet éreztem meg a csípőmön.

- Na, megérte lejönni? – kérdezte a vállamra hajolva.

- Igen, köszönöm. – mondtam még mindig álmos hangon. – Hát az a pokróc? – tévedt a tekintetem a földön lévő fehérlő anyagra.

- Volna kedved hullócsillagokat nézni velem? Állítólag ma van az év legintenzívebb meteorithullása. – lökdösni kezdett a pokróc felé és lekuporodtunk. Néhány perc múlva meg is láttuk az első hullócsillagot.

- Odanézz! – kiáltott fel. – Kívánj valamit, hátha teljesül. Sokan mondják, hogy ez csak tévhit, de én akárhányszor látok mindig kívánok.

- És valóra vált valamelyik is? – fordítottam felé a fejemet, miután kívántam.

- Kicsi koromban azt kívántam, hogy egyszer egy gyönyörű lánnyal nézhessem a csillagokat, és lám teljesült. – bökte meg a kezemet, amit az övé mellett pihentettem.

- Aranyos vagy. – mondtam zavartan. Még jó, hogy sötét volt és nem látta, hogy elpirultam.

- Mit kívántál?

- Ha elmondom, akkor már nem fog teljesülni.

- Dehogynem, na mond el.

- Előbb te. – néztem rá.

- Én azt kívántam, hogy hosszú legyen ez az éjszaka, hogy minél többet lehessek veled. – Istenek, de cukiii! – Te jössz.

- Az én kívánságom az volt, hogy amíg itt vagyunk, eljuthassak megnézni az Eiffel torony-ot.

- Miért van olyan érzésem, hogy nem is ez volt a kívánságod? – ült fel és lenézett rám. Nem láttam tisztán az arcát, de tudtam, hogy összeráncolta a homlokát.

- Mert nem ez volt. – vallottam be szégyellősen.

- Hadd halljam. Én is elmondtam.

- Azt kívántam, hogy bárcsak… a… mellkasodra dőlve nézhetném a csillagokat. – nyögtem ki és kezemmel eltakartam az arcomat.

- Ennek semmi akadálya. – fogta meg a kezemet és óvatosan maga felé húzta. – Gyere. – nyújtotta ki a kezét és a mellkasára húzott. – Sokkal jobb. Jó kívánság volt. – kezdte simogatni a vállamat és szorosan átölelt. Életemben nem éreztem még olyan biztonságban magam, mint mellette. El sem hiszem, hogy ilyen hatással van rám. Főleg egy nap után. Másik kezével körberajzolta az összes csillagképet, amit csak ismert. Én feléről nem tudtam.

- Az ott a MiHa. – mutatott a fejünk fölé az Esthajnalcsillagra. Azt még én is felismertem.

- Harry, az ott az Est… - kezdtem, de félbeszakított.

- Tudom, de az lesz a mi csillagunk. Mi, mint Mily, és Ha, mint Harry. – oh, leesett. – Azt bárhol, bármikor megtaláljuk.

- Szóval a MiHa. – nevettem a csillagunkat méregetve. – Ez tetszik. – ahogy ezt kimondtam valami zajt csapta meg a fülemet, mintha valaki jött volna felénk.

- Nyugi, csak Alex az. A kis ötletlopó. – gondolom a hallgatásomból rájött, hogy nem értem. – Mikor mondtam neki, hogy kihozlak csillagokat nézni ő is kapott az ötleten. Lola nagyon tetszik neki.

- Lola? Az én Lolám? – kaptam fel a fejemet.

- Miért ő a tiéd? Szegény Alex nem is tud róla, hogy egy foglalt lány tetszik neki? Nem is mondtad ezt eddig. – nevette el magát. – Szólhattál volna, akkor nem törtem volna ennyire magamat miattad. – vállát csapkodva ültem fel.

- Nem vagy vicces. – mondtam, mire visszahúzott magához. Szorosan hozzábújtam. Próbáltam kiélvezni a pillanatot, hogy vele lehetek.  A fiúval, akibe egy nap ismeretség után beleszerettem.